„You're very
arrogant. Do you think that helps you be a good surgeon? Does it hurt you as a
person? Is it worth it?”
…
Én még ennyit nem könnyeztem sorozatepizódon, de piloton – ahol mindenki ismeretlen, ahol még senki
nem nőhetett a szívemhez – meg főleg nem. :respect:
De tudjátok, ez olyan
jó könnyezés volt :-) mert elöntöttek a jó érzések… eszembe jutott ezer dolog… és
olyan jó volt látni Dr. Shaun Murphy
(Freddie Highmore) már-már angyali
tisztaságát, ártatlanságát, romlatlanságát.
Shaun gyakran
mosolyog, és olyan őszinte kíváncsisággal néz mindenkire: érti, mikor bunkó
vele valaki, de azt nem érti, hogy miért – és erre ártatlanul érdeklődve rá is
kérdez: és ilyenkor az ember szava elakad.
„– I do have one
question.
– Yeah?
– Why were you
rude to me when we first met, then nicer to me the second time we met, and now
you want to be my friend? Which time was it that you were pretending?”
Freddie Highmore lubickol a szerepben, amit mintha ráöntöttek
volna. :respect: Egyszer azon is bepárásodott a szemem, hogy eszembe jutott: én
láttam és nagyon szerettem őt az Én, Pán Péter-ben 2004-ben, az August
Rush-ban 2007-ben, a Spiderwick krónikák-ban 2008-ban… és
basszus, olyan jó látni, olyan jól esik a lelkemnek, hogy a „szemem előtt” vált
szeretetre méltó gyerekszínészből nagyszerű „felnőtt színésszé”. :thumbsup:
Freddie Highmore egyedül viszi a showt: de a vállán
roppant stabil alapon nyugszik a sorozat. Az meg egyenesen döbbenetes, ahogy Freddie autista alakítása olyan szinten
mossa le az Atypical autistáját (Keir Gilchrist), mintha nem is egy
súlycsoportban játszanának – mintha a magyar NB III.-at tennénk mellé a La
Ligának, hogy ez is foci, meg az is foci. :-P
Az epizód alatt végig
fájdalmas szembesülni azzal, hogyan viselkedünk is mi, „_normális_” emberek. Hogy milyen könnyen ítélkezünk, milyen
könnyen válunk tuskóvá és arrogánssá saját „felsőbbrendűségünk”
megfellebbezhetetlen tudatában.
És amikor egy
ártatlanul mosolygó fiú rákérdez, hogy miért tesszük ezt… valahogy… még én is
elszégyellem magam a képernyő előtt.
Pál Feri mesélte
egyszer a szellemi fogyatékosokról, akiket ismert: „soha nem tudtak elmenni egy
síró ember mellett úgy, hogy nem próbálják megvigasztalni”.
…én meg arra gondolok:
ki is itt akkor a retardált…?!
És a „_normális_” emberekben „_’jogos’_” harag horkan fel menten,
amint Shaun csöndes mosolyát látják:
„mit mosolyog ez itt? hülye?!”.
Gyerekkorában az apja
a szeme előtt csapta agyon a kedvenc háziállatát: mit mosolyog?! Az öccsével,
aki mindig a védelmező bátyja akart lenni, elmenekültek otthonról, és egy
roncstelepen álló buszban tengették az életüket: mit mosolyog az ilyen?! Az
öccse a szeme előtt halt meg: és ez még tud mosolyogni?! Mindenki hülyének nézi
és lenézi: miért mosolyog hát üdvözülten?!?! Miért nem sír a hülyéje, miért nem
sír üvöltve, mint egy megsebzett állat…?!?!
…
„The day that
the rain smelled like ice cream, my bunny went to heaven in front of my eyes.
The day that the copper pipes in the old building smelled like burnt food, my
brother... went to heaven in front of my eyes. I couldn't save them. It's sad.
Neither one had the chance to become an adult. They should have become adults.
They should have had children of their own and loved those children. And I want
to make that possible for other people.”
:leborul:
Egyszerre felemelő és…
megszégyenítő ez a film.
De főleg felemelő.
10/10
Köszönöm, Istenem,
hogy ilyen sorozatok is vannak – és hogy végre engedtél egyet elém kerülni.
:leborul:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése