These Final
Hours
A geekz.hu bloggereivel az esetek
többségében inkább nem egyezik a véleményem egy-egy filmről, mint igen – de most
el kell ismernem, hogy csak csatlakozhatok Rusznyák Csaba méltató szavaihoz. :sör:
„- How about you, Mum? What are you gonna do? When
it happens. You got anything planned?
- Got a few puzzles I'll try and get finished.
- Puzzles?”
Ez egy marha jó film. :respect:
Tegnap este, amikor megnéztem, még csak arra gondoltam,
hogy… nagyon kemény film.
És hogy miért kellett ennyire arra helyezni a hangsúlyt,
hogy a közelgő vég mindenkiből a legrosszabbat hozza elő: hogy mielőtt
meghalok, megölök valakit… vagy annyi mindenkit, akit csak tudok… vagy állattá,
véglénnyé csapatom magam, és úgy is viselkedek… vagy, hogy a pusztulás előtt szerető
szülők ölik meg saját gyerekeiket, és önmagukat…
Ez nekem sokk volt, és fojtogató.
…de ma délelőtt (itthon vagyok, dögrováson) pár részt
(oké, az utolsó 40 percet… ;-) ) megnéztem még egyszer, és a végén, amikor
megtörölgettem a szemem (sok a szúnyog, meg ilyesmi… ;-) ), már arra gondoltam,
hogy ez… egy felemelő film. :respect:
Igen, mert arról szól, hogy féreggé is lehet aljasodni;
lehet tombolva csapatni, nem törődve senkivel és semmivel, csak az élvezetekkel;
hogy jó emberek is saját gyermekük gyilkosává silányodhatnak a vég küszöbén…
…de arról is szól, hogy maradhatunk embernek. Sőt, ha
addig tróger gazemberek voltunk, utolsó óráinkban válhatunk még azért jó
emberré. :respect:
A két főszereplő között a korkülönbség ellenére
eszméletlen jó a kémia: a Jamest
alakító Nathan Phillips nem játssza
túl a szerepét, és végig hiteles a karakterében, miközben végtelenül
visszafogott. :respect: A Rose-t
megformáló, 13 éves Angourie Rice
pedig eszméletlenül szerethető, és valahogy olyan különösen felnőttes, hogy
teljesen méltó és egyenrangú főhőssé avanzsál. :respect:
„- You're a tough chick. Say it!
- I'm a tough chick.
- I didn't hear you.
- I'm a tough chick!
- I don't believe you.
- I'm a tough chick!!”
A harmadik főszereplő pedig a végig láthatatlan rádiós
műsorvezető, akit David Field
szólaltat meg, aki a maga eszméletlen higgadtságával közvetíti és narrálja az
eseményeket.
Talán az Élő Istenbe vetett hitem teszi, nem tudom… de
nekem néhol az volt az érzésem, hogy Isten hangja szól általa. És ez feltételezésem
nekem még érdekesebbé, és emlékezetesebbé tette az egészet. :respect:
„We've got just under an hour. I just... just
don't know what to say. I'm trying to think of something poetic. It's coming. It's
coming. Maybe it's nothing more than hope. Or maybe we'll see each other again.
Well, wouldn't that be something? Wouldn't that be something?”
A befejezés pedig… egyszerre volt irtózatosan nyomasztó
és ijesztő – és lélekemelő.
Ez csak a legnagyobbak sajátja. :respect:
Ha láttátok a Deep Impact-et, vagy a Seeking
a Friend of the End of the World-öt, akkor tudjátok, miről szól-szólhat
a These Final Hours.
Mégis azt mondom, a These
Final Hours ér a legtöbbet mind közül. :leborul:
Rusznyák Csaba
– köszönöm, hogy ajánlottad! :sör:
The
Hundred-Foot Journey – Az élet ízei
Az előző film kapcsán felvetődött bennem, hogyha láttátok
már két másikat, akkor tudjátok, miről szól.
Nos, itt ugyanez a helyzet: ha láttátok a Csokoládét,
vagy a L’ecsót, akkor tudjátok, miről szól Az élet ízei. Ez főleg annak a fényében igaz, hogy ugyanaz a Lasse Hallström rendezte ezt, aki a Csokoládét
is…
…és az, hogy Oprah
Winfrey a film egyik producere, azt hiszem, már túl sokat is mond.
Időhiány miatt 2x-i nekifutásra néztük végig, de én az
első etap után eléggé… hm… fanyalogtam, míg a Kedvesem lelkesedett.
Ám a második etap (bár semmi újat, vagy meglepőt nem
tartogatott) mégis meggyőzött, és hagytam, hogy a kedves szirupossága és
kiszámíthatósága magával ragadjon. :-)
Igazából Helen
Mirren és Om Puri kettőse
vonzott be, mert nagyon jól állt nekik a szerep – és mindketten végtelenül
szerethetőek voltak. :thumbsup:
Nem egy filmtörténeti mérföldkő: de egy karácsony esti közös,
szívmelengető mozizáshoz ideális választás. :sör:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése