Sherlock s03e00-e01-e02

A katonaság „kopasz”-időszaka alatt tanultam meg, hogy sokszor az a „legjobb” önvédelem, ha az ember behúzza a nyakát, és belesimul a tömegbe.

Csak nem kitűnni, csak nem felhívni a figyelmet magadra, csak nehogy kilógj a sorból – mert ha észrevesznek, ha felfigyelnek rád, ha más vagy, mint a többi, akkor… rácseszel. :suxxx:

Persze, ez a „kopasz-korszak” szívatós időszakának elmúltával változott: utána már érdemes és hasznos, különösen nem „üldözendő” dolog volt kitűnni a többiek közül – akár így, akár úgy.

Lehet, hogy a fentiek miatt, nem tudom, de azóta is sokszor szeretnék azonosulni a „többségi véleménnyel”, szívesen üvöltenék együtt a farkasokkal, hajtanék én is a tehéntrágyára ezerrel, mint a többi, másfélmilliárd légy. Szeretnék „havercimbi” lenni, szeretném a „mi kutyánk kölykének” érezni magam, szeretném ugyanazon az emelkedett piedesztálon érezni magam, és élvezni, ahogy onnan szerteszana köpködhetnék mindenki másra, akik nem MI vagyunk.

De, sajnos, ritkábban jön össze a „többségheztartozás-élménye”, mint azt szeretném, mint az „ildomos” és ajánlott lenne…

Nem jött össze a True Detective istenítésére beállnom a sorba – és most nem jön össze a Sherlock harmadik évad kollektív lefikázásába sem betagozódnom. Ez van. :-P

Még csak az évad első két részét láttam, de eddig eszméletlenül jól szórakoztam. :thumbsup:

És értetlenül állok a rengeteg ledegradáló vélemény miatt – amik a harmadik részt már dicsérik.

Nos, én a harmadik rész előtt azt mondom, hogy _eddig_ zseniális az évad. :sör:

Részemről nagyon-nagy respect a készítőknek, hogy nem mentek el szó nélkül Sherlock „feltámadása” mellett, hogy Watsonnal nem borultak rögtön egymás nyakába, hogy aztán ezerrel nyomuljanak egy új ügyre – mint a régi szép időkben.

 

„Hááát miért nem van minden úgy, mint a régi, szép időkben…?!” :-PPP

Hááát azért, aranyapám, mert _eltelt két év_ – és Watson két évig _gyászolta a halottnak hitt barátját_. Azért.

Persze, ha ezt valaki képtelen felfogni, akkor mindegy. Akkor vernyogjon azon, hogy „dehááátméénem…?!”. :-PPP

Szerintem, nagyszerűen vezették át, illetve vissza, kettejük barátságát, és egyáltalán nem találom „elvesztegetett időnek” az erre szánt részt, vagy részeket.

Épp ellenkezőleg: hitelesnek érzem. :respect:

A teóriák pedig, amik elhangzottak Sherlock „haláláról” kifejezetten elmések, és szórakoztatóak voltak. :thumbup:

De a leges-legjobb a töménytelen ugratás, beszólás, apró és finom, durva és horzsolós poén volt, amit Sherlock és Watson elsütöttek egymás rovására – és azok a száz szónál is beszédesebb tekintetek, grimaszok, gesztusok, amiken fergetegesen jól lehetett szórakozni. :-DDD

 

Már persze annak, akinek van ehhez érzéke – vagy annak, aki _tényleg_ úgy rajong ezért a sorozatért, ezért a két karakterért, ezért a csillogóan üde és friss szellemiségért, mint én.

(Nah, szépen megácsoltam magamnak a piedesztált, ugye…?! :-PPP )

Pedig estem én már pofára „rajongásból” – de a Sherlocknál nem ez a helyzet.

Az első két rész egyetlen másodpercét sem éreztem feleslegesnek, ide nem illőnek, túlhordottnak, vagy mellébeszélésnek. Minden a helyén volt, és minden úgy volt a helyén, ahogy kellett.

Kellett Watson haragja és megbántottsága, kellett Sherlock értetlen és suta békülési próbálkozása, kellett Watson menyasszonya, a végtelenül szerethető Mary (Amanda Abbington), és remek volt az egész esküvő. :respect:

 

Annyi emlékezetes, zseniális, megható és megnevettető „egysoros” hangzott el ebben a két részben, mint más sorozatok egész (20-24 részes) évadában sem. :-)))

A Sherlock makacs következetességgel, a minőséghez való töretlen ragaszkodással, saját magasra állított mércéjéből egy jottányit nem engedve, erejének teljében tért vissza. :thumbsup:

Én pedig örömmel és büszkeséggel hajtok előtte újfent fejet. :respect:

Megérte annyit várni rá.

:pezsgő: