…úgy mondanám neked, hogy fárasztó. Idegesítő. Fusztráló.
Talán elkeserítő is. Sőt, főleg az. Hogy időt és energiát szánsz egy filmalkotásra,
és a végén keserű szájízzel arra gondolsz, hogy ez rohadtul nem érte meg
egyiket sem. Aztán pont így jársz a következővel is. Meg az utána jövővel. És a sokadikkal… :-PPP
De az meg hülyén jön ki, nem?! Hogy van egy filmélményes
blogod, aztán nézed a filmeket, de nem írsz róluk – mert annyira átlagosak,
semmilyenek… vagy annyira szégyelled, hogy megnézted… hogy sajnálod rájuk
pazarolni a karaktert. Meg az időt és az energiát. Amit egyszer már tök
feleslegesen rájuk szántál. :-PPP
Ezért most elsorolom, miket is választottam magamnak az
elmúlt időszakban – hogy mikkel büntettem magam… –, és mi az az egy-két szó-mondat,
amit leírnék róluk. Hogy megfogalmazzam az engem ért… hm… „élményt”.
A Quiet Place –
Hang nélkül
Ha bekapcsolod a „suspension of disbelief” funkciódat,
egész kellemes horror. Jól berezelsz tőle.
Ám amikor vége van – és feldúlt idegrendszered
megnyugszik –, agyalni kezdesz dolgokon… És egyre több a „miért?” meg az „és ez
meg hogy…?!”.
Nekem egy dolog volt a leges legsúlyosabb: mindjárt az
elején. Milyen szülők azok, akik egy szörnyekkel tele világban hagyják, hogy az
5-6 éves kisgyerekük tőlük lemaradva, leghátul kószáljon az úton, amikor az is
nyilvánvaló, hogy nem tudja betartani az alapvető szabályt?! „A Szabályt”!
Még egy szörnyek nélküli világban sem vesztem szem elől a
gyerekemet. Szerintem ez egy szülőnek alapvető.
Itt meg: alapvető emberi minimum lett volna. :-///
Wonder Wheel –
Az óriáskerék
Ez már nem Woody
Allen film. Papíron az – de a valóságban nem. Ez egy keserű dráma. Tetszett
benne Jim Belushi.
És ennyi.
The Book of
Love – A szeretet könyve
Magányos felnőtt, elhagyott kislány egymásra találása,
egymás támogatása.
Láttunk már ilyet.
Same Kind of
Different as Me
Könyvben szerintem jobb lehetett. Az életben meg főleg.
Döbbenet, hogy Djimon
Hounsou mennyire megöregedett. Emlékszem az 1997-es Amistad-ban láttam
először: fiatal volt, és vékony (sovány). Most meg egy karizmatikus öregember
lett belőle.
Ő uralta a filmet: ez lett az előnye, és a hátránya is
ennek az alkotásnak.
Outcast – A
becsület lovagjai
Ilyen az, amikor szerződtetnek két középszerű színészt
egy középszerű(nél valamivel gyengébb) tévéfilmbe.
Hiteltelen és nevetséges volt mindkettő. Néha már
szánalmas is…
Balls of Fury –
Szerva itt, pofon ott
Ez annyira ótvar szirszar volt, hogy egész egyszerűen meg
vagyok döbbenve. Egy halom trágya.
Egy dupla nulla.
Iszonyúan el voltam képedve, hogy mit keresett ebben a
moslékban Christopher Walken…
…meg Terry Crews…
meg Cary-Hiroyuki Tagawa… meg Robert Patrick…
…és Jason Scott
Lee, jézusom… egy nulla mellékszerepben.
Elképzelésem sincs, hogy miért készítették ezt a…
valamit. :-PPP
Talán valami pénzmosó maffia. Annak lenne értelme. :-PPP
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése