A Walk in the Woods & Infinitely Polar Bear – Életünk Apuval

Két nagyszerű film…! :sör: Nagyon örülök, amikor ilyenekről „kell” ;-) hírt adnom.

A Walk in the Woods

 

Emlékszem, hogy az 1973-as „The Sting – A nagy balhé” volt az első film, amit Robert Redfordtól láttam. És eszméletlenül tetszett. :sör:

De nem akarok, és szerencsére nem is kell belemennem a „régen minden jobb volt”-című keserédesen borongós-vernyogós nosztalgiába, mert „A Walk in the Woods” remekül sikerült alkotás, és nagyon jól áll a 79 éves(!) Robert Redfordnak és a 75 éves(!) Nick Nolte-nak. :respect:

(A rend kedvéért megjegyzem, hogy emlékeim szerint Nick Nolte-t az 1982-es „48 Hrs. – 48 óra” című filmben láttam először… Hja, az évszámok a filmek készítési dátumai, nem pedig az, amikor én láttam azokat! :-P ;-) Mert arra aztán már tényleg nem emlékszem… :-S )

Szóval, remek egy alkotás lett a „Walk” :sör: – én rengeteget röhögtem rajta, aranyos volt, kedves, megkapó, ironikus, karikírozó, és csipkelődő. Imádtam. :respect:

Két öreg (mert azokat is játszanak – legyen ez bármennyire is meglepő ;-) ) nekiindul az Appalache-hegységet átszelő 3500 kilométer hosszú „Appalachian Trail”-nak, hogy bizonyítsanak valamit – leginkább önmaguknak.

Ez a túra eszméletlen sok jópofa kalandot, élményt, rácsodálkozást hoz magával, és a végén a két barát egészen másként tekint már a világra, egymásra, és önmagukra.

Nem nagyon lehet, és nem is kell mást mondani erről a filmről. :sör:

Must see. :thumbsup:

Infinitely Polar Bear – Életünk Apuval

Nem tudom elégszer elmondani, hogy mennyire szeretem Mark Ruffalót :respect: végtelenül szimpatikus színész. (Ahogy a pénztárca-elvesztéses esetei mutatják, nagy valószínűséggel a tényleg ilyen a való életben is: ami eszméletlenül ritka, szvsz. :sör: :-) )

Ezt csak azért szögezem le az elején, hogy tudjátok – nekem aligha tud ez az úriember… hm… „mellérúgni” egy-egy alakításával. ;-)

De itt tényleg ;-) remek, na! Megint. :-)

Nekem azonnal a „Kramer vs. Kramer” című Dustin Hoffman, Meryl Streep film jutott eszembe a „Polar Bear” végén – azon túl, hogy a témájában hasonló, a tetszésében is, mert a „Kramert” is nagyon szerettem anno. Pedig kamasz fejjel azért nehéz volt megfogni az embert egy ilyen drámával, de engem akkor sikerült – és most is átütő élményként emlékszem vissza rá. :sör:

Mint mondtam, a „Polar Bear” témája erősen hasonló, de mégis más – itt az apa mániás depresszióval küzd (kezelik, és saját erejéből is próbál dolgozni rajta), míg az anya (Zoë Saldana) azért/azon dolgozik, hogy lányaikat eltartsa, felnevelje, megóvja őket férje „nehezebb időszakaitól”, és megmentse a férjét, és lehetőleg a házasságát is.

Igen, ebből, amit leírtam, talán az jön le, hogy Zoë Saldana a főszereplő, de nem így van: a film az apára és a két lányára fókuszál.

Ugyanis az anya a pénz és a magasabb végzettség megszerzése miatt kénytelen egy másik városba menni tanulni, és a lányokat a javulás-gyógyulás útjára lépett, de azért még önmagával küzdő férjére hagyni.

Ennek a közös életnek a küzdelmeit, minden örömét-bánatát kísérjük figyelemmel – és az eredmény egy végtelenül szimpatikus, szerethető, megindító történet, amin az ember nevet és sír egyszerre.

:respect:

Nagyon szerettem ezt a filmet, számomra igazán emlékezetes alkotás lett.

Jó szívvel ajánlom. :sör: