Nagymarosi Ütősök & Katáng Zenekar

Pár napig távol voltam és csak ez akadályozott meg abban, hogy meséljek két nagyszerű élményemről, amiket a nagymarosi Szent István Napi Borünnepen éltem át. :sör: ...izé, micsoda dolog már ez... akarom mondani :bor: !!! :-)))

18-án a Nagymarosi Ütősök koncertje miatt utaztunk le - és elképesztően tehetséges fiatalokból álló, fantasztikus csapat zenéjét hallgathattuk. Imádtuk minden egyes másodpercét! :respect:

(Később abban a szerencsében volt részem, hogy a koncert után, a vásári sokadalomban egy kézfogás erejéig sikerült személyesen is gratulálnom a zenekar vezetőjének, Oláh Norbertnek. :thumbsup: )

Hallgassatok bele, milyen szenzációsan is zenélnek ezek a végtelenül tehetséges és szimpatikus fiatalok!

A koncert után, hazafelé azon beszélgettünk Katicámmal: milyen jó lenne, ha Máté ebbe a nagymarosi iskolába járhatna... és talán örömmel zenélne ő is az ütősökkel. :ihopeso: :fingerscross:
:-)



19-én pedig a Katáng Zenekar koncertje miatt érkeztünk a városba: és egyszerre esett le az állam - és egyszerre szégyelltem el magam...

Szégyelltem magam, mert én rengeteg gyermekeknek szóló zenét, zenekart meghallgattam/meghallgatok előbb Dávid, majd Máté miatt a Youtube-on... de a Katáng zenekar mindeddig elkerülte a figyelmemet. Mea culpa. Mea maxima culpa.

És leesett az állam, mert - nem bántva másokat - én ilyen IGÉNYES zenét, gyermekeknek szánva, még az életben nem hallottam. A hangszerek olyan repertoárja csillan meg (kelta hárfa, harmonika, ír furulya), amik sehol másnál - és olyan mesterségbeli tudással, virtuozitással, hogy az ember csak döbbenten, csillogó szemekkel (b)ámul. :respect:

A koncert után felmerészkedtünk a színpadra, és ott helyben megvásároltuk a "Hétmadár" című kiadványukat, amit a Zenekar tagjai voltak olyan kedvesek, hogy dedikáltak is nekünk. :thumbsup:

Kicsit (mit "kicsit"...! :-P :-) ) zavarban voltunk, amikor a Zenekar tagjai között toporogtunk a színpadon, és a kedves kérdéseikre összevissza beszéltünk mindent. :-)))

De most elmesélem, mit is válaszolnék - itthon, lenyugodva :-) - a végtelenül szimpatikus és barátságos Kas Bence meglepődött kérdésére, miszerint: "melyik dalon sírtatok?!".

A "Hétmadár" lemezen hangzik el "Kanczúr Csilla - Barlang mélyén" című megzenésített verse...

...az annyira a szívbe markol, annyira együtt tudunk érezni a mélybe zuhant legénnyel, hogy... nehéz nem könnyezni vele.

Kanczúr Csilla - Barlang mélyén

"Barlang mélyén csend honol.

Bármerre lépsz: ostromol.

Körbezár a kővilág.

Nem süt be a holdvilág.

Vaksötét van, nincs remény.

Kinnrekedve vár a fény.

Nincsen ablak, nincs ajtó.

Mélység van csak: fullasztó.

Tátott szájú üregek,

visszhangozzák nevedet.

Fura arcok, rémpofák

Vigyorogva lesnek rád.

Barlang mélyén csend honol.

Csend a csendben kóborol.

Földre hull és égbe tör.

Elringat vagy meggyötör."

...

Ez egy magamfajta befelé forduló depressziósnak - teljes leírása annak, amit a legrosszabb pillanataimban érzek és megélek...

És tudod, hogy min sírtunk még, Bence?

De nem a fájdalomtól és/vagy az önsajnálattól - hanem a boldogságtól?

Ezen a dalon:

"Legyen szép, legyen jó!

Legyen vígan mosolygó!

Legyen mindennap olyan boldog,

mint a születés, a születés, a születésnapod!"

...

Köszönet érte, köszönet Értetek, Katáng Zenekar!

:respect: :leborul:

The Best of Enemies & The Wedding Guest & Journey to the West: Conquering the Demons

Egy jó filmről! :thumbsup: …és két rosszról. :-PPP

The Best of Enemies

A film egy valós esetet dolgoz fel, amikor is 1971-ben, az észak-karolinai Durham-ben egy afroamerikai aktivista és egy KKK-klánvezér küzdenek meg egymással a diákok integrációja okán egy városi bizottságban.

Ann Atwater (Taraji P. Henson) és C.P. Ellis (Sam Rockwell) története nagyon jól mutatja meg a USÁ-ban élő/élt/megélt rasszista gondolkodást, és ezek kibékíthetetlen ellentétét.

 Persze, épp ez az eseménysorozat az, ami megmutatja, hogy… ha jobban belegondolunk… nem is annyira áll szemben ez a két oldal, és nem is annyira kibékíthetetlen ez az ellentét.

Sam Rockwell ismét (újra és megint!) a legjobbját hozza, és nagyszerűen mutatja be a cinikus, rasszista máz mögött megbújó… embert. :sör:

Mint ahogy 2017-ben a legjobb alakítást nyújtotta a „Three Billboards Outside Ebbing, Missouri” -ban :respect: szerintem a „The Best of Enemies” is vaskosan az ő vállán nyugszik – de meg is tartja azt, erőlködés nélkül. :thumbsup:

Taraji P. Henson viszont nem kápráztatott el: nehéz is lett volna, hiszen jellemfejlődése nincs, vagy épp csak alig van – míg a Sam Rockwell megformálta C.P. hatalmas pálforduláson esik át, és Rockwell alakításának köszönhetően ez a változás teljesen hihető.

Annál is inkább, mivel a valóságban is megtörtént… ugye. ;-)

Visszatérve Taraji P. Hensonra: ahogy elnéztük, sokkal súlyosabban kidomborították Ann Atwater külső tulajdonságait, mint a belsőket. A vége felé egyre jobban zavart, ahogy a „néger asszony paródia”-figura jött-ment, és beszélt a képernyőn. Úgy járt-kelt, mint egy lúdtalpas kacsa, lábait szétdobálva döcögött – és olyan ordenáré „fekete” akcentussal beszéltették, hogy hasogatta a fülünket. Mintha nem életre kelteni akarták volna a főhősnőt, hanem kikarikírozni… :-///

Szerencsére a film mögötti történet valósága, valódisága, és Sam Rockwell alakítása nekünk megmentették az élményt. :sör:

„I'd like to show you all something. This is my Klan membership card. I was given this card 12 years ago. It's been in my wallet ever since. In fact, I cried when they gave me this card. And I grew up in a house where I was taught men don't cry. But I cried anyway. I cried because it was the first time in my life I didn't feel alone. Sure, I was married with a family. That's not the kind of alone I'm talking about. As a man, you're expected to take care of that family. And I was having a hard time doing that.

We were struggling, so... There I was. I was a part of something now, something much, much bigger than me. And then, when they made me president, boy, I was over the moon. Poor old C.P. Ellis, president of something. Whoa.”

Annyit azért hozzáfűznék, amit mi Katicámmal a film végén összegeztünk: ha nem egy csóró melós C.P. Ellis (aki tudja, mi az a szegénység – ami az afroamerikaiak sajátja is…), és nincs a beteg, autista gyermeke miatt kiszolgáltatott helyzetben (még „Nagy Küklopsz Sárkánylovag Csuklyacimbi” léte ellenére is…), aligha lehetett volna meggyőzni bármiről is.

És akkor se, ha a felesége (Anne Heche) is ugyanolyan fafejű rasszista lett volna, mint sok klántag asszonya – de ő sem olyan volt.*

Ezért viszont sokkal jobban átlátta, hogy mennyi a közös bennük az afroamerikai lakossággal – és helyzete miatt nem őket (vagy bárki mást) hibáztatta.

Két olyan ember állt egymással szemben, akik valójában azonos platformon voltak. De erre rá kellett ébredni, persze. :sör:

Érdekes film volt a „The Best of Enemies”. :respect:

Ann Atwater

(1935-2016)

Claiborne Paul „C.P.” Ellis

(1927-2005)

 

* = az Anne Heche megformálta feleség karakteréhez azért fűződik egy filmes baki. Nem szoktam ilyenekre vadászni, sőt, kiszúrni sem szoktam őket – de ez majd’ kibökte a szememet. :-P :-)

Anne Heche átmegy Ann Atwater házához, hogy megköszönjön valamit, a tornácon megáll, a bejárati ajtó nyitva, csak a szúnyoghálós ajtó van becsukva, és Anne Heche az ajtófélfán kopog. Bentről harsány „Ájm kámin” harsan, és a kamera a szúnyogháló előtt toporgó feleséget mutatja a lakásból kifelé filmezve. A feleség ekkor eszmél, hogy egy fél arcát eltakaró napszemüveg van rajta, és mielőtt a Ann Atwaterrel szemkontaktusba kerülne, gyorsan lekapja a napszemüvegét.

A kamera ekkor az az előszobába beforduló Atwatert mutatja, aki elképedve veszi észre a fehér nőt az ajtó előtt. A kamera újra vált: immár a verandán álló feleség válla mögül látjuk, hogy az afroamerikai nő a szúnyoghálóhoz lép, és kinyitja azt, és ekkor Anna Heche újra(!) lekapja a napszemüvegét, amit úgy látszik, valamiért három-öt másodpercen belül ismét felvett. :-))))

Persze, van olyan, hogy az ember nem tudja eldönteni… ;-) :-DDD

The Wedding Guest

 

Dev Patel film, ezért vágtunk bele.

…de nem kellett volna. :-///

A „contract” menyasszony-szöktető és a megszöktetett menyasszony road-movie-ja sajnos nem valami izgalmas filmélmény.

Az ember csak várja-várja, hogy majd lesz valami csattanó, valami nagy fordulat… aztán egyszer csak vége a filmnek (96 perc).

Katicámmal összenéztünk, és ő mondta ki azt, ami nekem is egyből a számra csúszott volna: „Ez a vége?! Na, ne mááár…!”. :-OOO

Igazi semmirevaló film: a semmiből indul és a semmibe tart, semmilyen karakterekkel – és nem is ismerünk meg benne senkit. :-///

Kár a rászánt időért… :-PPP

Journey to the West: Conquering the Demons

A múltkor, amikor a kínai éves sikerlistát beidéztem nektek, megakadt a szemem ezen a címen – és arra gondoltam: „valami jó kis fantasys-démonos marhaság, meg kéne nézni, hátha jó!”.

Nos… nem az. :-///

Gondoltam, hogy írok róla még valamit… de nem fogok. Nem ér annyit az egész. :-PPPPP

Ha eddig kihagytátok a 2013-as év Kínában legtöbb bevételt hozott filmjét – akkor ez most már maradjon is így. Jobb lesz nektek… :-P :-) :sör:

Milyen jó... Halleluja!

Ezen a nyáron ez a két dal talált be nálam legjobban... Köszönet értük. :respect:

Kelemen Kabátban - Milyen jó

"Néha azon gondolkodom
Milyen jó hogy van otthonom
Milyen jó hogy van kit szeretni
Milyen jó mellette kelni

 
Milyen jó, hogy van néhány barát
Ki értem oda fél karját
Milyen jó van kit ölelni
Milyen jó együtt nevetni"

 

 

Kulka János - Halleluja

 

"Tudod, jártam már régen itt,
Ismerem szobádnak sarkait,
Magányon át vitt Hozzád a véletlen útja.
A díszkapun láttam a címeredet,
De a szerelem nem dicső fáklyásmenet,
Csak egy fázós, kicsit fáradt: Halleluja.
Halleluja, Halleluja, Halleluja, Halleluja.

És volt idő, hogy elmondtad még,
Hogy ott, belül milyen a helyzet épp,
De ezt már sose hallom tőled újra.
Pedig úgy költöztem én beléd,
Hogy galambot hoztam, hogy : Nézd, de szép.
És együtt lélegeztük: Halleluja.
Halleluja, Halleluja, Halleluja, Halleluja.

 

...

 

Én próbáltam, hát ennyi telt,
Kezemre érintés nem felelt,
Igazat mondok, bármily szép, vagy csúnya
S bár meglehet, hogy tévedek,
A dal ura elé úgy léphetek,
Hogy nyelvemen nincsen más, mint: Halleluja.
Halleluja, Halleluja, Halleluja, Halleluja."

 

Hevi reissu – Heavy túra & The Imitation Game – Kódjátszma & Ich bin dann mal weg – Hogyan találtam rá a boldogságra az El Caminón

Három egymástól nagy eltérő film – de mindhárom nagyon jó. :sör:

Hevi reissu – Heavy túra

„És még engem tartanak a zárt osztályon…”

Én régen nem röhögtem ennyit filmen. :-DDD

Oké, azért szerintem az is sokat dobott nálam az élvezeti értéken, hogy szeretem a pagan-folk-rénszarvas-daráló metált. :-) :sör:

Ahogy az amatőr banda összeáll, megszületik első önálló zeneszámuk és végre találnak maguknak nevet – „Impaled Rektum” :-DDD –, majd nekiindulnak az útnak, hogy elérjenek a norvég fesztiválra, ahol felléphetnek… az valami eszelősen vicces. Fergeteges. :sör:

„- És mégis milyen zenét játszotok, ti retardált barmok?

- Szimfonikus, poszt-apokaliptikus, rénszarvas-daráló, extrém, harcos-pogány, Skandináv-félszigeti metált.

- Nem csoda, hogy nem juttok puncihoz.”

:-)))

Minegyik srác egyedi karakter – és én sokáig meg voltam győződve arról, hogy ők tényleg egy igazi, amatőr banda, nem is színészek.

Pedig azok. :sör:

Turo (Johannes Holopainen), Lotvonen (Samuli Jaskio), Jynkky (Antti Heikkinen) és Pasi (Max Ovaska)

:respect:

Nem is tudom, hogy melyik a kedvenc jelenetem… :-)))

Amikor átmennek a finn-norvég határon? Vagy amikor megtervezik és összehozzák első saját dalukat? Vagy amikor elkészítik az utánozhatatlan promófotójukat?

Esetleg az, amikor összefutnak a viking szerepjátékosokkal? Vagy maga a végső „Nagy Fellépés”, amikor a viking harcosok pajzsfallal védik a lépcsőt a rohamrendőrökkel szemben, hogy a banda végig tudja játszani az egyetlen dalát? :-DDD

Megannyi hatalmas jelenet – és közben a számolatlanul elénk szórt apró, ütős poén, karcos egysoros. :sör:

„Gyere, fiam! Segíts! Most állt meg egy fickó a kocsibejárón. Külföldi. Mi van ha valami EU ellenőr? Egy kicsit szabadon értelmeztem néhány szabályt...”

„- Ez egy középkori live rpg! Nem valami fantasy marhaság! Muszáj neked állandóan tündét játszani?

- Igen!

- Hülye Legolas!”

„- A kurva életbe, fiúk! Tele van veletek a sajtó! Egy elmebeteg finn banda elrabolt egy őrültet a pszichiátriáról, kihantolta a halott dobosát, és majdnem háborút robbantott ki! Ezt nevezem én metálos hozzáállásnak!”

:-DDD

Ideje volt már, hogy a harcos-pagan folk metál is megkapja a saját filmjét: és megérte kivárni. :ördögvilla: :sör: :perkele:

:-DDD

The Imitation Game – Kódjátszma

Egész más terep… és megint egy nagyon jó film. Oké, nekem Benedict Cumberbatch-csel bármit, akármit… nagyon sok mindent el lehet adni, de itt az alap is nagyon zúzós volt: és Benedict ismét bitangul odatette magát. :respect:

Szerintem itt született meg… valahol… a döbbenetes Patrick Melrose alakítás előképe. :leborul:

Sokáig kerültem ezt a filmet – mea culpa… –, mert arra gondoltam, matematikai agyalást, kémjátszmát, még Benedict sem tud eladhatóvá tenni nekem.

Tévedtem. Nem kicsit. :meamaximaculpa:

Fogalmam sem volt, hogy a Benedict megformálta Alan Mathison Turing (RIP: 1912-1954) ilyen nehézsorsú, különcséggel és zsenialitással áldott-vert ember volt – akit egész egyszerűen döbbenetes, felfoghatatlan aljassággal kezelt, vett semmibe, alázott meg lelkileg és emberileg a „Nagy” Britannia…

A náci „Enigma”-kód feltörésében elévülhetetlen érdemeket szerzett: munkájával becslések szerint két évvel rövidítette meg a háborút, és legalább 14 millió embert mentett meg.

„No one normal could have done that. Do you know, this morning... I was on a train that went through a city that wouldn't exist if it wasn't for you. I bought a ticket from a man who would likely be dead if it wasn't for you. I read up on my work... a whole field of scientific inquiry that only exists because of you. Now, if you wish you could have been normal... I can promise you I do not. The world is an infinitely better place precisely because you weren't.”

Innen most idéznék egy kicsit a Wikipédia szókikkéből:

„2009. szeptember 11-én – jelentős társadalmi nyomás hatására – Gordon Brown brit miniszterelnök bocsánatot kért a mindenkori kormány nevében azért a visszataszító bánásmódért, amelyben a tudóst részesítették annak idején a hatóságok, és ezzel halálba kergették.

– Túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy Turing kiemelkedő tevékenysége nélkül a második világháború története nagyon másként alakult volna. A hála, amivel neki tartozunk, még borzasztóbbá teszi azt az embertelenséget, amiben része volt – jelentette ki a brit kormányfő.

2013. december 23-án utólagos királyi kegyelemben részesült.”

…

Ugye, látjátok az évszámokat…?! 2009 és 2013.

Halála után 55 évvel, a második világháború után 64 évvel jutott eszükbe először az angoloknak, hogy ki volt nekik Alan Mathison Turing, és hogy mit tettek vele.

Undorító, szégyenteljes.

…

Remélem, legalább mi emlékezni fogunk rá. RIP.

 

Alan Mathison Turing

1912-1954

Ich bin dann mal weg – Hogyan találtam rá a boldogságra az El Caminón

Egy kedves, szerethető, kellemes El Camino-film.

Asszonnyal nézős, elcsendesedős, megmosolyogtatós, felvidámító, aranyos mozi.

Nem túl erős tartalmú, de amit ad, amit sugall az teljesen elfogadható, megérthető, és… talán… hasznunkra válik.

Mit is mondhatnék a történetről: a színpadon kapott szívinfarktusa után Hape Kerkeling (Devid Striesow) kitalálja, hogy elindul az El Caminón, hátha… utána, közben hátha jobb lesz valahogy.

Találkozik emberekkel, akikkel néha egy darabig együtt mennek tovább… és közben van ideje átgondolni, újraértelmezni az életét.

Ennyit vállal, nem többet – de azt teljesen elfogadhatóan hozza. :sör:

A film (az igazi és létező) Hape Kerkeling azonos című könyvéből készült.

Nem is tudom… talán érdemes lenne elolvasni. :sör:

To Dust – Porrá & Point Blank (2019) – Közvetlen célpont & Blinkende lygter – Flickering Lights – Gengszterek fogadója & The Mustang

Hááát… ezek a filmek amolyan „nem rossz, nem rossz, de…”-kategóriába, vagy a „szo-szo… szódával elmegy”-kategóriába esnek…

Mert mindegyikkel úgy vagyok, hogy igazából nem bántam meg a rájuk szánt időt – de _úgy igazából_ nem ajánlanám megnézésre senkinek, egyiket se. (Mondanám azt „hogy legfeljebb, ha nincs jobb” – de jobb mindig van. Csak keresni kell. :sör: )

Szóval, én megnéztem a fentieket, hogy nektek már ne kelljen. :önfeláldozó: :gyagya: :-PPP :-)

To Dust – Porrá

Olyan morbid volt, olyan bizarr, olyan fekete, olyan különleges, hogy _nekem_ ez tetszett a legjobban a négy közül. (De annyira azért nem, ugye értitek. :sör: )

Shmuel (Röhrig Géza) és Albert (Matthew Broderick) kapcsolata, kapcsolatának döbbenetes különcsége és elvetemültsége volt a film szíve, magja – és az nagyon tetszett. :sör:

„- What do we do now?

- We?! There's no "we" here.

- You told me to bury it.

- I didn't tell you to. Stop saying that!”

:-)))

A test elmúlásának gyakorlati részével ismerkedő, azt felgyorsítani akaró félénk, mégis határozott zsidó kántor, és a segíteni akaró, de szintén kissé zakkant, főiskolai biológia professzor kalandjai a „porrá válással ismerkedés” útján roppantul morbid, és olykor nem kicsit felkavaró – de sokszor humoros helyzeteket okoznak.

„- Nobody knows where I…

- Excuse me?

- I just realized nobody knows where I am.

- I used a whole pig, like in the book.

- Should have left a note. Jesus…”

:-)))

Ez az egyszeri nézőt épp úgy felzaklathatja, taszíthatja, meg- és elijesztheti – vagy éppen szórakoztathatja is, szellemi-lelki állapottól függően.

Nekem tetszett: nem egy mainstream, nem tör populáris csúcsokra – de engem a filmkészítés egy olyan szegmensébe vitt el, amit korábban még nem láttam. :sör:

Point Blank (2019) – Közvetlen célpont

„Point Blank” címen van pár alkotás az imdb-n: 1967 – Point Blank – A játéknak vége (fsz.: Lee Marvin); 1998 – Point Blank – Fegyencháború (fsz.: Mickey Rourke); 2010 – Point Blank – Visszakézből (fsz.: Gilles Lellouche).

De én most a Netflix 2019-es Point Blank filmjéről akarok mesélni. :sör:

Bakker, egy sima, átlagos akciófilm: de nekem határozottan kedvemre volt. :sör:

A terhes feleségét megmenteni akaró orvost, Anthony Mackie-t rákényszerítik, hogy szöktessen meg a kórházből egy bűnözőt, Frank Grillo – akit a gengszterek, a korrupt zsaruk, és a rendes zsaruk is el akarnak kapni.

És ebből egy remek kis akciófilm lett. :sör:

Teljesen azt nyújta, amit az ember vár, nem is agyatlankodik, hanem szépen halad előre – izgalmas, fordulatos, jók az akciók, szóval… igazi kis nyári adrenalin-vágtázás. :sör:

És itt buktatom ki magamból azt, amit már egy ideje vissza-visszaöklendezek, mint egyszeri marha a frissen legelt füvet.

Én láttam a Zhan lang II. – Wolf Warrior 2. című kínai kommandós filmet, amit 2017-ben mutattak be, amiben Frank Grillo volt a „gonosz külföldi zsoldos”.

Csak hogy el tudjátok helyezni ezt az alkotást a kínai nézettségi listán: 2017-ben 854.248.869 dollárt hozott – csak Kínában.

2013-ban az első helyezett (Journey to the West: Conquering the Demons) 196.740.000 dollárral nyert

2014-ben az első helyezett (Transformers: Age of Extinction) 320.000.000 dollárral nyert

2015-ben az első helyezett (Furious 7) 390.910.000 dollárral nyert

2016-ban az első helyezett (The Mermaid) 526.848.189 dollárral nyert

2017-ben beszakadt a plafon a Zhan lang II-vel: 854.248.869

2018-ban az első helyezett (Operation Red Sea) 575.849.199 dollárral nyert

(És a fentiek közben Kínában járt az Avengers: Infinity War (359.543.153), Captain America: Civil War (180.794.517), The Hobbit: The Battle of the Five Armies (121.720.000)… )

…

Idáig nem akartam (mertem…?! :-P ) írni róla, de olyan döbbenetes kínai propaganda film volt, hogy döbbenten, leesett állal néztem – mert nem hittem el, hogy 2017-ben még vannak, lehetnek a 60-as, 70-es évekbeli szovjet háborús filmekhez hasonló alkotások… :eeekkk:

Frank Grillo meg olyan faékszerű, olyan aljas „kapitalista” sablongonosz volt benne, hogy arra gondoltam, hogy ezzel el is ért karrierje végére… :-PPP

Nah, most azt mondom, hogy a Point Blank legalább 100x jobb film, mint a Zhan lang II. És nem kínai jenben értve…

Blinkende lygter – Flickering Lights – Gengszterek fogadója

Nos, igen… A legrosszabb élményem az volt az egészben, amikor rögtön az első filmkockákat megláttam… és belém nyilallott: „te… bonyekbe… ezt én már láttam…”. :eeekkk:

De mivel nem állt össze teljesen a kép és az emlék, végignéztem.

…aztán a végére rá is jöttem, hogy miért felejthettem el.

Oké, Anders Thomas Jensen írta és rendezte: de ez volt az első, ami ő írt és rendezett (2000), és talán még akkor nem volt olyan merész és elrugaszkodó, mint amilyen később mert lenni.

Igen, benne van az akkor 35 éves, életének ötödik filmjét forgató Mads Mikkelsen – és a 27 éves, életének kilencedik filmjét forgató Nikolaj Lie Kaas.

És Ulrich Thomsen az Ádám almáiból, meg Søren Pilmark a „Q-ügyosztály” négy filmjéből.

Ez az összes érdekesség, amit el lehet mondani róla…

De bántani sem akarom: egy kedves, csendes, elnézegethető alkotás, nincs semmi baj vele.

Legfeljebb az, hogy egy vasárnap délutáni tévéfilm, és egyáltalán nem átütő – mint Anders Thomas Jensen későbbi alkotásai.

Így indult az útján. Valahogy el kellett indulnia. És nem is olyan rossz ez első lépésnek.

Csak kissé feledhető. Legalábbis nekem sikerült felednem…

The Mustang

 

Én nem tudom… Illetve tudom, de nem értem… Illetve értem is, de… Na, izé. :-)

Valahogy olyan filmjei kerülnek elém Matthias Schoenaerts-nek, amiben ösztönlényt, de legalábbis fafejű, egyvágányú hímállatot alakít.

Mint a Loft, vagy a De rouille et d'os – és ebbe a sorba tökéletesen illik a The Mustang is.

Én személy szerint örülök, hogy a börtönben ülő gyilkosok, rablók lovakkal foglalkoznak szabadidejükben, és ez kötődést alakít ki bennük, ami – talán… ideális esetben… – a személyiségüket is pozitív irányban változtatja meg.

De nem tudtam egyik szereplőre sem úgy nézni, hogy szimpatizáljak vele, mert mindig az jutott az eszembe: nem véletlenül került oda, ahol van…

Meg lehet nézni, nem árt vele az ember senkinek, de valahogy… többet vártam volna.

És még egy nüansz: Schoenaerts cellájában egy emeletes ágy áll. Az ágy oldalánál az ablak, a végében a klotyó, aminek a fedelét sosem csukják le.

Nos, művészi (operatőri-rendezői) megközelítés miatt úgy alszik a cellában a két rab, hogy a fejük van a klotyó irányába, nem a lábuk. Ha az alsóágyas Schoenaerts kinyújtaná a kezét, konkrétan bele is lógna a vécébe…

Ennyire egy rab sem lehet hülye. Vagy pont azt akarták jelezni nekünk, hogy de igen. :eeekkk:

Apróság volt, de engem zavart. :-/

Mondjuk, ehhez képest viszont a film nem sok vizet zavart… :-P