2012. augusztus 16., csütörtök

Blackout s01



„You wake up with a big feeling of dread in the pit of your stomach, hm? You don't know which Dad is going to turn up. You never feel safe. Walk on eggshells. Best to keep quiet, stay invisible, stay way out of the way. (…)You're the child of an alcoholic - that means something.”


Ujujujujujjj… Hogy is mondják a sorozatjunkie-n?

„Anglia lecsap!”

…most is ez történt: és összezúzta a nézőket.

Minket legalábbis. :thumbsup:

Mondom ezt a legpozitívabb értelemben, úgy, hogy valójában tényleg úgy éreztük az évad végén, hogy ízzé-porrá zúztak és ledaráltak bennünket. :respect:

Brutális. Kíméletlen. Zsigerbe markoló. Kilátástalan.

Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor erre a sorozatra gondolok… És az, hogy igazi unikum a maga műfajában. Fekete, hideg, keserű, égető, gyomorösszerántó unikum – de az.  :respect:

Vártam, hogy winnie ír róla valamit a junkie-n, de addig csigázott a kíváncsiság (hisz mégiscsak egy _angol_ sorozatról van szó!), hogy belevágtam – és magammal rángattam Kedvesemet is. :-)

A sztori rövid felvezetése: Daniel Demoys (a nagyszerű Christopher Eccleston alakítja! :sör: ) alkoholista tanácstag egy éjjel emlékezetkiesésig issza magát, és reggel véres ruhában ébred – de nem ő sebesült meg. Az éjszakáról csak felvillanó, ködös képei vannak, és nem tudni, mi benne a delírium és mi az, ami meg is történt(hetett) – ám nagyon úgy tűnik, hogy egy gyilkossági ügybe keveredett…


Nem. Nem akarok róla többet mondani. Ahogy halad előre a sztori, egyre sötétebb és egyre mélyebb gödörbe süllyedünk – a főszereplővel együtt…

És most kezdem a szereplők éltetését: Cristopher Eccleston. :respect:

Először mélységesen gyűlöltem… aztán szívből sajnáltam… és a legvégén végtelenül tiszteltem.

Meggyőződésem szerint ilyen alakításra csak a legnagyobb színészek képesek. :thumbsup:

Az az érzelmi hullámvasút, amire az ő karaktere felültetett bennünket, az valami igazán döbbenetes.

„They can turn against me, they can hate me, but they have to trust you.”

Nem fogjátok kitalálni, hogy ki volt a másik színész, aki a vállán vitte showt…

Andrew Scott – a Sherlock feledhetetlen Moriarty-ja. :sör:


Azt hiszem, ez az angol úriember ismeri a színészmesterség minden csínját-bínját. :respect:

Ahogy hozza Moriarty-t és most a Blackout paranoiás zsaruját, az valami elképesztő.

Nagyon jó volt, remekül illeszkedett a történetszála a filmbe, és nagyszerűen kiegészítette, kerek egésszé tette azt. :sör:

Huhhh… nem nagyon akarok többet beszélni rajta: újabb horzsoló, zúzós angol sorozat.

…de könnyelműen ne vágjatok bele: olyan, mintha egyre mélyebbre úsznátok a vízbe, és az minden egyes karcsapással egyre sötétebb, hidegebb, iszaposabb lenne.

Nem egy „könnyű séta” végigtolni, nem fogtok utána úgy felállni a székből, hogy „whoá! ez aztán milyen remek szórakozás volt!” – mert dráma a javából.

De minden egyes percét megéri. :respect:



„- Love you, Dad.
- I know you do, Lukio.
- What I mean is... I always love you.”


2012. augusztus 15., szerda

Camelot s01e01-e03



Megnéztem ennek az elkaszált sorozatnak az első három részét…

Azt kell, hogy mondjam, érthető, miért nem folytatták: az egész jól induló első rész után a második epizód már eléggé felemásra sikeredett :-/ – míg a harmadik határozottan unalmas lett… :-(

Az Arthur- és/vagy Excalibur-legendakör azt hiszem mindenkinek ismerős. De láttunk már pár sikeres reboot-ot, szóval, nem tűnt „lehetetlen küldetésnek” az, hogy meglepjenek és megörvendeztessenek az alkotók valami emlékezetessel…

…de ez sajnos nem sikerült. :-(

A rivjúkban sokan kárhoztatják, hogy miért Joseph Fiennes lett kiválasztva Merlin szerepére, de ebben az esetben én éppen az ellenkező oldalon állok – talán ez volt az egyetlen eredeti, jó ötlet a filmben, hogy a sablonos „szakállas, vén Merlint” éppen egy tar kopasz, simaképű, fiatal fickó alakítja.

Ráadásul szerintem nem is rosszul…

Ellenben a többiek… hááát… legalábbis a „futottak még”-kategóriába sorolhatóak.

Mondjuk, azért ne legyek ilyen kemény: nekem bejött a nyálas-lányos képű Arthur (Jamie Campbell Bower – Oorlogswinter), a kemény Leontes (Philip Winchester – Strike Back), és a gyönyörű Guinevere (Tamsin Egerton – Keeping Mum) karaktere is.

De Eva Green és Claire Forlani szvsz eléggé gyengén muzsikáltak, mint „húzónevek”…

Nagyon rövid időre akadt még pár remek szereplő, mint például King Uther (Sebastian Koch – Das Leben der Anderen – Mások élete), King Lot (James Purefoy – Rome, Solomon Kane), vagy Ector (Sean Pertwee – Mutant Chronicles)… de ők sajnálatosan kevés időt kapnak, így nincs módjuk és lehetőségük „feljebb húzni” a sorozatot. :-/

És a legnagyobb gond: valahogy nem sikerült a történetet felpörgetni és/vagy megbolondítani.

Olyan békésen, lagymatagon…sőt, talán kicsit unottan csordogál a várt és kiszámított mederben, ezzel pedig nem lehet berántani a nézőt. Engem legalábbis nem sikerült… :-/

Azt hiszem, bármennyire is elkeserítő vagy éppen örömteli hír :-), de még mindig az 1981-es, John Boorman rendezte „Excalibur” marad a témában a legjobb megközelítés. :thumbsup:

„A dream to some… A nightmare to others!”
 

2012. augusztus 14., kedd

Longmire s01e09 – Dogs, Horses and Indians



„Did you know that the U.S. government only quantifies three things by blood? Dogs, horses, and Indians.”

Megint egy remek Longmire epizód. :sör:

Igaz, hogy az „egy rész-egy eset” elvre épülünk, de ahogy közeledünk a végjátékhoz, azért sűrűsödnek az események – és a felhők kedvenc seriffünk feje fölött…

Ahogy végiggondolom, azt kell, hogy mondjam, a sorozat azért minden epizódban szépen adagolja az az indiánok helyzetét az USÁ-ban.

És kezdetben bármennyire azt éreztem, hogy a rezervátumok „állam az államban”, valójában nem az önállóságukon, önrendelkezésükön van a hangsúly, hanem az… elszigetelésükön. A társadalomból való kizárásukon. :-(

Valahogy olyan… rossz érzés néha nézni és beleélni magamat a helyzetükbe. :-/

Na, mindegy, ettől még tetszik a sorozat, és istenigazából egyáltalán nem az „etnikai kisebbség elnyomásán” van benne a hangsúly. De azért szépen átszüremkedik a képkockákon a rögvalóság néhány apró göröngye…

A nyomozás megint izgalmasra, érdekesre sikeredett, de még izgalmasabb volt a gyilkosság háttérsztorija: a kavarás, a „szálak mozgatása”, a szereplők magánéletének bonyolódása…

…és azért furcsa, hogy Longmire legnagyobb ellenfelét (ellenségét…?) nem „odakint”, a (kül)világban, hanem „házon belül” kell keresni…

Pörgős, figyelemlekötő epizódot láthattunk újfent. :sör:


Jöjjön a sorozatzáró… :thumbsup:

„- You overestimate me, Walt.
- I think you might underestimate me, Jacob.”

2012. augusztus 13., hétfő

Crazy, Stupid, Love. – Őrült, dilis, szerelem. & The Hunger Games – Az éhezők viadala


Crazy, Stupid, Love. – Őrült, dilis, szerelem.


Caldwell ajánlotta figyelembe ezt az alkotást. :sör:

Mondjam azt, hogy _számomra_ legalábbis lassan indult be a dolog… de a végére azért belejött(em). :-)

Steve Carell és Ryan Gosling párosa, a „40 éves (szűz) csajozni tanul a vagány 30-astól” témára felépített, elnyújtott csetlés-botlás valahogy… egészen idegesített. :-/

Volt egy kb. 15 perc, amikor film közben elballagtam zuhanyozni, és miután visszatértem, a Kedvesem két mondatban gyorsan összefoglalta, hogy miről „maradtam le”. (Semmiről… :-P )

De szerencsére ezután nem sokkal történt a filmbéli fordulat, ami kifejezetten tetszett, és utána egy egészen más szinten zajlott a cselekmény. :-)

Kevin Bacon, Ryan Gosling, Steve Carell és John Carroll Lynch verekedése egy igazán jól sikerült, felröhögős jelenet volt. :-)

Ritka, de ez olyan film, amiben a színésznőket is csíptem: Julianne Moore, Emma Stone, Analeigh Tipton, Marisa Tomei. :flower: :-)

A végére talán kissé túl idealisztikus… Justin-féle „legalább valaki dögöljön már meg, akkor van hihető íze!”-hozzáállás esetén ez biztosan már sok(k) is… de én nem tudok ezért haragudni rá.

Könnyed kis nyári film (nem úgy, mint a Pandorum… :-) ), „asszonnyalnézős”. :sör:


The Hunger Games – Az éhezők viadala


És itt a Twilight tejtestvére. Hurrá. :-P

Azért gondoltam, hogy az első részt csak bevállalom. Mert megérdemlem. (Van némi mazochisztikus hajlamon, azt hiszem… :-) )

(Hja, mondjuk, az is egy remek poén volt a „Crazy, Stupid, Love.”-ban, amikor Emily ezt mondta:
„I really went to see the new Twilight movie by myself. I don't know why I did that, and… it was so bad, Cal!” :-) )

Szóval, mit is kell tudnunk a „The Hunger Games”-hez? Én ismerem és respektálom a régi mondást, miszerint „az újszülöttnek minden vicc új” – de mivel én már nem vagyok egy „újszülött”, így innen-onnan ismerősen suttognak (ORDÍTANAK) bizonyos… hm… finoman szólva „újrahasznosított” motívumok.

Ha láttátok az 1987-es Arnold Schwarzenegger és Paul Michael Glaser fémjelezte „The Running Man”-t, és/vagy a 2000-es Takeshi Kitano-s „Batoru rowairu – Battle Royale”-t, akkor… akkor a „The Hunger Games” története legalábbis nagyon-nagyon ismerősnek tűnik… :-P

Most sorolhatnám itt (mármint a hasonlóságokon és áthallásokon túl, ugye…) a szereplőket… de inkább nem teszem.

Remek színészeknek szüksége volt/van a pénzre. Végül is, csak abból élnek, nem?! Na.

Ne húzzam már rájuk a vizes lepedőt.

Itt az aktuális amerikai írónő, aki tini(lány)vágyálmokat beteljesítő művet tett le az asztalra, és ezzel nagyot kaszált. És a film-franchise-ból nem akar kimaradni az, akit felkértek/felkérnek.

A Twilight és a Hunger kéz a kézben járnak egy szélesre taposott úton… de én nem akarok abba az irányba haladni.

És ezt nektek sem ajánlom. :sör:

Pandorum & Battleship – Csatahajó


„I’m back in the saddle again”… :-) (Vagy ezt inkább a következő Longmire-rivjúmnál kellett volna elsütnöm…? Most már mindegy. :-) )

Megint volt egy kis nyaralás (Tihany-alsó… ööö… „alsó” a francokat! Belső! Mármint Belső-tó, na. :-) ), és éjszakánként egy-egy könnyű kis film, kikapcsolódásként.


Pandorum


„Könnyű kis film” – aha…

Hogy ne ébresszem fel a családot, fülhallgatóval nyomtam végig… el sem tudom mondani, hogy mekkora élmény egyből dobhártyára nyomni a halálsikolyokat és a visításokat. Majd próbáljátok ki ti is egyszer… :-)

Lényeg az, hogy úgy döntöttem, bepótolom ezt a régi elmaradásomat.

Összességében azt kell, hogy mondjam: tetszett. :sör:

A mutáns szörnyek elöli bujkálást-menekülést (ez a „halálsikolyos-visításos” rész…) kissé túlspilázottnak tartottam, mintha csupán azt a célt szolgálta volna, hogy kitöltse a játékidőt a csattanóig…

De a befejezés és a magyarázat nekem kifejezetten a kedvemre volt: úgy éreztem, van benne eredetiség és felépítettség.

Dennis Quaid és Ben Foster nagyon jól hozták a főszálat :sör: Cung Le remek volt, mint „érthetetlen nyelven” beszélő harcos – Eddie Rouse is nagyszerűen alakított, mint közveszélyes „patkányvadász”.

Norman Reedus feltűnésekor szinte felkiáltottam örömömben – nagyon bírom a fazont! :sör: – erre bonyek… szerintem nem volt három(!) percet sem képernyőn… :eeekkk: Ez azért szemétség… :-/

Visszatérve a főcsapásra: a feeling nyomasztó és félelmetes… talán kissé túlhúzott… de a befejezés számomra mindenképpen megérte. Mert akkor valahogy összeállt a kép. :sör:

Nem azt mondom, hogy „hajrá, még sok ilyet!” – de nekem határozottan kedvemre volt az élmény. :sör:


Battleship – Csatahajó


A poszterválasztásom nem véletlen: ez képezi le legjobban a film… velejét. :-/

Harcos amcsi katonacsaj, szőke, szerelmetes szépség és a nyálas, álmacsó-fakehero: ez a Battleship. :thumbsdown:

Újra leszögezem: Taylor Kitsch nekem nagy kedvencem volt a Friday Night Lights-ban. :sör:

…de a John Carter és a Battleship immár fényesen (…sötéten…) megmutatták, hogy sajnos… hm… alkalmatlan a „hero”-nak. Teljesen hiteltelen, abszolút inkompatibilis.

Le kellene szakadni arról, hogy őt erőltessék ebben a szerepkörben. Sajnos. :-/

De térjek vissza a filmre: hát az valami frenetikus volt! :neeem:

Jószerével semmi jót nem tudok róla mondani… Sablon-zsáner, a „hős amerikai katona megmenti a világot”-szcénában fellőtt újabb csillagos-sávos petárda – de nem annyira _durran_, mint inkább… _pukkan_. :thumbsdown:

És ezzel a filmmel is van egy olyan sirámom, mint a Pandorum kapcsán Norman Reedus-szal.

Tadanobu Asano – fantasztikus japán színész. :respect:

Ichi, the Killer – Mongol – Zatoichi – és az utánozhatatlan és feledhetetlen Survive Style 5+. :leborul: :megarespect: (Mondjuk, én még a Tokyo Zombi-t is szerettem tőle… de az már tényleg egyéni agylövés. :-) )
 
…erre a Thor után még azt is bevállalja, hogy a Battleship-ben tékozolja tovább istenáldotta tehetségét… :verysad:

Miért…?! :-( Mert, ha csak a pénzért, akkor… :-( :-(

…

Összefoglalva: ez a remek „torpedó”-adaptáció sikeresen felcsigázott arra, hogy a készülő „Tetris” filmet feszülten várjam. :irónia:

…remélem, abban is Taylor Kitsch fog domborítani.

Vagy homorítani.
 :neeeeeem:

2012. augusztus 2., csütörtök

La Fille du Puisatier – A kútásó lánya



Beismerem, én is gyarapítom azon filmrajongók táborát, akik… hm… „nincsenek túl elragadtatva”, amikor egy-egy remake (vagy csupán az arról szóló hír…) a szemük elé kerül.

De be kell vallanom, néha belefutok egy-egy olyan filmbe, amiről csak a megnézése után derül ki számomra, hogy remake volt – és mégis örülök, hogy elkészítették, mert különben sosem találkoztam volna a történettel.

Így jártam most is. :-)

A 2011-es Daniel Auteuil fémjelezte „La Fille du Puisatier – A kútásó lánya” az azonos című, 1940-ben készült, Marcel Pagnol által írt és rendezett, Fernandel (eredeti nevén: Fernand Joseph Désiré Contandin) és sajnálatos módon az általam korábban nem ismert :shameonme: Raimu (eredeti nevén: Jules Auguste Muraire) főszereplésével leforgatott film – „újrája”.

Gyerekkoromban nagy Fernandel rajongó voltam… de nem rémlik, hogy láttam volna vele/tőle „A kútásó lányát”… igaz, sajnos nem sok Fernandel-filmre emlékszem kristálytisztán… „Az esőkabátos ember, Alvajáró Bonifác, Az utolsó ítélet”… ezekre határozottan derengenek – de jóval többet láttam, az biztos. :-(
 
Szóval, Fernandel tisztelgésem után :respect: visszatérnék a főtémámhoz: hogy hálás vagyok Daniel Auteuil-nek, hogy elkészítette, rendezte, Marcel Pagnol eredeti forgatókönyvét újraírta, és Pascal Amoretti (fő)szerepét is eljátszotta. :respect:

Mert ez egy gyönyörű, szívet melengető, igazi lélekemelő történet. :leborul:


Régen láttam ennyire csodálatos, magával ragadó filmet… :amazing:

Talán kicsit túlidealizált, mert ennyi végtelenül becsületes és tisztességes, szerethető ember a világon nincs (mondatja velem ezt a pesszimizmusom… :-/ ), mint amennyi ebben a filmben feltűnik… de ezen nem vagyok hajlandó fennakadni.

Annyira örömteli és szép álom, hogy micsoda fantasztikus emberekkel van tele a filmbéli francia álomvilág… hogy képtelen vagyok nem szeretni és körül rajongani ennek az álomnak minden egyes percét. :respect:

Daniel Auteuil (aki az 1980-as „Les Sous-doués – Éretlenek” óta egyik kedvenc francia színészem!) alakítja Pascal Amorettit, egy provence-i kisváros elismert kútásóját, aki özvegyemberként neveli öt lányát. 

Munkatársa Félipe Lambert (Kad Merad – másik nagy kedvencem, Dany Boon filmjében szerettem meg őt, ami a „Bienvenue chez les Ch’tis – Isten hozott az Isten háta mögött”), aki nagyra tartja és tiszteli Pascalt, és akinél tisztességesebb és szerethetőbb embert aligha láttam a filmvásznon.

E két nagyszerű francia színész által életre keltett csodálatos karakterek adják a film gerincét, és bármelyikük is van képen, bármikor, azok a pillanatok csodálatosak. :respect:

Pascal legnagyobb lánya, Patricia (Astrid Bergés-Frisbey) beleszeret a városi boltos, Monsieur Mazel (Jean-Pierre Darroussin) fiába, Jacques-ba (Nicolas Duvauchelle) és együtt is töltenek egy szerelmes éjszakát.


Ám még aznap éjjel Jacques-t már a frontra vezénylik – míg Patricia áldott állapotba kerül.

Patricia azt hiszi, Jacques előre tudta, hogy másnap már nem lesz itthon, és csúnyán becsapta őt.

Elmondja apjának, aki úgy tartja tisztességesnek, hogy a Mazel család elé tárják az esetet – ám Mazelék meg azt hiszik, hogy csak a pénzük miatt akarnak az Amorettik „rájuk akaszkodni”, ezért elutasítják őket.


Kár lenne tovább folytatnom a történet ismertetését, mert három szóval össze lehet foglalni: szeretet, tisztesség, emberség. :respect:

Pedig a szeretett és szívünkhöz közel álló szereplők is botlanak az Élet rögös útján járva: döntenek rosszul, tartanak haragot, tesznek olyat, amit később megbánnak… De képesek ezekből a helyzetekből kijutni, megbánni, jóvátenni és megbocsátani, ami miatt én felnézek rájuk, és végtelen elismerést érzek irántuk.

Fantasztikus egy alkotás, csodálatos és nagyszerű francia színészekkel, lélekemelő történettel. :respect:

Azt hiszem, ez egy olyan mű, amit többször is látni kell. :thumbsup:


2012. augusztus 1., szerda

Longmire s01e07-e08 – 8 Seconds & An Incredibly Beautiful Thing


Nah, szóval: kicsit „leülepedtem” a hetedik rész után – ami szvsz a leggyengébb volt eddig… :-(  –, de a nyolcadik epizód már újra a „régi fényében” tündökölt, és most felpörögve várom a folytatást. :sör:


Longmire s01e07 – 8 Seconds


Hiába itt is a gyilkosság, hiába a western/vadnyugati feelinges rodeó-közeg: ez a rész nem hagyott különösebb nyomot bennem…

Most, hogy rászántam magam a véleményezésre, összeráncolt homlokkal kellett agyalnom, hogy „mi a fenéről is szólt…?!” :-/

A nyolc másodperc a rodeó lovas nyeregben maradási idejét jelzi: de sajnos, ez csak „beetetés”, hiszen valójában a rodeósok világa csak egy „oldalösvény”, és csak a film perifériáján jelenik meg.

A családi dráma sajnos most nem elég erős ahhoz, hogy magával rántsa a nézőt és felhúzza a tetszési indexet…

Talán csak Branch apjának megjelenése, és Longmire-rel való viselkedése/ellenszenve hoz valami színt az alapvetően szürke epizódba.

Összegezve: végignéztük (majdnem el is felejtettük), köszönjük, ennyi.

Nem egy túl erős rész… hogy úgy mondjam. :-/


Longmire s01e08 – An Incredibly Beautiful Thing


„Ellis Hinkley, long-time resident of Absaroka county, passed away on Friday. A valued member of the community, Ellis leaves behind no family. But his kindness, his decency, and his courage will be remembered by everyone who knew him. He will be missed.”

Ez megint karcos-húzós rész volt: különösen a végjáték sikerült ütősre, ami feltette a koronát az egészre. :thumbsup:

De azért nem vinném el nagyon a hangsúlyt: teljesen rendben volt az egész epizód – hozta a megszokott és immár _elvárt_ Longmire minőséget. :sör:

A dráma és az egyre izgalmasabbá váló nyomozás remekül pörgette az emberben az adrenalint, ami egy katartikus befejezésben csúcsosodott ki.  :respect:

Nem csodálom, hogy a teljes lakosság körében (Forrás: sorozatjunkie.hu) már ez a legnézettebb kábelsorozat.

…és most vágott csak mellbe, hogy az évad mindösszesen tíz(!) részes, azaz a befejezésig már csak két epizód van hátra: de mivel minden rész végén van egy pár kockás „a következő rész tartalmából” összeállítás, ezért úgy érzem, hogy nagyon jó „hajrára” van kilátásunk. :thumbsup:

„- Henry, look at this!
- Ferg, we are not collecting rocks.
- No, this is herderite!
- Okay.
- Herderite doesn't occur naturally in Wyoming.
- Is that true?
- Yeah. Most herderite comes from Brazil or Africa. I collect minerals.
- You're full of surprises.
- Why do you think it's here?
- It is a bread crumb.”