2017. szeptember 28., csütörtök

The Good Doctor s01e01




„You're very arrogant. Do you think that helps you be a good surgeon? Does it hurt you as a person? Is it worth it?”


Én még ennyit nem könnyeztem sorozatepizódon, de piloton – ahol mindenki ismeretlen, ahol még senki nem nőhetett a szívemhez – meg főleg nem. :respect:

De tudjátok, ez olyan jó könnyezés volt :-) mert elöntöttek a jó érzések… eszembe jutott ezer dolog… és olyan jó volt látni Dr. Shaun Murphy (Freddie Highmore) már-már angyali tisztaságát, ártatlanságát, romlatlanságát.

Shaun gyakran mosolyog, és olyan őszinte kíváncsisággal néz mindenkire: érti, mikor bunkó vele valaki, de azt nem érti, hogy miért – és erre ártatlanul érdeklődve rá is kérdez: és ilyenkor az ember szava elakad.


I do have one question.
Yeah?
Why were you rude to me when we first met, then nicer to me the second time we met, and now you want to be my friend? Which time was it that you were pretending?”


Freddie Highmore lubickol a szerepben, amit mintha ráöntöttek volna. :respect: Egyszer azon is bepárásodott a szemem, hogy eszembe jutott: én láttam és nagyon szerettem őt az Én, Pán Péter-ben 2004-ben, az August Rush-ban 2007-ben, a Spiderwick krónikák-ban 2008-ban… és basszus, olyan jó látni, olyan jól esik a lelkemnek, hogy a „szemem előtt” vált szeretetre méltó gyerekszínészből nagyszerű „felnőtt színésszé”. :thumbsup:



Freddie Highmore egyedül viszi a showt: de a vállán roppant stabil alapon nyugszik a sorozat. Az meg egyenesen döbbenetes, ahogy Freddie autista alakítása olyan szinten mossa le az Atypical autistáját (Keir Gilchrist), mintha nem is egy súlycsoportban játszanának – mintha a magyar NB III.-at tennénk mellé a La Ligának, hogy ez is foci, meg az is foci. :-P


Az epizód alatt végig fájdalmas szembesülni azzal, hogyan viselkedünk is mi, „_normális_” emberek. Hogy milyen könnyen ítélkezünk, milyen könnyen válunk tuskóvá és arrogánssá saját „felsőbbrendűségünk” megfellebbezhetetlen tudatában.

És amikor egy ártatlanul mosolygó fiú rákérdez, hogy miért tesszük ezt… valahogy… még én is elszégyellem magam a képernyő előtt.

Pál Feri mesélte egyszer a szellemi fogyatékosokról, akiket ismert: „soha nem tudtak elmenni egy síró ember mellett úgy, hogy nem próbálják megvigasztalni”.

…én meg arra gondolok: ki is itt akkor a retardált…?!

És a „_normális_” emberekben „_’jogos’_” harag horkan fel menten, amint Shaun csöndes mosolyát látják: „mit mosolyog ez itt? hülye?!”.


Gyerekkorában az apja a szeme előtt csapta agyon a kedvenc háziállatát: mit mosolyog?! Az öccsével, aki mindig a védelmező bátyja akart lenni, elmenekültek otthonról, és egy roncstelepen álló buszban tengették az életüket: mit mosolyog az ilyen?! Az öccse a szeme előtt halt meg: és ez még tud mosolyogni?! Mindenki hülyének nézi és lenézi: miért mosolyog hát üdvözülten?!?! Miért nem sír a hülyéje, miért nem sír üvöltve, mint egy megsebzett állat…?!?!



„The day that the rain smelled like ice cream, my bunny went to heaven in front of my eyes. The day that the copper pipes in the old building smelled like burnt food, my brother... went to heaven in front of my eyes. I couldn't save them. It's sad. Neither one had the chance to become an adult. They should have become adults. They should have had children of their own and loved those children. And I want to make that possible for other people.”
:leborul:


Egyszerre felemelő és… megszégyenítő ez a film.

De főleg felemelő.

10/10


Köszönöm, Istenem, hogy ilyen sorozatok is vannak – és hogy végre engedtél egyet elém kerülni.
:leborul:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése