2014. június 22., vasárnap

How To Train Your Dragon 2. – Így neveld a sárkányodat 2.




Mert látjátok? Még mozizni is van időm (meg meccset nézni, meg blogot írni, meg minden… :-P ;-) ).

Ugyanis véget ért egy tanév, és a kettes bizonyítványért ;-) el kellett Dávidnak jönnie velem a Sárkányokra. :-DDD

Na jó, ennyire nem rossz a helyzet: se a bizonyítvány, se a Dragon-rajongás terén. :thumbsup:

Hogy is kezdjem…

…mondtuk már párszor rajzfilmre, hogy „ez az! ez az, ami közel tökéletes! ami gyereknek, felnőttnek egyaránt szórakoztató, és még mondanivalója is van!”.

Ilyen volt 2008-ban a WALL-E... 2009-ben az Up!... vagy 2010-ben a Toy Story 3.

Félreértés ne essék: nekem is nagyon bejött mindhárom – de olyan mindent elsöprően nem győzött meg egyik sem. Hogy ennél szebbet-jobbat-többet már nem lehet.

De a Dragon 2. bedarált, lezúzott, megzabált és kiköpött. És főhajtásra késztet. :respect:

 
Valami elképesztően egyben van ez a film, valami tökéletesen van felépítve. :megarespect:

A rajzfilmesek régebben arra voltak büszkék, hogy egy-egy alkotásukkal egyszerre meg tudják nevettetni, jól tudják szórakoztatni a gyerekeket és a felnőtteket is.

Igen, mert volt, amikor a gyereke teli torokból kacagott, közben a felnőtt fancsali képpel bámult maga elé („mit vétettem, Uram, hogy ide jutottam…?!”), egy következő jelenetnél meg a felnőtt nevetett (vagy éppen meghatódott… Up…), de közben a gyerek meg a popcornos zacskóval játszott, és a szívószállal buborékokat fújt a málnába („mikor jön már a vicces oroszlán/papagáj/bohóc/akármi, apuuu…!”).

És mi, egyszeri nézők, már annak is örültünk, hogy etaponként felváltva szórakozunk a gyerekkel.

A Dragon 2. szerint ez nem feltétlenül kell, hogy így legyen. :sör:


Tudjátok, amikor hazafelé autóztunk kedvenc gödöllői mozinkból, azt vettem észre, hogy a hátsó ülésen a két gyerek (ugyanis jött velünk Kedvesem keresztfia is) nagyon csöndben van…

Meg is kérdezte őket: „mi a helyzet srácok? nagyon hallgattok! minden rendben? tetszett a film?” – erre a két gyerek szinte egymás szavába vágva válaszolt „nagyon! nagyon!”

…de aztán mégis hallgattak tovább, és bámultak ki az ablakon…

És erre én, vén, szentimentális, gyereklelkű hatökör, valahogy… olyan büszke lettem, na.

Mert láttam, éreztem, hogy tényleg nagyon bejött nekik (is) a mozi – és láttam, éreztem, hogy… több volt nekik (is), mint egy hétvégi matiné. Valahogy megérintette őket.

Úgy, mint még rajzfilm előtte soha.
:thumbsup:


Oké, tudtuk, hogy az Írónő, Cressida Cowell és a Rendező, Dean DeBlois – mindkettőjüknek nagy-nagy respect! – nem mennek a szomszédba egy kis… „keménységért”, egy drámai befejezésért.

De amit most láttunk, azon még én magam is megdöbbentem…

…és itt, és most annyira szeretném idézni, angolul, vagy magyarul Gobber, the Belch beszédét, de pontosan nem tudom felidézni, a neten meg még nincs fent, ezért kihagyom…

UPDATE: Már fent van! Beidézem.

„May the valkyries welcome you and lead you through Odin's great battlefield. May they sing your name with love and fury, so that we might hear it rise from the depths of Valhalla. I know that you've taken your rightful place at the table of kings. For a great man has fallen: A warrior. A chieftain.
A father. A friend. ”

...

És ami még jobban megdöbbentett, hogy levittek a mélybe (…a srácoknak azt mondtam, hogy popcorn ment a szemembe, azért törölgetem… szerencsére elfogadhatónak találták a magyarázatot… ;-) ), és képesek voltak ki is hozni onnan, úgy, hogy egy cseppet sem érezte ezt senki erőltetettnek, vagy kényszeresnek.

Tökéletesnek annál inkább. :megarespect:

A harcok megint látványosak, és epikusak – a dumák viccesek, a jelenetek közül nem egy röhögteti meg egyszerre a felnőttet és a gyereket – a sárkányok lélegzetelállítóbbak, mint valaha...
 

...a Gonosz pedig nagyon fenyegető, és a jövőkép, amit hordoz, több, mint ijesztő…
 

...és akadnak benne olyan pillanatok, amikor elakad a kóláért nyúló kéz, és abbahagyja a darálást a mindig rágó állkapocs…

…és egy boldog, gyereklelkű felnőtt – és két gyereklelkű gyerek ;-) csöndesen, mégis egy csodálatos élménnyel térhetett haza. :leborul:

Nem tudom, hányszor fogom még megnézni… azt hiszem, legalább annyiszor, hogy amikor egyszer majd Mátéval elé ülünk, addigra már kívülről tudjam az összes dialógust.

Szerzek majd be popcornt is… legyen mire hivatkoznom, hogy miért törölgetem a szememet. ;-)


Ezt meg muszáj, de szólok, hogy:

SPOILER – SPOILER – SPOILER!!!

És soha nem fogom elfeledni a rettenthetetlen főnököt, Stoick, the Vast – Pléhpofa, akiben…

…akiben eddig mindig magamat láttam.

De most ráeszméltem: _csak_ szeretnék olyan lenni, mint ő. :megarespect:



Hunted – A célpont s01e01-e04 & Dominion s01e01



Csak marha gyorsan, mert kaptam egy diszkrét oldalvágást Az Oldalbordámtól ;-), hogy nem elég, hogy állandóan meccseket nézek, még „kikapcsolódásként” blogot is akarok írni…?!

Szóval, pár szóval azokról, amikről muszáj. :sör:


Hunted – A célpont s01e01-e04


István ajánlására vágtunk bele – és nagyon bejött! :sör:

Bakker, én nem szeretem a „nőifőszereplős” sorozatokat, de ez nagyon ott van. :thumbsup:

Melissa George nagyszerű főhősnő: egyszerre kemény, mint a penge, egy hidegvérű, profi gyilkos – és egyszerre törékeny, érzéki, szeretnivaló nő. És ráadásul mindkettőt teljesen hitelesen hozza! :respect:

Pedig a vékony gizdák „hentelésétől” nagyon véreset szoktam hányni, de Melissa George egyáltalán nem ez a típus. :sör:


Sőt, amikor az ember jobban megnézi, pl. estélyiben, akkor látszik, hogy a karja izmos – nem úgy, mint egy testépítőnek, hanem pont a határon van: hihető, hogy van benne erő. :respect:

A sztori meg marha jól gördül előre: izgalmas, fordulatos, feszült, szinte minden egyes percben. :sör:

A főgonosz valóban nagyhatalmú, gátlástalan alak, aki folyamatosan veszélyben tartja a főhősnőt.

De a legveszélyesebb mind közül a Scott Handy által megformált „Blank-Faced Man” – ő egy rémálom, egy zsigeri rettenet. Eszméletlenül jól lett kiválasztva a szerepre: az ember tarkóján jeges borzongás fut végig minden egyes megjelenésénél. És pont a főhősnőre vadászik…

Láthatjuk még a filmben Indira Varmát (Rome) és Adewale Akinnouye-Agbajét (Lost) is, akik szintén remekül hozzák a rájuk bízott karaktereket. :sör:


…de itt (szerencsére, és hála Istennek!) megint a történet hódít. :respect:

Nagyon remélem, hogy tartani fogja a színvonalat – de egyelőre iszonyú jó! :thumbsup:

(Csak adalék: Katicám azért hagyja, hogy meccseket nézzek :-) de ragaszkodik hozzá, hogy lehetőleg egy-egy Hunted epizód beférjen két meccs közé! Nagyon bejön neki is! :-) )


Dominion s01e01


 Ezerszer elmondtam már, de elmondom ezeregyedjére is ;-) :-) – imádom az angyalos-ördögös filmeket. Ez valami agylövés nálam, nézzétek el. :sör:

Én vagyok az, aki imádtam a Gabriel-t (feledhetetlen Andy Whitfield-ünkkel a főszerepben… :RIP: ), és aki nem tudja/tudta lehúzni/lezúzni a Legion-t (Paul Bettany) sem…

…szóval, ilyen elfogultsággal, és nem kevés izgatott várakozással ültem le a Dominion elé.

Ezt vegyétek figyelembe. :sör:

Megvan benne minden, amitől jó lehetne egy angyalos-démonos sorozat...






...de villantak benne olyan közhelyek, olyan szappanoperás pillanatok is, amiktől simán trébe fordulhat az egész…

Szóval, vegyes érzelmeim vannak: rengeteg olyan pillanat akadt benne, amik eszméletlenül ütősek – és jópár olyan is, amit szimplán lehetne a „gagyi” jelzővel illetni…



…nem tudom, hogy melyik vonalon fognak elindulni a készítők aka. „coolság” vs. „gagyizmus”, de az biztos, hogy a következő rész még ott fog találni a képernyő előtt. :sör:

Mert míg élek, remélek, vagy mi a szösz… :sör: :-)
  

2014. június 12., csütörtök

Short Term 12 – Átmeneti állomás



  
„All fucked up now, damn near eighteen.
All the pictures in my past ain't never fading.”


Van olyan, amikor egy film egyszerre képes szívszorító, és szívmelengető lenni. :respect:

Ez az, amikor valaki valami olyanról készít filmet, amire első kézből van rálátása.

Destin Daniel Cretton írta és rendezte ezt az alkotást, aki az egyetem után egy olyan átmeneti otthonban dolgozott, ahol veszélyeztetett gyerekek voltak elhelyezve – szóval, azt hiszem, tudja, miről beszél/ír/forgat. :sör:
 

„I look into those broken eyes. I want to go out and find the asshole who did that to them and beat the shit out of them.”

A szereplőválasztás is valami eszméletlen jó volt – az egy, nagy kedvenc színésznőm, Stephanie Beatriz kivételével, akit annyira a Brooklyn Nine-Nine -os szerepével azonosítok, hogy az ő személye (bármennyire is mellékkaraktert játszott) nekem kicsit kilógott az összképből…

…de a többiek! :sör:

Brie Larson és John Gallagher Jr. (mint a két „legfőbb főszereplő” :-) ) nagyon erős gerincet adtak a filmnek, és remek volt köztük a „chemistry”’ ;-). :thumbsup:

De Marcus (Lakeith Lee Stanfield), Jayden (Kaitlyn Dever)…


„- I like your name, Jayden.
- It's a boy's name.
- Really? I don't think so.
- Will Smith did.”
:-)

Luis (Kevin Hernandez), és Sammy, a drága Sammy :-) (Alex Calloway)…


„Have you ever thought about the Olympics, Sammy? Running track?”
:-)

…mind kihegyezve ott voltak a spiccen. :sör: :thumbsup:

A történet pedig – mint már említettem – egyszerre megrázó, lelket facsaró, és fusztrált, vak-vad dühöt kiváltó, de szívmelengető, felemelő, megindító is egyszerre. :respect:

Sajnálom, de „kezdő” keresztény létemre olyan határtalan, állatias dühöt tud belőlem kiváltani (még mindig…) minden gyerekekkel szembeni atrocitás, hogy magam is belesápadok, hogy mit meg nem tennék egy olyan sz*arzsákkal, aki gyerekeket bánt, molesztál, megaláz… :-OOO

…volt olyan pillanata a filmnek, amikor arra gondoltam: „na, nekem ebből elég. nem nézem tovább. nem akarok még több ocsmányságot és mocskot hallani, magukat „_szülőnek_” nevező férgek aljasságáról”. :-OOOO

De néztem tovább: mert _ott és akkor_ sokkal rosszabb lett volna, a torkomban felgyülemlett dühvel és epével abbahagyni.

Szerencsére, hogy néztem tovább, mert Destin Daniel Cretton embersége a filmre is kiterjed, nem hagyta, hogy az egyszeri néző a pöcegödör mélyére kerülve álljon fel a mozija után.

Inkább azt üzeni, hogy van remény. Hogy a legmegalázottabbaknak, a legmegtaposottabbaknak, a legelesettebbeknek is sikerülhet felállni a porból és a mocsokból, ahová lökték őket, és képesek lehetnek boldog életet élni. :megarespect:


(Ha valakinek „fáj” egy ilyen üzenet, az inkább ne nézze meg ezt az alkotást….)

Szóval, bár menet közben voltak fenntartásaim, de végül nem bántam meg, hogy végignéztem ezt a filmet.

Nagyon nem. :sör:

„You know we can do this, right? Because we are going to be some amazing parents.”


2014. június 10., kedd

X-Men: Days of Future Past – X-Men: Az eljövendő múlt napjai




„I don’t want your suffering! I don’t want your future!”

 Tudjátok, az úgy van, hogy annyiszor olvastam már olyat, annyian jelentették már ki, hogy végre itt egy _tényleg_ „szuper”, szuperhősös-film, hogy már egyfajta fatalista beletörődéssel, és lassan növekvő unalommal olvasom az efféle „felkiáltásokat”, „kinyilatkoztatásokat”…

Mert persze, hát itt csupa arany és gyémánt folyik ki a _franchise_ képregényfilm-készítők kezéből! Csupa-csupa utolérhetetlen műremek, csupa-csupa filmtörténeti mérföldkő kerül ki az oly’ annyira _eredeti_ :-P „álomgyárból”.

Igen, döngetik képregényfilmek a jegyeladási csúcsokat, mindegyik színesebb, szagosabb, látványosabb, robbanósabb, 3D-sebb, akciódúsabb, szóval, „sabb-sebb”, több-jobb, mint az előzőek.


De valahogy ezek engem sosem győztek meg igazán…

Mert? Még nagyobb robbanások vannak benne? Még gonoszabbak a világuralomra törő gonoszok? Mert még több szuperhős van egy filmbe beleszuszakolva? Mert még jobban látszik, hogy milyen nehéz gyerekkoruk volt? Prequel-ek, reboot-ok, sokadik újragondolások, lassan kétjegyű számmal kezdődő folytatások…
:-PPP

Tőlem nyugodtan nyúzhatják az a szerencsétlen rókát, amin már izom és inak sincsenek, csak csupaszra vakart, hófehér csontok – ha van rá igény, tőlem mindenki nézheti ezeket orrvérzésig.

Csak nekem ne kelljen. :-P

Ám ott a gond, hogy kell. :-S :-///

Ugyanis, egy tízéves sráccal a családban, nem tehetem meg vele azt, hogy ne tartson lépést a korszellemmel, és a fafejű, begyepesedett apja miatt kimaradjon a „water-cooler” beszélgetésekből. :-)

Szóval, ilyen előzményekkel ügetek el (újra és újra…) minden egyes új képregényfilmre.

(Legfeljebb akkor marad ki a kötelező mozilátogatás, ha Dávid büntetésben van – ilyen esetben viszont _nekem_ marad el a büntetés… :-P ;-) :-)))) )

Tehát, meglehetős ellenérzéseim dacára, mégis látok (ritkán, mint a fehér hollót…!) olykor egészen… hm… nem is (annyira…) rossz képregény-szuperhősösfilmet.

Azt hiszem, a fentiekből finoman kiérezni a negatív elfogódottságomat, nem…?! ;-) :-P :-)

Nos, ilyen, és efféle gondolatokkal (előítélettel…) ügettünk el Dáviddal az új X-Men-re…

…és úgy jöttem ki a moziból, hogy életem legjobb képregény-szuperhős filmjéhez volt szerencsém.
:állleesik: :észmegáll: :eeekkkk:

 
Basszus, bakker és kontrabakker… :amazing:

Ilyet is lehet dobni ebben a témában?! Nemááár…!!!! Akkor eddig miért nem...?!

Kinek volt az a formabontó, megátalkodott ötlete, hogy ne színesebb-szagosabb-robbanósabb-látványosabb legyen egy új képregényfilm, hanem _tartalmasabb_...?! Mélyebb mondanivalóval bíróbb?! Nem a szuperképességekre, hanem az emberi drámákra, a fájdalmas és félelmetes döntéshelyzetekre építő?!

Hogy a Főgonosz ne egy „főbb gonosz” legyen, hanem egy ember, saját hibáival, előítéleteivel, önvédelmi látomásával – aki valahol jót akar, aki meg akarja védeni az emberiséget?

A mutánsok pedig mindenáron meg akarják védeni magukat, a saját fajtájukat – és olyan döntéseket hoznak, amik hatással vannak valamennyiükre, a világ egészére nézve?

És amikor adódik egy lehetőség, hogy a hibás, rossz döntéseiket jóvátegyék, meg kell győzniük egymást, és le kell küzdeniük saját korlátaikat?

 

Ki az, aki ilyen mélységet mer és tud vinni egy szuperhősös-filmbe? Azonnal pellengérre állítani!
:-P
;-)

Egy nagy túrót. :-)

Emeljük meg kalapunkat, és hajtsunk fejet Bryan Singer rendező, Simon Kinberg író-forgatókönyvíró, valamint Jane Goldman, és Matthew Vaughn írók előtt. :sör:
:respect:

Nem, nem sorolnám fel egyesével a mutánsokat, hogy ki-mennyire volt jó: mert nem ők adták el a filmet – hanem a sztori! :thumbsup:

És azt sem mondanám, hogy a látvány és az akciók teljesen el voltak hanyagolva ebben a filmben.

Azt pedig főleg nem, hogy nem voltak benne epikus pillanatok…

 

…amikor a kínai(?) sziklavárban az utolsó mutánsok szembenéztek a közelgő apokalipszissel – akkor azért elakadt a lélegzetem pár, kósza szívdobbanásra. :amazing:


Egy biztos, hogy engem lezúzott és bedarált, nincs mit mellébeszélni. :leborul:

És igaz, hogy azt írtam, nem akarom felsorolni egyesével a mutánsokat, de van négy ember, akiket mégis ki kell emelnem.

„All those years wasted fighting each other, Charles.”

Professor Charles Xavier: Sir Patrick Stewart – James McAvoy

Magneto: Sir Ian McKellen – Michael Fassbender
 

Ők annyira egyben voltak, mint egymás idősebb/ifjabb énjei, mint ellenségek/barátok, hogy az egész egyszerűen… tökéletes volt. :respect:

Szeretnék még sokat mesélni erről a filmről, szeretném dicsérni a rengeteg előnyét és pozitívumát, amik mind-mind magasan az összes többi képregényfilm fölé emelik, szeretném teletűzdelni a rivjúmat idézetekkel, szeretnék még órákat mesélni arról, hogy micsoda elképesztően remek jelenetek sorjáznak benne…


…de nem teszem, nem tehetem.

Mert ez már az én óriási pozitív elfogódottságom – és talán épp az ellenkező hatást érném el vele nálatok, mint amit szeretnék. :sör:

Egy biztos: ez az a film, amit még többször… sokszor meg fogok még nézni, hogy maximálisan kiélvezhessem minden egyes másodpercét. :respect:

Akarok még ilyen képregényfilmeket. :sör: