Már kétszer kezdtem bele a Kojot-ba… de az első 20 perc olyan tehetetlen dühöt, olyan fájdalmat,
olyan haragot, olyan keserűséget hozott ki belőlem, hogy legszívesebben… ki sem
mondom.
Muszáj megnéznem: de fel kell vérteznem magam hozzá.
Jobban, mint azt gondoltam volna.
Three
Billboards Outside Ebbing, Missouri – Három óriásplakát Ebbing határában
Eddig sem volt kétségem afelől, hogy Martin McDonagh olyan rendező, akinek a
filmjeit egyszerűen muszáj megnéznem: mert én leszek kevesebb, ha kihagyom
azokat. :respect:
A Three Billboards
méltó ehhez a hagyományhoz. :leborul:
Basszuskulcs…
Hogy tud Martin
McDonagh játszani az egyszeri nézővel? Hogy tud állandóan olyan
karaktereket filmre vinni, akik nem pusztán feketék és fehérek, hanem „Igazi Emberek”?
Hogyan tudja film közben állandóan úgy alakítani a cselekményt, hogy közben
folyamatosan változik az ember hozzáállása egy-egy szereplőhöz?
Imádom, amit művel velem. :repect: Imádom az összetett
történeteit, az Embereket, akiket filmre visz, imádom a hibáikat, a bűneiket, a
megbánásukat, a bűnbocsánatukat, a gyűlöletüket, a szeretetüket.
Olyan filmet tett megint elénk, hogy az ember utána
napokig még azon agyal – de abban 100%-ig biztos lehet, hogy több és jobb ember
lett tőle. :respect:
Frances McDormand
nagyszerű főszereplő – Woody Harrelson
elcseszettül pompás seriff – de engedjétek meg nekem, hogy személyes kedvenc
színészemet mindkettejük fölé helyezzem, és ő nem más, mint a zseniális Sam Rockwell. :leborul:
Amit Sam Rockwell
letett és beleadott ebbe a filmbe, ahogy Martin
McDonagh megírta a karakterét… szerintem simán ellopja a showt a többiek
elől. :respect:
…és ezt észre sem veszed, szinte lépésről-lépésre
csúsztatja egyre előrébb magát, úgy, hogy amikor a filmnek vége van egyszer
csak arra eszmélsz… hogy ez az ő fejlődéstörténete volt.
És még hozzá milyen brutális… :respect:
Rohadt jó lett a Three
Billboards. Must see.
:leborul:
Kedi –
Isztambul macskái
Macskás film, macskaszeretőknek. Én imádtam. :-)
Aranyos volt, szerethető, pompás képekkel, remek
hangulattal.
Nem nagyon van róla mit mondani: aki szereti nagybajszú,
doromboló egérvadászainkat, annak remek élmény lesz. :sör:
Mint nekem is. :thumbsup:
Lady Bird
Erre szokták azt mondani, hogy „coming of age movie”.
Én bírom Saoirse
Ronan-t, és Laurie Metcalf is
nagyon jó volt, de valahogy… az egész hagyott bennem hiányérzetet.
Hogy ez most akkor mit is akart jelenteni…? :-S
Nem volt rossz elnézegetni, hogyan zajlik az élet a
vallásos középsuliban a magát különcnek tartó lány körül, hogyan követi el
hibáit, hogyan esik-kel, hogyan jönnek-mennek körülötte szerelmek-kapcsolatok.
De valahogy… arra gondoltam: miért különleges ez a lány,
hogy az ő története kívánkozott filmre?
És erre az a válaszom, hogy csak azért, mert „Lady
Bird”-ként nevezteti magát.
Erről nekem pedig valamiért menten Regős Bendegúz (Olvasztó
Imre – RIP) jutott eszembe’, hogy:
„Nekem mindegy, ha mindjárt boldogságos
ifiasszonyként is hívatja magát, nyanya!”
:-)))
Persze, gimiben (még) mindannyian különlegesek voltunk,
nincs is ezzel semmi baj.
Mondjuk, nekem volt pár olyan osztálytársam, akikről
érdekesebb „coming of age” filmet lehetett volna készíteni, mint Lady Bird-ről sikerült… :-PPP
Akinek középsulis lánya van, az szerintem egy érdekes
filmet találhat neki a Lady Bird-ben.
Másoknak azért nem ajánlom, hogy az időt töltsék vele.
Justice League –
Az Igazság Ligája
Amikor agymosásnak akarok valami szimpla
akció/kaland/képregényfilmet, akkor azt nem úgy gondolom, hogy az a film legyen
olyan agymosott, mint egy nerfideszes, vagy olyan faékszerűen ostoba, mint egy
kádéenpés. :-PPP
Ritka szahar filmnek látszó tárgy volt ez, megérett a
tűzre. :-((( :thumbsdown:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése