2015. július 4., szombat

Penoza s01 & The Brink s01e01 & Mr. Robot s01e01 & Dark Matter s01e01-e02 & Killjoys s01e01



Mostanában belenéztem pár sorozat pilotjába – egynek le is tudtam a teljes első évadát – és most ezekről akarok pár gyors szót mondani.


Penoza s01


István ajánlására vágtam bele ebbe az „ismeretlen” holland sorozatba – és nem bántam meg! :sör:

Igaz, nem mi csirke, 2010-es az első évad (mindössze nyolc rész), de nekünk (merthogy Katicámmal nyomtuk végig :-) ) nagyon bejött. :sör:

És azt hiszem egyértelműen azért volt nagyon nyerő számunkra, mert Anya (a női főszereplőt, Carment, következetesen „Anyának” neveztük végig, amikor a filmről beszéltünk – és többször is témába jött :-) ) végtelenül szimpatikus volt: őt a szerintem egyszerűen gyönyörű Monic Hendrickx formálta meg – akiért végig szorítottunk. :respect:
 

És hogy miről is szól?

Az öt fős család éli hétköznapjait – nem nagyon szűkölködnek semmiben, mert Apa (Niels Gomperts) fű(alatti)ügyeiből ;-) egészen gyönyörű, éppen csak nem fényűző körülmények között élnek.

SPOILER ON!
Aztán mivel Apával még az első részben végez egy bérgyilkos, Anya kénytelen szembesülni azzal, amit eddig nem volt hajlandó (kényelmi okokból…) tudomásul venni. Nem is nagyon tetszik neki az, amivel szembesül, próbálja a tornyosuló felhőket elhajtani a feje fölül, hogy neki semmi köze hozzá, de a dolgok nem így működnek: Apa „üzleti ügyeiért” valakinek felelni kell. És Anya hirtelen három fusztrált gyerekkel kalapács (a bűnözők) és üllő (a rendőrség) között találja magát – és rájön, hogy mivel mindenki csak a saját kedvére akarja őt rángatni, kihasználni, és csak saját leleményességében, és a szintén „fél(al)világi” édesapja hallgatag „elintéző emberében”, Lutherben (Raymond Thiry) bízhat.
SPOILER OFF!

Nekem nagyon tetszett, ahogy csürték-csavarták a dolgokat, hogy nem nagyon lacafacáztak – és a nyolc részes évad pont kellemes volt ahhoz, hogy végig tudják tartani a színvonalat: ráadásul a végét úgy zárták le, hogy az embernek semmi hiányérzete nem marad. Teljes, kerek, és tökéletes az évad, mindenféle cliff nélkül. :sör: :respect:

Nyilván, akkor még nem is gondolták, hogy mennyire jön be a nyilván szűk, hazai közönségnek a dolog, és – feltehetően a pozitív visszacsatolásnak köszönhetően – két év múlva, 2012-ben kezdtek második évadba.

De a magam részéről nem vagyok „rápörögve” a folytatásra: mint mondtam, számomra tökéletes, kerek egész volt az évad, semmi szükségét nem érzem, hogy a karakterek „újbóli előráncigálását”, és nyilvánvalóan ismételt mély vízbe dobását nézzem.

A Dexter első évadával voltam még így: annyira rendben levőnek és tökéletesnek találtam, hogy eszembe sem volt a következő évadokkal tölteni az időmet – számomra onnan már mindenképpen csak lefelé vezetett volna az út, akkor meg minek.

Szóval, remek volt a Penoza (hja, mi állandóan „peonzának” hívtuk egymás között :-) Dávid egy időben nagy híve volt a játéknak… :-) ), talán méltatlanul nem került bele a köztudatba.
:sör:


A többiekről tényleg csak címszavakban.

The Brink s01e01
 

Marha jó felütés, rengeteg poén, Jack Black töméntelen „jack blackes”-húzása, Tim Robbins marha jó karaktere – pol korrektség nulla :sör:  durva nyelvezet pipa :-) „nudity” :-D, szóval, egy igazi, bevállalós HBO sorozat.

Még Katicám is végignevette – én meg csak röhögtem, mint a fakutya. :-DDD

Meg merem kockáztatni, hogy egy HBO sorozat tartani is fogja a színvonalat, szóval, tuti, hogy egy remek évadnak nézünk elébe! :fingerscross: :sör:

(Katicám azóta mindig nyaggat: „mikor nézzük már annak a vicces sorozatnak a következő részét?!”. :-))) )

Mondjuk, szinkronosan lenne/lehetne tökéletes… ;-)


Mr. Robot s01e01


Sokan dicsérték, nekem is tetszett, de jóval visszafogottabb vagyok vele, mint a The Brink-kel.

Ugyanis az epizód végén a „cliff” számomra inkább fanyar volt, mint „finom”, és rögtön belém vágta a kést a továbbiakkal kapcsolatban… Ergo: ezt simán el lehet innen cseszni. :-S

Várom, és meg fogom nézni a második részt is – csak aztán nehogy Traveler-szindróma legyen belőle… :-S


Dark Matter s01e01-e02


Marha mázli, hogy egyből két részt szedtem le belőle, mert a pilot után (ha nincs a gépen megnézésre várva a második epizód) simán kaszáltam volna. :-P

Így viszont, a második rész tudatában, bár még mindig látom a hibáit (hajaj, de bizony! :-/ ), azért megcsillan egy-két dolog, ami miatt a harmadik részt még tuti, hogy bevállalom.

Mert mi volt az, ami nem tetszett?

A műmájerkedés. :-P Attól tele van a tök… födőm. :-P

A „kóbojosan” combra szíjazott dupla stukkerek már elég durva, szemkitolós „jellemző” (ráadásul nekem több szinten is a Firefly jutott eszembe… koppintás? vagy tribute? hm…), de amikor azt egy csaj úgy viseli, hogy közben dobálja a seggét mint egy tüzelő tenyészkanca a lóvásáron, hááát… akkor már kissé nevetséges a dolog. :-PPP

Hja, és láttátok, hogy a vezérlő egy-az-egyben a Star Trek űrhajók vezérlője?! Mindig vártam, hogy mikor lép be Leonard Nimoy ( :RIP: és :respect: ), vagy William Shatner azzal, hogy „átveszem a hidat!”. :-)

A másik meg: könyörgöm. :please:

Nem lehetne esetleg, netalán, mert ugye mégiscsak tévésorozat, ugye, van neki _képi világa_, meg esetleg helyzetek, ahol adódik lehetőség ezt bizonyítani, bemutatni… Mert azért egy kicsit… hm… tré :-P, hogyha a szereplők szájába adott szöveggel mondják el a készítők, hogy „Mert veszélyesek vagyunk.”.

Tényleg?! Nem mondod?!

De. Igen. Mondod. :-PPP

Hát ne mondd, csesszus, hanem _éreztesd_ velünk, _láttasd_! :-PPP

Mindegy, ezektől eltekintve (mert képes vagyok azért túllépni a pozitív dolgok miatt :sör: ) a harmadik részre még biztosan benevezek.

Aztán majd meglátjuk…


Killjoys s01e01
 

Huhhh… Na, itt aztán végleg elgurult a gyógyszere (és elment a józan esze… :-PPP) mindenkinek a SyFy-nál.

Ez akkora gagyi, hogy nem hittem a szememnek – ehhez képest a Dark Matter az a Matterhorn csúcsa!

De tényleg senki? Senki nem vette észre az egész cégnél, hogy micsoda nevetséges, ripacskodó műmájerkedés az egész? Hogy ez nem menő, hanem vérciki?!

„Ötös szintű fejvadász vagyok, te csak hármas szintű! Te még nem vállalhatsz olyan komoly feladatot, mint egy hatos szintű, felturbózott, spéci kiegészítőkkel felszerelt ember megölése! Legfeljebb, ha… na jó, dobj a tizenkét oldalú kockával, aztán meglátjuk!”

Óh, öcsém… :-PPP

Szereplők? Mert karakterek azok nincsenek. :-PPP Hja, igen, vannak szereplők, akik annyira érdekelnek, mint az elefánt seggén a kelés. :-PPP

Történet? Az nincsen. :-PPP Küldetések vannak. (Hurrá, kockacsörgés! :-PPP Hanyas szintű monsztát kell legyakni a dándzsönben?)

Egész egyszerűen ijesztő, hogy a SyFy ennyire lement kutyába. :-PPP A Dark Matternél még csak ijesztgettek (…eddig…), de a Killjoysnál már fullba’ nyomják a kretént. :-PPP

Tényleg annyira rossz a Killjoys, hogy komolyan féltem/félek tőle, hogy fertőző is… :-PPP

…majd figyelem, mikor jönnek ki rajtam kiütések…
:-P
;-)

Meg ne nézzétek, barátaim! Fussatok, bolondok!
:-)))
  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése