Boyhood – Sráckor

Ezért utálok agyonhypolt filmeket nézni… mert a várakozásomat az egekbe emeli, és annak aztán piszokul nehéz megfelelni.

Pláne, ha végén értetlenül állok az egész előtt, és arra gondolok, hogy… ez meg mi a fenére volt jó?!

:-PPP

Kezdem azzal, hogy szerintem ez a film nem a „boyhood”-ról szól, hanem a „motherhood”-ról.

De ha tényleg ez a „boyhood”-érzés, akkor köszönöm, hagyjuk. :-PPP

Mert tengve-lengve, érdektelenül-fatalistán, x-box és videójátékok előtt rohadva, piálva-füvezve, meg nem értett zsenit játszva „végigtolni” a „boyhood”-ot… hát az nem egy akkora „flesh” mint amekkorának szánták.

Vagy ez egy átlagos amerikai tinédzser élete? Ne csessz már, ember… :-PPP

Az anya drámája viszont húsba vágott, de keményen: egyedülálló anyaként végighajtani, -gürcölni az életet, miközben az egyik alkoholista férjtől a másikig tántorog, és 100+1x költözik (menekül) végig Texason… :eeekkk:

…és a végén, amikor mindkét gyerek kirepül, ott marad egymaga, az egyáltalán nem „amerikai álom” méretű és minőségű, minimalista garzonlakásában – amiről már az is kiderül, hogy arra is teljességgel alkalmatlan, hogy akár karácsonykor vendégül lássa a két gyerekét! –, akkor az pofon, a javából.

Csak két dolog miatt nem zokog vele együtt néző: először is azért, mert a 12 év vesszőfutása alatt már „megszoktuk” a szenvedését :meaculpa: , másrészt meg azért, mert a rendező igazából nem is foglalkozik vele, amolyan mellékesen keni oda, hogy „hja, hát ő meg megszívta, sorvadhat eztán egymaga a 30 négyzetméteres panelban” – „a mór megtette kötelességét, a mór mehet” (a lecsóba…) szinten. :-///

Az meg, hogy 12 éven keresztül forgatták, általában forgatókönyv nélkül, a dialógusokat is a színészek rögtönözték, vagy hozták össze az előző este… hááát… ezzel sokan biztosan azt látják, hogy nagyon művészi és elkötelezett a rendező, de szerintem ez „bullshit”. Én azon kívül nem láttam értelmét az egésznek, hogy a színészek 12 éven keresztül zajló változását/öregedését sikerült rögzíteni.

Király. Majd be lehet ragasztani a családi fotóalbumba. :-PPP

Ez biztosan egy nagyon nagyszerű művészi eszköz, de én a dokumentarista szintnél nem nagyon tudtam-tudok ennél többet belelátni. :-P

Olvastam itt-ott beájult, lilagőzös, entellektüel ömlengést a filmről, hogy ez micsoda egy megkerülhetetlen etalon lesz a filmművészetben… de én csak egyet kérek szépen: nehogy már ezután ilyen filmeket kezdjen forgatni mindenki, mert sírva fakadok. :-PPP

Vagy tudod mit? Forgassák le a „Száz év magányt”, száz éven keresztül – és az ömlengő kritikusok meg nézzék, orrvérzésig. :-PPP