…mert van, amikor az ember torkig lesz az aljassággal, a
kegyetlenséggel, a gyilkossággal és a halállal.
…és az ilyen sötét dolgokat témául választó filmművészeti
alkotásokkal.
Ilyenkor kell valami szívet melengető… valami felemelő…
valami, ami tényleg azt sugallja, amit Dylan
Thomas verse mond: „And Death Shall Have No Dominion”.
A Song for Marion
egy igazi szívet melengető, lélekemelő alkotás – amit látva az emberen nem a nihilizmus
és a fatalizmus lesz úrrá, nem fájdalmas üresség tölti el… hanem a remény, és
az öröm.
Kellenek ilyen filmek is – nagyon kellenek, szvsz.
Nem akar ez a film világot váltani, nem mond friss és magvas
igazságokat, nem pszichológiai szócső, és nem morális esettanulmány.
Két idős ember története, az egymás iránti elkötelezettségük
és szerelmük története, a rideg elzárkózás és az őszinte nyitottság, a keserű harag
és az egymás iránt érzett szeretet története.
Talán azért tetszett nekem annyira, mert teljesen azonosulni
tudtam a Terence Stamp által
megformált, mogorva és emberkerülő Arthurral
– ha megérem azt a szép kort, tartok tőle, hogy én is hasonló öregemberré fogok
válni… bááár… lehet, hogy már most olyan vagyok. :-/ :-S
Szerintem Terence
Stamp eszméletlen jól hozta a karaktert: minden rezdülését élveztem, és
minden tette, mozdulata, arcizomrándulása hihető és életszerű volt. Életre
keltette Arthur figuráját. :respect:
Nagyszerű volt a két női főszereplő is, akik azt képviselték
a filmben, amit a nők az életben is jobban tudnak, mint a fafejű, csökönyös
férfiak: a feltétel nélküli szeretetet, az őszinte, érdeklődő nyitottságot, és
a megbocsátást.
Vanessa Redgrave
csodálatos volt Marionként – de a lelkes, életörömmel teli Gemma Arterton is nagyszerűen alakított. :flowers:
Akiket még mindenképpen meg kell említenem, ők Marion és Arthur fia, James, és unokájuk,
Jennifer. Őket az általam nagyra
becsült Christopher Eccleston és az
aranyos Orla Hill formálják meg.
:thumbsup:
A történet nem tartogat számunkra különösebb meglepetéseket:
nagyjából az történik, amire az alapfelállás megismerésekor számítunk.
De azt mondom, hogy itt nem a befejezés, a film vége az, ami
számít – hanem az Út, ahogy eljutunk oda… :respect:
Ha van kedvetek ebben a tipró-taposó, emberséget feledő,
rohanó világban egy másfél órára megállni, és rácsodálkozni olyan értékekre,
amikről azt hittük, talán már nem is léteznek… akkor érdemes rászánnotok az
időt a Song for Marionra. :thumbsup:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése