The Killing s03e06-e10

(Most azért nem sorolom fel a részek címeit… ;-) )

Régóta nem posztoltam róla, de azért a Kedvesemmel folyamatosan, hétről-hétre nézzük az epizódokat. :sör:

Talán csak azért nem írtam, mert stabilan hozta a megszokott 7-8/10-es átlagot, de különösebb(en) kiugró epizód, akár pozitív, akár negatív értelemben, nem akadt.

Ám most, a 10. rész dobott egy olyat, hogy a végén csak döbbenten ültünk a tévé előtt, és sem szólni, sem mozdulni nem nagyon tudtunk…

Rendben, várható volt, hogy az évad végére, a dupla záróepizód előtt, már komolyabb dolgok fognak történni, mint a „megszokott ügymenetben” – de azért ez a Veena Sud által írt rész jóval durvábban horzsolt, mint azt vártuk volna tőle… :respect:

…jobban, mint az évad bármelyik epizódja eddig. :leborul:

Pedig, merném azt mondani, hogy szinte kamaradrámaként funkcionált, alig 2-3 helyszínnel.

De az emberi drámát mégis ebbe sikerült a legjobban, legütősebben belesűríteni.

És mivel mindenképpen úgy érzem, hogy össze kell hasonlítanom más filmekkel, és emiatt le fog jönni, hogy miről is szólt ez az ominózus 10., ezért mindenkit előre figyelmeztetek a kezdődő SPOILERVESZÉLY-re!

Ugyanis láttunk már ilyet korábban, amikor a halálraítélt szembenézett a végzetével: ilyen volt az 1993-as „Sommersby”, és az 1999-es „The Green Mile” – illetve valamennyien emlékezhetünk az 1967-es „The Dirty Dozen” nyitójelenetére…

Mégis, Veena Sud tudott olyat adni/tenni a témához, amitől egészen különlegesnek… végtelenül nyomasztónak és fájdalmasnak éltük meg a történetet – miközben annyi megrázó, felemelő, fájdalmas, lélekbemarkoló emberi gesztust helyezett el benne, hogy az embernek… vagy legalábbis nekem… újra az jutott eszembe, ami a „Rectify” alatt…

Hogy egy ember sem vindikálhatja magának a jogot, hogy elvehesse egy másik ember életét.

És ami a legfájdalmasabb: mind a „Sommersby”, a „The Green Mile” – és utalás szintjén (bár megbizonyosodás nélkül) ezt érezhetjük a „Rectify” és Killing 10. részében is…

…hogy ártatlan embert végeznek ki.

Régen volt olyan mondás (pl. a Tenkes kapitányában), hogy _nyugodtan_ ágyúzzanak bele a tömegbe, mert nem baj, száz áldozat lesz – ha köztük van a(z általuk) bűnösnek, „halálra rászolgáltnak” kikiáltott egy ember, akkor már megérte.

Tudom, vannak közöttünk olyanok, akik úgy gondolkoznak, hogy szemet-szemért, fogat-fogért, életet-életért.

És sokan 100%-osan biztosak abban, hogy „tévedhetetlenül képesek ítélkezni”, és mindenki, akikre ők rámutatnak, az valóban „méltó a halálra”…

Én iszonyodom ettől a mentalitástól.

Mert nem vagyok képes úgy gondolkozni, hogy „100 kivégzett emberből csak egy volt ártatlan, 99 megérdemelte a büntetését – az az 1 pedig… szóval, előfordul az ilyen”.

Én pedig azt mondom: annak az egyetlen egy ártatlannak a védelmében, inkább a 99 bűnöst se végezzék ki.

Idézet:

(Az USÁ-ban) „1973 óta több mint száz embert bocsátottak szabadon már a siralomházból, mert kiderült, hogy ártatlan. 2004-ben hat halálraítéltről derült ki, hogy ártatlan; 2005 december elején egy 1993-ban, Texasban kivégzett férfi bizonyítható ártatlanságára derült fény. 1995-ben Mark Warner virginiai kormányzó változtatott meg egy halálbüntetést, mert a hatóságok kidobták a bizonyítékokat.”

…

És akkor még a politikai, etnikai, vallási alapon kivégzett bűntelen ártatlanokról még egy szót sem ejtettünk.

SPOILERVESZÉLY VÉGE!

Szóval, bennem/bennünk nagyon komoly érzelmi hullámokat keltett a Killing 10. epizódja…

 

…és ahogy a netes reakciókat látom, ezzel nem vagyunk egyedül.

…

Nem tudom, mivel tudják majd ezt felülmúlni a dupla záróepizód „sokkoló befejezésével” – mert most a Killing bitangul letette névjegyét. :leborul:

Veena Sud. :respect: