2022. január 9., vasárnap

2021 legemlékezetesebb film- és sorozatélményei…

2012. január 3-án kezdtem írni ezt a blogot, 10 éve. Hááát… ha nem is :pezsgő: , de legalább egy jó :sör: . Legyen mondjuk „Charlie Firpo”. :budspencerforever:  Illetve, immár _„csak”_ „Charlie”. :akkorisbudspencerforever:



 (Ugyanis tavaly óta (a jogdíj túlzott megemelése miatt), a Hedon Sörfőzde nem gyárt már „Charlie Firpo” fantázianevű sört, Bud Spencerrel a cimkén – helyette „Charlie” néven, immár arckép nélkül lehet megkapni ezt a nagyszerű italt. :respectHedon: )

2012-ben (induláskor) 180 blogbejegyzésem volt – 2021-ben pedig csak 48… Oké, még mindig nem ez a legkevesebb, mert 2019-ben meg csak 46 jelentkezést „kapartam össze” – míg 2016-ban meg 51 poszttal „büszkélkedhettem”… :-/

Oké, kifogásom van (pandémia, családi dolgok, miegymás… :blablabla: ), de talán a lényeg az, hogy megöregedtem és marhára válogatóssá váltam. És rohadt rátartivá is. Azaz, nem vagyok hajlandó írni minden szarról, és a közepes, „futottak még”-kategóriáról sem: komolyan oda kell tennie magát annak a filmnek, vagy sorozatnak, hogy átüsse az ingerküszöbömet, és hajlandó legyek a kedvéért billentyűt ütögetni. :-P

Meg ugye, filmek se nagyon vannak, nem? És az meg nálam elvi kérdés, hogy maszkban nem nézek filmet. Se itthon, se moziban. :-P :-) Így aztán már tényleg eléggé leszűkítem a lehetséges listámat.

Ez van, havercimbik. :that’sallfolks: Keressetek egy maszkos hőst, aki így is jár moziba – én csak egy egyszerű, nógrádi szegénylegény vagyok… de ezt büszkén vállalom. :Nógrádforever:

Szóval, karcsú a listám – és le vagyok maradva, sajnálom, ugyanis a december az a Karácsony nélkül is elég sűrű nekem, ugyanis ilyenkor NFL-t, dartsot, és síugrást is nézek, így az év végi hajrában nem jutottam oda, hogy minden filmet rivjúzzak, amit érdemes: így az idei első posztom egy olyan filmről és egy olyan sorozatról fog szólni, amiket még tavaly láttam. :-P

Vekenghetnék még a régi szép időkön, meg miegymás – de minek?!

Mondom, mi volt az a marha kevés alkotás, amiket ebben a karcsú évben szóra érdemesnek találtam.

(Nem fog belefájdulni a szemetek a felsorolásba, nyugi… :-PPP )

 

Cidade Invisível - Invisible City - Láthatatlan város s01

„Iberê/Curupira: az erdő védelmező démona. Bakker… hiába „rejtették el”, az első pillanattól fogva üvölt róla, hogy messze ő a legerősebb mitikus lény mind közül. És az utolsó részben végre el is szabadulhat féktelen ősereje. Fábió Lago jeleníti meg, átütő erővel és karizmatikussággal. :respect:

A fenébe is: nem írok róla többet – egy igazi unikum, egy bitang jó sorozat. :leborul: :thumbsup:”

 

Intemperie - Out in the Open - Szabadon

„Az Arab csupán élni akar. Ott, abban a pokolban, ahol az élet kúttól-kútig tart, és ha estére nem találsz vizet, véged van… Az Arab tudja, hogy a világ kegyetlen és igazságtalan, és csak fogvicsorgatva, marva-harapva lehet benne megmaradni. Csak megmaradni – nőni, gyarapodni lehetetlen. Talán abban sem hisz, hogy a Fiúnak jobb sorsa lehet ennél… mégis tétovázás nélkül megy harcba azért, hogy megadja neki a lehetőséget egy szebb életre.”

 

The Irregulars - A Baker Street-i vagányok s01

„Azt hittem, hogy Jeremy Brett és Benedict Cumberbatch után már nem jöhet senki, aki új ízt, színt tud(na) hozni a karakterbe. Mekkorát tévedtem… :meaculpa:

Köszönet érte Önnek, Mr. Lloyd-Hughes. :leborul:”

 

Mubeu tu hebeun: Naneun yupumjeongnisaimnida – Move to Heaven – Mennybemenetel s01

„Ez egy olyan _gyönyörű_ sorozat volt, hogy az embernek a szíve szakad belé – és közben annyi, de annyi jó érzést ad, hogy az megfizethetetlen. :megarespect:”

 

Mare of Easttown s01

„Egy marha jó sorozat. :thumbsup:

Végig lekötött, bitang jó húzások-fordulatok voltak benne: és egy különleges, bajjal és gonddal teli nyomozónő a főszereplő – akit nagyon meg lehet szeretni: Kate Winslet. :respect:”

 

Shaun the Sheep Movie

 


„2015-ös, de nagyszerű, megnevettető-megindító film. Mátéval megunhatatlannak tartjuk a sorozatot, de a film… azért egy egészen más ligában játszik. :sör: ”

 

Midnight Mass - Mise éjfélkor s01

 

„Végig volt benne fény, volt benne remény, mert akadtak, még ha csak maroknyian is, akik szembeszálltak az őrülettel, és mindhalálig harcoltak egy jobb világért.

Ha egy horrorsorozat képes erre… akkor még van remény.”

 

Hellbound - Út a pokol felé s01

 

„Ha ilyen lélekemelő, rendíthetetlen, legyőzhetetlen humanizmust sugárzó horror-sorozatok vannak… akkor ezeket nézném rogyásig. :respect:”

 

The Harder They Fall - A Vadnyugat törvényei szerint


„Ha valaki tett és tesz az asztalra a western műfaj megmaradásáért, akkor az a Netflix – ami a 2017-es  fantasztikus Godless sorozat után elhozta most nekünk a durván horzsoló The Harder They Fall-t. :respect:”

 

tick, tick... BOOM!

 

„Nem „egyszerre, egy ültő helyünkben” néztük meg, hanem három nap alatt – mert annyira szíven vágott a film egy-egy ponton, hogy azt mondtuk: oké, itt álljunk meg, mert ez olyan súlyos, olyan ütős volt… hogy ezt most át kell gondolni, hagyni kell, hogy a lelkünkön átfolyjon.”

 

Strappare Lungo I Bordi - A pontozott vonal mentén s01


„6x 16-22 perc, és tartalomban, mondanivalóban az idő, az epizódok előrehaladtával egyre erősebb – míg a 6. rész már horzsol, de durván. :respect:”

 

Hááát... ennyi. Reméljük, idén több és jobb lesz. :fingerscross:

 

2021. december 31., péntek

Don’t Let Go – Ne engedd elmenni! & The Witcher s02 – Vaják s02 & É stata la mano di Dio – The Hand of God & Jimmy Carr: His Dark Material – A sötét anyag

Év végére összegyűlt, és még kéne egy kicsit pezsgőzni is, sz’al, gyorsan ledarálom. (Moziba szerettem volna menni, és egy decemberi premierről írni, de hogy nem ülök két órát maszkban sehol, az tuti biztos. :-((( )

Így maradt a Netflix. :-) vagy :-( (szabadon választott)

 

Don’t Let Go – Ne engedd elmenni!

 

Egy misztikus dráma – ezt láttam a „tick, tick…” előtt, de azzal együtt nem akartam róla írni.

Egy rendőr fivérének családját lemészárolják, ám pár nappal később egy telefonhívást kap – a kedvenc és egyetlen unokahúgától. Akit elvileg szintén megöltek.

A kezdeti döbbenet és felháborodás után a rendőr kénytelen belátni, hogy itt valami csoda történt/történik: és felcsillan az esély, hogy mégis megmentse a lányt az elvileg már megtörtént gyilkosságtól.

Szerintem eszméletlenül remekül keveri a kártyákat, a történet izgalmas, pörgős, az ötlet eredeti. :respect:

Kár rajta – és nem is lehet spoilerek nélkül – sokat beszélni, úgy gondolom, méltó a figyelemre. :sör:

 

The Witcher s02 – Vaják s02



Nagyon vártam, nagyon akartam szeretni.

Mégsem vett meg kilóra… :-///

Az ötödik résztől időről-időre rányomtam az előretekerés gombra: ugyanis egy csomó dolog egyszerűen _nem_ér-de-kelt_. :-PPP

Geraltot, Cirit és Yennefert akartam látni (de őket sem mindig, mindjárt bővebben), és nem érdekelt a politikai szarkavarás, az elfek és a redániaiak, a varázslók és a királyok között. NEM ÉR-DE-KELT.

Cahir is addig volt érdekes karakter, amíg szakállas rablónak nézett ki: megborotválkozott, és Fringillával együtt mentek az agyamra. :-PPP

De Ciri és Yennefer is a pörgetés sorsára jutott, amikor közösen szökésben voltak… Untam, untattak. :-OOO

De a legnagyobb csalódás: Kökörcsin. Biztos voltam benne, hogy nem lesz egy olyan jó dala, mint az első évadban a „Toss a Coin to Your Witcher” – nem is lett. Pipa. :-(((

Ám hogy a karaktere is bohócszinten marad, és lesz egy teljesen indokolatlan félmeztelenre vetkőzése („mutassuk már meg, hogy ki van pattintva”) – hááát… legalábbis szánalmas like-vadászatnak tűnt. :-PPP

A történet meg! Csavar csavar hátán! (NEM) „Mi a franc legyen már itt?” „Szerintem essen fogságba és szabadítsák ki!” „Hogyeznekemeszembesejutott! Mekkora ötlet már” :-PPP

„Legyen a barátból ellenség! Szállja meg ez démon!” „Eztet esküszöm, hogy a forgatókönyvírók jó angyala plántálta abba a nagyon okos fejedbe! Ilyen még nem volt! Oltári klafa!” :-PPP

Óóó… cseszd meg…

Akkor mondom: sokkal (SOKKAL!!!) több Geralt, sokkal (SOKKAL!!!) kevesebb politikai kavarás, meg szájkaratézás kéne ide. Mert ez így rohadtul unalmas lett. :-(((

Írni se volt kedvem írni róla (most sincs… :-PPP), akkora pofára esésnek éltem meg. :-///

Jobbnak kellett volna lennie, mint az első évad (az első négy epizód még kecsegtetett is ezzel…) – de a második négy rész lehúzta a francba az egészet. :-PPP

Pörgetve „nézni” egy sorozatot…?! Szerintem, ez elég szánalmas. Nekem is, persze – de a sorozatnak meg főleg. :thumbsdown:

 

É stata la mano di Dio – The Hand of God

 

Amikor megláttam, hogy zseniális „Le Grande Bellezza” írója-rendezője új filmmel rukkol ki, ami elvileg az ő „Amarcord”-ja (amit eléggé nyilvánvalóan imádok – Io Mio Ricordo, ugye… ;-) ), remegni kezdett a gyomrom az örömtől… és hogy benne lesz Toni Servillo (aki Jep Gambardella volt a „Le Grande Bellezzában” :thumbsup: ), az már csak hab volt a tortán. :fingerscross:

…és az első képeken megjelent a gyönyörű Patrizia néni (Luisa Ranieri), elolvadtam a gyönyörűségtől…


Majd jött a családi összejövetel és az új vőlegény bemutatása – és nagyon jókat röhögtem. :-DDD

Ekkor arra gondoltam, ez is legalább olyan jó lesz, mint a „Grande Bellezza” – vagy még jobb…!

…de a film végére teljesen elvesztettem a lelkesedésemet… :-(

Nem, nem lett ez az új „Amarcord”, és nem, nem lett az új „Grande Bellezza” sem… a végére elsatnyult, ellaposodott, értelmetlenné vált.

Sajnálom, hogy Paolo Sorrentino csak így tudta „megénekelni” az életét – ettől többet, jobbat érdemelt volna… saját magától. :-/

Lehet piedesztálra emelni ezt is, mint a „Le Grande Bellezzát”, de szerintem ez önbecsapás. Hazugság.

Végtelenül sajnálom…

 

Jimmy Carr: His Dark Material – A sötét anyag

 

Köpni-nyelni nem bírtam: az életbe’ nem láttam/hallottam ilyen brutális, „belemenős” stand up-ot.

Nem tisztelt senkit és semmit: odavágott, replikázott, sistergősen csapott ide-oda a szavainak ostorával, és az egyszeri ember (…én…) csak kapkodta a fejét.

De el tudtam dönteni, hogy sírjak, vagy nevessek – nevettem (az első sokk elmúltával, persze…).

A(z egyik) legkülönlegesebb, legegyedibb stand up, amit életembe’ láttam.

De nem ajánlom mindenkinek.

Nagyon nem. :-)))

 

Ennyi volt 2021. BUÉK Nektek, Barátaim!

:pezsgő:

(Ma este pedig Cem Yilmaz stand up-jával búcsúztatom majd az óévet. ;-) Nektek is hasonló jókat. :thumbsup: )

 

2021. december 12., vasárnap

tick, tick… BOOM!

 

(Alapvetően két remek filmről akartam ebben a posztban írni, de a „tick, tick… BOOM!” oly’ annyira „túlütötte” a tetszésemet, annyira elhomályosítja ragyogásával a másikat, hogy – beláttam – a másik alkotásról csak érdemtelenül keveset, és kevéssé dicsérőt tudnék írni, pedig az is nagyszerű a maga nemében. Ezért inkább úgy döntöttem, legyen ez a poszt egyedül a „tick, tick…”-é, és a másik filmről majd később referálok, amikor már nem magasodik fölé a „tick, tick…” orma.)

Szóval.

Csípem Andrew Garfield-et – de igazán csak a „Hacksaw Ridge” óta. :thumbsup: Megnéztem a „Silence”-et, ami már nem jött be annyira – majd az „Under the Silver Lake”-et is, ami még annyira se… El is gondolkodtam, hogy míg úgy tartom, hogy kedvenc Sam Rockwell-em a rossz filmekben is képes nagyot alkotni, addig Andrew Garfield-ot a rossz film lehúzza a maga szintjére. :-///

Emiatt nem nagyon kapartam a következő filmjei után, vártam, hogy majd dob valami nagyot, valami jót.

Másik vonal.

Emlékszem, valamikor 1986-ban, egy vasárnap délután adták a kisújszállási moziban a „Mary Poppins”-t – de szakadt az eső. Én meg otthon vekengtem, hogy mi legyen, mert nagyon szerettem volna megnézni… Aztán eldöntöttem: futva mentem a moziig (félig rommá ázva értem oda), és megnéztem a filmet, miközben a moziterembe lassan folyt be az esővíz… és a legmélyebb ponton tócsává szélesedett. Az előadás végén már nem esett az eső, és pocsolyákat vidáman kerülgetve, elalélt boldogságban slattyogtam hazafelé, miközben azt dúdoltam az orrom alatt, hogy „csim csimuni, csim csimuni, csim-csim-csirí”… :-DDD

(És a „Feed the Birds” a mai napig elérzékenyít, ha meghallom…)

A két vonal itt és most ért össze: 2021. decemberében – amikor egy Andrew Garfield musical kopogtatott a Netflixen! …és én fapofával tovább pörgettem…

Én, aki Andrew Garfield-et és a musicaleket is imádom. :eeekkk:

Így szépen el is csúszott volna az egész a „balfenéken”, ha nem ugrik elém a 24.hu-n Bodnár Judit Lola cikke: „A Tick, Tick… Boom! úgy emelkedik ki a Netflix kínálatából, mint egy felhőkarcoló”.

Erre rögtön a kezembe ugrott a kard a hüvelyből, mert az „Amikor a Nők Lapja ír a filmsztárokról…” blogposztom óta valahogy nem szeretem a szuperlatívuszokkal dobálózó újságírókat. :-PPP

1-2 napig direkte skippeltem is a cikket, mert nehogy már valaki megmondja _nekem_, hogy mi emelkedik ki a Netflix kínálatából – mert azt én pontosan tudom! :-O :-P ;-) Majd én jól megmondom, hogy mi a frankó: és az tuti biztos, nem valamiféle „tiki-taka… góóól!” vagy mi a nyű című marhaság!

…aztán a harmadik napon… csak ráklikkeltem a cikkre és elolvastam. A kardommal megvajaztam közben a kenyeremet… megettem a szendvicset… a kardot eltettem, és… arra gondoltam, csak meg kéne nézni ezt a filmet. És 1-2 nap múlva sort kerítettünk rá Katicámmal.

Nem „egyszerre, egy ültő helyünkben” néztük meg, hanem három nap alatt – mert annyira szíven vágott a film egy-egy ponton, hogy azt mondtuk: oké, itt álljunk meg, mert ez olyan súlyos, olyan ütős volt… hogy ezt most át kell gondolni, hagyni kell, hogy a lelkünkön átfolyjon.

Első a „Sunday”-nél álltunk meg…

…másodjára a „Come to Your Senses”-nél.

Én mégis a „Boho Days”-t illesztem be a bejegyzésembe – mert úgy vélem, hogy a másik kettővel OTT és AKKOR kell találkoznotok. :respect:


 Jonathan Larson…


Írtam pár költőről a Pusztaberki Napló című újságunkba, akik halála tragikusan történt: mint Nagy Zoltán, aki Budapest felszabadulása után lett rablógyilkosság áldozata… vagy mint Komjáthy Jenő, akinek 1896. január 26-án, a halálos ágyán adták a kezébe első verseskötetét, és utána pár órán belül megtért a Teremtőjéhez…

Jonathan Larson a „Rent” című musicale off-Broadway bemutatójának hajnalán hunyt el, 1996. január 25-én.

Drámai nézni, látni, átérezni ezt a filmet: ahogy látja az ember az ezer fokon lángoló zseni önpusztító hitét és elszántságát, hogy: „én musical-szerző leszek/vagyok, a kihalóban lévő fajtámból az egyik utolsó”. Nem lehet rá hatni, hogy elengedje az álmait és „Come to Your Senses” – látod, érzed, hogy futni fog a cél felé akkor is, ha az Ég egybeszakad a Földdel, és százszor inkább hal meg a futás közben, mint megálljon, és más – földhözragadtabb(?), életszerűbb(?), normálisabb(???), konvencionálisabb(?) – célokat tűzzön ki maga elé.

Én meg csak azt kérdezem: mi lenne a Világgal, ha mindenki feladná az álmait, az elérhetetlennek tűnő céljait, és a fogasra akasztaná a vágyait…?

Ha nem lennének „őrült”, szenvedélyes zsenik, ez a Világ soha nem jutna egyről a kettőre – de nem lehet mindenki ilyen, és (talán) ne is legyen.

A film végén mi más jutott volna eszembe, mint az „End of the Tour”, a zseniális David Foster Wallace életét feldolgozó alkotás – aki szintén olyan hőfokon lángolt, hogy azt már ő maga sem bírta elviselni…

Rám nagy hatással volt a „Tick, tick…”: odateszem a „Hacksaw Ridge”, és az „End of the Tour” mellé… és lelki szemeimmel látom, hogy egy magasabb polcról vidáman integet le neki a „Mary Poppins”… meg a „Hair”… és a „My Fair Lady”…

…és most fáj(t) igazán, hogy nem vagyok avatott ismerője minden Broadway musicalnek, mert üvöltött, hogy a „Sunday” énekesei mind hírességek – akiket én nem ismerek. :-/ :-(

 

Még szerencse, hogy van olyan oldal, ami szépen sorba veszi, hogy mikor-kik cameóznak épp a filmben: https://www.buzzfeed.com/noradominick/tick-tick-boom-easter-eggs

Lin-Manuel Miranda – köszönet az élményért. :respect:

…most már tényleg meg kellene néznem a „Hamiltont”… :sör:

 

2021. december 9., csütörtök

Strappare Lungo I Bordi – A pontozott vonal mentén s01 & Karakomik Filmler 1-2. – Fekete humor filmek 1-2.

Sajnos, még mindig csak Netflix-Netflix-Netflix… vagy… szerencsére, még mindig Netflix-Netflix-Netflix?!

(A helyes válasz aláhúzandó.)

Egyrészt sír a szemem, hogy miért nem innen, meg onnan, és amonnan szedem a film- és sorozatélményeket – másrészt meg nevet a szemem, mert igenis innen, onnan, és amonnan, szerte a nagyvilágból szedem a film- és sorozatélményeket. Pedig csak a Netflixet nézem. „Csak”. :-P :-/

Négy marha jó stuffot láttam (próbálom most utolérni magam), és megosztva, két részletben referálok az élményekről – hogy ne legyen olyan tömény. :sör: ;-) :-D 
Ez lesz az első etap.


Strappare Lungo I Bordi – A pontozott vonal mentén s01


A sorozatjunkie-n hívták fel rá a figyelmemet :sör: és… a bonyekbe!... nagyon megérte rárepülni. :thumbsup:

Katicám agyfa… agyfa… agyfuxot kap ;-), ha látja, hogy rajzfilmet nézek (a gyerek nélkül! csak úgy, a saját örömömre! :-OOO :-DDD), de valami csoda folytán most sikerült rábeszélnem, hogy legalább az első epizódot nézze meg velem. És végig mellettem ragadt – ráadásul a sori végén kénytelen-kelletlen beismerte, hogy „nem is volt rossz”. :-P :-)

6x 16-22 perc, és tartalomban, mondanivalóban az idő, az epizódok előrehaladtával egyre erősebb – míg a 6. rész már horzsol, de durván. :respect:

Az első „fejezet” jópofa marhaságnak tűnt, valami elborult agymenésnek, de az ökörmarhaságba szépen, lassan bekúszott valami sötét, valami súlyos. Beütött az Élet – ha mondhatok ilyen fennkölt lózungot. De valahogy tényleg így történt… (Oké, nekem a 3-4. részek körül bekattant, hogy mi lesz a végkifejlet: hová tart a kis csapat, és miért… de ez nem vett el az értékéből semmit. :sör: )


 A sztori? Négy ifjú felnőtt felnövéstörténete, ahogy a sulis bandázásból az életbe csöppennek, és ahogy észreveszik, hogy… már nem gyerekek többé. És minden tettüknek súlya van.

… A franc se beszél rajta többet: nézzetek bele, nézzétek végig az első epizódot – és ha bejött… :sör:

Zerocalcare :respect:


(Csak egy kérdésem maradt: miért a „pontozott” vonal mentén a magyar címe – miért nem a _szaggatott_ vonal mentén…?! :eeekkk: )


Karakomik Filmler 1-2. – Fekete humor filmek 1-2.

Cem Yilmaz? Ugye mindenkinek ismerősen Cem(g) a neve?! ;-) :sör:

Az utánozhatatlan és felejthetetlen G.O.R.A. (2004) ugye mindenkinek megvolt?! :-DDD


(Aztán meg jött a felejthető A.R.O.G. (2008) :-/// és én arra gondoltam, hogy akkor ennyi volt Cem Yilmaz tündöklése… :-((( )

Képzelhetitek, ezek után hogy meglepődtem, amikor szembe jött velem a Netflixen egy ismerős arc, és az, hogy „Fekete humor filmek”: „a bakkerba! ez nem Cem Yilmaz és a „bűntársai”?!”. :-)

2019-ben készítette a „2 Arada – Köztes állapot” és a „Kaçamak – A kiruccanás” című részeket (kb. 1 órás mindegyik). Majd 2020-ban a „Deli – Őrület” és az „Emanet – A zálog” epizódokat, és ezt rendezte be a Netflix úgy, mintha két évados sorozat lenne (…khm… hagyjuk…).

Ám mindegyik (rövid tévé)film egy-egy unikum a maga nevében – és nem mondanám, hogy a „2 Arada – Köztes állapot” jó felütés/kezdés lenne (tartok tőle, hogy sokan elveszthetik közben az érdeklődésüket… talán ez a leggyengébb rész mind közül… ám akik végigviszik, szerintem a végére, a csattanóra már nem csalódnak), ám mindegyik film érdemes a figyelemre – és ismétlem magamat: különleges élményben részesül az, aki végignézi ezt a négy agymenést. :sör:

„2 Arada – Köztes állapot” & „Kaçamak – A kiruccanás”


„2 Arada”: Ayzek, a kompon dolgozó pincér a vezetőváltás miatti leépítések okán pánikba esik, és állását féltve… hm… „elragadtatja magát”. :-)

„Kaçamak”: Négy barát egy wellness hétvégére vonul el egy közös barátjuk „egészség-szállodájába” – és egyszer csak megjelennek az ufók… :-DDD

 

„Deli – Őrület” & „Emanet – A zálog”


„Deli”: Güven, a reménytelenül szerelmes taxis elmegyógyintézetbe kerül – ahol a bolondok átveszik a hatalmat… :-DDD

„Emanet”: Birol, az amatőr táncos egy tévés tehetségkutatóban indul – és a körülmények furcsa összejátszása folytán egy egészen másik showban találja magát… :-DDD

 

Szerintem Cem Yilmaz és barátai brillíroznak ezekben a filmekben, és mi eszméletlenül jól szórakoztunk. :thumbsup:

Nem, Cem Yilmaz nem „égett ki” – csak érettebb lett, mint a jó bor. :respect:

Konklúzió? Must see! :sör:

 

2021. november 27., szombat

Hellbound – Út a pokol felé

 

Dél-Korea újra ránk rúgta az ajtót. :respect:

És ismét megmutatták, hogy tudnak olyan sorozatot készíteni, ami horzsol – de durván. :sör:

A világban jelenések történnek: egy földöntúli fej elrendeléseket közöl bizonyos emberekkel – hogy percre pontosan mikor fognak meghalni, és hogy ezzel a pokolra kerülnek.

És ezekbe a „próféciákba kapaszkodva” felemelkedik egy új vallás: az Új Igazság Egyháza.

 

Egyszerre borzasztó horror, és egyszerre ijesztő szektafilm a Hellbound, és a feléig nem tudta az egyszeri néző megmondani, hogy mi is lesz a „végső üzenet”, hová fog kifutni ez az egész?!

„Téríteni” akar?! Hogy éljünk bűntelenül?! A pokol és az elkárhozás iszonyatával rémisztgetve akar jobb útra terelni?! Vagy egy vallási szekta felemelkedésének története lesz, egy alternatív, posztteokratikus világ megjelenése – aminek kialakulását maga az Isten(?!) is segíti…


 …de aztán felmerül az emberben: biztos, hogy az Isten keze van a dologban… és nem a sátán patája…?!

Ám a sorozat második fele egy egészen más megvilágításba helyezi a történteket, és az utolsó (6.) rész végső 15 perce… egyszerre képes olyan zsigeri fájdalmat okozni, hogy az ember szíve belészakad...

...és olyan reményt, erőt, és hitet adni, hogy az ember (az egyszeri, mafla, vén szentimentális… :-P ;-) ) sírva fakad a boldogságtól és az örömtől. :megarespect:


 És EZ AZ, ami 100x és 1000x többet ér, és 100x és 1000x magasabbra emeli a horrorisztikus Hellbound-ot :thumbsup:, mint az echte fasiszta, tőrőlmetszett náci Squid Game-et :thumbsdown:.

Hogy itt nem _csak_ a mocsok van, az emberi aljasság legmélyebb bugyra, és hazugságokból szőtt, ocsmány manipuláció – hanem ott az emberség, a humanizmus, a rendíthetetlen Hit, hogy nem szabad feladni, nem szabad beletörődni: akkor sem, ha nincs esély, ha úgy tűnik, hogy nincs remény.

Igen, jól látható/érezhető párhuzamot vélek itt felfedezni a Hellbound és Midnight Mass között.

Mindkettő horror, mindkettő a vallási fanatizmus ijesztő elharapózását mutatja meg: mindkettőben látszólag Istent hisznek – mégis minden ízükben sátánt szolgálnak…

Ha ilyen lélekemelő, rendíthetetlen, legyőzhetetlen humanizmust sugárzó horror-sorozatok vannak… akkor ezeket nézném rogyásig. :respect:

Nekem a pokoli Hellbound lemosta a fasiszta Squid Game mocskát – és ezért végtelenül hálás vagyok.

Yeon Sang-ho (rendező), Choi Kyu-sok (író) – köszönet az élményért. :thumbsup:

 

2021. november 7., vasárnap

The Harder They Fall – A Vadnyugat törvényei szerint


„One! 
Get that horse and his wagon! 
Two! 
Get that man and his rifle! 
Three! 
Get that priest and his Bible! 
Four! 
For them that’s dead on arrival! 
Five! 
Them that pray see Heaven!”

 Ha valaki tett és tesz az asztalra a western műfaj megmaradásáért, akkor az a Netflix – ami a 2017-es  fantasztikus Godless sorozat után elhozta most nekünk a durván horzsoló The Harder They Fall-t. :respect:

Ha van „blaxpoitation”, mint zsáner – akkor ez a film egy „blackstern”: és szögezzük le, hogy bitang jó. :thumbsup:

Kegyetlen, könyörtelen és kíméletlen – de nem „feketék a fehérek ellen”, vagy valami hasonló, hanem csak afroamerikai színészek a főszereplői, akik egymás között háborúznak.

Oké, kétszer vannak benne fehérek: a vonatos jelenetnél – itt feltűnik és kap egy rövid jelenetet kedvenc állandóan meghaló rosszfiú, zsoldosom, kaszkadőröm: Tait Fletcher (aki véleményem szerint lassan kaphatna már egy hosszabb szerepet is, megérdemelné :-) )...

 

...és amikor Maysville-be ugrunk egy rövid pillanatra, ami szerintem az egyik legklasszabb látványvilágot hozza. :-)


 Felütésében, néhány jelenetében éreztem tribute-ot régi western klasszikus iránt (Once Upon a Time in West, A Fistful of Dollars), illetve az egyik főhősben éppen pont az általam fentebb említett Godless sorozat egyik szereplőjét véltem viszontlátni. (Jim Beckwourth – Whitey Win)

De ezek nem bántó, vagy rosszízű tribute-ok voltak, hanem szeretetre méltóak, hangulatosak. :sör:

És a film járt a saját útján – amit _döbbenetesen remek zenékkel_ tettek feledhetetlenné. :amazing:


 

„Six! 
Them that don’t see the devil! 
Seven! 
Separate but equal! 
Eight! 
Say them that slaved my people! 
Nine! 
So break them chains and shackles! 
Ten!”

Amikor megláttam a film játékidejét: 139 perc :eeekkk: azt hittem, hogy túlhúzott és unalmas lesz – nem is tévedhettem volna nagyobbat. :respect:

A felépítése, cselekményvezetése közel tökéletesnek mondható – a karakterek egyediek, karcosak, markánsan felépítettek – a hangulat semmihez sem fogható. :leborul:

Minden színészt imádtam benne – de a kedvencem Cuffee lett (Danielle Deadwyler), azt le nem tagadhatom. :-)))


 
…és a végére tartogattak egy olyan drámát… hogy a fal adta a másikat…
…
:megarespect:

 



Máskor nem szoktam, de most végignéztem az egész end credit-et, mert bíztam benne, hátha lesz még ott valami jó zene. És így is történt! Aki rögtön elkapcsol(t) három nagyon jó számról marad(t) le.

Itt jött a („The louder they roar”) „The Harder They Fall”. A „We Go Harder”. És a „No Turning Around”.

„Here I go, no mercy for the sinner!”

A filmből nagyon sok hős a valós életből ihletődött: Nathaniel Love egy létező személy volt (1857-1921), akit „Deadwood Dick” becenéven ismertek a Vadnyugaton.

 

Egy dolgot írok az alkotás rovására – arról sem „ő” tehet. Én mindig felirattal nézek filmet, mert az eredeti hangot akarom hallani: ám néhány magyarítás nagyon nem tetszett. :-/// Viszont a „Counting Bar-Song” veszettül bejött (hiszen fentebb be is idéztem a dalszöveget), ezért azt másnap (ma) meg akartam mutatni Katicámnak is, és gondoltam, nézzük meg magyar szinkronnal, biztosan jobb lesz, mint a felirat :-P. És ezzel jól pofára estem. :-(((

A magyar szinkron gyakorlatilag _agyonvágja_ a dal lényegét, mivel teljesen eltünteti-lehalkítja a tömeg hangos és ütemes számolását: ami a dal szíve-lelke. Akik szinkronnal nézik, mind egy lebutított verziót látnak, és nem is tudják, hogy miről maradnak le. Ez nagyon el lett cseszve. :-PPP


 Ám ettől a film még piszok jó – úgy látszik, hogyha a Netflixen múlik, a western műfaj nem fog elveszni. :respect: