For the Love of
Spock
"A'Star Trek' nem működik. Hihetetlen
és sivár zavaros összevisszaság elnyújtva egy hosszú órára alig megszakítva az
erőszakot, gyilkosságokat, hipnotikus dolgokat, és még egy ízléstelen, ronda szörny
is van. William Shatner olyan, mint egy darab fa. Ugyanez vonatkozik Leonard
Nimoyra."
(A Variety
kritikája 1966. szeptember 14-én.)
Azon azért én is nagyon röhögtem, ahogy Leonard Nimoy ezt hamiskás mosollyal felolvasta
egy Star Trek Con-on, a térdét csapkodó közönség előtt. :-DDD
Megindító nosztalgia. :epic: Mondom én, aki igazából
sosem voltam a „Régi, Nagy” Star Trek fanja.
De Spock-ot
mégis mindig szerettem. :respect:
Különös volt, érdekes, döbbenetes, és igen, megindító,
ahogy most láttam, hogyan kezdődött el, hogyan ért csúcsra, és hogyan ért véget
ez az élet…
És az a rengeteg barát, családtag, színész, akik
szeretettel meséltek róla: csak egyet emelek ki közülük – Barry Newman (Petrocelli). Nem tudom, én, aki Barry Newmant és Petrocellit is nagyon-nagyon szerettem, valahogy… olyan piszokul
szívmelengetően jól esett, hogy ez a két ember jó barátja volt egymásnak.
„Elmentem Kaliforniába, és ő elintézte... Leonard
házában laktam. Azt mondja: "Megkaptam ezt az új sorozatot." Ez
1966-ban volt. "Melyiket?" "A címe az, hogy 'Star Trek’. El kell
jönnöd a forgatásra." "Persze." - mondtam. Színházban
dolgoztam, ez volt az első alkalom, hogy Hollywoodban járok. Ott vagyok,
sétálok a díszletben, és meglátom Leonardot. Az öltözőből jött ki éppen, láttam
a haját. Láttam a felhúzott szemöldököt. És láttam rajta a füleket. "Jézusom,
mi ez?" Megcsinált egy jelenetet, és óriási volt benne. De azt mondtam
neki... Félrehúztam, nem tudtam elhinni. "Leonard, Leonard, gyere ide!
Beszélnünk kell. Nem számít, mibe kerül, el kell menekülj innen, amilyen
gyorsan csak lehet. Felejtős ez az egész!"”
:-DDDDD
Lehet, hogy annak nem sokat jelent ez a film, aki nem
szerette Spock-ot, de nekem egy
igazi csodálatos, megindító tribute, egy feledhetetlen térdre borulás volt.
Még sokáig fogom a szívemben hordozni ezt az élményt…
:leborul:
„A nap, amikor Leonard meghalt... Kómában
volt, fölé hajoltam, és azt mondtam: „Meggyőzted a világot, hogy felálljon, és
meghallgasson.” És megesküdnék rá, hogy bólintott.”
Hell and High
Water
Justin beszélt rá, hogy megnézzem, én ugyanis azt mondtam
neki: „Nekem a trailer alapján nagyon olyan,
mint a „No Country for Old Men”,
ezért nem nagyon érdekel a dolog.”. :-/
Sajnos, a végére azt kell, hogy mondjam, a megérzésem nem
csalt. :-///
Tényleg ez a „Nagy Sivár Amerikai Pusztai Nihil”, amiről
szó van benne, a kilátástalanság, a jövő nélküliség, és a fegyverek igaza. Hogy
annak van igaza, aki hamarabb lő, vagy többet, vagy többen „van”. :-PPP
És aki „fellázad” a nihil ellen, hogy nem akar ártani
senkinek, csak a mocsár fölé akarja emelni a fejét, még az se tudja megtenni
ezt anélkül, hogy ne öljön meg olyanokat, akik ártatlanok, vétlenek, bűntelenek.
Mint ő maga. :-///
És akkor mivel különb ő…?! És kinél…?!?! Vagy ez az
erkölcsi tanulság?! Hogyha szembeszállsz a szemét, kizsigerelő/kicsináló
rendszerrel – és te is olyan leszel, mint az? Szemét, és kicsinálsz másokat a
magad haszna miatt?! Akkor tanulságként vonjuk le: hogy ne legyél gyilkos, hajtsd
a fejed az igába, és húzd, barom, húzd, barom, húzd – halálig. Akkor a film a „predesztinációt”
hirdeti: mint Szent Ágoston (354–430). 2016-ban. Hááát… azért köszi. :-P
Vagy pont az ellenkezője a tanulság?! Állj ki magadért,
szerezd meg magadnak, ami kell, és ha abba mások belehalnak… hááát, így jártak?!
Neked lesz egy kis lelkiismeret furdalásod, de a gyerekeid már sínen lesznek,
nyugi?!
Nem is tudom.
Többször volt olyan, hogy rágörcsölt az ujjam a
pörgetésre, és gyorscsévéléssel (he-he, sokan már azt se tudják, mi a fene az…
;-) :-P) néztem: és sajnos, amikor ezt tettem, _tudtam_, hogy mi fog történni… ami nem egy nagy boldogság. :-/ Ha
egy film fordulatai… „fordulatai” a francokat, a cselekményvezetése! :-P...
kiszámítható, és klisék mentén alakul, akkor mégis… mit kéne mondani?!
A végén meg, az „én tudom, hogy te tudod, hogy én tudom”
sakkozás a seriffel… hááát… nekem inkább kínos volt az egész. :-S
Nem tudom szeretni ezt a filmet. Mint ahogy a No
Country-t se tudtam. :-/
The Secret Life
of Pets – A kis kedvencek titkos élete
Nem egy áttörés, de nem is egy „futottak még”-kategória.
Mert ahol van 1-2 emlékezetes (már-már feledhetetlen…?!)
karakter, az szerintem már megérte, hogy filmvászonra álmodják, és itt számomra
volt mindjárt kettő is: Tiberius, a rőtfarkú ölyv, vagy másnéven jamaikai ölyv, aki atomállat volt :-D
(a fejek, amiket tudott vágni, arra a legjobb szó, hogy „epic” :-DDD ) – és Csankó Zoltánnak köszönhetően remekül
megszólaltatták magyarul. :sör:
A másik pedig Norman,
a tengerimalac :-DDD, akit meg Fesztbaum Béla keltett életre. :sör:
Ha már elkezdtem itt a magyar hangokat, akkor még pár szó
erről. Miszerint Csőre Gábor is
zseniális Hógolyó megszólaltatásában
(Csőre Gábor valami piszokul érzi a
rajzfilmkaraktereket :sör: ), de maga a szereplő nagyon irritáló… :-/
Elek Feri, Kálid
Artúr és Scherer Péter is nagyszerű szinkronhangok, de itt szerintem
méltatlanul lettek számukra kiosztva mellékszereplők, így nem jut nekik elég
tér. :-///
Ellenben a két főszereplőt megszólaltató Széles Tamás és Szabó Győző sajnos nem elég megnyerőek. :-/// Ez nem „csak” azért
fájdalmas, mert ők a főszereplők, de azért is, mert az eredetiben Louis C.K.(!!!) és Eric Stonestreet(!) a karakterek hangjai, szóval, ott azért
leosztották keményen a lapokat.
Ami még érdekes, hogy az egyik karaktert eredetiben Dana Carvey (Wayne’s World)
szólaltatja meg, magyarul pedig – Benkő
Pétert sikerült megnyerni… :eeekkk:
A sztori elmegy, nem túl vészes, de nem is „túl” eredeti
:-P, de két király karakter miatt megérte…
…és egye fene, na, kibököm. A végén a szentimentális „minden
állatnak kell egy szerető gazdi” befejezést azért csak oda tették. Még akkor
is, ha megcsinált, kihegyezett, és előre megfontolt támadás volt a meghatódásra.
:-P :sör: :-)
Hát, akkor bocsi, ha a Hell or High Water tippem nem jött be... :(
VálaszTörlésSemmi gáz. :sör: Van ez így. :-)
VálaszTörlésAzért egy észrevételt hadd tegyek, hátha találsz benne megfontolnivalót :) Számomra azért a film nem volt ENNYIRE kilátástalan és értékvesztett. Igaz, ezek az emberek nem nagyon látnak kiutat a szociális "örökségükből", de az a hit mozgatja őket, hogy önfeláldozásukkal kiemelhetnek ebből a nyomorból másokat, számukra fontos embereket. Ben Foster karaktere tudatosan feláldozza az életét a tesójáért, és úgy hal meg, ahogy szeretett volna. Chris Pine karaktere pedig egyértelműen a családjáért teszi ezt, ráadásul úgy, hogy pontosan tudja, hogy őt ettől még ebbe a családba nem fogadják vissza. De neki - és ez látszik rajta - ad egy lelki nyugalmat, hogy megtette, és kiemelte az egész családját a nyomorból. A seriffel való párbeszéde mögött is azt érzem, hogy "figyelj, te már tehetsz bármit, nevezhetsz gyilkosságban bűnrészesnek, igazad van. Lelőhetjük egymást, de ŐK már akkor is meg lettek mentve."
VálaszTörlésA kitörésnek ára van, és ez a két férfi, akik nagyon-nagyon súlyos családi háttérből jöttek, és mindig csak egymásra számíthattak, készek megfizetni ezt az árat.
Ezek nagyon jó észrevételek, Laci. :sör:
VálaszTörlésDe én úgy érzem, majd' mindegyikhez van egy-egy olyan adalék, minek fényében mindjárt más fekvése van a dolognak.
Kezdjük mindjárt Ben Foster karakterével: testvére iránti szeretetet én nem nagyon vettem rajta észre, ellenben BALHÉ irántit, annál inkább. Élvezettel ütött meg, lőtt le, alázott meg mindenkit/bárkit fegyverrel a kezében, láthatóan szerette a kiszolgáltatott embereket sokkolni a gátlástalanságával. Hogy ez a rossz sorsa fölött érzett bosszúvágy miatt, vagy egoizmusa és/vagy hatalommániája miatt volt, a fene se tudja. Ahogy elejétől fogva a fegyvereit dajkálta és hurcolta, tudtam, hogy alig várja, hogy használhassa azokat - és tudtam, hogy okot is fog találni rá, hogy használja.
(Ismertem egyszer egy biztonsági őrt, bulikon, rendezvényeken "biztosított" - és a buli elejétől járta a helyeket, egy ujjvégek nélküli bőrkesztyűben, azzal, hogy valakit majd jól pofán fog vágni. Nos, mondanom sem kell talán, hogy minden este meg is talált valakit, akit - provokálva, vagy sem - meg lehetett (kellett? önvédelemből?!) ütnie. És ha ez már megvolt, utána "lecsihadt". Valami ilyen csávónak látom én Ben Foster karakterét.)
Jeff Bridges foglalja össze talán legjobban a végén:
"Tudom, hogy a bátyja miért csinálta. Ő szimpla élvezetből tette. 300 méterről lelőtte a társamat, mert élvezte, ettől érezte jól magát. Ha nem loccsantottam volna ki az agyát, itt állna egy kocsi, rajta jet-skíkkel,vagy akármivel, amit vett volna."
Valahogy Chris Pine sem vág közbe, hogy "ez nem igaz! a bátyám értem tett mindent! mert annyira túltengett benne a testvéri szeretet, meg az emberbaráti szívjóság!".
...
Chris Pine egyértelműen a családjáért tesz mindent, ehhez kétség sem fér. Ő nem akarja ezzel "visszakönyörögni magát", vagy vmi "csodás új életet", teljesen igazad van. :sör:
Én csak azt a kérdést teszem fel: morálisan igaza van annak, aki önzetlen jószándékból, más _ártatlanok élete árán_ tesz jót a szeretteivel? A rendőrt, a biztonsági őrt le lehet lőni pusztán azért, mert teszik, ami a dolguk? Ők így nem is emberi lények, hanem a briganti bankok/kormány képviselői, puszta jelképek, tárgyak, "amiket"/akiket jogosan seper el a népharag, ha az önkézbe vett igazságosztás során szembekerülnek?
A film kezdetén erkölcsileg és morálisan is magasabban voltak a rabló-tesók. A film végére ők is ugyanarra a szintre kerültek, mint azok, akikkel korábban jogosan(!) konfrontálódtak.
Egyszerűbben: én megteszek mindent a családomért (jogos!), és nem érdekel, ha eközben más családja kárt, vagy sérülést szenved (jogtalan!), mert az ÉN CÉLOM SZENT. Az elhulló többiek ("egyebek") pedig csupán járulékos veszteség.
Pont így gondolta az ő családjukról is a Bank.
És az én szememben itt váltak hősökből antihősökké, akikkel már nem tudok szimpatizálni.
Ben Foster szeretete szerintem ha figyelsz, NAGYON átsüt minden közös jelenetükön. Folyton óvja a tesóját, látszik, hogy gyerekkora óta megszokta, hogy mivel a szüleiktől csak rosszat kaptak, szorosabban összetart a testvérével. Vannak jelenetek (pl. amikor nevetve birkóznak!!, hányszor nyugtatja, kapja össze a srácot, hogy ne omoljon össze, lepattintja a kurvát mert tudja, hogy a tesója mennyire kihasználható stb. - ezek a jelenetek nagyon nem időhúzásnak kerültek bele!), amikből nagyon kiviláglik ez. Foster a szociális háttere/gyerekkora/jelleme miatt valóban már nem tud/akar kitörni abból, hogy (ön)pusztítson, a "comanche" szellemet kövesse, de amikor eljön az ideje, és belátja, hogy vége, akkor látszik, hogy tudatosan állítja ezt a pusztító, romboló személyiséget jó dolog szolgálatába: magára húzza a rendőröket, és megmenti az öccsét. Megpróbálhatott volna a tesójával menekülni, de tudta, hogy ha elkapják őket, akkor ketten kerülnek börtönbe, és semmi nem sikerült. A romboló szelleme az önfeláldozás módszerében jön elő: feladhatná magát, vállalhatna mindent, de ehelyett komancs módra távozik.
VálaszTörlésA kérdésedre a válasz: nem, nincs igaza morálisan egyiknek sem! A film nem is mondja, hogy lenne. A film azt mondja, hogy ezek a srácok sok nemzedékre visszamenőleg nyomort és kilátástalanságot láttak, NEM ISMERNEK más módot a kitörésre, mint ezt! A film nem mondja, hogy nincs más mód, csak azt, hogy ezek NEM TANULTÁK MEG. Azt mondja, hogy ezek a fiúk az egyetlen eszközt, amit ismernek, a törvénytelenséget, rombolást, bűnt egyszer csak valami jó szolgálatába állítják, saját maguk feláldozásával. Tisztában vannak azzal, hogy nincs számukra feloldozás, nem is erre megy ki a játék. A lényeg a láncolat megtörése, ami sikerül, bár ezért mindenki nagy árat fizet. De Pine gyerekei jó iskolába járnak majd, rendes egzisztenciájuk lesz, és a lánc megszakadt. Nincs morális felmentés, épp ezt hangsúlyozza a beszélgetés a seriffel a végén: ártatlan embereket öltetek, akiknek családjuk van. De azért az önfeláldozás megvolt minden részről, és ezt értékelem.