Good Cop s01e01-e02

Belekezdtünk ebbe az angol sorozatba… de nem vett meg minket kilóra. :-/

…és az a baj, hogy már „automatára kapcsoltunk”: azaz egy négy részes minisorozatot nem akarunk a felénél kaszálni – most már végig fogjuk nyomni… De akkor is, na, elég keserű a szájízünk. :-/

Első blikkre – sőt, még a másodikra is… – jó választásnak tűnik a főszereplő, John Paul Rocksavage szerepére kiválasztott Warren Brown. De valahogy nem sikerül(t) a szívünkbe zárnunk…

Nem idegesít, nem zavar, nem irritál… csak nem győz meg igazán. Ám hangsúlyozom, hogy jó választásnak tartom a srácot a szerepre. Inkább az általa megformált karakter túl… langyos víz. :-/

Játszik körülötte pár remek angol színész, mint például Stephen Graham (Bordwalk Empire, Snatch), Mark Womack (Route Irish), vagy Stephen Walters (Mean Machine, Revolver, Skins)… de pár fájdalmasan rossz is, mint például az Amanda szerepében megjelenő Kerrie Hayes, aki ráadásul sajnálatos módon meglehetős sokat is van képernyőn – és minden mozdulata, mimikája, szava irritáló és idegesítő… :-///

A történet felütésénél még szimpátiát érzünk PC Rocksavage iránt, de ez az idő előrehaladtával egyre csökken… és nálam a második rész befejezésénél le is koppant a mélyponton. :-/

Pedig alapvetően nincs bajom sem a sötét hangulatú,sem  a „jó zsaru-rossz zsaru” filmekkel, de még a Blackout egyértelműen bűnös, mind erkölcsileg és morálisan megkérdőjelezhető és/vagy elítélhető, a nagyszerű Christopher Eccleston által életre keltett polgármesteréért is (jobban) tudtam szorítani, mint a Good Cop főhőséért.

Valahogy olyan homályosan hömpölyög előre a történet, és nem nagyon látom, hogy hova akarnak kilyukadni az egésszel…

…de mivel pont ez idegesít, ezért biztosan végigtoljuk.

 

Ám egyelőre nem nagyon merem ajánlani... :-/
(Már csak Kerrie Hayes miatt sem... :-P )

Copper s01e04-e05 – The Empty Locket & La Tempête

„Corky: I thought this deadbeat promised your wife he'd clean up his act.

Andrew: Seamus did, swore on the holy Bible he'd follow the straight and narrow, in front of father Burke, no less.

Corky: Sybil will not be happy.

Andrew: She'll debone him like a mackerel.

Corky: Let's go tell her.

Andrew: You're right. Batten down the hatches. A hurricane named Sybil's a-coming.

Seamus: No. No, no, no, Andrew, don't!”

:-)

Az utolsó pillanatban. De tényleg a legutolsóban…

Mert úgy ültem le az ötödik rész elé, hogy ez lesz az utolsó Copper epizód, amit megnézek.

Ugyanis a negyedik rész ott folytatta, ahol a harmadik abbahagyta… a „catfight”-nál. :-/

…és engem marhára nem érdekel, hogy ki-kinek a szeretője, és hogy ki-kit akar megkapni.

És az se, hogy ezért ki-mire nem hajlandó vetemedni… :-P

Az éppen aktuális nyomozás során meg hintették a púder, hogy „mindjárt közelebb kerülünk Corcoran feleségének eltűnéséhez, és lányának meggyilkolásához” – aztán mégsem. :-P

A rész címe „The Empty Locket” volt… és „empty”-nek elég „empty”-re sikerült, mit ne mondjak… :-PPP

Az epizód végén pedig, amikor a következő részből mutattak pár pillanatot, megláttam Corkyt talpig estélyiben… azt hittem eldobom az agyam… Civilizálják a kedvenc brutális nyomozómat? Háziasítják? Betörik…? Csajos sorozat lesz a Copperből…?! Na, neeee… Nekem ez nem kell, engem ez nem érdekel!!! :-PPP

Szóval, a kaszára kiéleződve feszültem rá sorsdöntő, ötödik részre: „La Tempête”

Erre valahogy… a fene vigye el…  egy igazán jó rész kerekedett ki belőle. :sör: :-)

Volt benne röhögtetős :-D volt benne csavaros-fifikás, volt benne egy remek kis lövöldözés… és akadt elgondoltató jelenet is. :thumbsup:

És én már csak azt nem értem az egyetlen egy, simára gyalult tekervényemmel… hogy ha ilyet tudtok, máskor meg miért tesztek le az asztalra sza… sza… szardellapasztát?! :tartármártás: :-P

Mindegy, lényeg a lényeg: a Copper (egyelőre…) megmenekült a kaszámtól… de nagyon melegen ajánlom nekik, hogy ezt a színvonalat tartsák – ne pedig azt. :grrr:

„- What happens if... if I die, never knowing what happened to Ellen or who killed my little girl?

- Then you'll be dead.  Same as all of those who have gone before you. Same as all of us who will follow. None of it will matter. Not a bit.”

Zhen Tou – Din Tao: Leader of the Parade

Megint egy unikum. :sör: Szerintem nem láttam még tajvani filmet… de most végre igen. :-)

Mindig is szerettem a taiko dobokat/dobosokat, és bár a din tao nem az – de… kövezzenek meg ezért a tajvaniak… szerintem igencsak hasonló.

És ezért rábuktam erre a filmre, mint a sas a csirkére. :-)

A döntésemnek örülök, helyesen tettem, nagyszerű időtöltés volt – egyrészt több/jobb, mint vártam… másrészt pedig kevesebb.

Én nagyon sok dobolást szerettem volna: izzó ritmust, halántékomon lüktető eret, torkomban dobogó szívet – amiből sajnos kevesebbet kaptam, mint szerettem volna, mint reméltem…

De a „szimpla” dobolásnál viszont többet kaptam – másrészt viszont ez a több néhol nagyon is ismerős, kitaposott ösvényre vitt…

…ám ezért mégsem kárhoztatom, mert összességében nagyon is elégedetten keltem fel a film elől, sőt – némely részeit azóta már párszor újra is néztem: és nektek is belinkelek két finom videót. Mert nem maradhat ki az életetekből. :sör:

Kezdve mindjárt ezzel a marha jó jelenettel:

Szóval, tipikus underdog-sztori, amilyet sport-, tánc- és lekvárfőző-filmekben láthattunk már párszor. (Talán csak az aknamezőn éti csigát gyűjtők és az illegális libatömők maradtak ki még a szcénából… de gondolom, hogy ezt csúf hiányosságot hamarosan pótolni fogják ők is! :grrr: :-D )

Visszatér a gyökereihez az elkóborolt fekete bárány, és azonnal összekap a tradicionális dobolást tanító apjával – valamint az apja testvére által vezetett rivális din tao csapattal.

A fiatal csikó kezdeti nehézségek után, mind apjával, mind a rivális bandával folyamatosan konfrontálódva, lassan összekovácsolja a csapatát, és végül a rivális banda is behódol nekik, és közösen hódítják meg az áhított csúcsot.

Szétspoilereztem? Ha láttatok már egy-két (…nyolc-tíz…) underdog filmet, akkor aligha.

Node, ahogy említettem volt, engem ettől függetlenül megvett a Din Tao: mert nagyon szeretem ezt a tüzes, vad dobolást, és a tajvani milliő is nagyon bejött.

A film végén pedig megdöbbenve olvastam utána, hogy egy létező din tao csapat, a Chio-Tian Folk Drum and Arts Group ihlette az alkotást, sőt, az egyik szereplő a Chio-Tian Group egyik legrégebbi aktív tagja, Chen Shi-min volt – amin szimplán ledöbbentem, mert annyira élt a képernyőn/vásznon, hogy biztos voltam abban, hogy színész. :respect:

Itt egy link, ahol néhány elképesztően jó fotó található Chen Shi-min-ről:

thetaiwanphotographer.com 

Ápdét: ...és hogy ne legyek már annyira udvariatlan: Rich J. Matheson készítette a fantasztikus fényképeket. :sör:

Közben azon gondolkozom, hogy nem tudom, hogy ki lenne erre a filmre igazán vevő…

Talán egyrészt az, aki szintén szereti a vad, harci dobokat – másrészt pedig az, aki kíváncsi arra, hogy ezek ott, Tajvanban, hol és hogyan élnek. Mert akad egy-két gyönyörű kép, egy-két lélegzetelállító tájról…

Harmadrészt, aki szereti és sosem unja meg az underdog filmeket. Mint én. :-) :sör:

A Din Tao engem többször megnevettetett… párszor elszorította a szívemet… és jónéhányszor fellelkesített. Valahogy, olyan értően játszottak az ember lelkén… talán túl értően is… de ne kötekedjek. :sör:

És a végére be kell tegyek egy fellépési videót a Chio-Tian Folk Drum and Arts Group-tól, ami szerény, nyomott, egyvágányú véleményem szerint egyszerűen fantasztikus. :respect:

Felhívom a szíves figyelmeteket arra, hogy a csapat élén, a vezérdobos nem más, mint a nagyszerű Chen Shi-min. :thumbsup:

(Ha ez sem győzött meg benneteket, akkor szerintem ne nagyon erőltessétek ezt a filmet… :-P :-) )

Oasis - Oázis

A film végén úgy eltűnődtem… Ha egy remek angol filmre/sorozatra azt mondjuk, hogy „Anglia lecsap!”, akkor vajon egy dél-koreaira mit is lehetne mondani…?!

Talán az illene rá a legjobban, hogy „Dél-Korea ledarál és összezúz!”.

Elképesztő film az Oázis. Döbbenetes. Feledhetetlen. :respect:

Még csak hasonlót sem láttam soha, és biztos vagyok abban, hogy soha nem fogom elfelejteni sem.

Biztosan ismeritek ti is azt az érzést, amikor a film végén sorjázik a stáblista, de nem tudjuk elvonni a tekintetünket a képernyőről, bámuljuk a koreai írásjeleket, és mint a szabadtüdős búvár, magunkra nyugalmat erőltetve törünk felfelé a ránk nehezedő élmény alól, hogy újra ez éltető levegőhöz juthassunk.

És mindez nem kellemetlen, nem nyomasztó, és az első levegővétel nem megkönnyebbülés – mert azonnal sajnáljuk, hogy véget ért az élmény, és tudjuk, hogy az első sokk purgatóriumának csodáját többé már nem tudjuk megismételni.

Valami ilyen élmény az Oázis.

Nem is tudom, hogy hol kezdjem…

Kyung-gu Sol (Yong-seo-neun Eobs-da – No Mercy) alakítja a filmben a szellemileg enyhén visszamaradott Jong-du Hongot, akit éppen kiengednek a börtönből. Van már némi múltja a büntetés-végrehajtással: ült már testi sértésért, nemi erőszak kísérletéért, és most, legutoljára, halálos kimenetelű gázolásért. Egy jó darabig nem is tudjuk eldönteni, hogy most ő egy megátalkodott bűnöző-e, vagy a körülmények, és saját mentális kiegyensúlyozatlanságának áldozata…

Kikerülése után felkeresi azt a családot, akinek a családfőjét elütötte, és a maga bumfordi, esetlen módján megpróbál bocsánatot kérni.

Természetesen az ilyen dolgok nem sülhetnek el túl jól, jelen esetben is csupán annyi haszna van a látogatásának, hogy megismeri az áldozatának gyermekeit – akik már 30 év körüliek.

A lánytestvér Gong-ju Han (So-ri Moon) súlyos agyi bénulásban szenved, mozogni csak nagy nehézségek árán tud, és a beszédét is alig érteni, míg az idősebb fiútestvér, Sang-Shik Han (Byung-ho Son) teljesen egészséges – és súlyos teher számára a húga.

A szellemileg enyhén visszamaradott Jong-du vonzódni kezd a mozgásában és beszédében is súlyosan károsodott, magára hagyott lány iránt, és a maga esetlen, ösztönlény módján megpróbál közeledni felé.

Az ember a film nézése közben többször él át döbbenetet – mert korábban… jó, ne beszéljek többes számban… elképzelni sem tudtam, hogy ilyen hátrányos helyzetű emberek is lehetnek szerelmesek egymásba.

De nem csak én vagyok így ezzel, hanem a film „épelméjű, egészséges” szereplői is…

So-ri Moon úgy hozta a súlyos mentális és testi problémákkal küzdő lányt, hogy sokáig azt hittem, egy valóban sérült ember alakítja… Döbbenet.

Kyung-gu Sol pedig nagyszerű partnere, és amikor kell, akkor beszél, nevet, kiált kettejük helyett is. :amazing:

Nem tudtuk elszakani a képernyőtől, amíg néztük: és a Kedvesem végig azért faggatott, hogy honnan szereztem tudomást erről a filmről. :-)

Pedig semmi különös nem volt: keresgettem, és jónak tűnt. :-)

De sokkal-sokkal többet adott, mint vártam.:respect:

Pál Feri atya szokott mesélni hátrányos helyzetű barátairól, és történeteit hallgatva gyakran arra gondolok, hogy ők mennyivel tisztábbak, egyenesebbek, emberiebbek, mint mi, „egészségesek”…

Valahogy ennek a filmnek a végén is ezt éreztük.

A film végén pedig Jong-du „favágása” olyan katartikus, megtisztító és megindító jelenet, amilyet ritkán látni filmen. :respect:

Fantasztikus, egyedülálló élményben volt részünk. Ilyet csak a dél-koreaiak mernek filmre álmodni.

Nagy köszönet érte az író-rendező Chang-dong Lee-nek is. :respect:

 

Ui.: A jó múltkoriban gondolkoztam azon, hogy vajon milyen filmben vettem volna/vennék szívesen részt… akárcsak statisztaként. Vagy vízhordó fiúként. :-)

Ilyen film a Gyűrűk Ura trilógia, vagy a Sherlock sorozat. :sör:

És most hozzátenném azt, hogy _bármilyen_ dél-koreai filmben.

Mert ők ismerik a varázst, ami a filmkészítésben rejlik. :thumbsup:

Bron/Broen s01

Mert nekem se könnyű… mit ne mondjak. :-)

Csak, hogy nyissak már rögtön panaszkodással régi jó _”akármilyen”_ szokás szerint – mert ugye muszáj tromfolással nyitni, hogy _”neked nehéz? na, ne röhögtess! hát akkor mit szóljak én?!”_.

:-)

Szóval, kénytelen voltam Kedvesem mellé ülni a kanapén és végignézni ezt kedves, túlnyújtott, „rendőri családi élet rögös útjai és miegymás, avagy pórul jársz, ha a farkad lépten-nyomon beleakad valakibe” alcímű sorozatot…

Nyilván lejött, hogy nem: nem vett meg kilóra a stuff, szájhúzással néztem végig, és nem, nem csettintettem elégedetten a végén sem. Sőt… :-/

Mondjuk, így már nyilvánvaló, hogy nem is tudok elfogulatlanul beszámolni az élményről. Az én szememben jóval több volt a sorozat negatívuma, mint pozitívuma.

De hogy ne kezdjek el hosszasan rinyálni, meg fikatúrázni, csak a legemlékezetesebb, legfájóbb dolgon vinnyogok egy sort, mint egy fürdős… ööö… ószóró. ;-) :-)

Hja, és mivel panasztirádám éppen a befejezéssel kapcsolatos, azt hiszem, hogy szénné fogom SPOILERezni a sorozat végét, szóval: WARNING! :-)

Tehát, alapvetően untatott, kis részben idegesített is az egész, de a legnagyobb pofont a befejezés adta. :-/

Azt hittem/Abban bíztam, hogy a rendszerezett és öt téma köré csoportosított, gondosan kitervelt és felépített terv valami nagyszabásúra, valami komolyra, valami megrendítően elgondolkoztatóra fogja felhívni a figyelmet, és az „Igazság Bajnoka” valami olyan ember, aki kőkemény, kegyetlen, megkérdőjelezhető és gátlástalan eszközeivel olyan leckét ad mindenkinek, olyan gazdasági, társadalmi és szociális igazságtalanságokra hívja fel a figyelmet, ami valamennyiünket komolyan el fog gondolkoztatni…

Persze, most simán el lehet ütni a felvetésem élét azzal, hogy „de hát ez csak egy krimi volt!” – de azzal riposztolnék, hogy a sorozat viszont hét teljes részen keresztül olyan morális és erkölcsi dilemmákat állított elénk, amivel jóval többnek és komolyabbnak állította be magát, egy _”egyszerű”_ kriminél.

Olyan faékszerű, lerágott csont indíték húzódott meg az egész elcseszett hercehurca… mondjuk, nem mellékesen _embereket állatként legyilkoló, gyerekek halálával fenyegetőző(!)_ „hercehurca”… olyan triviális, hétköznapi felhorgadásból indult ki, ami nap-mint-nap megesik hétköznapjainkban. :-/

Ez azért nagy pofon volt: és nem olyan „assszzztaaa!”, hanem amolyan „ehhhh…” pofon. :-/

És ami a legidegesítőbb: a „mastermind” megmaradt egy ellenszenves köcsögnek – és Martin nyomozóval kapcsolatosan is az lett a legbarátibb gondolatom, hogy „aranyapám… neked nem vazektómiát kellett volna csináltatnod, hanem egy sima kiheréltetést… úgy jó tíz évvel korábban :-P”.

Még Hany Istókné, született Maugli Saga nyomozó lett az, akit minden idegesítő hülyesége ellenére valamennyire sikerült elfogadnom – ha megkedvelnem nem is.

Szerethető karakterek nélkül, ösztönlény indítékból fakadó gyilkossal, „túlhangulatosított” (értsd.: feleslegesen elnyújtott! :-P ) történetszövéssel… nekem nem sikerült a szívembe zárnom ezt az egész hidas bulit.

A Killing-nek nyomába sem ér.

És kár pazarolni rá az időt.

Szerintem. :sör:

Mondjuk, a főcím azért tényleg hangulatosra sikeredett…

Prometheus

„- What was that?

- I'm really glad we didn't bring weapons.”

Kezdem azzal, hogy már kicsit tele nem csak a hócipőm, de a padlás is az emberben rejtező ősi, nyers félelmekre alapozó filmekkel.

Hogy egy kicsit konkrétabb legyek: „a sötét, (el)zárt helyeken mászkálós, furcsa zajokat hallós, félelemtől lassan, de biztosan megőrülős, helyesnek és szerethetőnek elvadult túlzással sem mondható, hirtelen előugró idegen létformáktól magu(n)kat összesza… sza… szakítós, emberfeletti gyorsasággal üldözős, sikertelenül sikoltozva menekülős, sikeresen szörcsögve széttrancsírozós” filmekből.

Különösen, ha ez még meg van fejelve az „emberi testet keltetőfészeknek/inkubátornak tartó, szájba szeksz… ööö… tojócsövező undormány szörnyrémes” sufni tuninggal… :-/ :-)

Hja, és a „vasággyal együtt max. negyven kilós, riadt szemű, gizda csaj egymagában, egy szál késsel/karddal/kötőtűvel/golyószóróval/körömollóval/szemöldökcsipesszel teljesen hihetően halomra henteli az überbrutál rémszörnyeket” típusú… hááát… szerintem legalábbis faékszerűre leegyszerűsített megoldásokkal operáló alkotásokat.

Talán… talán próbálhatnánk már valami újat is hozni a „félelem és rettegés egy zárt űrhajóban és/vagy idegen bolygón” témában, ami az esetek túlnyomó többségében kiegészül a „csak egyetlen egy maradhat!” című klasszikus felkiáltással. Lehet, hogy megkísérelhetnénk néminemű új ötleteket és megoldásokat hozni az egybeszürkült „sci-fi horror” csapásvonalon…

Na, mindegy.

És tudjátok, mi a legnagyobb döbbenet?! Hogy kénytelen voltam a Prometheus végén beismerni magamnak, hogy mindennek ellenére, minden előbb felsorolt fenntartásom és előítéletem dacára… _tetszett_. :eeekkk: :sör:

Nem tudom, hogy Noomi Rapace lesz-e az Alien-franchise új Sigourney Weavere, de a végére… igaz, teljesen a _legvégére_... sikerült megszeretnem és elfogadnom őt a szerepben.

És az eredettörténet is bejött… Mondjuk, ebben azért volt némi szerepe a remek szereplőgárdának is, akik feldobták és színekkel/ízekkel tették élvezetesebbé és befogadhatóbbá a szélesre taposott úton néha-néha azért meg-megbotló kalandot.

Noomi Rapace mellett Michael Fassbender, Charlize Theron, Idris Elba, Guy Pearce, Logan Marshall-Green… :sör:

Sajnos, teljesen mellékes karakterként bukkant fel a filmben a remek angol színész, Emun Elliott (Paradox s01, Black Death)… Ő azért _ennél_ jóval többre hivatott. :-///

Michael Fassbender-t külön ki kell emelnem a robot szerepében: szerintem méltó utódjává vált Brent Spiner Data-jának és Lance Henriksen Bishop-jának. :respect:

Megjegyzem, úgy indult a film (olyan szokvány nyomvonalon… :-/ ), hogy eleinte húztam a szám, de rendesen…

…ám a legvégére(!) teljesen megbékéltem, sőt, merem azt mondani, hogy összességében határozottan tetszett is az egész. :thumbsup:

Nem egy világmegváltó, nem egy hiánypótló, nem egy eredetiségével és újszerűségével hódító – de teljesen korrekt „dark sci-fi thriller”. :sör:

„You know what this place is? Those Engineers? This ain't their home. It's an installation. Maybe even military. They put it out here because they're not stupid enough...  to make weapons of mass  destruction on their own doorstep.”