Ha valaki tett és tesz az asztalra a western műfaj megmaradásáért, akkor az a Netflix – ami a 2017-es fantasztikus Godless sorozat után elhozta most nekünk a durván horzsoló The Harder They Fall-t. :respect:
Ha van „blaxpoitation”, mint zsáner – akkor ez a film egy „blackstern”: és szögezzük le, hogy bitang jó. :thumbsup:
Kegyetlen, könyörtelen és kíméletlen – de nem „feketék a fehérek ellen”, vagy valami hasonló, hanem csak afroamerikai színészek a főszereplői, akik egymás között háborúznak.
Oké, kétszer vannak benne fehérek: a vonatos jelenetnél – itt feltűnik és kap egy rövid jelenetet kedvenc állandóan meghaló rosszfiú, zsoldosom, kaszkadőröm: Tait Fletcher (aki véleményem szerint lassan kaphatna már egy hosszabb szerepet is, megérdemelné :-) )...
...és amikor Maysville-be ugrunk egy rövid pillanatra, ami szerintem az egyik legklasszabb látványvilágot hozza. :-)
Felütésében, néhány jelenetében éreztem tribute-ot régi western klasszikus iránt (Once Upon a Time in West, A Fistful of Dollars), illetve az egyik főhősben éppen pont az általam fentebb említett Godless sorozat egyik szereplőjét véltem viszontlátni. (Jim Beckwourth – Whitey Win)
De ezek nem bántó, vagy rosszízű tribute-ok voltak, hanem szeretetre méltóak, hangulatosak. :sör:
És a film járt a saját útján – amit _döbbenetesen remek zenékkel_ tettek feledhetetlenné. :amazing:
Amikor megláttam a film játékidejét: 139 perc :eeekkk: azt hittem, hogy túlhúzott és unalmas lesz – nem is tévedhettem volna nagyobbat. :respect:
A felépítése, cselekményvezetése közel tökéletesnek mondható – a karakterek egyediek, karcosak, markánsan felépítettek – a hangulat semmihez sem fogható. :leborul:
Minden színészt imádtam benne – de a kedvencem Cuffee lett (Danielle Deadwyler), azt le nem tagadhatom. :-)))
Máskor nem szoktam, de most végignéztem az egész end credit-et, mert bíztam benne, hátha lesz még ott valami jó zene. És így is történt! Aki rögtön elkapcsol(t) három nagyon jó számról marad(t) le.
Itt jött a („The louder they roar”) „The Harder They Fall”. A „We Go Harder”. És a „No Turning Around”.
„Here I go, no mercy for the sinner!”
A filmből nagyon sok hős a valós életből ihletődött: Nathaniel Love egy létező személy volt (1857-1921), akit „Deadwood Dick” becenéven ismertek a Vadnyugaton.
Egy dolgot írok az alkotás rovására – arról sem „ő” tehet. Én mindig felirattal nézek filmet, mert az eredeti hangot akarom hallani: ám néhány magyarítás nagyon nem tetszett. :-/// Viszont a „Counting Bar-Song” veszettül bejött (hiszen fentebb be is idéztem a dalszöveget), ezért azt másnap (ma) meg akartam mutatni Katicámnak is, és gondoltam, nézzük meg magyar szinkronnal, biztosan jobb lesz, mint a felirat :-P. És ezzel jól pofára estem. :-(((
A magyar szinkron gyakorlatilag _agyonvágja_ a dal lényegét, mivel teljesen eltünteti-lehalkítja a tömeg hangos és ütemes számolását: ami a dal szíve-lelke. Akik szinkronnal nézik, mind egy lebutított verziót látnak, és nem is tudják, hogy miről maradnak le. Ez nagyon el lett cseszve. :-PPP
Ám ettől a film még piszok jó – úgy látszik, hogyha a Netflixen múlik, a western műfaj nem fog elveszni. :respect:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése