Table 19 – A 19-es asztalnál ülők & Happy s01 & Dunkirk

Pár napja Kostyál Márk és az általam hónapok óta várva-várt filmjének kálváriája körül forog minden gondolatom, és tudom, hogyha megnézem, az élmény (megint) „el fog fedni” pár jobb sorsra érdemes alkotást, ezért most gyorsan megírom ezt a rivjút – és csak utána ugrok neki a Kojotnak.

Addig is: veled vagyok, Kostyál Márk. :respect:

Table 19 – A 19-es asztalnál ülők

Mint azt ti is nagyon jól tudjátok már, időről-időre fel kell hajtanom Katicámnak valami „csajos-romantikus” filmet, amit aztán nekem is jól meg kell néznem… :-S :-)

Igen, ez sokszor fájdalmas kihívás egy házasságban: de most egyáltalán nem volt az. :thumbsup:

Bakker, nagyon tetszett! :sör:

Oké, a szereposztás szvsz parádés: Anna Kendrick – a legbájosabb színésznő, akit ismerek: egyszerűen imádom :-)

...Lisa Kudrow(!), Craig Robinson, Stephen Merchant, Tony Revolori (The Grand Budapest Hotel – ha nem ugrana be :sör: ) és a tüneményes, 88 éves June Squibb.

Mondanám, hogy ilyen szereposztással nem lehet hibázni: de tudjuk jól, hogy lehet – viszont Jeffrey Blitz nem hibázott! :sör:

Mondjuk, én már akkor megnyugodtam, hogy „nem fog fájni” nekem a film, amikor megláttam, hogy kik írták: Mark és Jay Duplass, valamint Jeffrey Blitz. :sör:

A Duplass-tesókkal még nem nagyon ment mellé film, szóval, bizakodóan vágtam bele a közös, esti programba – és nem is csalódtam. :sör:

Ez egy imádnivaló, szeretetreméltó film, egy üde, könnyed, felemelő szórakozás – talán magát a mozit is az ilyen alkotásokért találták ki. :respect:

Egy esküvőn vagyunk, ahol 19 db számozott asztal található, amik mellé komoly ültetési rend vonatkozik– és a 19-es számú asztalnál (mint utolsónál, természetesen) a „maradék” ül: akiknek „illett volna inkább el sem jönnie”. :-P

A fenti sztárparádé kerül ehhez az „pária” asztalhoz, egymásnak vadidegenként, mindenki a saját bújával-bajával, titkával-sérülésével… hogy az est végére barátokként távozzanak, és talán egyedüli olyan „nem rokon” vendégekként, akiknek az esküvő igazi örömteli élmény lett.

Rengeteg bájjal, humorral találkozunk: ebben élenjárnak a házaspárt formáló Lisa Kudrow és Craig Robinson :-D, valamint Stephen Merchant :-DDD…

…de aztán mindhármuknak vannak olyan pillanatai, amikor az embernek szétfut a mosoly az arcán – és a lelkében összemelegszik valami nagyon jó. :respect:

Nem úgy, mint June Squibb karaktere, Jo dadus szerepében, aki az első pillanattól az utolsóig végtelenül szerethető. :respect:

Tony Revolori talán a legkevésbé… hm… „erős” karakter, és a hozzá fűződő poénok… hm… „nem annyira emlékezetesek”. Sajnos. :-/

Ám Anna Kendrick folyamatos tüneményessége és bája olyan átütő, és a történetszála olyan markánsan van jelen, hogy a film simán elbír egy haloványabb tagot az asztaltársaságban.

Egy nagyon szerethető, emberi gyengeségében mulattató, végtelenül felemelő alkotás a Table 19.

Rég nem láttam ennyire remek darabot a műfajban. :respect:

Happy s01

Igazából tetszett, igazából jópofa volt, igazából szerettem ezt a műfaji keveredést-kavarodást, amit felmutatott…

Igazából marha jó volt a két főszereplő Christopher Meloni :sör: (akit én még a büdös életbe’ nem láttam sehol… :meaculpa: ), és Patton Oswalt (akit meg ebben a sorozatban nem láttam, ugyanis „csak” a hangját kölcsönözte Happy-nek)…

Igazából mindig is szerettem a rajzfilm és a „valós” film keveredését (Mary Poppins, Roger Rabbit, Space Jam)…

Igazából, minden megvolt/van a sorozatban, ami miatt örökre bevésődhetne, etalonná válhatna…

…de valahogy… igazából nem fogott meg teljes mellbedobással. :-/

Ahogy haladt előre a sori, valamiért egyre kevésbé vártam az új részeket… és az utolsót (értitek, a végső katarzist, a megoldást, a csúcspontot! :-O ) kötelességtudatból néztem végig.

Komolyan mondom, még én is agyalok ezen, olyan érthetetlen és megfoghatatlan számomra az egész…

…ám egyelőre csak azt tudom, hogy… nem vett meg kilóra, mint ahogy vártam, ahogy szerettem volna.

Olyan keserű íz van a számban… a csalódottság keserűsége.

Pedig jó volt. Ehhh. :-(

Dunkirk

Ezzel annyi bajom van, hogy felsorolni sem tudom. :-PPP

De nem is akarom. :thumbsdown:

_Nekem_ nem adta át Dunkerque igazi drámáját…

A „Darkest Hour” után vártam volna a Calais-ban állomásozó 4000 halálraszánt katona, heroikus last stand-jét – „Siege of Calais” , de itt egy büdös hang nem volt róla…

A fejvesztve, egymást megölve/megöletve/eltaposva/kilökve/lelövetve mindenáron az életéért menekülő, mondjuk ki: gyáva katonák története… valahogy nem fogott meg igazán.

A magányos angol pilóta (Tom Hardy) egyedüli harca… hááát… nem tudom. Tényleg egyetlen egy vadászgépe volt fent az angoloknak össz-vissz? És ő pedig megjelent mindenütt?!

(A színészi munkája meg marha izgalmas lehetett: végig ücsörögni a blue/green/akármilyen boxban, és jobbra-balra, fel-lenézve „ratatatázni”. Biztos komoly színészi kihívás volt. Hogy úgy tegyen, mintha érdekelné ez az egész. :-P )

Az öreg és a fiatalok áthajózása érdekes lett volna: de oda is került egy pánikba esett, PTSD-s, vagy szintén szimplán gyáva angol katona… és így ez se érdekelt különösebben. Sőt, leginkább ez a szál idegesített. :-P

Értem és tudom, hogy egy háborúban nem csak hősök, hanem gyávák is vannak – de itt túl sokat foglalkoztak az utóbbiakkal… legalábbis, az én szájízemnek.

Egyik nézőpontot fűzni a másikba, egyik idősíkot váltani a másikkal, egyik érdektelen karakterről ugrani a másik érdektelenre… :eeekkk:

Te, emberek. Ez egészen biztosan AZ a Christopher Nolan ÍRTA és rendezte…?!?! Tutira…?!?!

Mert én ezt nem veszem be. :-/////