Két teljesen eltérő műfajú film, de maga nemében
mindkettő remek. :sör:
Phoenix –
Phoenix bár
Éppen csak véget ért a második világháború, amikor Lene (Nina Kunzendorf) az autóján éppen a kórházba szállít egy
gyakorlatilag szétlőtt arcú nőt, Nellyt
(Nina Hoss), aki csak valami
csodával határos módon maradt életben az auschwitz-i koncentrációs táborban.
Nellyt egy gyakorlott plasztikai sebész veszi a kezei alá,
akitől a nő azt kéri, hogy igyekezzék a lehető legjobban rekonstruálni a régi
arcát, mert szeretne visszatérni a férjéhez.
Ez a kívánságát sem az orvos, sem a barátnő, Lene, nem
támogatják, de Nelly ragaszkodik hozzá.
Így az orvos a lehető legjobban visszaadja Nelly régi
arcát, és a nő rögtön szalad is, hogy újra találkozzon a férjével, Johnny-val (Ronald Zehrfeld), aki viszont egyáltalán nem ismeri fel, még így
sem.
Nelly-ben egy világ omlik össze, de fogcsikorgatva küzd
azért, hogy a férje mégis ráismerjen: ám kiderül, hogy az csupán azért figyel
fel rá, mert csak lát némi hasonlóságot benne a volt feleségével, és ezáltal
bízik abban, hogy Nelly kellő felkészítés után el tudná játszani a felesége
szerepét – így Johnny végre hozzájuthat felesége vagyonához.
És ami a legnagyobb feszültséget okozza ebben a
helyzetben: Lene szerint maga a férj adta fel a feleségét, Nellyt a náciknak,
amit persze Nelly nem akar elhinni…
…ezért igyekszik minél jobban a férje kedvére tenni, és
minél jobban Nellyvé, a régi Nellyvé válni a kedvéért. Még akkor is, amikor
maga is megrökönyödik azon, ahogy a férje eltervezi a „nagy hazatérés belépőjét”.
Nelly: „Ez lesz rajtam? Párizsi cipő és piros ruha? Maga szerint így érkeznek
az emberek a lágerből? Ezt… ezt senki nem fogja elhinni.”
Johnny: „Maga is látta milyen emberek
járkálnak itt. Hazatérők, sebesültek, megégve, szétlőtt arccal. Senki nem néz
rájuk. Senki semmit nem akar kezdeni velük. De a maga arcába bele fognak nézni!
És azt majd mondják: ő Nelly! Nelly él! Visszatért és örül! Lenge ruhát vett
fel és csodás cipőt, mert örül! …Csak így érjük el, amit akarunk.”
Nyomasztó film, ahogy a néző és Nelly együtt járjuk végig
az utat a közös múltban, és egyre nyomasztóbb, ahogy közeledünk a végső
revelációhoz…
…de talán az a legnyomasztóbb, ahogy a környezet, a régi
barátok, ismerősök reagálnak Nellyre.
Tényleg, mintha senki nem akarna tudni semmit, mintha
mindenki legszívesebben homokba dugná a fejét.
Komoly, elgondolkodtató, zavaró és nyugtalanító a film.
Maradandó élmény. :respect:
Away We Go –
Továbbállók
Egy babát váró, szeretni való házaspár, szeretni való,
kedves, könnyed road movie-ja. :-)
Burt (John Krasinski – The Office) és Verona (Maya Rudolph – The Way Way Back) költözni „kényszerülnek”,
ezért végiglátogatják barátaikat és rokonaikat: Phoenix, Tucson, Madison,
Montreal, Miami – hátha valamelyik hely (barát/rokon) meggyőzi őket, hogy oda
költözzenek, és ott neveljék fel születendő gyermeküket.
Rengeteg jópofa, vagy éppen idegesítő-irritáló helyzet
vár rájuk, rengeteg példát (pozitívat és negatívat) látnak, miközben egymást,
egymás vágyait és érzéseit is jobban megismerik.
Nagyon szórakoztató film, rengeteg nagyszerű sorozatos
arccal (Allison Janney, Melanie Lynskey,
Carmen Ejogo, Jim Gaffigan, Josh Hamilton, Paul Schneider), és pár
moziszínész remek mellékszereplésével (Catherine
O’Hara, Jeff Daniels, Maggie Gyllenhaall) – és számomra a döbbenet, hogy Sam Mendes rendezte az egészet ilyen
remekre, akiből ki nem néztem volna eddig egy ilyen könnyed vígjátékot.
:shameonme: :eeekkk: :respect:
Egy határozottan kellemes, könnyed, felüdítő élmény volt.
:-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése