Star Trek Into Darkness – Sötétségben – Star Trek

„My crew is my family, Kirk. Is there anything you would not do for your family?”

Én nagyon szerettem Jeffrey Jacob Abrams 2009-es, első Star Trek-jét. :leborul:

Úgy gondoltam/gondolom, hogy nagyon merészen, mégis értő kézzel, a remake-ek minden buktatóját és kliséjét elkerülve, egy általam nagyon csípett, de mára kissé ódivatú „franchise”-t sikerült zseniálisan leporolni és újragondolni. :megarespect: :thumbsup:

Az Into Darkness első rivjúit olvasva arra gondoltam, hogy ez most egy kissé „kommerszebb, lájtosabb”, akció- és látványközpontú film lesz.

De meggyőződéssel mondom, hogy ez nem így van. :respectagain:

Nekem, itt és most, a második rész fényében már úgy tűnik: az első rész volt „_csupán_” egy érdekes és izgalmas felvezető epizód.

Mert a második rész már arról szól, ami engem emberileg mindig is nagyon megérintett a Star Trek Univerzumban: „A Barátságról”.

A Hősök egymás iránti elkötelezettségéről és kötődéséről – az egymás iránt érzett, ki sosem mondott, de mindig jelenlévő… szeretetről.

„Because you are my friend.”

Mondjuk, én igazából mindig Spock-rajongó voltam/vagyok :-) - és Kirk annyira sosem volt a szívem csücske…

(Annál inkább kedvenceim Jean-Luc, Worf és Data! De most ne menjünk/jek bele a NextGen témába… ;-) )

De J.J.-nek sikerült ezt is feloldani – és nagyon tetszik, ahogy a Kirk és Spock közötti interakciók zajlanak. :thumbsup:

Valahogy azt érzem, hogy ez nem egy „kikényszerített”, a forgatókönyv által a karakterekre erőszakolt barátság – hanem valami olyan mélyről fakadó… valami… amit mindig szerettem volna átélni én is.

Ebben a részben „válik el az ocsú a búzától”, és derül ki, hogy az első rész kezdeti barátság-szikrája milyen mélyen/mélyről izzó tüzet is gyújt…

A film másik pólusa pedig… még engem is meglep.

John Harrison (Benedict Cumberbatch :sör: ) karaktere, akinek a motivációit… nem tudom teljes (keresztény) szívemből elítélni, viszont teljes mélységében át tudtam érezni mélységes fájdalmát és fékezhetetlen haragját.

Ez egyrészt kicsit megijeszt – másrészt pedig: ez tette számomra a filmet igazán érdekessé, hogy nem „csupán” a tiszta fehér és a teljesen fekete küzd egymás ellen…

Ha nem is igazolható minden tette, ha nem is teszem le voksomat a „szemet-szemért elv” mellett… de igenis, valahol… együtt tudok érezni a Benedict által megformált karakterrel.

Zúzást vártam, adrenalin-pumpát, lélegzetelállító akciók garmadáját… de valami egészen mást kaptam – és ez teljesen megfogott, berántott és ledarált. :respect:

…és amin igazán elképedtem, hogy Dávid (akit naná, hogy magammal cibáltam! nehogy már kimaradjon a jóból! :-) ) szintén elképedt elégedettséggel nézte végig velem az előadást, és nem a 3D-s látványtól, hanem a történettől hidalt le ő is.

Mellém. :-)

(Pedig film közben többször is aggodalmasan pislogtam rá, mert azt hittem, neki több üldözés-lövöldözés és harc kell… de kishitű voltam. :-) )

Összességében azt mondom: nekem kevés, hogy a J.J. Abrams álmodta Star Trek-élményt csak négyévente láthatom.

Jöhetne sokkal gyakrabban/töményebben. :thumbsup:

„So, shall we begin?”