Nordesben az ork olyan...

...mint a trágyaszállító
;-)
:-)

Egy kis személyes élményblogolás - még trágyaszállító kisiparos koromból. ;-) :-)))

2011.08.18-án volt, amikor befejeztem a "Conan él!" című novellámat, ami akkori meggyőződésem szerint a "hattyúdalomnak" szántam - azzal az elhatározással, hogy többet nem írok.

Ennek több oka is volt, amiket sem akkor, sem most nem részletezek...

...erre úgy néz ki, hogy idén, majd' 4 évvel később, mégis megjelenik tőlem egy új novella. :-)

Igazából most semmi mást nem akarok, csak köszönetet nyilvánítani. :sör:

Köszönet Hüse Lalinak, akinek "Nordesben az élet olyan, mint a bor" című írásművét olvasva újra feltámadt bennem a vágy és a lelkesedés, hogy újra írhassak... ;-)

Köszönet Nemes Istvánnak, aki még mindig szeretettel és örömmel fogadja, amikor jelentkezek egy írással - és utána újra és újra leteremt ugyanazokért a hibákért, amiket újra és újra elkövetek, és ahelyett, hogy fejbe verne a kézirattal, vagy egy hirtelen felindulásból felragadott, üzemen kívüli dobozmonitorral ;-) türelmesen elmagyarázza 1001x is, hogy mit csináltam rosszul, és hogyan kellett volna jól csinálni. És valahogy sosem érzem, hogy legszívesebben megfojtana... ;-)

Köszönet Tóth Norbinak, akivel együtt járunk NFL és HFL meccseket nézni, és közben inspirált az újabb és újabb megjelent regényeivel, és sörözés közben jókat dumálva ráébresztett, hogy hiába hittem én azt, mégsincs vége még az életemnek - ráadásul elintézte (személyesen) nekem (!!!), hogy a Sport tévé több darts versenyt mutasson... ;-)

Köszönet Szendrei Tibinek, aki pedig arra ébresztett rá, hogy nem feltétlenül muszáj elpunnyadni, eltunyulni, és a sportolást elhanyagolni - és negyven fölött is lehet az ember életerős, és életvidám, és simán nézhet ki legalább tíz évvel fiatalabbnak az ember: mint ő... ;-)

Köszönet Nagy Gergőnek, aki véleményem szerint szenzációsan keltette életre a novellám főkarakterét - amiről eddig azt hittem, hogy ilyet csak Szendrei Tibi tud csinálni... ;-)

A novella címlapképén Fűrészcsókolt Wograf, jelenleg visszavonult, vén hajóskapitány látható, akivel az éppen Nordesben turistáskodó, kedvenc rohadalmi orkjaim összefutnak...;-)

"Vele szemben, a félhomályos kapumélyedésben, egy öreg, félszemű, sebhelyektől tarkított, határozottan ravasz képű ork támasztotta a falat, a szájából kilógó pipa szárát rágcsálva.

– Ezer titkát is ösmered? – kérdezett vissza gúnyosan, foghegyről. – Nem mondod, he?! Hát nagyon derík egy… egy miafene is vagy te pontosan te?

– Orkpe! – vágta rá az aprójószág. – Fifikás Fikusz a nevem, bizonyára már hallottál felőlem!

A félszemű valami elképesztő ügyességgel sercintett a lába elé egy loccsanósat a szája bal sarkából, miközben a jobb sarkában meg sem billent a pipa.

– Orkpe?! – vakkantotta kérdően. – Oll’at még nem nyuvasztottam. És hogyan is szörtyögted… nem nagyon írtettem, mert belelógott az orrod a szókba… akko’ Fikás Fingusznak hí’nak?

– Hö-hö… hö-hö-hö… – Hallatszott valami vidám, trágyaleheletű röhincsélés az orkpe háta mögül.

– Nem! – kiáltotta dühösen az ork-törpe keverék. – Fifikás Fikusz a nevem! Híremet messzeföldön ismer…

– A redvás, bödös íletbe’ nem hallottam még ezt a nevet – vágott közbe a félszemű. – E’ppedig igaz, mer’ emlíkeznék rá, mivel nagyon röhögsíges, az.
(...)
    – Állassunk má’ meg egy kicsinykét, hóha te! – horkantott fel a félszemű öreg, és kilépett a kapualj árnyékából. – Most má’ akarnám írteni, hogy hogyan és miként ez!

Ahogy a vén ork előnyomult, Fifikás Fikusz azon nyomban lépett hátra kettőt. Utána meg még gyorsan vagy tizenegynimennyit.

Ugyanis a vén félszemű eleddig takarásban lévő jobb kezében egy hatalmas, fűrészfogú pallost pillantott meg, ami első pillantásra egy vénebb tölgyfát is képesnek látszott átmetszeni. Második pillantásra pedig bizonyos lett abban, hogy hat orkot, meg egy orkpét egy csapásra biztosan…

Ráadásul önmagában egyetlen egy orkpét, meg csak úgy, szinte mellékesen, hogy észre se veszi, hogy kettébehasította.

– Híjjjnye, azt a kurrr… ta teringettét! – kiáltott fel elismeréssel vegyes ámulattal a remek fegyverek nagy tisztelője és ismerője, Tagbaszakadt Tompa. – Micsoda pompás gyíklesőd van, öregapó! Az életbe’ nem láttam még ilyet!

– Odahaza, Porbafingóba’ – morogta a vén ork –, nem is nagyon láthattá’ effélít, kölökcsiga!

– Tán’ még fakivágást is vállalsz vele? – incselkedett Velőloccsantó Tapló.

– Tán’ még le is darállak víle! Miután kicsontoztalak, takanyós!

– Nem kell ám ilyen idegesnek lenni, tata! – kérdezte Hegymozgató kajánul.

    – Tata ám a retkes öregapád – vágott vissza az öreg –, aki a lompos farkát lógatta a vízbe, hogy villámló ráját fogjon! De csak a pudvás nagyanyád kapott rája…"


És hogy hogyan is tett szert a vén tengeri ork a különleges kardjára?

  

"– Jó tíz íve, ho’ a hajónkon, a rettegett Dögvészhozón, rajtaütöttek Kirohadtfogú Halfdan tengeri pribíkjei, a Hullámsír nevű irtóztató csatahajójukkal. A csata egy tejjes napig dühöngött… Nem akadt pihenís, csak a vígső, a sokfogú vitorlauszonyúak iszonyú pofájában. De míg így is győzhettünk vón’, ha nem eszi oda a rohadás a ribanc Farokrágó Bonnit is, az odvas csónakjával, a Vasboszorkával, amit nem átall faravellának nevezni az ordas nímbere… pföjj! Süllyedni kezdtünk vón’… Enmagam tudok kicsinyég a vízen vergődni, de olyan robbanások vótak odafent, hogy jobbnak láttam alábucskázni, míg egy kis nyugalom nem líszen. Mígis, egy fínyes tűzgolyó lett az, aminek a rákoknak szánt testem menekvísit köszönhetem. Mer’ pont így láttam meg, ahogy alattam a mílyből felfelé közelg egy vínsíges vín, hatalmas, fűrészpofájú míszáros, akinek lakmározni támadott kedve belőlem… De bennem nem ebídjire, hanem orkjára talált! A fíl szememet kimeste egy szörnyű csapással… csak Grooms csodájának köszönhető, hogy nem ment víle a fíl fejem is… de nem nyavíkoltam, mint egy vízbe vágott kölyökmacska, mert én fíl szemmel is jól láttam az ő kít szemit! Ezt a jobbik, orkcsöndesítő, embertaglózó öklömöt vertem bele előbb az egyik, majd a másik sunyi pislájába, ap’pedig íszvesztően kezdett csapkodnyi mindenfelé evvel a jó kis csontfűrésszel, ni! Öt orkot, és vagy tucatnyi sokfogút metílt kettőbe… háromba… meg négybe is… mire meglassúdott. Ín meg csak erre vártam! Mert nem addig a’! Az ín fíl szememírt kevís volt cserébe nekemnek az ő kít… nem annyira szíp, mint rút… szeme! Kellett az orrkardja is. Orkkardnak.
    A kondori orkcsoport megbabonázva itta a vén harcos minden egyes szavát. Meg az orruk előtt fáradhatatlanul köröző fűrészes kard sima, halálos fenyegetést sugárzó táncát…
    – A hátára csúsztam a bestínek, majd a fűrészorra tövit megragadván, tiszta erőből feszítettem felfelé a nyakát! A’mmeg vakon tombolt és vergődött alattam, úgy íreztem, előbb a fíl szemem, most meg a kít karom megy rája erre a cápára. Peniglen inkább rájának látszódott az. Vígül, Grooms, és valami uszonyatos tengeri szellem akaratából, győzedelmeskedtem. Egy rettentő reccseníssel letíptem a szörnybestia fejit, és felúsztam vígre levegőér’…
     – Én meg már azt hittem – morogta csöndesen Agyalaza –, hogy közben kinőtt a kopoltyúd. Meddig voltál a víz alatt? Úgy egy órát?!
     – Kussoljál már, baszki! – mordult rá ijedten Bunkóarcú. – Itt állok melletted! Ha meghallja, és idecsap rád azzal a ménkű fűrészes pallossal, az én anyámnak is menten két fél fia lesz!"

 Szóval, valami ilyesmire számítsatok... ;-)

:backinthesaddleagain:

:-)))

The Dead Lands & Relatos Salvajes – Wild Tales – Eszeveszett mesék

The Dead Lands

Megint Rusznyák Csaba (geekz.444.hu) ajánlója :sör: alapján mozdultam rá erre a filmre.

…és a végén meglehetősen komoran arra gondoltam, hogy a tököm tele van már a bosszúfilmekkel. :-(((

Hogy mindig-minden út erre vezet: a bosszú, a bosszú, a bosszú – és ebből csakis egy dolgot lehet kihozni: vérengzést. :-/// És vizuálisan térdig gázolunk a kionott vérben, levágott végtagok, és kiontott belek között, ordítások, sikolyok, és hörgések kakofóniájában.

…és a végén elégedetten dőlünk hátra: „Megint egy fasza filmet láttunk! Mekkora királyság volt már! Láttad, hogy elvágta a torkát!? Csak így, bazmeg…! Sutty! Óóó…”. :-PPP

…aztán meglehetős feldúltan aludni tértem. :-OOO

Ma pedig… nem is tudom… talán mentséget keresek ezeknek a nagyszerű maori színészeknek… vagy talán rájöttem, hogy a nyers, brutális öldöklés mögött mi húzódott meg valójában… de már nem vagyok olyan elítélő, mint tegnap este.

Talán nem is bosszúfilmet láttam… hanem… megváltás-filmet.

Legalábbis a befejezés nagyon ebbe az irányba mutat – és arra, mintha a film készítői (író: Glenn Standring, rendező: Toa Fraser) is azt akarnák üzenni: a bosszú sehová sem vezet.

Csak újabb bosszút szül – és a bosszúk örök körforgása csak egy végeláthatatlan, értelmetlen, pusztító mókuskerék.

A karizmatikus, szinte megszállott tekintettel felvértezett, döbbenetesen nagyot alakító Lawrence Makoare viszi a hátán a filmet, rettentő bűne alatt láthatóan meg nem tört – de lélekben örökre megsebződött… –, már-már misztikus-mítikus harcos szerepében. :respect:

 

Valahogy elhiszi róla az ember, hogy tényleg egy szörny, egy életre kelt, pusztító harci szellem lakozik benne – és hogy tucatnyi ellenséggel szemben is egyenrangúként veszi fel a harcot… sőt. :sör:

Talán csak az zavar még (valahol…), hogy csupa-csupa tökéletes testű, kigyúrt, hibátlan atléta van a harcosok között – pont csak Lawrence Makoare lóg ki közülük, és így lett ő számomra a leghitelesebb. :thumbsup:

Gondoljunk csak a feledhetetlen, zseniális Tomisaburo Wakayamára (Kozure Ókami – Lone Wolf and Cub), aki sosem volt egy „leszálkásított, acéltestű atléta” – mégis 1000x hihetőbb bármelyik másik szamurájnál, akit valaha mozivásznon láttam. :respect:

Valamint az is elkerülhetetlen, hogy megemlítsem: azért láttunk már olyan alkotást, amivel határozott párhuzamot mutat a The Dead Lands – ez pedig a Mel Gibson-féle Apocalypto.

…és én itt megint nem látok olyan éles minőség- és/vagy mondanivalóbeli különbséget a két film között, mint Rusznyák Csaba. Ugyanaz a nyers, kíméletlen, mellbevágó kegyetlenség uralja mindkettőt, de valójában mindkettő több annál, mint valami „hard core blood and fight porn”. (Mint pl. szerintem a Serbuan Maut 2. … :-PPP )

Ha kíváncsiak vagytok egy autentikus maori filmre, akkor látnotok kell a „The Dead Lands”-et.

De ha nincs gyomrotok a kíméletlenséghez, és a nyers pusztításhoz (és nem voltatok oda az Apocalyptó-ért)… akkor inkább ne.

Relatos Salvajes – Wild Tales – Eszeveszett mesék

 

Ez az, amiről nem lehet igazán mesélni.

Valójában ez egy antológia, hat önálló, rövid történettel – amiket igazán nem köt össze semmi.

1.) „Pasternak” –  a repülőn utazó utasok ráébrednek, hogy valami összeköti valamennyiüket

2.) „Las Ratas” (Rats) – útszéli gyorsétteremben a pincérnő felismer egy vendéget

3.) „El más fuerte” (The Strongest) – két gépkocsivezető harca a pusztában (a’la „Duel”)

4.) „Bombita” (Little Bomb) – ne packázz egy hivatásos robbantómesterrel

5.) „La Propuesta” (The Proposal) – egy család megpróbál eltussolni egy halálos balesetet

6.) „Hasta que la muerte nos separe” (Until Death Do Us Apart) – egy esküvő, tele meglepetésekkel

A végén a Kedvesem csípősen megjegyezte: „csupa dráma volt, meg baj, meg halál, köszönöm!” – én pedig kénytelen voltam rámutatni, hogy ez így, ebben a formában nem igaz: mert valóban ilyen volt a többség, de két epizód nem futott ki… hm… „sötét” végkifejletbe.

Ezen elgondolkozott – majd beismerte, hogy tényleg így van. :-)

De ettől függetlenül az összkép valóban elég nyomasztó – és írhatják azt, hogy „black comedy” – alapvetően én nem éreztem annak. Volt benne 1-2 fekete humor, de erős túlzás az egész antológiát ezzel felcímkézni.

Azon merengtem el a végén, hogy vajon ez az antológia valóban futott-futhatott moziban is? Filmként? Mégis… mennyien válthattak rá jegyet…?!

(Oké, utánanéztem: Argentínában a legnézettebb film volt 2014-ben, összességében 3,3 milliós büdzsére, 26,4 milliót hozott – és Cannes-ban 10 perces álló ovációt kapott… Márha ez jelent valakinek valamit…)

Node ez mégis csak az 1979 és 1988 között futott „Meghökkentő mesék”… „frissített, felturbózott változata”. Amit tévén szépen elnézeget az ember… nade, hogy mozijegyet váltson rá… :eeekkk:

Mindenesetre, érdekes, szokatlan élmény volt – még meglepő is, pedig tudtam előre, hogy mit fogok látni.

Aki vevő az ilyesmire (aki esetleg ismerte és szerette anno a „Meghökkentő meséket”), annak érdemes végignéznie ezt a hat különös, jobbára sötét történetet – amik az emberi természet sötét oldaláról mesélnek. :sör:

Jupiter Ascending – Jupiter felemelkedése & Du levande – You, the Living – Te, aki élsz

Gyorsan még egy poszt, aztán ki tudja mikor megint…

Jupiter Ascending – Jupiter felemelkedése

Hát igen… Az eszméletlenül jó Felhőatlasz után… ami orbitális bukás volt a mozipénztáraknál :-(… a The Wachowskis próbáltak a populárisabb, lájtosabb, emészthetőbb mainstream felé mozdulni.

És sajnos, nem mondhatni, hogy ennek sok értelme lett volna… :-///

Ennek a filmnek minden eleme ismerős innen-onnan, mintha… ehhh… nem sorolom, hogy mit-honnan… :-PPP

Próbáltak összeszedni mindenhonnan „bevált” kliséket, megoldásokat, aztán felturbózták-felspécizték-feldíszítették, mint egy giccses karácsonyfát…

…és a végeredmény… Szánandó. :-///

Ilyen az, amikor egy mindeddig saját útján járó művészpáros megpróbál nagyobb célközönséget elérő kommerszet készíteni. :-P

Kár érte. Kár értük.

:-///

Du levande – You, the Living – Te, aki élsz

Általában én nagyon élvezem, amikor valami különc, különös, a közízlésre nagy ívben… tevő, önálló, kis stúdió által jegyzett filmet találok.

Nos, a Du levande esetében az öröm elmaradt. :-/

Egyszerűen nem értettem az egészet – gegparádénak karcsú volt… elvontnak nem elég elvont…

…olyan „nesze semmi, fogd meg jól!”-felkiáltásúnak tűnt az egész. :-PPP

Nem is nagyon tudok rajta mit beszélni: nekem nagyon nem jött be. :thumbsdown:

Vivir es fácil con los ojos cerrados – Könnyű csukott szemmel élni & Zulu

Hát igen, ez van…

És most is csak távirati stílben.

Vivir es fácil con los ojos cerrados – Könnyű csukott szemmel élni

Javier Cámara egyre jobban kinövi magát „Torrente” árnyékából – és egyre jobban szeretem a filmjeit.

Sőt, azt mondom, a neve lassan garancia arra, hogy remek filmhez lesz szerencsém. :sör:

Itt is remek az alakítása, mint a Beatles rajongó különc angoltanár, aki útnak indul, hogy találkozhasson az éppen Spanyolországban filmező John Lennonnal – aki útközben felvesz két stoppos fiatalt: az állapotos Belén-t (Natalia de Molina), és az apai szigor elől menekülő Juanjo-t (Francesc Colomer).

Egy kedves, szerethető road movie a Franco diktatúra idején: Javier Cámara nagyon jó, és a két fiatal is határozottan kellemes-kedves karakter.

Nem egy „világmegváltó”, de kellemes családi filmélmény. :sör:

Zulu

Nem a sztori olyan különleges, nem is az alakítások viszik el: inkább csak a brutalitás.

Az, hogy Dél-Afrikában még mindig nagyon súlyos sebek, és ellentétek húzódnak meg… nem is annyira a mélyben.

Szeretném Forest Whitaker alakítását dicsérni, mert Orlando Bloom világ életében egy ellenszenves, nyálas ficsúr volt nekem :-P – de nem megy.

Ugyanis Orlando Bloom eszméletlenül jó  ebben a filmben. :eeekkk:

Nem elég, hogy levetkőzte a „megszokott” nyálas ficsúr karaktert – és tetovált, kigyúrt rosszfiú vált belőle –, de még bitang jól is hozza a részeges, kurvázós, szabályokkal nem törődő zsarut.

 

És rohadt jól is áll neki, bonyek! :thumbsup:

 

Soha nem gondoltam volna, hogy valaha ezt mondom – nem egy orbitális alkotás ez sem, de Bloom miatt érdemes megnézni. :sör: