2012. április 8., vasárnap

The Killing s02e01-e02 – Reflections & My Lucky Day


Linden: „Holder lied to me.”

Holder: „Hey, Linden's back. She lied about why.”

…and The Killing is back, my friends. :thumbsup:
:atlast:

És mi a lényeg?! Hogy nem engedték lazábbra a gyeplőt – és rögtön a lovak közé csaptak! :sör:

A tavalyi év egyik legnagyobb sorozatdobása újra köztünk van, barátaim.

Ott vettük fel a szálat, abban a minutumban, ahol az első évadot abbahagytuk. Nem vesztettünk sem időt, sem történést.

Linden marha nagy bajban van: nem elég, hogy a magánélete romokban, tinédzser fiával folyamatosan konfrontálódni kényszerül*, de rájön, hogy saját lehetőségein jóval túlmutató összeesküvéssel áll szemben…

…Holder pedig ráébred, hogy mit is tett valójában, és hogy akik kihasználták, mennyire lenézik és megvetik. És ettől a felismeréstől nincs túlságosan elragadtatva…

Talán már említettem párszor (és talán még említeni is fogom… párszor… :-) ), hogy mennyire idegesítenek a sorozatokban menőző és műmájerkedő rendőrt és egyéb hivatalos személyt játszó főhősnők… :-/

Nos, Mireille Enos egyáltalán nem találkozik ebbe a bandába: alig vártam, hogy újra képernyőn legyen – és újra élettel töltse meg Linden nyomozó karakterét. És ezt tökéletesen teljesítette is. :thumbsup:

De Joel Kinnaman is szükséges ahhoz, hogy 100%-on zakatolhasson show. :sör:

Eszméletlen jól lett castingolva ez a két nagyszerű színész. :respect:

Újra benne vagyunk a Rosie Larsen-ügy egyre nyomasztóbbá és mocskosabbá váló szövevényében, a hangulat olyan sötét, úgy gyomorszájon vágja az embert, hogy levegő után kapkodunk.


Szerencsénk van a dupla nyitóepizóddal, mert az első rész (Reflections) szinte „csak” bemutatja a bűzös, mindent és mindenkit lehúzó mocsarat, ami után… hááát… legalábbis nem lelkesedünk fel a folytatásra kellőképpen.

Ám a második rész (My Lucky Day) nagyon szépen odateszi magát a régi sínre, amikor az epizódok végén döbbent WTF…!!! –felkiáltásokat hallattunk.

Bevallom, korábban aggódtam. Aggódtam, hogy az első évad által marha magasra tett minőségi lécet feléri-e a második évad…? Megijednek-e a készítők a tavalyi évadzárót követő siránkozó/átkozódó visszajelzésektől…?

De ki merem jelenteni, hogy a színvonal egy jottányit sem engedett.

Respect, Veena Sud.

Nagyon kemény évad elé nézünk, azt hiszem… :sör:

„Rosie's killer... came to my house. He's still out there. Janek, I want you to find him... and kill him.”





*= mintha korábban már említettem volna, hogy mennyire irritál ez a mostanában minden filmben rendre visszatérő sablon…?! :-(

2012. április 7., szombat

Hesher


„- T.J., who is this?
- My name's Hesher.”

 Alapvetően csípem Joseph Gordon-Levitt-et… így amikor belebotlottam a Hesher-be, rögtön a bepótlása mellett döntöttem.

És nem rosszul. :thumbsup:

Jópár film foglalkozik a veszteség feldolgozásának hogyanjával és mikéntjével, mondhatnám, hogy a Hesher is egy a sorban – de szerencsére több annál, és a témához egy egészen érdekes, meghökkentő szemszögből közelít.

Ráadásul a szereposztás sem utolsó, sőt, a színészek kellő alázattal, visszafogottsággal és hozzáértéssel hozzák a karaktereiket, ami egyrészt meglepő volt számomra (különösen Rainn Wilson és Natalie Portman esetében…) – másrészt elismerésre késztetett. :respect:

T.J. (Devin Brochu) édesanyja két hónappal ezelőtt egy autóbalesetben életét vesztette, emiatt a fiú kellőképpen meg van zuhanva lelkileg, de még mindig nem annyira, mint apja, Paul (Rainn Wilson), aki egész nap felváltva alszik és a tévét bámulja, miközben antidepresszánsokat szed marokszámra. A fiúban és apjában a nagymama (Piper Laurie) tartja a lelket, illetve ő az, akinek a házában laknak, és aki főz rájuk.

T.J. egyik nap összefut az öntörvényű, rocker Hesher-rel (Joseph Gordon-Levitt), aki hirtelen felindulásból/felindultságból :-) beköltözik hozzájuk.

„- What are you doing? Why are you here?
- You're going to start acting like I belong here, or I'll kill you.”


A fiú a megfélemlítés hatására, az apa a depressziója miatt, míg a tyúkanyóként gondoskodó nagymama jószívűségből befogadja Heshert, akinek megjelenése és az élethez való kaotikus hozzáállása, sokszor ön- és közveszélyes tettei felforgatják és felrázzák az apátiába és önsajnálatba forduló családot.

„I got to get the fuck out of here before I hurt somebody.”

T.J. közben összeismerkedik Nicole-lal (Natalie Portman) a boltos lánnyal, aki érzelmileg felkavarja a fiatal fiút, amit Hesher is észrevesz… és a maga suttyó :-) módján próbál is segíteni.


„- Hey, you want to poke her?
- Shut up.
- Dude, there's nothing wrong with wanting to poke her.
- Stop saying that.
- Dude, if you want to poke her, there's nothing wrong with that. Don't be ashamed. Human beings have been poking vagina for hundreds of years. Longer, probably.”
:-)

Az idő előrehaladtával szépen alakul és formálódik a film, és mint már mondtam volt, Rainn Wilson és Natalie Portman nagyon szépen, harsányság vagy ripacskodás nélkül hozzák a karakterüket, ami nekem (és a filmnek is) nagyon jól esett. :thumbsup:

Joseph Gordon-Levitt pedig minimum lubickol a szerepben. :sör:


Tetszett, hogy nagyon sok dolgot nem toltak durván, huszonnyolcszor megrágva és kiköpve a képünkbe. Sokszor csak Hesher, első hallásra se füle-se farka történetei közvetítenek valamiféle tanulságot… amit senki se magyaráz túl. Néha még csak senki nem is ért… :-)
 
Bár azért nekünk néhányszor megfordult a fejünkben, hogy Hesher amolyan „más szemében a szálkát, magáéban a gerendát se”-típusú karakter, aki azért „söpörhetne a saját portája előtt” is… de ha úgy nézem, mint egy jótevő, ördögbőrbe bújt angyalt :-) akkor máris megspórolunk magunknak egy adag ítélkezést.

Számomra a film befejezése tette fel az élményre a koronát. Az utolsó Hesher-es „tanmese” minden szinten érhető volt, és kristálytiszta üzenetet hordozott, az utcai séta pedig… :respect:

„You told Grandma you were gonna go on a walk with her. This is your last chance.”

A Brick (Beépülve) óta nem láttam olyan filmet, amiben Joseph Gordon-Levitt igazán nagyot alakított volna.
De a Hesher pályájának újabb fontos és figyelemre érdemes mérföldköve. :respect:


2012. április 6., péntek

The All Together - Dzsembori

„First thing I'll do when I write this movie is make sure it doesn't start with a voiceover. I hate movies that start with a voiceover. Especially English ones.”
/Chris – voiceover/
:-)

Egy igazi, közveszélyesen elmebeteg film – a legelvetemültebb, amit mostanában (valaha…?) láttam. :-) A legjavából való. :-)

A Kedvesem úgy nyilatkozott róla, hogy „nem vagy normális, hogy ilyen filmet nézel… és még röhögsz is rajta!”. :-)

Komolyan mondom, szerintem hivatalos diliflepni kell ahhoz, hogy valaki ilyen filmet írhasson. :-) Majd jobban utána keresek a neten Gavin Claxtonnak, aki írta és rendezte ezt az alkotást… és meglátogatom abban az intézetben/szanatóriumban, ahol kezelik. Mert szeretném megrázni a kezét. :-) (Persze, nem a napi, szokásos elektrosokk-terápiája közben… :-) )

Mert, mi is ez az elvetemült film tulajdonképpen.

Chris (Martin Freeman) tévés producerként ténykedik, és együtt lakik a flúgos Bob-bal (Velibor Topic), aki kitömött állatokból csinál szexuálisan aberrált… mifenéket. Tudom is én, mi ezeknek a neve… Installáció?! Dioráma?! Whatever… Igazából Christ sem érdeklik, hogy mifenék – csak idegesítik. :-)

„- Sorry, Bob, what's that, then?
- Abstract expressionism.
- But what's it doing in the kitchen?
- It's what I do, man. It's art.
- Art? No, it's a fox cub being sucked off by a rat.
- Squirrel!”
:-)

Nagyban hozzájárul ez is Chris azon döntéséhez, hogy végre meghirdeti és eladja a házat, de sajnos a munkája közbeszól, és kénytelen a flepnis Bobra hagyni az ingatlanügynökök és a vevők fogadását.
:eeekkk:

És miközben Chris a nárcisztikus és humortalan, de önmagát humorosnak tartó Jerryvel (Richard Harrington) próbál meg tető alá hozni egy interjút…

„- I'm not talking to a dwarf.
- What?
- I'm not interviewing a dwarf. No-one told me anything about interviewing dwarves.
- I think it's "midget" these days, isn't it?
- I have a real problem with... dwarves. Whatever, midgets, ok? It's a recognised condition.”
 :-)

…addig Bob odahaza lelkesen beenged a lakásba boldog-boldogtalant. :-)



És így kerül az ingatlanon belülre a boldogtalan Mr. Gaspardi (Corey Johnson), a nagymenő new yorki maffiózó, akit a helyi gengszter Dennis (Danny Dyer) éppen a repülőtérre akart kivinni, de az előző esti indiai kaja miatt Mr. Gaspardira pont rájött a szapora… :-)

Persze, a vagány Dennis egy-kettőre előkapja a stukkerét, hogy sakkban tartsa a bent lévő ingatlanügynököket – miközben a new yorki főnök a klotyón fo… folyamatosan tölti az időt :-) - Bob pedig (hogy ne keltsen gyanút a bezárt, meghirdetett ház) folyamatosan enged be mindenkit, aki becsenget. :-)

„- Good morning.
- Hello.
- We're here to talk to you about Jehovah.
- Hallelujah!
- Is he the fat one?
- I beg your pardon?
(…)
- I told him not to let in any more fucking estate agents!
- They are not estate agents.
- Who the fuck are they?
- We've come to bring you the Good News.
- I could do with some good news…”
:-) :-) :-)



Szerintem igazi, közveszélyesen elvetemült, sírva röhögős film. :-) Azt hiszem, kellően lelkes baráti társaságban, közös sörözés közben üthetne igazán… de nekem mondjuk teljesen megfelelt egy jó estéhez. :-)
:thumbsup:

2012. április 4., szerda

Touch s01e03


Nos, ezzel az epizóddal búcsút is veszek a Touch-tól… nem annyira fájdalmasat, mint inkább csalódottat. :-/

A séma ugyanaz, a sablon változatlan – és ezért a jelenetek összekapcsolása, és a végső „katarzis” egyre súlytalanabb. :-(

Nincsenek átívelő, mögöttes, magasabb szintű összefüggések: Jake bedob egy számot, Jack… izé… Martin Bohm :-) pedig keresi, hogy mi a fenét jelent, és – jéé…! – naná, hogy itt-ott-amott mindig belefut, ami vezeti a „végső beteljesedésig”. :-/

Ennél a résznél már a Kedvesem is kifakadt, hogy „milyen idegesítő ez a gyámügyes csaj” – pedig én pont úgy érzékeltem, hogy már „dolgoznak” a szimpatikusabbá, emberibbé tételén… viszont ez a része már pont nem érdekel minket. :thumbsdown:

A legfájóbb az egészben nekem Kiefer volt: míg Jack Bauerként folyamatosan hitelesnek éreztem, teljesen eggyé vált a karakterrel, addig ebben a harmadik részben volt két konkrét pillanat is, amikor azt mondtam: „bakker… nem játszik, hanem… ripacskodik”. :-( Ez azért rendesen rosszul esett tőle…

Mintha ő maga sem szeretné, vagy nem találná karaktert… vagy nem találna elég komoly kihívást Martin Bohm szerepében.
Ami azért annyira nem véletlen: mivel _valóban nincs benne_ komoly kihívás. :-(

Ezen rész végén lévő „katarzis” már nem szabadított fel bennem endorfinokat… úgy néztem-néztem… hallgattam-olvastam Jake levezető monológját… és olyan üresnek, semmitmondónak éreztem az egészet, hogy az az elképedt kérdés fogalmazódott meg bennem, hogy „És? Ennyi…?!”.

Sajnos, igen. :-( Ennyire futotta. :-(

Azt hiszem, találok magamnak jobb negyvenegynimennyi perces elfoglaltságot hetente, mint a Touch. :cancel:

2012. április 2., hétfő

Shanghai – Sanghaj



„Every good spy needs a cover. Be a journalist, they said. You're good with words. You'll be safe.”

1941. Sanghaj: a város nemzetközi területekre osztva, bár az országban dúl a háború, itt még viszonylagos béke honol – németek, japánok, amerikaiak, angolok, franciák és természetesen kínaiak élnek egymás mellett és figyelik egymás minden mozdulatát… de a felszín alatt izzik a feszültség, ami csak a kirobbanásra vár.

Ide érkezik meg Paul Soames (John Cusack), az amerikai kém, újságírónak álcázva, hogy barátja, Conner (Jeffrey Dean Morgan) halála után nyomozzon.

A képmutatás és a színlelés világában senki nem tudhatja… nem azt, ki a barát, hanem hogy egyáltalán van-e. Az viszont legalább biztos, hogy ellenség van bőven.

Paul a nyomozás során két fontos emberbe ütközik: az egyik a kínai maffia egyik prominense, Anthony Lan-Ting (Chow Yun-Fat), a másik pedig a japán kerület katonai parancsnoka, Tanaka (Ken Watanabe). A két ellenség kényszerű szövetségben működik együtt, de mindketten szeretnék a másik nyakára tenni a kezüket…

És mindkettejük életében van egy-egy fontos nő, akiért tűzbe mennének.

Paul megismerkedik Lan-Ting feleségével, a szép Annával (Gong Li), aki férje árnyékában/védelmében saját, hazafias céljaiért harcol.


Nekem néha sok szokott lenni a kémfilmes-kettős-hármas-sokas :-) ügynökös kavarás, amikor a szálak finom mozgatása dominál – bár néha közéjük kaszál valaki egy konyhakéssel. Vagy egy szamuráj karddal.

De a Sanghaj szerintem nagyon jól adagolta a dolgokat: a kémes kavarások jól időzítve váltakoztak az akciókkal, és nagyon jól kiegészítették egymást. Nem untam egy percig sem, nagyon kellemesen telt az idő.

Nem tudom, ki-hogyan volt/lenne vele, de számomra igazából nem John Cusack, hanem Chow Jun-Fat és Ken Watanabe vitték a filmet – Jeffrey Dean Morgant is csípem, de ő (karakterének helyzetéből kifolyólag, ugye… :-) ) nagyon minimális jelenlétre volt kárhoztatva.

A nagyszerű kínai és remek japán színészek szintre teljesen rájuk szabott szereplőket alakíthattak, és távol-keleti módon visszafogott, mégis roppant erőteljes játékkal tették élővé a figurákat. :tumbsup:

A Sanghaj nem „csupán” egy kémfilm: a szerelmes-romantikus vonulat is meglepően erős benne… Hiszen, szerelmes nők és férfiak tesznek meg egymásért benne mindent.

És ez az a pont, ahol az ellenségek is megértik egymást.

„- Do you think it's possible to fall in love like that again?
- Well, I don't think it'll ever be as maddening as the first time.
- I disagree. I think the second time might be worse for men like us.
- What kind of men are we?
- Romantics. We are so eager to get over the pain of the first betrayal... we'll walk blindly into the next.”

Nekem kifejezettem tetszett benn ez a szál: nem tolakodott-nyomakodott nyálas-geil módon a képünkbe… de érezhetően belengte az egész filmet, és egy plusz szintre emelte azt.

A film befejezése pedig igazán nagyszerűre sikeredett. :respect:


Szerintem méltatlanul kevés figyelmet kap és kapott.

„Maybe luck, maybe courage. You had to have both.”

2012. március 31., szombat

Край – Kray – The Edge


„We've no guards. No need, nowhere else to go.”

A M:I4 után kíváncsi lettem Vladimir Mashkov egyéb filmjeire: különös tekintettel az „eredeti” orosz munkásságára.

Így döntöttem a Край mellett.

1945 szeptemberében járunk, Szibériában, a Край nevű „átnevelő” táborban, ahová éppen megérkezik és szolgálatra jelentkezik a háborús hős, Ignat (Vladimir Mashkov), aki a gőzmozdonyok szerelmese.

A hely parancsnoka gyorsan vázolja a helyzetet:

„- This lot are all traitors. A rotten bunch. They were relocated here from the German camps. Who knows what they did with the Fascists...
- How many trains do you have here?
- One - an 'AU' model. And there's one from another village.
- I'll take the 'AU' then.
- No you won't! Says here you're banned from driving trains.
- If you don't give me the train, I'll just move on.
- There's nowhere else to go...”

Persze, Ignatot nem olyan fából faragták, hogy lemondjon arról, amit szeretne: azaz, hogy újra egy gőzmozdonyt vezethessen.


A táborban rögtön összemelegszik Sofiával (Yulia Peresild), és gyermekével, a sosem beszélő, nevető Pashkával (Lyona Orlikov)… és ez sem a tábori nőknek, sem a férfiaknak nem tetszik.

De Ignat akkor jön igazán „tűzbe”, amikor tudomást szerez arról, hogy van egy elhagyott mozdony a közeli szigeten, bár az odavezető híd egy részét elvitte a jégzajlás…

Egy kézihajtánnyal nekivág az útnak, aminek a végén nem csak a gőzmozdonyt találja meg, hanem az abban lakó Elsát, a német lányt (Anjorka Strechel) is… aki kicsit kimaradt a világ történéseiből.

„- You spent the whole war hiding in the Taiga?
- What war?”

Mint mondtam, a tábor lakói korábban Igantot sem fogadják kitörő örömmel, de a német lány megjelenése aztán végképp nincs az ínyükre…

…a két kirekesztett pedig lassan egyre közelebb kerül egymáshoz: ami még rátesz egy lapáttal kettejük tábori megítélésének.

Főleg úgy, hogy Ignat nem éppen visszafogott azzal kapcsolatban, hogy ő mi mindent tett már le az asztalra:

„I didn't see you when we took the Reichstag!”

A helyzet egyre feszültebbé válik, sőt, majdnem lincselésbe fullad, amit csupán az egyik épület kigyulladása akadályoz meg.



És végül megjelenik az egész filmben addig csupán emlegetett, rettegett Fishman (Sergey Garmash)…

„Fishman will be here soon; he'll give you something to laugh about.”
„Fishman'll put you away once he gets here!”
„For you the only thing you fear is - Fishman! Fishman will come.”

…aki olyan történéseket generál, ami alapjaiban rengeti meg a táborlakók életét.

Nekem nagyon tetszett a film, ami nem csak a szép, régi gőzmozdonyokról szól, hanem emberi kapcsolatokról, elfogadásról és kirekesztésről, a múltbéli történések feldolgozásáról és arról, hogy a kilátástalanságban is lehet hinni a közös jövőben…

A befejezése pedig valami feledhetetlenre sikeredett. :respect:

Mind akcióban, mind drámában úgy odatette magát, hogy csak ültem a tévé előtt és néztem a stáblistát… majd visszapörgettem az utolsó tizenöt percet – és újra megnéztem az egész befejezést. :amazing:



Nemrégen (oké, tavaly, de az nem volt olyan régen… :-) ) néztem meg a „Как я провёл этим летом – How I Ended This Summer – Így ért véget a nyaram” című orosz filmet, amitől… hááát… legalábbis nem voltam elragadtatva. :-/

Ám most a Край visszaadta az orosz filmgyártásba vetett hitemet. :thumbsup:

2012. március 30., péntek

Mission: Impossible - Ghost Protocoll – Mission: Impossible - Fantom Protokoll


Mivel mostanában belefutottam pár… hm…  elég „nehezen emészthető”, fősodron kívüli filmbe, ezért úgy döntöttem, hogy teszek egy kis könnyed, „lazítós” elhajlást a mainstream-felé… :-)

Így döntöttem a M:I4 (vagy a hogy a fenébe is kell írni… :-)) mellett – és tökéletesen meg is felelt a célra. :sör:

Kezdem azzal, hogy remek – bár nem csupa „A”-(fizetési)listás… – színészek garmadáját vonultatja fel: Jeremy Renner (The Hurt Locker), Simon Pegg (Shaun of the Dead), Paula Patton (Déja Vu), Michael Nyqvist (Millennium trilogy), Josh Holloway (Lost), Anil Kapoor (Slumdog Millionaire), Vladimir Mashkov (Behind Enemy Lines)…
…és valamennyien aktív, vagy éppen rövid, de fontos részt vesznek a show-ban. :sör:

Természetesen Tom Cruise viszi a „zászlót”, de egyáltalán nem neki kell meggörnyedve a hátán cipelni az egészet.

Valahogy olyan jól lettek leosztva a lapok: mindenki fontos és észrevehető fogaskerék a „Nagy Egészben”, és így remekül, felesleges, lassú üresjáratok nélkül szalad… mit szalad: száguld! :-) … a film minden perce.

Az akciók remekül megkoreografáltak és ütemezésük nagyon jól belőtt – nekem mondjuk a dubai tornyon való mászkálás volt a kedvencem. Még 2D-ben is émelyegtem a rám törő tériszonytól… :-)



Istenigazából nem mondanám, hogy amolyan „magvas, mély, elgondolkoztató mondanivalóval átitatott” műről van szó – de erre nincs is szükség. Ez egy remek, pörgős, adrenalinpumpa akciófilm, a szó legnemesebb értelmében. :respect:

Ha az ember szívesen zakatol együtt egy ilyen jellegű alkotással, azt rögtön berántja a gépszíj, mint engem – a Kedvesem egyszer döbbenten konstatálta az egyik verekedési jelenet alatt, hogy magam is meg-megrándulok egy-egy jól irányzott ütés láttán, és ültömben el-elhajolok az ellenség csapásai elől… :-) Nem gondoltam, hogy ennyire észrevehető rajtam, mennyire belemelegszem... (Talán a győzelmi diadalüvöltésem is kihallatszott…?! :-) )

Ami viszont meglepett, az a rendező személye: Brad Bird. Tegyétek a szívetekre a kezeteket, és őszintén mondjátok meg: mit rendezett már ez az úriember?

Én bevallom: nekem dunsztom se volt róla, hogy ki ő… De most már van: ő írta és rendezte a „The Incredibles – A hihetetlen család” és a „Ratatouille – L’ecsó” című rajzfilmeket. :eeekkk:

…hogy miért pont ő jutott a producerek eszébe ezzel a filmmel kapcsolatban, az rejtély…

De el kell ismerni, hogy a feladatot remekül megoldotta. :sör:

A film ritmusa tökéletesen eltalált, egy színész szerepére sem mondanám azt, hogy halvány és/vagy felesleges, az akciók pedig pörgősek és látványosak. :respect:

Ha egy rajzfilmes így tud akciófilmet rendezni, akkor… már alig várom, hogy Dean DeBlois és Chris Sanders* mikor ülnek be egy James Bond, egy Bourne, vagy éppen a következő M:I film rendezői székébe. :thumbsup: :-)

Jó kis film volt, szerintem megéri a rászánni az időt. :sör:




*= Nah? Kik ők? ;-)