Ez egy gittrágós-köldöknézős-morfondírozós poszt: csak
akkor, ha van kedved az ilyesmihez. :sör:
Öregszem, és kevesebb a türelmem… és egyre hamarabb szakad el a cérna.
Vagy úgy is mondhatom: olyan mennyiségben lettek elérhetőek
a sorozatok (stream, online, és természetesen a jó öreg letöltés…), hogy egyre
kevesebb esélyt/időt kap tőlem egy-egy feltörekvő, friss, új széria – de azt is
2x meggondolom, hogy egy második (ne adj Isten harmadik, vagy többedik…) etapra
visszatérő évadnál újra felvegyem-e a fonalat.
Őszintén szólva, döbbenten hallgatom Dávidot (a nagyfiamat,
aki immár mindjárt 21 éves, nősülés előtt álló férfiember ;-) – pedig mintha
tegnap lenne, amikor még közösen mentünk moziba, hogy a Hobbitot… vagy az Ébredő Erőt megtekintsük… :eeekkk: ), amikor mesél a Walking Dead 17. évadáról (tudom, hogy csak 11 van :-P de nekem tök
mindegy :-PPP), vagy amikor arról beszél, hogy a Naruto-nak 720 része van, és ő mindet meg fogja nézni (…vagy már
meg is nézte…).
Annyi, de annyi új sorozat jön ki akár egy hónapban is(!),
hogy elképzelhetetlen számomra… hm… „beleragadni” egyetlen egybe – akár évekig.
:gyagya:
Ugyanígy voltam, amikor a Doktor House-ról áradoztak nekem orrba-szájba: 8 évad, 177 rész…
Baszki… ha csak epizódonként 40 perccel számolok, az 118 óra tévé előtt töltött
idő: ugyanabból az egyfajta, egy kaptafára készült szériából! :-OOO
(Én megnéztem belőle vagy 2-3 részt: és rohadtul önismétlőnek
találtam ahhoz, hogy többet áldozzak rá a drága időmből. :-/ )
Nem vagyok ilyen időmilliomos: hogy leragadjak egy(-egy)
sorozat mellett (évekre), és közben meg hagyjam, hogy „elmegy mellettem” 118
óra alatt alsó hangon 10-15(-20) sorozat, ami lehet, hogy 1x-2x (…vagy 10x-20x…)
jobb, mint amibe „beleragadtam”. Ezt a luxust, hogy elveszítsek egy eszetlen jó
új szériát egy „régi, megszokott, bevált” miatt – ezt én nem engedem, nem
engedhetem meg magamnak.
És arról nem is beszélve, hogy… majdnem teljesen 100%... a
ritka, fehér holló kivételektől eltekintve… hogy egy széria második évada, már
sosem olyan jó, olyan horzsolós, mint az első: és minek nézzem végig, ahogy egy
kedvencem szép lassan, évadról-évadra… hm… elhasználódik, elkommerszesedik…
tönkremegy, szétesik. :-(((
Óriási, feledhetetlen élményem a Dexter első évada – soha nem emelek fölé semmit, olyan 10/10-es. :leborul:
De a második évadába már nem kezdtem bele: tudtam, hogy az
elképesztően jó, szuperlatívuszos első évad után úgysem fog annyira tetszeni –
akkor meg?! Minek?! Nézzem végig, ahogy „elhasználódik,
elkommerszesedik… tönkremegy, szétesik”?! Hogy keserítse meg a szám ízét,
árnyékolja be egy csodálatos, eszméletlen első évad emlékét…?! Nem. Jó ez így
nekem. Így maradt szép nekem. („Szép”… a Dexter… hö-hö… hö… :-P De értitek,
ugye?! :sör: )
Én a Trónok Harcából
az első évad első részét láttam csak – azt mondtam rá: nem rossz, nem rossz. De
mivel olvastam a könyveket, azt mondom: a könyvélmény nekem 100x jobb, mint a
sorozat – és akkor minek nézzem, ha a könyvekhez mérem – és alulmarad?! Ne
keserítse már meg a szám ízét, ne rontsa el a könyvek csodájának emlékét.
Régebben úgy voltam vele, hogy egy-egy sorozatról csak akkor
hozok döntést (hogy széna-e, avagy szalma), ha megnéztem az első három részét.
Pontosan emlékszem rá, hogy utoljára 2007-ben tudtam ezt
tartani, amikor a The Unit (Dennis „Mr. President” Haysbert) első
évadát teszteltem – és a három részt szenvedve letudtam: aztán ráhúztam a
kaszát. :-P :-/
Azóta se kínlódok három részig egy sorozattal sem. Ha az
első nem tetszik, nem ránt be: cancel.
Egészen, teljesen „áll-leesve” képedek el az olyan
beszólásokon (a junkie-n olvastam), hogy: „az
első két évad nem olyan jó, azokat le kell tudni, de a harmadiktól úgy beindul…!”
– én meg azt mondom: mi van?!?! Nézzek végig két szar szezont, hogy lássam
mennyire jó a harmadik etap?! Mi vagyok én, mazochista?! Vagy teljesen hülye…?!?!
:eeekkk:
Régebben alig-alig tudtam, tudtunk beszerezni egy-két unikum
szériát, emlékszem, nekem is postáztak cd-n sorozatrajongó haverok sorozatokat –
én is postáztam még egy ismeretlen fannak is olyan sorozatot, amit én
beszereztem, de ő nem tudta. Ingyen és bérmentve tettük ezt: rajongó a
rajongónak, csupán az összetartozás érzése miatt.
Daliás idők voltak. (… :-DDD Viccelek, de valahogy mégis:
olyan természetesnek tűnt az egész. Nem pénzt akartál, hanem egy újabb rajongót
a kedvenc sorid mellé. És ha őt is berántotta, az olyan… szívmelengető érzés
volt. :sör: )
Ám most, hogy egy klikkeléssel elérem a világ
sorozattermésének 60-70 százalékát (vagy akár 70-80-at is, a fene se tudja), és
irdatlan mennyiségből válogathatok: rohadtul nincs időm a középszerre, a „futottak
még”-re, vagy, ahogy Justin barátom mondja: „főzés közben elnézegethető”-re.
Elérhetem és el is érem a Legjobbakat. Amik az első perctől
kezdve berántanak, ledarálnak, felzabálnak, felemésztenek – és utána napokig
nem kapok levegőt. :aztabeborultbonyekbe:
És amikor ezt realizáltam, hogy a Legjobbakból válogathatok –
akkor nem elégszem meg kevesebbel.
Persze, vannak guilty pleasure-ök: amikor tisztában vagyok
vele, hogy nem 10/10-es az élmény… de valami eyecandy, valami klafa színész,
néhány jópofa fordulat, színes-szagos új világ mégis mellette ragaszt. (A Pushing Daisies jut rögtön eszembe... valamiért...)
De a kaszát 100x gyorsabban rántom rá bármire, mint 17 évvel
ezelőtt: nincs időm tökölni, második esélyt adni… főleg nem harmadikat. :-PPP
Mostanában rohadt sok sorozatba kezdtem bele – és basztam be
mindet a sarokba kurva gyorsan (átvitt értelemben véve). És egyre feszültebb
lettem…
Ám aztán… elgondolkodtam.
Hogy amikor először olvastam/hallottam arról, hogy egy-egy
amerikai sorozat úgy van felépítve, hogy minden 15. percben legyen valami
fordulat, valami felívelés, hogy a reklámszünet után is folytassa a néző a
sorozatot. És az epizód meg úgy fejeződjön be, olyan cliffhangerrel, hogy
remegjen a gyomrod a következő részig.
Akkor arra gondoltam: milyen faékszerűen egyszerűek ezek az
amcsik. Hogy ezzel be lehet őket etetni.
…és tessék: 2024-re (vagy még hamarabb…) én is olyan
egybites idióta lettem – vagy válogatós, vagy adrenalinfüggő, vagy elitista
sznob, vagy megkeseredett, vén… fax… :-P ;-) –, hogy _elvárom_ a beszippantást, a berántást, a bedarálást. Hogy
elárasszon, magába húzzon egy-egy sorozat, hogy mást ne is akarjak.
Mert kaptam és kapok ilyeneket – és már nem kell a _„csak jó”_ sorozat.
Csak „A Legjobbak” kellenek.
Valószínűleg ez nem jó nekem: mert rohadt sokat kell „lapoznom”
(értsd: belekezdenem és kaszálnom) a sorozatok között, míg elkapok egy-egy
kiemelkedőt… De a fenébe is: mindig akad egy-egy ilyen (számomra) Tökéletes, és
akkor piszkosul boldog vagyok. :amazing:
…ám amíg lapozok… egyre fusztráltabb és egyre feszültebb
vagyok, és egyre haragosabban csapom rá az ajtót egy-egy sorira, mert csak elég
jó, de nem tökéletes.
Veszítek ezzel, tudom: aki 2007-ben (és az előtt) még jóval lejjebb
adtam a mércét, és el- és befogadtam az ötösöket, az ötös alákat, és egy-egy
négyest is – mert örültem, hogy beszereztem és láthatom.
De mára már vén, elitista sznob vagyok (maradjunk ennél a
terminusnál ;-) ), és nem vagyok hajlandó időt szánni arra, ami nem _tökéletesen_ az ínyemre való. Ami nem csillagos ötös.
És veszít ezzel a sorozatipar is: mert a nagy dömpingben
(nagy a lófüttyöt nagy: ÓRIÁSI dömpingben!) sokkal kevesebb az esély a nézőknél
bevágódni, sokkal könnyebben suhognak a kaszák – az elmaradó nézettség
hiányában a stúdióknál is…
Ide jutottam. Ide jutott a világ. Szép, bőséges, elárasztó,
új világ.
Az, hogy jó-e ez nekem… nekünk… afelől vannak kétségeim.
Persze, amikor megtalál egy-egy Tökéletes… akkor azért meglehetős
boldog vagyok. :-P :-D
Tudom, nem ez az "Élet Egyik Legnagyobb Kérdése" – és tudom,
hogy nem is adtam rá választ.
Na, mindegy – ezen morfondíroztam/agyalok mostanság. :sör:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése