Nemrégiben olvastam a sorozatjunkie-n egy cikket „Animék mostanság?” címmel. :sör:
Már a jó múltkor is nagyon örültem az „Anime: melyikkel kezdjem?” című
posztnak – és annak a cikknek, valamint természetesen a hozzászólóknak :sör: köszönhetően fedeztem
fel magamnak az „Attack on Titan”-t. :thumbsup:
Szóval, kösz Winnie,
hogy időről-időre felbolygatod ezt a dolgot. ;-) :sör:
A februári cikk alatti hozzászólásokból szemezgetve a
címben említett két szériát csíptem ki magamnak, és elmondhatom, hogy az egyik
brutálisan bejött – a másik meg inkább
ígéret maradt…
Bár a „brutálisan bejött”-höz hozzátartozik, hogy nálam
még mindig (eddig…) a „Titan” maradt a numero uno. :sör:
(És nem, a filmváltozat nem tetszett :-/
néztem-nézegettem… aztán kikapcsoltam. :-((( )
Tokyo Ghoul s01
Huhhh… Nagyon ütős volt, nagyon véres és nagyon brutális.
:eeekkk: Már az elején tudtam-vártam, hogy ez lesz, ezért mertem is remélni,
hogy amolyan „felnőtteknek szóló” animét fogok ki.
De amennyi gyerek és ijfú/fiatal felnőtt karakter volt
benne, szvsz ez is megmaradt „young adult” szinten, amit azért egy kicsit
csalódásként éltem meg: ám egyébként meg teljesen normális, hogy egy _animét_ (ember! egy animét! :-) ) nem a
40 fölötti, „gyermeklelkű, rajzfilmrajongó, félig infantilis” vénekre lőjenek
be. ;-)
Ám korántsem bántom ezért a szériát! Elég komoly, néha
már-már horrorba forduló képi világával, és döbbenetesen mély, morális és
erkölcsi vívódásaival a gyermek/ifjú felnőtt szereplők ellenére inkább az „old
adult” :-P nézők lehetnek igazi befogadói ennek a szériának, ami jóval többről
szól, mint puszta, véres hentelés. :respect:
Na, most akkor young vagy old adult? Döntsem már el végre…
:-P ;-) Oké: legyen mégis – a rengeteg tizenhuszonéves karakter ellenére –
jobban az idősebbeknek szóló: egyrészt véressége, másrészt morális kérdései,
nyomasztó miliője miatt. :sör:
Most, hogy ez ilyen jól megbeszéltem magammal :-P ;-)
talán köhöghetnék végre pár szót a szériáról is. :-)
Tokióban (naná, hogy ott! :-P ;-) ) az emberek napi
szinten együtt élnek a ghoul bűncselekményekkel, és – tudtukon kívül – a
ghoulokkal is, akik elrejtik valódi mivoltukat, és elvegyülnek.
Ám mivel a ghoulok _csak_ emberhússal tudnak táplálkozni,
így vannak a „békés egymás mellett élésben” némi nehézségek.
Különösen úgy, hogy vannak ghoulok, akik konkrétan az „élelemforrás”
(aka. az emberek) feletti uralomra törnek – míg mások megpróbálnak
beilleszkedni az emberi közösségbe, és napi táplálékforrásukat nem
gyilkolással, hanem… hm… „egyéb módokon” beszerezni.
Ebbe a szubkultúrába kerül be főhősünk, Kaneki, aki egy
műtét után vesz észre magán furcsa jeleket, és hamarosan rádöbben, hogy félig
ghoullá változott, és korábbi (emberi) életének vége.
Így kerül be az Anteiku kávéházba, ami egyfajta menedéke
a beilleszkedni kívánó, vagy éppen menekülő-bujkáló ghouloknak, ahol ember és
ghoul egyaránt megfordul.
Kaneki hamarosan megismeri az Anteiku ghouljait, valamint
a speciálisan ghoulokra vadászó különleges szervezetet, a „Comission of Counter Ghoul”-t, vagy másnéven a „Gerléket/Galambokat”.
…és végül természetesen megismeri az emberek leigázására
törekvő ghoulok szervezetét, „Aogiri
Tree”-t is.
Igazából nem nagyon érdemes mást mondani az
alapfelálláson kívül. Talán csak még annyit, hogy nem egy „egyvágányú” a
sztori, és a nézőpontváltásokkal jó pár karakter motivációit megismerhetjük,
amik egészen új megvilágításba helyezik a tetteiket – sőt, menet közben korábban
még „fixen jónak” vagy pont „fixen rossznak”
_elkönyvelt_ szereplőkről változik meg a véleményünk: és ezt roppantul élveztem.
:sör:
Nagyon remek kis széria, pörgős-nyomasztó-izgalmas – néha
kényszerítenem kellett magamat, hogy a részek végi cliff ellenére SE nyomjam
rögtön a következő részt, hanem menjek végre aludni… :-)
De így is volt olyan, amikor 3-4 rész egyszerre „szaladt
le a torkomon”, mert nem lehetett abbahagyni! :thumbsup:
Már beszereztem a második évadot is: folytatom tovább.
Kell-e ennél nagyobb elismerés?! ;-) :sör:
Overlord s01
Nagyon remek felütés, marha érdekes alaphelyzet: egy
fantasy rajongó (netalán szerepjátékos, vagy gémer) részére igazi lubickolás –
ám mégis úgy érzem, hogy a java még benne maradt a témában, és igazából csak
egy el(túl?)nyújtott felvezetést kaptunk.
Egy Yggdrasil nevű számítógépes, online, fantasy-szerep-kalandjáték
(talán az MMORPG a szakkifejezés erre?) utolsó óráját (perceit) éli, és egy
Momonga nevű szerepjátékos elhatározza, hogy a szerverek lekapcsolásáig a
játékban marad.
Nem is csoda, hiszen a játékban gyakorlatilag a „csúcson”
van: egy Nazarick nevű klán vezére, egy brutálisan feltápolt lícs képében.
Főhősünk nosztalgikus szomorúsággal végigjárja a hűséges
(és néma) NPC-i körében a vára termeit – majd döbbenettel tapasztalja, hogy a szerverek
lekapcsolását követően is „él” a játék: és elképedését látva az NPC-k érdeklődni
kezdenek hogyléte felől.
Amitől persze menten leesik az álla…
…ám utána már nyomban elkezdi felmérni a helyzetét, és klánjának
minden (szintén irtózatosan feltápolt) NPC „floor guardian”-ját összehívja, és
örömmel észleli, hogy azok hűsége és lojalitása töretlen maradt (karaktere) irányába,
valamennyien megadóan-behódolva esküdnek fel neki.
De persze a játékban Nazarick-on kívüli világ is
változhatott, ezért főhősünk óvatosan kezdi felmérni a külvilágot, és
megtapasztalni saját erejét, lehetőségeit és korlátait.
Nem is nagyon merülnék bele jobban a leírásba, viszont
nagy szeretettel ajánlom minden érdeklődő figyelmébe az AnimeAddicts oldalán lévő Overlord ismertetőt, ami szerintem páratlanul részletes és átfogó.
:respect:
Viszont a saját benyomásaimat megosztanám veletek.
Az volt a legnagyobb bajom, hogy olyannak éreztem (az
utolsó két rész kivételével) az egész sorozatot, mintha a brutálisan feltápolt,
világhódításra méretezett és termett, elit harci gárda mindössze a szomszéd
falu meghódítását merné felvállalni… :eeekkk:
Oké, én értem, hogy a főhős óvatosan „tapogatja” a
korlátait és lehetőségeit, és nem nagyon akar fejjel a falnak rohanni – de a
szomszéd falu temetőjében a helyi nekromantával és havercsajával való tökölődés…
hááát… legalábbis kiábrándító (ha nem egyenesen unalmas… :-/ ) volt.
Mint ahogy viccesnek találtam a „kalandozóként” való
elhelyezkedését is, egyetlen testőrrel: miközben ketten nem pusztán
elfoglalhatták volna, de akár földig is rombolhatták volna az egész várost… :-P
Azt hittem, hogy a kalandozás ad valami pluszt a
történethez – mint amikor Mátyás király vándordiák képében járja az országot –,
de valahogy sehogy sem éreztem benne azt, amit a főhősünk emlegetett, hogy
azért fontos, hogy „elterjedjen a neve”. Basszus! Ha megjelenik teljes haderővel,
és legyak egy-két sereget, akkor nem terjed el?! Csak akkor, hogy átkíséri a
vajákos segédjét a kísértetjárta erdőn?! :eeekkk:
Mintha az oroszlán bolhára vadászna… :-/
Demiurge és Cocytus elhanyagolását meg személyes
sértésnek éltem meg. :-PPP
Szvsz ők voltak a két legtökösebb-legígéretesebb „floor
guardians”, erre bakker, semmit nem kellett csinálniuk! Totál háttérbe voltak
szorítva – el voltak felejtve… :-///
Node! Mindezek ellenére azt hiszem, hogy belevágnék az
esetleges második évadba (ha lenne/ha lesz), mert továbbra is érzem a „szunnyadó
oroszlánt” ebben a történetben, és azt hiszem, hogy remek összecsapásokra,
csatákra, varázspárbajokra lenne még itt lehetőség: hiszen bitang brutális a
felvonultatott erő és arzenál. :sör:
Ám persze az is benne van, hogy csak a következő faluig jutnak ott is, és a helyi boszorkányt kell majd elkergetniük egy légycsapóval… :-SSS :-)
Sokat ígért – keveset adott ez a sorozat, de a fene egye
meg: akkor is van benne potenciál.
Nem bántam meg a rá szánt időt. :sör:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése