Két, jobbára feledhető mozi – meg plusz egy, aminek az
emlékét is ki kellene égetni az agylebenyemből… :-PPP
Beterang – Veteran
Szeretem, és mindig is szerettem a dél-koreai filmek
agyszíjledobós őrületét, de ez azért nem volt az igazi. :–/
Az első 15-20 percet imádtam, és arra gondoltam, hogy ez
valami hatalmas lesz: egy rengeteg szöveg és jelenetpoénnal megtűzdelt,
szikrázó és sziporkázó akciófilm. :-D :sör:
Ám utána jött egy műfaji/hangulat-váltás, és átmentünk a
kiszolgáltatott kisember drámájába, ami bármennyire is hatásos volt, nekem
kifejezetten fájt az éles váltás a humoros akcióból, a kegyetlen megaláztatásba…
:-(
Aztán a magányos rendőr harcát láthattuk egyszerre a hatalmas
befolyással bíró, már-már érinthetetlen „gonosszal”, és korrupt és/vagy gyáva feletteseivel…
Amolyan elkeseredett, sziszifuszi szélmalomharccá vált az egész. És ez megint
nem esett jól. :-/
A végére pedig a macsó, rámenős zsaru „beletört” a
szükség kényszerítette kerékvágásba, ami hiába volt észszerű, és természetesen
jogos „önvédelem”, nekem mégis azt jelentette, hogy a karakter megtagadja
önmagát/megadja magát, és belesimul a rendszerbe.
Hiába (akarták) érzékeltetni, hogy a földön fekve,
megverve is nyert – én mégsem éreztem azt… :-///
Ha az első 15-20 perc vonulatát követik, szerintem simán
lehetett volna 10/10-es.
Így jóindulattal teszek rá 6,5/10-et… :-///
Louder Than
Bombs
A meg nem értett, lázadó, de mégis „oly’ annyira egyedi
és különleges” amerikai tini archetípusától agylobot kapok. Véreset hányok. :-OOOOO
Mégis újra és újra a pofámba tömik ugyanazt a klisé-kölyköt.
:-PPP
Ettől persze működhet(ne) a film, és működik is.
Csak borzasztóan fájdalmas a film üzenete, és emiatt a
lázadó (köcsög) tini is még jobban az agyamra megy. :-OOO
Mert a film azt üzeni, hogy az önmegvalósító haditudósító,
fényképész újságíró anya boldogtalan volt attól a sok borzalomtól, amit a
nagyvilágban látott és összefényképezett, meg attól, hogy sokat kimaradt az
otthoni család életéből.
Az otthoni család boldogtalan volt az anya hiánya, és
amiatt, hogy muszáj volt a rendszeres napi életüket nélküle felépíteni.
A gyerekek boldogtalanok és/vagy depressziósak, apa
boldogtalan, szeretőt tart és/vagy depressziós, anya boldogtalan, szeretőt tart
és/vagy depressziós. De legalább önmegvalósít. Ám így is rossz neki. Meg
mindenkinek.
Ráadásul én is boldogtalan lettem már filmnézés közben
is, a végére meg pláne…
Hát ennyi, dióhéjban. :-///
Suicide Squad
– Hol vagy már,
Halálos Lövés?
– Lövésem sincs,
Csúszó Csomó!
– Tréfa Mester! Te merre
vagy?
– Éppen Paprika Jancsit
tapogatom, aki lány!
– Akkor inkább
Paprika Julcsi, nem?!
– Vigyázat, Gyilkos
Kroki mindenkit megharap!
– Ó, hogy vinne el
Az Ördög!
– És hozna vissza
Bumeráng kapitány!
– Ha ezt káoszt látná
Zászló parancsnok!
– Majd Klasszikus
Japán Kard elmondja neki!
…
Nem, ez nem humoros: ez kínos. :-PPP Valamiért meg tudom
érteni, hogy miért nem fordították le az összes DC-s „beszélő nevet” a filmben:
nem akarták, hogy a közönség állandóan felröhögjön, amikor kimondanak egyet. :-PPP
Akartam nézni (agymosásnak) egy igazi agyatlan
akciófilmet: de ez még annak se volt jó. :-PPP
Kínos műmájerkedés, üres arcoskodás, lufikarakterek,
totál érdektelen minden és mindenki.
Paprikajancsi és Tréfamester kínos röhögései különösen halálra
idegesítettek: még akkor is, hogy tudtam, éreztem, hogy szívből fakadnak – mert
éppen ennyire érezték magukat kínosan a szereplők. :sux:
Ez egyszerűen, Borz Alom volt. :-PPP
:thumbsdown:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése