A Young Doctor’s Notebook s01 & The Blacklist s01e01

Éppen készültem panaszkodni, hogy nem látok mostanában jó filmeket/sorozatokat (rosszakról meg nem nagyon akarok írni… :-S :-/ ) – erre, tessék! :-)

A Young Doctor’s Notebook s01

Beírom nagy vagányan ;-) hogy „teljes első évados rivjú”, miközben mindössze 4 epizódról, és részenként 22-24 perces játékidőről van szó. :-)

Szóval, nem egy „időpazarlás” a _teljes első évad_, hogy úgy mondjam. :-)

A múltkoriban fedeztem fel, hogy a „TarasBulba”Gogol írásán alapul – és hogy milyen jó! –, most meg azonnal a képembe ugrott, hogy az angol SkyArts gyártásában készült sorozat Mihail Bulgakovnovellagyűjteményéből „Записки юного врача” készült.

Szóval, az orosz írók megfilmesített művei mostanában sikerrel lepnek meg – jobb későn, mint soha. ;-)

John Hamm és Daniel Radcliffe formálják meg a főszereplő Doktort: idősebb és ifjabb kiadásban.

 

John Hamm-nél éppen vöröskatonák tartanak valamiféle politikai-ideológiai ellenőrzést, és a könyveit, iratait vizsgálják...

 

...amikor a doktornak kezébe akad ifjúkori naplója – így kezdődik a visszaemlékezés a kezdő orvosi évekre, amit Muryovó–ban töltött… ami az Isten háta mögötti utolsó vasútállomásnál van, és onnan még egy óra lovaskocsival… :-)

"- I'm... I'm going to the shop!

- The shop?

- Yes, to buy cigarettes and a newspaper!

- You do know where the shop is, don't you?

- No, I don't, where is it?

- Grachevka. It's half a day there, and half a day back.

- Come on! It's not that ridiculous for a man to travel to Grachevka?

- For a man, no. But you will freeze to death.

- We're out of cigarettes and I need to read a newspaper!

-You want to go to the shop?

-Yes, but don't tell me that's  ridiculous to go to a shop!

- Yes. The shop is closed.

- What time does it open?

- August."

:-)

A legjobb az egészben az, hogy a felnőttkori én folyamatosan jelen van az ifjúkori én társaságában, és folyamatos párbeszédet folytatnak, ami a legtöbb poén forrása. :-)))

 

Node!

Van egy kis, „finom” húzás benne, ami azért megfontolásra késztethet bárkit: a kőkemény, véres-brutális, fekete humorral és groteszkkel tálalt orvosi esetek…

… a második rész „amputálási-jeleneténél” Katicám konkrétan elment a képernyő elől (rosszulléttel küszködve), míg én félig lehunyt pillák alól pislogtam a képernyőre… :-///

Kénytelenek voltunk itt abba is hagyni a sztorit, mert… kissé fel voltunk dúlva.

Ám – legnagyobb döbbenetünkre! – másnap este mindketten azzal álltunk elő, hogy nézni kellene tovább… :-)

És így is tettünk, befejeztük a sorit: és végeredményben egy unikumszerű élménnyel lettünk gazdagabbak! :sör:

A minimálszereplős kamaradráma-kamaragroteszk egészen fantasztikus volt.

A két főszereplőt csak dicsérni tudom. :respect: és a mellékkarakterek is egytől-egyig remekek, különösen a Felcser, Adam Godley. :thumbsup:

 

Egy igazi, közveszélyes, fekete humorú groteszk – ínyenceknek kötelező. :sör:

The Blacklist

 

Mivel nagyon bírom James Spadert, nagyon vártam ezt a sorit – de aztán hagytam, hogy elijesszenek a negatív kritikák.

„Ez egy buta film.”

:-PPP

Szerencsére, csak egy időre hagytam magam. :-P

…és így is hülyének érzem magam, mert hagytam, hogy befolyásoljanak. :eeekkk: :-PPP

Mert ez egy marha jó film – csont nélkül folytam bele a következő epizódba, és erőnek-erejével kellett abbahagynom. :thumbsup:

Hogy ne habzsoljam be együltőhelyemben, mint a tejszínhabot. :sör:

(Tejszínhabra sör?!  ;-) :-) )

Mert James Spader marha jó „mastermind” – igaz, döbbenetes, hogy ő is öregszik. 2004-2008 között a nagyszerű Alan Shore-ként még szinte ifjú volt…

A sármja talán mostanra megkopott – de a tehetsége jottányit sem. :respect:

 

Igen, én is „lebutázom” a nekem nem tetsző „mastermind”-os filmeket… mint pl. a „The Following” :-P, amiben pedig kedvenc James Purefoy-m játszik…

…de nekem egyáltalán nem „buta” a The Blacklist, hanem éppen fordulatos és izgalmas. :thumbsup:

Nem tudom, a Purefoy-sorozat taszított – a Spader-féle pedig éppenhogy vonz.

Ízlések, meg pofonok, vagy valami ilyesmi.

A női főszereplő Megan Boone is csak az elején volt kissé ellenszenves… de a végére őt is… hááát… :-) ha nem is megszerettem, de elfogadtam. :sör:

A sztori pedig izgalmas volt, fordulatos, pörgős, csavaros – és közepén, mint a pók, a gúnyos-cinikus mosolyú Spader szövögeti a hálóját… Vagy már meg is szőtte? És most már csak gúnyos mosollyal hátra dől, és a szálakat mozgatja?!

Lehet, hogy „egy rossz fiú – egy epizód” lesz a felállás, de ha ezt így interpretálják felém, ahogy az első részben, akkor jöhet a többi. :thumbsup:

Nekem egyelőre nagyon tetszik – nézem tovább. :sör:

UPDATE: A második és a harmadik rész is marha jó volt!!! :thumbsup:

És bejött két remek új szereplő: Dembe (Hisham Tawfiq) és Luli (Deborah S. Craig), akik Spader testőrei - még eddig nem sok mindent csináltak, de látszik rajtuk, ha kell, durván letarolnak majd mindent... Eszméletlen karakteresek. :sör:

Akarom a következő részt!!! :-)

Disconnect & Odd Thomas – A halottlátó

Igazából fordított sorrendben láttam a két filmet, de muszáj felcserélnem őket a rivjúmban.

Mert a Disconnect eszméletlenül überelte az Odd Thomast. :respect:

Disconnect

„You're the one who fucking exploits people!”

Ilyenkor mindig elszégyellem magam…

…mert állandóan ostorozom az amerikai/hollywoodi filmeket, hogy milyen kommerszek, gyávák, kitaposott úton járók, szájbarágósak, franchise-orientáltak, önismétlők, szentimentálisak, patetikusak, egytekervényű véglényeknek írottak… és még sorolhatnám. :-P ;-)

De időről-időre (nyilván a nagy számok törvénye miatt… :-P) belefutok egy-egy USA gyártotta gyöngyszembe, és kénytelen vagyok hátrább állni az agarakkal/agyarakkal. :sör:

Ilyen film a Disconnect is. :respect:

 

A rám gyakorolt hatásáról azt mondanám, hogy leginkább a 2004-es „Crash – Ütközések” című remekműhöz tudnám hasonlítani – ami nálam/tőlem nagyon nagy szó. :respect:

A több szálon futó cselekmény nem forr ki „egy végső, nagy találkozásban”, de ahogy egymáshoz becsatlakoznak, amilyen hatást gyakorolnak egymásra, az önmagában elég ahhoz, hogy a végén igazi katarzisként éljük meg a szálak lezárását. :leborul:

Nagy-nagy respect és köszönet azért, hogy a film befejezésénél a történetek lezárásai nem fordultak egytől-egyig „happy end”-be – így maradt meg a film a saját hangjánál, a saját ösvényén, amin következetesen, és megalkuvás nélkül járt végig. :thumbsup:

De azért is ugyanakkora hála és köszönet, hogy a készítők nem hagytak bennünket, egyszerű-egyszeri nézőket abban a sötét, aljas, és taszító könyörtelenségben, abban a kilátástalanságban, és magára hagyottságban, amit az elejétől kezdve sugallt. :thankyou:

A vége felé közeledve, emlékszem, az futott át az agyamon: „ha ugyanilyen sötét lesz a befejezés… akkor ez életem egyik legnagyobb depresszív filmélménye… de ha meg „happy end”-be _nyomorítják_... akkor szemen köpi az egész saját magát…”.

De a Készítők (igen, így, nagybetűvel!) elkerülték mindkét csapdát, és szerény, nyomott, egyvágányú véleményem szerint, egy legalábbis tökéletes befejezést rittyentettek. :respect:

Az Ügyvéd (Jason Bateman) és Családja; az Ex-Tengerész (Alexander Skarsgård) és Felesége (Paula Patton); az Ex-Rendőr (Frank Grillo) és Fia (Colin Ford); az Újságíró (Andrea Riseborough) és a SzexChat-es Srác (Max Thieriot) – mind-mind olyan történetek, amik lassan indulnak… de az idő előrehaladtával egyre izgalmasabbak lesznek, míg a végén egytől-egyig nagyon „erős” befejezést kapnak. :respect:

Mellbe vágott, hogy amikor a filmben elhangzik egyszer a „church”, a „templom” szó… én még sosem éreztem ennyire üresen csengeni azt…

„- Yeah, but I don't have anywhere else to go.

- I don't know. You can walk into a youth center or a church...”

…

Egy igazán emlékezetes, rendkívüli filmélmény volt.

Írta: Andrew Stern. Rendezte: Henry Alex Rubin.

Köszönet érte. :sör:

Odd Thomas – A halottlátó

„I usually go months without seeing even a bodach.  When there 's a sure sign that follows massacres and bloodshed soon.”

Egy nekem határozottan tetsző, jó kis ijesztgetős kis horror film, Anton Yelcin főszereplésével, akit én nagyon csípek. :sör:

Dean R. Koontz regényéből készült a film, akit én nem nagyon ismerek… szóval, nincs összehasonlítási alapom ahhoz, hogy mennyire jól, vagy rosszul sikerült adaptációhoz van szerencsénk.

Én egy élvezetes kis horrorfilmnek találtam – már amennyiben az „élvezetes” a megfelelő szó… :-/

:-)

Alapfelállás: Odd Thomas látja a holtakat, akik tudják is, hogy látja őket, és Thomas segít nekik „elrendezni” a dolgaikat – azaz megtalálni a gyilkosukat.

Fontos szerepe van még a történetben az un. „bodach”-oknak, akik/amik túlvilági kreatúrák, akik a közelgő halál szagára gyűlnek egy-egy jövendőbeli gyilkos, vagy áldozat köré – és akiket Thomas szintén lát.

Ezek a „bodach”-ok nekem hasonlónak tűntek, mint a „Dead Like Me”-ben a „graveling”-ek – de ezzel nem azt akarom mondani, hogy egyik, vagy másik „koppintás” lenne. Csak hasonlóak, ennyi.

Nekem, mint már fentebb említettem, alapvetően tetszett a film: jókat borzongtam rajta, izgalmasnak találtam. (Azt csak nem adom írásba, hogy teljesen be voltam rajta to… to… tortillázva! ;-) :-) Főleg úgy nem, hogy István meg elmondása szerint jókat nevetett rajta… :-) )

Talán csak egy(-két) apróság volt, ami nem tetszett benne: konkrétan a rendőrfőnök, Willem Dafoe és Stormy (Addison Timlin).

Kissé egysíkúnak éreztem mindkettőt, és az zavart, hogy mindketten annyira természetesnek vették, hogy Odd nem gyagya, hanem halottakat lát, és ugrottak minden figyelmeztetésére.

 

Oké, itt nem faxniztak sokat azzal, hogy ezt felvezessék, hanem „alaphelyzetként” tárták elénk… de nekem akkor is fura volt, hogy a rendőrfőnök az éjszaka kellős közepén, szerelmi együttlét alatt is azonnal ugrasztja a fél állományt, ha az „Odd-guy” telefonál. Főleg úgy, hogy néha azért „lukra futnak”… :-S

Na, mindegy.

Nekem azért bejött, és mindezekkel együtt tetszett.

:sör:

(De a „Disconnect” nagyságrendekkel jobb film. )

The Reluctant Fundamentalist – Kétkedő fundamentalista & Hotel Transylvania – Ahol a szörnyek lazulnak

…és akkor a két jó filmről. ;-) :-)

Két nagyon eltérő műfajban.

The Reluctant Fundamentalist – Kétkedő fundamentalista

Szeretem, amikor elgondolkoztatnak.

Szeretem, amikor feltételezik – rólam, egyszerű nézőről –, hogy van agyam, és képes vagyok azt használni.

Szeretem, amikor nem akarják szívlapáttal a képembe tömni azt, amit _ők_ tanulságnak tartanak, hanem rám hagyják, hogy _én_ mit tartsak annak.

Ritka, amikor egy-egy film után összeveszünk a Kedvesemmel, mert egymással szembenálló véleményt fogalmazunk meg. Ritka, de előfordul.

Amikor előfordul, egyrészt elkeserítő („hát hogy gondolhatja így?! miért nem látja jól?! ahogy én?!?!”); másrészt pedig… izgalmas és felkavaró. :-)

És másnap, amikor megnyugszunk és kibékülünk :-), arra gondolok, a fene vigye el – megérte.

Mégis megérte. :-)

Mert elgondolkoztunk, választottunk, érveltünk ésszel-szívvel, indulattal-dühvel – azaz teljesen bevonódtunk.

Ez pedig egy-egy ritka film érdeme. :sör:

Miután tegnap este sikeresen „összezörrentünk” :-) a „The Reluctant Fundamentalist”-án – és ma reggel sikeresen ki is békültünk :-) –, arra gondoltam, milyen fura is ez…

Mármint, hogy mennyire tele is van a padlás már a 9/11-gyel, meg a poszttraumával, meg a hősiességgel, meg a gonoszokkal, meg az összeesküvés-elméletekkel, meg a csillagos-sávos lobogó lobogtatásával…

És mégis lehet ebben a témában is dobni még olyat, ami elgondolkoztat.

…

Tetszett a dolog. Remek film volt.

Nem könnyű olvasmány, vannak benne (kissé…) lassú részek, vannak benne idegesítő karakterek/színészek…

…de vannak benne horzsolós pillanatok, szögként a bőrünk alá vert mondatok, fájdalmas csendek.

És tekintetek, nézések, pillantások – amikben ékesebben beszélnek, ezer szónál.

:respect:

 

Főszereplők: Riz Ahmed, Liev Schreiber. Rendező: Mira Nair.

:respect:

Hotel Transylvania – Ahol a szörnyek lazulnak

A manó rúgja meg! :-)

Ilyen lüke címmel sokáig kerültem ezt a rajzfilmet – pedig teljesen bejövős. :-D

Persze, mint oly sokszor, itt is óriásit dob rajta az eszméletlenül jó magyar szinkron!

:thumbsup:

Csőre Gábor, Gulás Fanni, Epres Attila, Széles László, Rajkai Zoltán, Berkes Bence, Takátsy Péter, Reviczky Gábor!

:sör:

 

Oké, mi Dáviddal rá vagyunk kattanva a rajzfilmszörnyekre. ;-)

ParaNorman, Rontó Ralph, Így neveld a sárkányodat, Vámpírok Havannában (hupsz, azt még csak én láttam! :-) )

 

Szóval, (az én kezdeti ellenállásom után…) csak belevágtunk a Hotel Transylvaniába – és nagyon sokat röhögtünk…!!! :-DDD

Drakula gróf „garantáltan embermentes” szállodája remek kikapcsolódás az emberektől űzött és zaklatott rémeknek és szörnyeknek, akik tömegével jönnek eme rém-, és szörnyparadicsomba, kikapcsolódni.

Így aztán érthető Drakula döbbenete és ijedelme, amikor valami fatális véletlen folytán betoppan a fiatal és lelkes élő(!) ember(!) turista, Jonatán. :-)

Mielőtt még sikerülne kitessékelni a hívatlan jövevényt, Drakula kénytelen őt szörnyek álcázni: még mielőtt az „emberbiztos” menedékének vendégei fel nem horgadnak.

 

Tévedések vígjátéka, ötletes, ökörmarha :-) nagy poénok, finom kis csípések-zúzások, morzsaként elejtett tréfák, eleinte szokatlan, de a végére megszeretett rajztechnika – szerelem, megbántás és megbánás… és fergeteges szórakozás.

:sör:

Az emberektől hemzsegő városon való átkelés a rajzfilmtörténet egyik legkiemelkedőbb gyöngyszeme lesz és marad, az tuti. :-D

Mit is mondhatnék még…?!

…mi azóta már megnéztük még egyszer…

:-))))

 

The Magic of Belle Isle – Monte Wildhorn csodálatos nyara & Salvation Boulevard – Isten ments! & Elysium – Zárt világ

Mostanában akadtak néminemű számítógép problémáim, ezért „offline” voltam majd’ egy hetet…

…de közben a filmekkel nem álltam le :-), így most van mit bepótolnom. ;-)

Öt filmről akarok/fogok írni, két különálló posztban: a jó hír csak az (mármint nektek…), hogy sajnos, javarészt rossz filmeket láttam :-/// így viszonylag gyorsan le fogom tudni a rivjúkat. :-S

Még az is megfordult a fejemben, hogy nem is írok mind az ötről, csak arról a kettőről, ami tetszett, de azt meg inkorrektnek érezném veletek szemben – hogy nem hívom fel a figyelmet olyan filmekre, amiket (talán) inkább érdemes elkerülnetek.

Mert minek lépjetek ti is abba a fájdalmasan bokaficamító gödörbe, amibe nekem sikerült, nem igaz?! :sör:

The Magic of Belle Isle – Monte Wildhorn csodálatos nyara

 

Morgan Freeman viszi a hátán az egészet, de láttunk már ilyet… :-/

Mármint olyat, hogy a megcsömörlött/kiégett/életunt valamikori híres író/költő elvonultan él a világtól, de találkozik egy fiatal tehetséges valakivel, aki felrázza/életre kelti – és boldogan sétálnak el a naplementébe. :-/

Ráadásul, itt nekem túl erősen csapkodta a biztosítékot a „cukiság-faktor”. :-S

Mert ugye a bevált recept szerint, minden film siker, amiben van gyerek, vagy kutya.

Nos, itt van három gyerek, plusz egy gyermekien együgyű felnőtt… és még egy kutya.

Igyekeztek biztosra menni… :-///

Ami külön fájdalom, hogy Morgan Freeman mellett, van itt egy halom, főleg női karakter, akik olyan üresek és halványak, mint az ablaküveg – a kutya simán lejátssza őket a vászonról. :-P

Így meg elég nehéz dolga van a főszereplőnek. :-/

Ha nem vágytok másra, mint egy vasárnap délutáni, „könnyű” (értsd: semmilyen… :-/ ) „családi filmre” akkor, nosza – de ha szeretnétek ennél valamivel többet is, akkor… inkább felejtős.

Salvation Boulevard – Isten ments!

Szvsz, elég parádés a szereposztás: Pierce Brosnan, Greg Kinnear, Marisa Tomei, Ed Harris, Ciarán Hinds, Jennifer Connelly…

…mégsem sikerül egy jó filmet összehoznia a rendezőnek. :-/

Pedig az alapfelütés egész remek: a karizmatikus és célratörő Dan Day tiszteletes (Pierce Brosnan) véletlenül megöl valakit, és erről nem nagyon akar beszámolni a rendőrségnek. ;-)

Az eset vétlen szemtanúja, a nemrégiben megtért Carl Vandermeer (Greg Kinnear), akit ezek után a tiszteletes érhető módon „nemkívánt” báránynak tart az akolban, és a maga tiszteletesen tisztességtelen eszközeivel :-) meg is próbál kiakolbólítani a nyájból. :-)

És ebben a ténykedésében nagy szerepet szán az őt fanatikusan követő híveinek – például Carl feleségének (Jennifer Connelly), aki szinte szerelmes belé.

Mármint a tiszteletesbe, nem a férjébe. :-)

Lehetne ebből egy fergeteges vígjáték, egy remek szórakozás… de valahogy… végig „csúszik a kuplung”. :-/

Néha túl sok(k), ami történik… néha kihagyott ziccereket érez az ember… máskor meg szimplán unatkozik… :-/

Úgy vártam, vártam az áttörést, mikor fordul végre tényleg vígjátékivá a helyzet – de ez a pillanat sosem jött el.

És meglehetős fancsali képpel álltam fel a végén – mert kissé fájt, hogy az utóhang, amikor elmondják két-három mondatban, hogy kinek hogyan fordult a sorsa a történtek után, viccesebb volt, mint a másfél órás film előtte… :-///

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy mindkét alkotást Katicámmal néztük végig, és mindkettőt kétszeri nekifutásra… szóval, ez is sok mindent elmond, szvsz. :-/

Elysium – Zárt világ

Monte Wildhorn csodálatos nyarát úgy reklámozták, hogy a „Bakancslista rendezőjétől!”.

Mondjuk, ha ezt hamarabb tudom, akkor rá sem mozdultam volna, mert nekem a Bakancslista sem tetszett… :-///

Az Elysiumot pedig úgy reklámozták, hogy a „District 9 rendezőjétől!”.

Nos, én Neill Blomkamp helyében megpróbálnám kiradíroztatni ezt az összefüggést mindenki fejéből… :-///

Mert szomorú, hogy míg Rob Renier „csak” rendezte a Bakancslistát és a Monte Wildhornt, addig Neill Blomkamp _írta és rendezte_ a District 9-t és az Elysiumot.

…és a minőségi különbséget nem szimplán zongorázni, de akár fúvószenekarozni is lehet. :-///

Lehet, hogy mostanában túl kritikus vagyok a sci-fikkel… és túl elnéző az óriásrobotos/Jáger(nadrágos :-) ) filmekkel… de szerintem itt és most nem ez a helyzet.

A legalábbis faékszerű történet, és az überfejvadász és a felturbózott civil küzdelme engem alapvetően hidegen hagyott – de legalább a végére sikerült egy olyan befejezésbe fojtani az egészet, ahol a giccs- és a nyálfaktor túlcsordult a vásznon/képernyőn. :-///

Egy viszonylag szélesre taposott úton járó, de alsó hangon nézhető filmet különösebb erőfeszítés nélkül tudtak lehúzni a mocsárba, oda, ahová az aligátorteknősök is csak félévente egyszer néznek be, amikor éppen a Teknősember elől menekülnek… ;-) :-PPP

Neill Blomkamp azon az úton jár, amire sajnos sok érdemes rendező rátévedt már, amikor Hollywoodnak akart megfelelni – és ezt az utat úgy hívják, hogy „kommersz középszerűség”…

:-///

Nem tudom, hogy anyagilag megérte-e neki – de hogy emberileg és művészileg nem, abban biztos vagyok. :-(

Kár érte. :-///