„Curbside gang, putos!”
Bitang jó film. :respect:
Így, egyszerűen.
Nem, nem kell rácsavarodni arra, hogy Jake Gyllenhaal a főszereplő.
Nem, nem kell begörcsölni attól, hogy az a David Ayer írta és rendezte, aki a „Street
Kings”-t rendezte, és a „Training Day”-t és a „S.W.A.T.”-ot írta.
Nem, nem kell beparázni, hogy megint egy „kézikamerás
áldokumentumfilm”.
Nem bizony, kedves Barátaim, ugyanis a film minden szinten
működik – és a legjobb a maga műfajában. :thumbsup:
David Ayer
gyönyörűen építi fel az egészet, fantasztikus íve van a történetnek,
percről-perce válik egyre izgalmasabbá, és fut ki egy olyan csúcspontban,
amitől az embernek elakad a szava…
A kézikamerától a frász kiver, és az áldokukkal is tele a
kuk(k)a, meg a padlás – de Ayer úgy
alkalmazza ezeket az eszközöket, hogy az ember csak elégedetten biccent és
csettint egyszerre… a történettől pedig egyszerűen – csak némán, elismerően
lehajtja a fejét. :respect:
(Oké, néha elveszti a kézikamerás „nézőpontot”, amikor másként nem lehet megoldani – de én ezért sosem fogom kárhoztatni.)
Nem, nem hittem volna, hogy ilyen élményben lesz részem: gondoltam,
ellövöldöznek, elakciózgatnak, én meg elteszem az élményt a „futottak még”,
vagy az „egynek elmegy” kategóriák valamelyikébe…
…erre… erre… nem tudom, jelenleg túlságosan a hatása alatt
vagyok… de biztos, hogy egyelőre az idei év dobogósának tartom. :leborul:
Megint azt mondom, amit mindig és mindig, újra és újra: a
Történet a Minden! A film Szíve, Lelke.
És ahol nagyon jó a történet – szinte nem is számít a
színész, aki interpretálja azt.
Nem azt mondom, hogy Jake
Gyllenhaal és/vagy Michael Peña rosszul alakítanának,
egyáltalán nem.
De
nem ők a fontosak, személyükben – hanem a történetük.
Pedig
mit is láttunk?
Két
utcai járőr hétköznapjait Los Angelesben – láttunk már ilyet, nem?
Hát
nem, _ilyet_ még nem.
Ahogy
a „hülyéskedős” amatőr filmekből lassan, de biztosan összeáll és kicsúcsosodik
a dráma, az valami igazán horzsolós, fájdalmas… és szívbe markoló.
És
nem csak a befejezés olyan, amitől az embernek elfátyolosodik a szeme… és
ökölbe szorul a keze…
Amikor
látjuk a szigetelőszalaggal lekötözött gyerekeket a gardróbban… amikor látjuk
az idős hölgy házában a mészárszéket… amikor látjuk a rabszolgaként tartott
embereket, olyan körülmények között, ami… gyomorösszerántóan iszonyú és
embertelen…
Uram,
Isten – és a tűz! Ne felejtsem el a tüzet! Hogy is felejthetném el…
A
lángoló ház pokla… amikor az egyik ember nem gondol a saját életére, a másikat
pedig megállítaná a józan ész, de nem hagyja magára a társát.
Így
ezt talán még a „Backdraft” sem adta vissza… pedig az
is eszméletlen jó alkotás. :respect:
Ezek
mind-mind egy-egy drámai csúcspont voltak, amik elakasztották az ember
lélegzetét.
És
a remek mellékszereplők is: a nagyarcú, szabályzatmániás, elitista Van Hauser (David Harbour – döbbenet, de őt a „csf” :-) „Shut Up and Sing” -ben láttam nemrég),
valamint a hőseinkre állandóan rámászó Serge (Frank Grillo)…
…akiknek
külön-külön, lassan kibontakozik a saját drámájuk, amitől mindegyiküket más
embernek látjuk, mint kezdetben.
A
film végét pedig külön köszönöm David
Ayernek :sör: – mert hagyhatott volna engem, mint nézőt ott, ahová a dráma
vitt: a sötét, fájó és elfátyolosodott mélybe, hogy dolgozzam fel a veszteség
érzését úgy, ahogy tudom… De nem hagyott.
Köszönet
érte. :respect:
„He was my
brother.”
És
minden tiszteletem mellett: ez a film csodálatos és nagyszerű – de biztos, hogy
utána már nem akar az ember (annyira) csatlakozni az L.A.P.D. kötelékéhez…
„Must see” film, nem vitás.
:thumbsup:
Ráadásul asszem most újra elkezdték nyomni a mozik Amerikában, ami ritkaság...
VálaszTörlésJustin
Két napja láttam, de még mindig a hatása alatt vagyok...
VálaszTörlésSosem gondoltam volna ilyet sem egy Ayer-, sem egy Gyllenhaal-filmről... :shameonme: