2012. március 17., szombat

Valhalla Rising – Valhalla – A vikingek felemelkedése


Elsősorban Mads Mikkelsen miatt vállaltam be ezt a filmet, de a végére kiderült, hogy a film írója-rendezője ugyanaz Nicolas Winding Refn, aki az általam döbbenetesen jónak ítélt Bronsont is írta és rendezte.

Mivel a Bronson 2008-as, a Valhalla Rising pedig 2009-es, így azt hiszem kijelenthetem, hogy sajnos visszalépés történt minőség terén… :-(

Mads Mikkelsen alakítja a „hazátlan”, legyőzhetetlen, félszemű rabszolga-harcost, akinek istenigazából neve sincs – csak a társául szegődő kissrác nevezi el hirtelen egy kérdés hatására One Eye-nak.

Az is gyorsan kiderül, hogy a rabszolga-harcos kézről-kézre jár a törzsek között, ki tudja már, mióta…

„He's never belonged to anyone for more than five years. Your time has passed. Mine has come.”

Az elején bitang kemény harcokkal indítunk: a küzdőtéren One Eye-t a nyakánál fogva láncra verik, és már eleve két ellenféllel állítják szembe, de nemhogy így sem tudják, szó szerint esélyük sincs legyőzni.


A „bemutatkozás” után főhősünk nem sokkal megszökik, és nyomában a társául szegődő kissráccal nekiindul a nagyvilágnak.
Belefut egy csapat keresztény vikingbe, akik felismerik, de nem állnak az útjába.

„- So... now you've got your freedom, what do you plan to do with it?
- I wanna go home.
- Where is that?
- Don't know.”

Felajánlják neki, hogy tartson velük a Szentföldre, mert mi más is lehetne egy igaz – keresztény – viking életének értelme, mint a Szentföld visszahódítása a hitetlenektől.

De One Eye elhagyja őket, és megy tovább… bár a vikingek vezére bízik benne, hogy mégis meg fogja gondolni magát.

…és ekkor beindulnak a megmagyarázhatatlan, logikátlan történések, amik ettől kezdve végigkísérik a filmet. Sajnos. :-(

Mert a következő jelenetben One Eye és a kissrác már a keresztény vikingek hajóján utazik, a Szentföld visszahódítására. :eeekkk:

Ööö… miért is? Nem arról volt szó, hogy haza akar jutni? Oké, nem tudja, hogy hol van a „haza”, de akkor is? Nem harcolt már végig vagy tizenegynimennyi évet rabszolgaként, mások dicsőségére? Még ha megtért volna valamiért, vagy ilyesmi…
Mindegy, a dolog a levegőben marad: One Eye a Szentföldre tart, hogy a hitetlen pogányok (azaz a _hozzá hasonlóak_...) ellen harcoljon.

Egyszer csak, hosszú hányattatás után, a hajó partközelbe ér, és egy folyón halad felfelé.
De mint ahogy Columbus Indiába tartva, a keresztény vikingek a Szentföldre tartva Amerikába jutnak…
Mondjuk, Indiába tartva még van logika Amerikát felfedezni… de a Szentföld irányába hajózva… hááát, szerintem legalábbis alapvető tengerészeti hiányosságokat jelent Amerikába érni.

Mindegy, a viking vezér lelkesen kijelenti, hogy nem baj (aha…), ha már így alakult, ezt a földet az Úristen nevében magának követeli. Nos, igen, ez nagyon szép kinyilatkoztatás, főleg annak a fényében, hogy ekkorra a korábban is legfeljebb tucatnyi főből álló csapat megfogyatkozott… és voltak a hódításra vagy nyolcan. :hupsz:


És beindult a nagy amerikai vadonban a szenvelgés, miközben az indiánok (vagy a hitetlen pogányok?) baráti üdvlövéseket adtak le tiszteletükre, úgy, hogy ezek azt se tudták, hogy honnan jön az „áldás”…

One Eye elmaradhatatlan kísérőjével, és két túlélővel nekiindul az erdőnek, hogy beteljesítse azt a küldetést, amit a kissrác tulajdonít neki, miszerint:

„- He says I'm gonna reach the sea. Gonna build a new boat. Gonna go home.
- What does he say about me?
- You're gonna die.”

Mindvégig vártam, hogy valami kikerekedik ebből a zagyvaságból: elmegy a hazája helyett a Szentföldre – helyett Amerikába, és itt az a célja, hogy visszajusson oda, ahonnan elindult.
Logikus.

A befejezést meg elbaltázottnak érzem, a szó szoros értelmében…

Istenigazából, se füle, se farka nem volt az egésznek, a kevés, brutálisan gyors és véres harcjelenet nem segít a dramaturgiai és történetvezetési hiányosságokon – főleg, ha alapjában véve egy normális történet sincs a háttérben, csak valami (ál)művésziesen elszállt katyvasz.

Mads Mikkelsennek ennél csak jobb filmjei vannak, és Nicolas Winding Refntől pedig nézzétek inkább a Tom Hardys Bronsont.

2012. március 15., csütörtök

The River s01e07

„A Riverre figyelni kell! Mer’ a River jön, a River az mindig jön.” :-)

Mondjuk, a _mindigben_ nem vagyok annyira biztos, hisz már csak egy rész van vissza az évadból, és a nézettség… de félre a borús gondolatokkal. Most még a Riveren vagyunk. :-)


Összességében ez a rész tetszett eddig a legkevésbé: mert amilyen „horror sablonra” épült, az mostanában kissé lerágott csont… de a végére tartogattak egy nagyon hatásos belépőt, ami azért nagyot dobott nálam a rész értékelésén. :sör:

A Csapat most az elhagyott kutatóbázison kereste Apa nyomát, de természetesen akadt itt egy pár rosszarcú pofa, akik szívesen kibelezték volna őket…

Katona (titkosszolgálati tiszt) flashback-jei jelentették most elsősorban a háttértörténet és a motivációk kibontását – és kiderült, hogy párkapcsolatok terén megtalálta zsák a foltját Mina (Bordán Lili) személyében, aki szintén a „szívesen lövöldözök mindenre, ész nélkül is akár” kategóriába tartozik.

Újfent találtak elhagyott felvételt, amit végignéztek – és Anya öt percenként felsikoltott, hogy „Emmet! Ott van Emmet! Csak ő lehet!”.

Mondjuk, a „húskamra” nagyon kemény volt… az azért rendesen csapkodta a biztosítékot nálam.

„- Someone has to go in there and check. A.J.
- Don't even think about it. It's a room full of  corpses.”

De olyan jó 25-30 perc után tettek bele egy nagyon jó fordulatot, ami azért – így, a hetedik rész körül – érett már.

És mint mondtam már, a végére pedig tartogattak egy nagyon hatásos belépőt… ami azért horzsolt.
:thumbsup:


Nagyon kíváncsi vagyok, hogy az utolsó részre mit tesznek nekünk az asztalra a készítők… :sör:

(Ide most nagyon szívesen beidéztem volna a rész utolsó mondatát... de lebeszéltem róla magamat. :-) Fedezzétek fel ti magatoknak - akkor és ott. :sör: )

2012. március 14., szerda

Le Convoyeur – A pénzszállító

Mivel a Kedvesem az Efter brylluppet után megjegyezte, hogy kissé túl sok emberi drámás filmet nézünk, ezért megpróbáltam valami könnyedebb téma után nézni…

…így döntöttem a Le Convoyeur mellett, gondoltam, valami laza rablós-lövöldözős. :-)


De persze nem így lett – és az emberi drámát most sem úsztuk meg. Mert miről is szólna egy film, ha nem emberi sorsokról? Drámáról, nem igaz?

A furcsa, kissé zavarodottnak tűnő Alex (Albert Dupontel) jelentkezik a Vigilante nevű pénzszállító céghez biztonsági őrnek. A kollégákkal való ismerkedés közben kiderül, hogy a cég pénzszállító autóit az elmúlt időszakban háromszor támadták meg, aminek során kilenc őr, valamint két civil vesztette életét.

Hamarosan nyilvánvalóvá válik, hogy Alex több annál, mint egy végső elkeseredésében, utolsó lehetőségként biztonsági őrnek jelentkezett ember – és valamiért nagyon érdeklik a céget ért támadások… és a kollégák személyisége.

Lassan kiismeri, hogy ki-milyen karakter, míg a napi munkavégzés során szembesül a pénzszállítók nem éppen irigylésre méltó életével, valamint szembesül saját lehetőségeivel, korlátaival és lelkiismeretével…


A film fonala szépen gombolyodik… bár kissé unalmasnak és feleslegesnek éreztem a szállodai „Isabelle-szálat”… és kerekedik a történet: megismerjük Alex motivációit, de még mindig nem tudjuk, hogy ki a tégla a cégnél.

Nekem határozottan tetszett a film történetszövése és csendes, karakterépítő folyása…
…erre a végére egy olyan kemény akciót tettek le az asztalra, amire a francia és angol nyelv azonos szót ismer: „massacre”. :thumbsup:

Mivel imádom az ilyen jellegű filmeket is :-), ezért erre elismerően csettintettem, és még feljebb csúszott az értékelésem.

Szerintem egy remek film volt: nem túl akciódús – de amikor akcióra váltott, akkor rendesen odatette magát –, nem minden emberi dráma nélküli, a francia filmgyártás minden finomságát magán viselő. :respect:

…talán csak egy dolgot említenék meg, ami nekem nem jött be igazán. A végefőcím, end credits alatt minden (fő)szereplőről kaptunk egy-egy villanásnyi képkockát, amin mindenki filmbéli jellemének megfelően mókázik egy kicsit.
Nos, ez némileg rontotta a film befejezése után a ránk telepedő hangulatot – és nem oldotta azt, hanem csökkentette annak hatását.

Sok film végére el tudnék képzelni ilyen „levezetést” – ide pont nem kellett volna, szvsz.

De ettől függetlenül határozottan érdemes megnézni. :sör:

2012. március 13., kedd

Efter brylluppet – After the Wedding – Esküvő után

 
Mads Mikkelsen ismét – még mindig a Casino Royale előtti időkből, a _jó_ vonulatból.

A Mads alakította Jacob 20 éve Indiában él és dolgozik egy árvaházban. Ám a dolgok úgy alakulnak, kénytelen visszautazni Dániába, hogy anyagi támogatást szerezzen az árvaháznak.

A milliárdos Jørgen (akit Rolf Lassgård formál meg) fogadja Jacobot, de – mivel több projekt is kérelmezi anyagi támogatását – végleges választ csak a lánya hétvégén esedékes esküvője utánra ígér, amire lezseren meginvitálja Jacobot is.

Jacob úgy érzi, muszáj „a pénzeszsák kedvére tenni”, ha sikerre akarja vinni küldetését, ezért kényszeredetten elmegy „reprezentálni”…
…és az esküvőn találkozik Jørgen csinos feleségével, Helene-nel (Sidse Babett Knudsen), és kiderül, hogy ők ketten régről ismerik egymást.


A sztori „fordulatai” számomra megint kissé talán túl nyilvánvalóak voltak (talán kicsit sok filmet láttam már…? :-) ), de ettől függetlenül egy kedves-kellemes alkotást láthattunk. (Nekem gyorsan lejött az is, hogy ezt a filmet biztosan nő írta...)

Emberségről, szeretetről, szerelemről, családról… és arról, hogy milyen az, amikor egy irányításhoz szokott embernek át kell engednie a gyeplőt… valamint milyen az, amikor megkapjuk mind az erkölcsi, mind az anyagi lehetőséget arra, hogy dönthessünk.

Mads Mikkelsen (mint _minden_ hollywood előtti dán filmjében) most is nagyon jó, és itt (ismét) nagyszerű „játszótársakra” talál Rolf Lassgård és Sidse Babett Knudsen személyében.

Kedves, szerethető film, érdemes a rá szánt időre.


Ui.: Köszönet Justinnak a segítségért! :sör: :-)

2012. március 12., hétfő

Vincent will Meer – Vincent Wants to Sea – Vincent és a tenger

A film után a Kedvesem azt mondta: „Ez volt a legjobb film, amit megnéztünk.” :-)

Mondjuk, nekem lenne pár érvem más filmek mellett ;-) … de kétségkívül nagyon bejött nekem is. :thumbsup:

Egy határozottan szerethető road-movie – úgy látszik, mostanában divatba jött ez a műfaj, de legnagyobb meglepetésemre, mind az indiaiak (Zindagi Na Milegi Dobara), mind a kanadaiak (One Week), és mind a németek (Vincent will Meer) tudtak ebben egyedit, szerethetőt és emlékezetest alkotni. :respect:

A 27 éves Vincentet anyja halála után apja – aki mondhatni kevéssé törődő és együtt érző – egy intézetbe viszi, hogy Tourette-szindrómájával kezeljék.

Vincent összeismerkedik a kényszeres neurózisos Alex-szel, és az anorexiás Marie-val, majd közösen megszöknek, hogy Vincent elvihesse anyja hamvait az olaszországi San Vincentébe – ami ennek a különleges csapatnak természetesen különleges gondokat okoz. :-)

„Alex: San Vincente there's 6 times in Spain, 9 times in Italy. What should I enter?
Vincent: In Italy, the sea!
Alex: What? I can not "sea" here.”

Mint ahogy az ilyen road-movie-knál általában, itt sem igazán „A Cél” a fontos, hanem „Az Út”… és az út során most is számtalan jópofa, és csodálatos pillanatnak lehetünk szemtanúi – miközben a trió kisebb-nagyobb összezördülései, és kibékülései, különleges pillanatai viszik előre a történetet.

„Vincent: Cunt! You've got almost knocked over!
Alex: Cunt?
Marie: That was his Tourette's, you idiot!
Vincent: No, I'm so mean!”
:-)

Útjuk során néhány olyan gyönyörű helyen is áthaladnak, hogy szemem-szám eltátottam az ámulattól…



De ne feledkezzek meg arról, hogy a történetnek egy másik szála is van: Vincent apja és a trió közös doktornője a kis csapat után erednek, és az úton ők is változáson mennek keresztül – ami talán kicsit „egyértelmű”, de nekem, nekünk egyáltalán nem volt zavaró, vagy szájbarágós. Ők is kerültnek vicces és rázós helyzetekbe, és a nyársat nyelt, már-már az érzéketlenségig szigorú, az anyja haláláért Vincentet hibáztató apa is átgondolja az álláspontját…

Nagyon jó kis film volt szerintem is – érdemes a rá szánt időre. :thumsup:

2012. március 11., vasárnap

Auf der anderen Seite – The Edge of Heaven – A másik oldalon


Ez egy nagyon jó film – de nagyon nehéz róla írni…

Mit is mondhatnék? Nincs igazából _egy_ története: történtei vannak… amik nem „összefüggenek”, hanem lazán kapcsolódnak egymáshoz… és a film mégis egységes egészet alkot. :respect:

Egy Németországban élő idős török ember, Ali Aksu „kivásárol” magának egy prostituált török nőt, Yetert… Ali fia, Nejat, német irodalmat tanít az egytemen, de Törökországba megy, hogy Yeter lányát megkeresse… a Yeter lánya, Ayten, radikális politikai nézetei miatt Törökországból Németországba menekül, és próbálja megkeresni az anyját… az egyetemista Lotte próbál segíteni Aytennek, de ezt az anyja, Susanne nagyon nem nézi jó szemmel…

Zűrzavaros? Túl összetett? Szerintem sem ez, sem az. :-) A film nézése közben főleg nem.

Nagyon szépen gördül a történet, rétegről-rétegre építkezve bomlanak ki előttünk a sorsok… és nem, nem függ össze minden-mindennel, de látjuk, ahogy egy-egy adott pillanatban összekapcsolódnak vagy éppen csak elsodródnak egymás mellett életek…



Istenigazából nem hangzanak el a szereplők szájából „magvas igazságok”, nem gyönyörködünk szép tájképekben, a sztori pedig nem ravaszul csavaros és nem tartogat döbbenetes fordulatokat…

…mégis fantasztikusan egyben van, és működik. :thumbsup:

De ha már ennyi betűt szántam arra, hogy mi _nincs_ a filmben, elmondom azt is, hogy nekem mit adott.

Elgondolkoztatott azon, hogy néha milyen ostoba apróság elég ahhoz, hogy tönkre tegye az ember valaki életét… esetleg éppen a sajátját…
…hogy vannak pillanatok, amikor belátjuk, mennyire rosszul is gondoltunk, döntöttünk bizonyos dolgokról korábban…
…hogy érdemes azok céljait magunkévá tenni, akik számunkra fontosak…
…és hogy ráébredjünk: mi magunk is milyen fontosak vagyunk szeretteinknek.

Az is biztos, hogy Fatih Akin, a film írója-rendezője nagyon kíváncsivá tett Selim Özdoğan: Demircinin Kizi (Die Tochter des Schmieds) regényével kapcsolatosan, amit Nejat az apjának ad.

„- I've brought you a book.
- What is it about?
- Just read it.”

Szóval, ha ez "termékelhelyezés" volt... akkor nagyon jól sikerült. :-)


Valamint mindenképpen ki kell emelnem egy teljesen személyes, de rám roppant nagy hatással bíró jelenetet, dialógust, ami egy olyan történettel kapcsolatban hangzik el, ami (meglepetésemre) mind a keresztény, mind az iszlám kultúra szerves része. Susanne és Nejat beszélgetése, ahogy Isztambulban az ablakban állva nézik a lépcsőn sorjázó embereket.



„- Where are everyone going?
- To the mosque. Today marks the first day of Bayram. The three-day Feast of Sacrifice.
- And what is it that's sacrificed?
- God wanted to put Ibrahim's faith to the test - so he ordered him to sacrifice his son. Ibrahim took his son, Ismail, to the sacrificial mount. But just as he was about to kill him, his knife went blunt.  God was satisfied and sent Ibrahim a sheep to sacrifice in place of his son.
- We have the same story.
- I remember asking my father if he would sacrifice me, too. I was afraid of this story as a child. You see, my mother died young.
- What did your father answer?
- He said he would even make God his enemy to protect me.”

Köszönöm Fatih Akin, hogy végre valaki kimondta azt, amit én is szívemből érzek ezzel a történettel kapcsolatban. :respect:

Ez film érdemes a figyelemre, jó szívvel ajánlom. :sör:

2012. március 8., csütörtök

The River s01e06


Eszméletlen… :amazing:

Ez a sorozat egyre jobb, de komolyan – nálam már lemosta A Folyó az American Horror Storyt a dobogóról, és a helyére állt. :-) :thumbsup:

Oké, a „suspension of disbelief”-em kezét most is erősen megfogtam az epizód kezdetekor és nem is eresztettem el a végéig. :-)

De a dolog (újfent) működik, nincs vita. :sör:

Apa része volt – most ő vitte a showt, ugyanis a Csapat a dzsungelben talált egy kazettát, és azt nézték végig …
…és egy nagyon jó részt hoztak össze megint. Egy eszméletlen jó részt. :thumbsup:

Apáról már eddig is volt egy kialakult képünk, de ez most egy jóval nagyobb rálátást adott, és végre hosszan nézhettük, ahogy fanatikusan, mindenre elszántan nyomul előre a dzsungelben.

De Boiuna ismét egy nagyon komoly ellenfelet állít a kutatókkal szembe…

„Mr. Emmet is wrong. Il Tunchi is not a spirit. She is a demon. Il Tunchi does not come to scare you… She comes to kill you.”

…ahogy Apa egyre jobban magára hagyatva küzd a cél eléréséért, egyre keményebb döntéseket kell meghoznia…

…és a gyomrunk összeszorul egy-egy döntéshelyzete láttán. :respect:

Férfiasan bevallom: nekem Apa most nagyot nőtt a szememben.

Eddig egy fanatikus, eszetlen (őrült…?) törtető alaknak láttam, aki a „Hőn Áhított Célért” képes mindenen és mindenkin átgázolni, nem törődve a hátrahagyott sebekkel, holtakkal, romokkal…

…de most látva, hogy mégis van lelkiismerete, ami meg is szólal, és hogy képes arra, hogy belássa tévedéseit – valamint az, hogy önmagával szemben még könyörtelenebb, mint bárki mással… ez lenyűgözött és elismerésem kifejezésére késztetett. :thumbsup:



A film végére pedig a Csapat egy olyan helyre ért el, ahol megint fordulhat a keresés kockája.

Fantasztikusan jó epizód volt ez is: tűkön ülve várom a folytatást. :-)