Bron/Broen s01

Mert nekem se könnyű… mit ne mondjak. :-)

Csak, hogy nyissak már rögtön panaszkodással régi jó _”akármilyen”_ szokás szerint – mert ugye muszáj tromfolással nyitni, hogy _”neked nehéz? na, ne röhögtess! hát akkor mit szóljak én?!”_.

:-)

Szóval, kénytelen voltam Kedvesem mellé ülni a kanapén és végignézni ezt kedves, túlnyújtott, „rendőri családi élet rögös útjai és miegymás, avagy pórul jársz, ha a farkad lépten-nyomon beleakad valakibe” alcímű sorozatot…

Nyilván lejött, hogy nem: nem vett meg kilóra a stuff, szájhúzással néztem végig, és nem, nem csettintettem elégedetten a végén sem. Sőt… :-/

Mondjuk, így már nyilvánvaló, hogy nem is tudok elfogulatlanul beszámolni az élményről. Az én szememben jóval több volt a sorozat negatívuma, mint pozitívuma.

De hogy ne kezdjek el hosszasan rinyálni, meg fikatúrázni, csak a legemlékezetesebb, legfájóbb dolgon vinnyogok egy sort, mint egy fürdős… ööö… ószóró. ;-) :-)

Hja, és mivel panasztirádám éppen a befejezéssel kapcsolatos, azt hiszem, hogy szénné fogom SPOILERezni a sorozat végét, szóval: WARNING! :-)

Tehát, alapvetően untatott, kis részben idegesített is az egész, de a legnagyobb pofont a befejezés adta. :-/

Azt hittem/Abban bíztam, hogy a rendszerezett és öt téma köré csoportosított, gondosan kitervelt és felépített terv valami nagyszabásúra, valami komolyra, valami megrendítően elgondolkoztatóra fogja felhívni a figyelmet, és az „Igazság Bajnoka” valami olyan ember, aki kőkemény, kegyetlen, megkérdőjelezhető és gátlástalan eszközeivel olyan leckét ad mindenkinek, olyan gazdasági, társadalmi és szociális igazságtalanságokra hívja fel a figyelmet, ami valamennyiünket komolyan el fog gondolkoztatni…

Persze, most simán el lehet ütni a felvetésem élét azzal, hogy „de hát ez csak egy krimi volt!” – de azzal riposztolnék, hogy a sorozat viszont hét teljes részen keresztül olyan morális és erkölcsi dilemmákat állított elénk, amivel jóval többnek és komolyabbnak állította be magát, egy _”egyszerű”_ kriminél.

Olyan faékszerű, lerágott csont indíték húzódott meg az egész elcseszett hercehurca… mondjuk, nem mellékesen _embereket állatként legyilkoló, gyerekek halálával fenyegetőző(!)_ „hercehurca”… olyan triviális, hétköznapi felhorgadásból indult ki, ami nap-mint-nap megesik hétköznapjainkban. :-/

Ez azért nagy pofon volt: és nem olyan „assszzztaaa!”, hanem amolyan „ehhhh…” pofon. :-/

És ami a legidegesítőbb: a „mastermind” megmaradt egy ellenszenves köcsögnek – és Martin nyomozóval kapcsolatosan is az lett a legbarátibb gondolatom, hogy „aranyapám… neked nem vazektómiát kellett volna csináltatnod, hanem egy sima kiheréltetést… úgy jó tíz évvel korábban :-P”.

Még Hany Istókné, született Maugli Saga nyomozó lett az, akit minden idegesítő hülyesége ellenére valamennyire sikerült elfogadnom – ha megkedvelnem nem is.

Szerethető karakterek nélkül, ösztönlény indítékból fakadó gyilkossal, „túlhangulatosított” (értsd.: feleslegesen elnyújtott! :-P ) történetszövéssel… nekem nem sikerült a szívembe zárnom ezt az egész hidas bulit.

A Killing-nek nyomába sem ér.

És kár pazarolni rá az időt.

Szerintem. :sör:

Mondjuk, a főcím azért tényleg hangulatosra sikeredett…