Don’t Let Go – Ne engedd elmenni! & The Witcher s02 – Vaják s02 & É stata la mano di Dio – The Hand of God & Jimmy Carr: His Dark Material – A sötét anyag

Év végére összegyűlt, és még kéne egy kicsit pezsgőzni is, sz’al, gyorsan ledarálom. (Moziba szerettem volna menni, és egy decemberi premierről írni, de hogy nem ülök két órát maszkban sehol, az tuti biztos. :-((( )

Így maradt a Netflix. :-) vagy :-( (szabadon választott)

 

Don’t Let Go – Ne engedd elmenni!

 

Egy misztikus dráma – ezt láttam a „tick, tick…” előtt, de azzal együtt nem akartam róla írni.

Egy rendőr fivérének családját lemészárolják, ám pár nappal később egy telefonhívást kap – a kedvenc és egyetlen unokahúgától. Akit elvileg szintén megöltek.

A kezdeti döbbenet és felháborodás után a rendőr kénytelen belátni, hogy itt valami csoda történt/történik: és felcsillan az esély, hogy mégis megmentse a lányt az elvileg már megtörtént gyilkosságtól.

Szerintem eszméletlenül remekül keveri a kártyákat, a történet izgalmas, pörgős, az ötlet eredeti. :respect:

Kár rajta – és nem is lehet spoilerek nélkül – sokat beszélni, úgy gondolom, méltó a figyelemre. :sör:

 

The Witcher s02 – Vaják s02

Nagyon vártam, nagyon akartam szeretni.

Mégsem vett meg kilóra… :-///

Az ötödik résztől időről-időre rányomtam az előretekerés gombra: ugyanis egy csomó dolog egyszerűen _nem_ér-de-kelt_. :-PPP

Geraltot, Cirit és Yennefert akartam látni (de őket sem mindig, mindjárt bővebben), és nem érdekelt a politikai szarkavarás, az elfek és a redániaiak, a varázslók és a királyok között. NEM ÉR-DE-KELT.

Cahir is addig volt érdekes karakter, amíg szakállas rablónak nézett ki: megborotválkozott, és Fringillával együtt mentek az agyamra. :-PPP

De Ciri és Yennefer is a pörgetés sorsára jutott, amikor közösen szökésben voltak… Untam, untattak. :-OOO

De a legnagyobb csalódás: Kökörcsin. Biztos voltam benne, hogy nem lesz egy olyan jó dala, mint az első évadban a „Toss a Coin to Your Witcher” – nem is lett. Pipa. :-(((

Ám hogy a karaktere is bohócszinten marad, és lesz egy teljesen indokolatlan félmeztelenre vetkőzése („mutassuk már meg, hogy ki van pattintva”) – hááát… legalábbis szánalmas like-vadászatnak tűnt. :-PPP

A történet meg! Csavar csavar hátán! (NEM) „Mi a franc legyen már itt?” „Szerintem essen fogságba és szabadítsák ki!” „Hogyeznekemeszembesejutott! Mekkora ötlet már” :-PPP

„Legyen a barátból ellenség! Szállja meg ez démon!” „Eztet esküszöm, hogy a forgatókönyvírók jó angyala plántálta abba a nagyon okos fejedbe! Ilyen még nem volt! Oltári klafa!” :-PPP

Óóó… cseszd meg…

Akkor mondom: sokkal (SOKKAL!!!) több Geralt, sokkal (SOKKAL!!!) kevesebb politikai kavarás, meg szájkaratézás kéne ide. Mert ez így rohadtul unalmas lett. :-(((

Írni se volt kedvem írni róla (most sincs… :-PPP), akkora pofára esésnek éltem meg. :-///

Jobbnak kellett volna lennie, mint az első évad (az első négy epizód még kecsegtetett is ezzel…) – de a második négy rész lehúzta a francba az egészet. :-PPP

Pörgetve „nézni” egy sorozatot…?! Szerintem, ez elég szánalmas. Nekem is, persze – de a sorozatnak meg főleg. :thumbsdown:

 

É stata la mano di Dio – The Hand of God

 

Amikor megláttam, hogy zseniális „Le Grande Bellezza” írója-rendezője új filmmel rukkol ki, ami elvileg az ő „Amarcord”-ja (amit eléggé nyilvánvalóan imádok – Io Mio Ricordo, ugye… ;-) ), remegni kezdett a gyomrom az örömtől… és hogy benne lesz Toni Servillo (aki Jep Gambardella volt a „Le Grande Bellezzában” :thumbsup: ), az már csak hab volt a tortán. :fingerscross:

…és az első képeken megjelent a gyönyörű Patrizia néni (Luisa Ranieri), elolvadtam a gyönyörűségtől…

Majd jött a családi összejövetel és az új vőlegény bemutatása – és nagyon jókat röhögtem. :-DDD

Ekkor arra gondoltam, ez is legalább olyan jó lesz, mint a „Grande Bellezza” – vagy még jobb…!

…de a film végére teljesen elvesztettem a lelkesedésemet… :-(

Nem, nem lett ez az új „Amarcord”, és nem, nem lett az új „Grande Bellezza” sem… a végére elsatnyult, ellaposodott, értelmetlenné vált.

Sajnálom, hogy Paolo Sorrentino csak így tudta „megénekelni” az életét – ettől többet, jobbat érdemelt volna… saját magától. :-/

Lehet piedesztálra emelni ezt is, mint a „Le Grande Bellezzát”, de szerintem ez önbecsapás. Hazugság.

Végtelenül sajnálom…

 

Jimmy Carr: His Dark Material – A sötét anyag

 

Köpni-nyelni nem bírtam: az életbe’ nem láttam/hallottam ilyen brutális, „belemenős” stand up-ot.

Nem tisztelt senkit és semmit: odavágott, replikázott, sistergősen csapott ide-oda a szavainak ostorával, és az egyszeri ember (…én…) csak kapkodta a fejét.

De el tudtam dönteni, hogy sírjak, vagy nevessek – nevettem (az első sokk elmúltával, persze…).

A(z egyik) legkülönlegesebb, legegyedibb stand up, amit életembe’ láttam.

De nem ajánlom mindenkinek.

Nagyon nem. :-)))

 

Ennyi volt 2021. BUÉK Nektek, Barátaim!

:pezsgő:

(Ma este pedig Cem Yilmaz stand up-jával búcsúztatom majd az óévet. ;-) Nektek is hasonló jókat. :thumbsup: )

 

tick, tick… BOOM!

 

(Alapvetően két remek filmről akartam ebben a posztban írni, de a „tick, tick… BOOM!” oly’ annyira „túlütötte” a tetszésemet, annyira elhomályosítja ragyogásával a másikat, hogy – beláttam – a másik alkotásról csak érdemtelenül keveset, és kevéssé dicsérőt tudnék írni, pedig az is nagyszerű a maga nemében. Ezért inkább úgy döntöttem, legyen ez a poszt egyedül a „tick, tick…”-é, és a másik filmről majd később referálok, amikor már nem magasodik fölé a „tick, tick…” orma.)

Szóval.

Csípem Andrew Garfield-et – de igazán csak a „Hacksaw Ridge” óta. :thumbsup: Megnéztem a „Silence”-et, ami már nem jött be annyira – majd az „Under the Silver Lake”-et is, ami még annyira se… El is gondolkodtam, hogy míg úgy tartom, hogy kedvenc Sam Rockwell-em a rossz filmekben is képes nagyot alkotni, addig Andrew Garfield-ot a rossz film lehúzza a maga szintjére. :-///

Emiatt nem nagyon kapartam a következő filmjei után, vártam, hogy majd dob valami nagyot, valami jót.

Másik vonal.

Emlékszem, valamikor 1986-ban, egy vasárnap délután adták a kisújszállási moziban a „Mary Poppins”-t – de szakadt az eső. Én meg otthon vekengtem, hogy mi legyen, mert nagyon szerettem volna megnézni… Aztán eldöntöttem: futva mentem a moziig (félig rommá ázva értem oda), és megnéztem a filmet, miközben a moziterembe lassan folyt be az esővíz… és a legmélyebb ponton tócsává szélesedett. Az előadás végén már nem esett az eső, és pocsolyákat vidáman kerülgetve, elalélt boldogságban slattyogtam hazafelé, miközben azt dúdoltam az orrom alatt, hogy „csim csimuni, csim csimuni, csim-csim-csirí”… :-DDD

(És a „Feed the Birds” a mai napig elérzékenyít, ha meghallom…)

A két vonal itt és most ért össze: 2021. decemberében – amikor egy Andrew Garfield musical kopogtatott a Netflixen! …és én fapofával tovább pörgettem…

Én, aki Andrew Garfield-et és a musicaleket is imádom. :eeekkk:

Így szépen el is csúszott volna az egész a „balfenéken”, ha nem ugrik elém a 24.hu-n Bodnár Judit Lola cikke: „A Tick, Tick… Boom! úgy emelkedik ki a Netflix kínálatából, mint egy felhőkarcoló”.

Erre rögtön a kezembe ugrott a kard a hüvelyből, mert az „Amikor a Nők Lapja ír a filmsztárokról…” blogposztom óta valahogy nem szeretem a szuperlatívuszokkal dobálózó újságírókat. :-PPP

1-2 napig direkte skippeltem is a cikket, mert nehogy már valaki megmondja _nekem_, hogy mi emelkedik ki a Netflix kínálatából – mert azt én pontosan tudom! :-O :-P ;-) Majd én jól megmondom, hogy mi a frankó: és az tuti biztos, nem valamiféle „tiki-taka… góóól!” vagy mi a nyű című marhaság!

…aztán a harmadik napon… csak ráklikkeltem a cikkre és elolvastam. A kardommal megvajaztam közben a kenyeremet… megettem a szendvicset… a kardot eltettem, és… arra gondoltam, csak meg kéne nézni ezt a filmet. És 1-2 nap múlva sort kerítettünk rá Katicámmal.

Nem „egyszerre, egy ültő helyünkben” néztük meg, hanem három nap alatt – mert annyira szíven vágott a film egy-egy ponton, hogy azt mondtuk: oké, itt álljunk meg, mert ez olyan súlyos, olyan ütős volt… hogy ezt most át kell gondolni, hagyni kell, hogy a lelkünkön átfolyjon.

Első a „Sunday”-nél álltunk meg…

…másodjára a „Come to Your Senses”-nél.

Én mégis a „Boho Days”-t illesztem be a bejegyzésembe – mert úgy vélem, hogy a másik kettővel OTT és AKKOR kell találkoznotok. :respect:

 Jonathan Larson…

Írtam pár költőről a Pusztaberki Napló című újságunkba, akik halála tragikusan történt: mint Nagy Zoltán, aki Budapest felszabadulása után lett rablógyilkosság áldozata… vagy mint Komjáthy Jenő, akinek 1896. január 26-án, a halálos ágyán adták a kezébe első verseskötetét, és utána pár órán belül megtért a Teremtőjéhez…

Jonathan Larson a „Rent” című musicale off-Broadway bemutatójának hajnalán hunyt el, 1996. január 25-én.

Drámai nézni, látni, átérezni ezt a filmet: ahogy látja az ember az ezer fokon lángoló zseni önpusztító hitét és elszántságát, hogy: „én musical-szerző leszek/vagyok, a kihalóban lévő fajtámból az egyik utolsó”. Nem lehet rá hatni, hogy elengedje az álmait és „Come to Your Senses” – látod, érzed, hogy futni fog a cél felé akkor is, ha az Ég egybeszakad a Földdel, és százszor inkább hal meg a futás közben, mint megálljon, és más – földhözragadtabb(?), életszerűbb(?), normálisabb(???), konvencionálisabb(?) – célokat tűzzön ki maga elé.

Én meg csak azt kérdezem: mi lenne a Világgal, ha mindenki feladná az álmait, az elérhetetlennek tűnő céljait, és a fogasra akasztaná a vágyait…?

Ha nem lennének „őrült”, szenvedélyes zsenik, ez a Világ soha nem jutna egyről a kettőre – de nem lehet mindenki ilyen, és (talán) ne is legyen.

A film végén mi más jutott volna eszembe, mint az „End of the Tour”, a zseniális David Foster Wallace életét feldolgozó alkotás – aki szintén olyan hőfokon lángolt, hogy azt már ő maga sem bírta elviselni…

Rám nagy hatással volt a „Tick, tick…”: odateszem a „Hacksaw Ridge”, és az „End of the Tour” mellé… és lelki szemeimmel látom, hogy egy magasabb polcról vidáman integet le neki a „Mary Poppins”… meg a „Hair”… és a „My Fair Lady”…

…és most fáj(t) igazán, hogy nem vagyok avatott ismerője minden Broadway musicalnek, mert üvöltött, hogy a „Sunday” énekesei mind hírességek – akiket én nem ismerek. :-/ :-(

 

Még szerencse, hogy van olyan oldal, ami szépen sorba veszi, hogy mikor-kik cameóznak épp a filmben: https://www.buzzfeed.com/noradominick/tick-tick-boom-easter-eggs

Lin-Manuel Miranda – köszönet az élményért. :respect:

…most már tényleg meg kellene néznem a „Hamiltont”… :sör:

 

Strappare Lungo I Bordi – A pontozott vonal mentén s01 & Karakomik Filmler 1-2. – Fekete humor filmek 1-2.

Sajnos, még mindig csak Netflix-Netflix-Netflix… vagy… szerencsére, még mindig Netflix-Netflix-Netflix?!

(A helyes válasz aláhúzandó.)

Egyrészt sír a szemem, hogy miért nem innen, meg onnan, és amonnan szedem a film- és sorozatélményeket – másrészt meg nevet a szemem, mert igenis innen, onnan, és amonnan, szerte a nagyvilágból szedem a film- és sorozatélményeket. Pedig csak a Netflixet nézem. „Csak”. :-P :-/

Négy marha jó stuffot láttam (próbálom most utolérni magam), és megosztva, két részletben referálok az élményekről – hogy ne legyen olyan tömény. :sör: ;-) :-D 

Ez lesz az első etap.

Strappare Lungo I Bordi – A pontozott vonal mentén s01

A sorozatjunkie-n hívták fel rá a figyelmemet :sör: és… a bonyekbe!... nagyon megérte rárepülni. :thumbsup:

Katicám agyfa… agyfa… agyfuxot kap ;-), ha látja, hogy rajzfilmet nézek (a gyerek nélkül! csak úgy, a saját örömömre! :-OOO :-DDD), de valami csoda folytán most sikerült rábeszélnem, hogy legalább az első epizódot nézze meg velem. És végig mellettem ragadt – ráadásul a sori végén kénytelen-kelletlen beismerte, hogy „nem is volt rossz”. :-P :-)

6x 16-22 perc, és tartalomban, mondanivalóban az idő, az epizódok előrehaladtával egyre erősebb – míg a 6. rész már horzsol, de durván. :respect:

Az első „fejezet” jópofa marhaságnak tűnt, valami elborult agymenésnek, de az ökörmarhaságba szépen, lassan bekúszott valami sötét, valami súlyos. Beütött az Élet – ha mondhatok ilyen fennkölt lózungot. De valahogy tényleg így történt… (Oké, nekem a 3-4. részek körül bekattant, hogy mi lesz a végkifejlet: hová tart a kis csapat, és miért… de ez nem vett el az értékéből semmit. :sör: )

 A sztori? Négy ifjú felnőtt felnövéstörténete, ahogy a sulis bandázásból az életbe csöppennek, és ahogy észreveszik, hogy… már nem gyerekek többé. És minden tettüknek súlya van.

… A franc se beszél rajta többet: nézzetek bele, nézzétek végig az első epizódot – és ha bejött… :sör:

Zerocalcare :respect:

(Csak egy kérdésem maradt: miért a „pontozott” vonal mentén a magyar címe – miért nem a _szaggatott_ vonal mentén…?! :eeekkk: )

Karakomik Filmler 1-2. – Fekete humor filmek 1-2.

Cem Yilmaz? Ugye mindenkinek ismerősen Cem(g) a neve?! ;-) :sör:

Az utánozhatatlan és felejthetetlen G.O.R.A. (2004) ugye mindenkinek megvolt?! :-DDD

(Aztán meg jött a felejthető A.R.O.G. (2008) :-/// és én arra gondoltam, hogy akkor ennyi volt Cem Yilmaz tündöklése… :-((( )

Képzelhetitek, ezek után hogy meglepődtem, amikor szembe jött velem a Netflixen egy ismerős arc, és az, hogy „Fekete humor filmek”: „a bakkerba! ez nem Cem Yilmaz és a „bűntársai”?!”. :-)

2019-ben készítette a „2 Arada – Köztes állapot” és a „Kaçamak – A kiruccanás” című részeket (kb. 1 órás mindegyik). Majd 2020-ban a „Deli – Őrület” és az „Emanet – A zálog” epizódokat, és ezt rendezte be a Netflix úgy, mintha két évados sorozat lenne (…khm… hagyjuk…).

Ám mindegyik (rövid tévé)film egy-egy unikum a maga nevében – és nem mondanám, hogy a „2 Arada – Köztes állapot” jó felütés/kezdés lenne (tartok tőle, hogy sokan elveszthetik közben az érdeklődésüket… talán ez a leggyengébb rész mind közül… ám akik végigviszik, szerintem a végére, a csattanóra már nem csalódnak), ám mindegyik film érdemes a figyelemre – és ismétlem magamat: különleges élményben részesül az, aki végignézi ezt a négy agymenést. :sör:

„2 Arada – Köztes állapot” & „Kaçamak – A kiruccanás”

„2 Arada”: Ayzek, a kompon dolgozó pincér a vezetőváltás miatti leépítések okán pánikba esik, és állását féltve… hm… „elragadtatja magát”. :-)

„Kaçamak”: Négy barát egy wellness hétvégére vonul el egy közös barátjuk „egészség-szállodájába” – és egyszer csak megjelennek az ufók… :-DDD

 

„Deli – Őrület” & „Emanet – A zálog”

„Deli”: Güven, a reménytelenül szerelmes taxis elmegyógyintézetbe kerül – ahol a bolondok átveszik a hatalmat… :-DDD

„Emanet”: Birol, az amatőr táncos egy tévés tehetségkutatóban indul – és a körülmények furcsa összejátszása folytán egy egészen másik showban találja magát… :-DDD

 

Szerintem Cem Yilmaz és barátai brillíroznak ezekben a filmekben, és mi eszméletlenül jól szórakoztunk. :thumbsup:

Nem, Cem Yilmaz nem „égett ki” – csak érettebb lett, mint a jó bor. :respect:

Konklúzió? Must see! :sör: