2012. június 18., hétfő

Les Insoumis – Crossfire – Az engedetlenek & I rymden finns inga känslor – Simple Simon – Csajvadászat


Általában a nekem nem annyira tetsző filmeket szoktam közös poszt alá vonni, de most nem ez a helyzet. Ez két határozottan kellemes film: igaz, egyik sem _akkora_ durranás, de simán nézhetőek és élvezhetőek. :sör:


Les Insoumis – Crossfire – Az engedetlenek


Egy határozottan jó kis francia akciófilm. :sör: Nem pörög úgy és nem olyan „vagány”, mint amerikai társai – nyilvánvaló, hiszen magán viseli a francia filmgyártás jegyeit… –, de a maga nemében és világában teljesen korrekt.

A megkeseredett, fájdalmas titkokat hordozó elit kommandóst vidékre helyezik, ahol még önmagánál is unottabb és megkeseredettebb, nemtörődöm zsaruk „fogadják” – nem túl lelkesen és barátságosan.

A film itt a „megszokott” kerékvágáson halad: a kommandósban feléled a régi szív, hogy „rendőrök lennénk, vagy mi a szösz!” és dolgozni kezd ott és úgy, ahol már nagyon régen nem törődött senki semmivel. És persze „fellelkesíti és magával húzza” a „leülepedett” csapatot.

Mondjuk, ez még nem nagyon pörgetné a filmet – de közben egy nagyon profi, senkitől nem félő, gátlástalan kommandó egység után nyomoznak, így kapunk egy-két igazán remek lövöldözős akciójelenetet. :thumbsup:

Nem vállal túl sokat a film, nem akarja megváltani sem a világot, sem az akciófilm-ipart, de amit vállal, az korrekten teljesíti.

Remek francia színészek hoznak benne egyedi karaktereket: Richard Berry, Pascal Elbé, a szép Aïssa Maïga és Zabuo Breitman, Bernard Blancan (akit a Dicsőség arcaiban is láthattunk), Moussa Maaskri, Frédéric Saurel.

Egy teljesen rendben lévő, korrekt akciófilm – se több, se kevesebb. Egy forró nyári délutánra/estére tökéletesen megfelel. :sör:




I rymden finns inga känslor – Simple Simon – Csajvadászat



A magyar címtől megint kiütést kapok: ha nem ajánlja Kedvesem öccse, akkor eszem ágában sem lett volna egy _ilyen című_ filmre időt szánni. :-/

Pedig kár lett volna kihagyni: főleg nekem, aki szeretem a… hm… „_problémás_ főszereplő keresi a helyét az életben”-típusú filmeket. :-)

Leginkább a Vincent will Meer-hez tudnám hasonlítani, ami nagyon tetszett. :respect:

Annyira azért nem jó, de határozottan kellemes.

A film főhőse Simon (Bill Skarsgård – igen, Stellan Skarsgård fia, Alexander Skarsgård öccse… igazi színész família :-) ) Asperger-szindrómás, igazából csak bátyja, Sam (Martin Wallström) érti meg, és ő az, aki tudja, hogyan kell az öccsével bánni.

Egy „normális” ember számára Simon szinte együttélésre és emberi kapcsolatokra alkalmatlannak tűnik: megvadul, ha hozzáérnek; nem hajlandó csak „kerek” dolgokat megenni; napi rutinja percre pontosan be van állítva, és ettől nem hajlandó egy másodperccel sem eltérni.  És ha valami baja van, magára húzza egy régi főzőüst tetejét, és onnan órákig nem hajlandó kijönni…

Saját szülei sem bírják elviselni a rigolyáit, ezért bátyjához és annak barátnőjéhez költözik… de a barátnő ezt nem sokáig tudja tolerálni.

Simon ezek után úgy érzi, hogy az ő kötelessége Sam-nek új barátnőt találni – olyat, aki elfogadja mindkettőjüket. :-)

Ez a keresés adja a „remek” magyar cím ötletét… :-/ Ami egyáltalán nem fedi le a valóságot.

Simon napi rutinja során szó szerint „belefut” az életvidám, laza Jennifer-be (Cecilia Forrs), akiről lesír, hogy hamarosan több közük lesz egymáshoz… :-)

Ez a film sem nem vállal sokat, és szintén nem akarja megváltani a világot: csak „szimplán” :-) jópofa és életvidám, ami szinte végig mosolygásra készteti az embert.

Ez is egy igazi nyári kikapcsolódás, ami felfrissít és felüdít. :-)



2012. június 17., vasárnap

Longmire s01e02 – The Dark Road


„A hangulat” – adtuk a választ szinte egyszerre a Kedvesemmel, hogy mi is a jó ebben a sorozatban. :-)

Mert, hogy _jó_ és továbbra is mindkettőnknek tetszik, az kétségtelen. :thumbsup:

Illetve, jobban belegondolva, eddig mindkét résznek érdekes és fordulatos volt a története is, az aktuális nyomozás. Mert – ha eddig nem mondtam volna – egy rész-egy eset mintára vannak felfűzve az epizódok, istenigazából átívelő szál nélkül… csak egy-egy haloványlagos utalás van arra, hogy korábban Longmire-rel történtek… kemény dolgok. Amikről nem szívesen (egyáltalán nem!) beszél, és lidércnyomás-szerűek a bevillanó képek is…

Szóval, a hangulat, ami nem is annyira „vadnyugati”, mint inkább poros kisvárosi, ahol mindenki ismer mindenkit – de mindenkinek megvannak a maga kis titkai.

És, poros, unalmas kisváros ide, vagy oda, mégsem csupán tyúklopási ügyek és kocsmai verekedések „színesítik” a seriff és emberei munkáját, hanem eddig mindkét alkalommal gyilkosság történt. Ráadásul olyan, amit az ember nem érez… hm… tehénen gatyának :-) miszerint „micsoda dolog már, hogy egy ilyen isten háta mögötti porfészekben állandóan megölnek valakit?!”. Valahogy sikerül ezt úgy adagolniuk a néző felé, hogy nem támadnak efféle gondolatai.

Robert Taylor egészen kedvelhető figura, a maga karcos, baltával faragott módján… mi legalábbis kezdünk erősen szimpatizálni vele. :sör: :-)

Katee Sackhoff engem továbbra is végtelenül irritál… a maga minimális „színészi eszköztárával”… ami az ő esetében legalábbis eufémisztikus túlzás :-P… de igyekszem ezzel férfiként megbirkózni. :-)

A többiek meg továbbra is (élükön Lou Diamond Phillips-szel…) a „futottak még”-kategóriát erősítik. :-/

Ráadásul a „The Dark Road” részben még csak „gunfight” sem volt… mégis nagyon bejött ez az epizód. :sör:

Igen, így, visszaolvasva, be kell látnom, hogy gyakorlatilag minden ellene szól annak, hogy bejöjjön nekem ez a sorozat… És mégis bejön. :sör:

Érdekes, hangoznak el benne néha olyan triviális mondatok, amiket az ember már 100x hallott – és látott körülötte giccsesebbnél-geilebb jeleneteket… de valahogy a Longmire képes ezeket a mondatokat hihető és szerethető tartalommal megtölteni.

És nagyon jól állnak neki ezek a pillanatok. :respect:

„Son... You're gonna take my hand.”

Nem tudom, hogy mikor fogom megunni (mert meg fogom…) az egy rész-egy eset cselekményszövést… de egyelőre mindenképpen maradok Walt Longmire-rel. :sör:


2012. június 15., péntek

The Killing s02e10-e11-e12 – 72 Hours & Bulldog & Donnie or Marie


Oké, ez a három rész azért már rendben volt, sőt, részről-részre jobb – ezt el kell ismernem. :sör:

Ahogy haladunk a végkifejlet felé, úgy pörög fel egyre jobban a dolog, és lesz egyre izgalmasabb.


A fordulatok újra jók, a történet megint „pageturner”, mint a régi szép időkben :-)

…és Holder ismét jó beszólásokat kap. Illetve ad. Pontosabban nyomat. :-)

„Nah, Linden. I got your back's all I'm saying. Think of me as your sensei in the blood sport of life.”


„- And if you continue to harass me or anyone else involved in this campaign, I will have you shoveling reindeer shit at the Christmas parade. Do I make myself clear?
Holder: It's not real reindeers in that parade. It's huskies with antlers strapped on them.”


„- Is the sign-in sheet for Friday, October 5th, still there?
- Yeah, but I can't just give it to you.
Holder: Yo, ease up, son. Minimum wage ain't worth fighting the po-po.”


Mitch Larsen előkerülése viszont úgy hiányzott – mind az én, mind a történet szempontjából –, mint a hasra esés. :-/

Egyszerűen nem érdekel ez a nő, sem semmi, ami vele kapcsolatos. Az ő szála (nem „történet”szála, mert erős túlzás lenne azt állítani, hogy neki _története_ volt ebben az évadban… :-P ) olyan szinten volt érdektelen és felesleges… hogy a fal adja a másikat. :thumbsdown:

Ketten is kifakadtak már vele kapcsolatban, és marhára igazuk is volt…

…először Terry…

„All I know is that I've been working my ass off  trying to keep your family together while you were  trying to find yourself on some vision quest. You still had so much, Mitch.  And you walked out.
You walked out.”

…utána Stan…

„Let me tell you something. You can take as much time as you want to try to figure it all out
But you cannot come back here and say that you loved Rosie more than I did.”

Hja, hogy ezt már átbeszéltük egyszer Justinnal… Én akkor sem fogom sem megérteni, sem elfogadni Mitch döntését. :thumbsdown:

De visszatérve a _tényleg fontos_ dolgokhoz és történésekhez: újra a régi fényében csillog a sorozat, aminek roppant mód örülök. :sör:

 
…ám sajnos azt a három részen keresztül tartó mélypontot nem tudom sem elfelejteni, sem megbocsátani…

Lényeg, már csak egy rész, és ha minden igaz, végre megtudjuk, ki Rosie Larsen gyilkosa… :Linden&Holder: :sör:

2012. június 13., szerda

Longmire s01e01


Nem tudom… mondtam már, hogy szeretem a western/cowboy/űrcowboy stuffokat? ;-) :-D

Valami gyerekkori belövés :-) lehet, amikor a Volt egyszer egy Vadnyugat; A Jó, a Rossz és a Csúf; a Hatosfogat; Mackenna aranya; A hét mesterlövész; A Vadnyugat hőskora; a Nevem: Senki; az Egy maroknyi dollárért és a Vad banda bűvöletében nőttem fel… :memoriesofgold: :gunfight: :-)

Szóval, ezek a beidegződések nem hagynak nyugodni, és ha valami hasonló jellegű cucc tűnik fel a horizonton, akkor azt igyekszem mihamarabb becserkészni…
 
Mit ne mondjak, azért belefutok néha egy-két kevésbé jól sikerült alkotásba... :-/

De néztem a Justified-ot és a Hell on Wheels-t is: és bármennyire is tetszett mindkettőnek az első évada, de valahogy nem éreztem/érzek késztetést a második évadokhoz…

…és most itt a Longmire, ami a Justified-hoz hasonlóan „jelenkori” cowboyról szól, aki mindig szótlanul, fenyegetően ballag a nagy karimájú cowboy kalapjában és marhabőr csizmájában – és nem habozik, amikor pisztolyt kell rántani.

Ám míg a Justified az első résszel meggyőzött és berántott, úgy a Longmire nem tudta ezt megtenni – és mégis meg fogom nézni a következő részt. Mondjuk, istenigazából meg nem mondanám, hogy miért… :eeekkk:

Mert nagyon jó a főszereplő, Robert Taylor? Engem anno Timothy Olyphant azonnal meggyőzött – Robert Taylor nem annyira…

Mert nagyon jók a mellékszereplők, Katee Sackhoff és Lou Diamond Phillips? Szerintem Katee Sackhoff legjobb alakítását a TBBT-ben nyújtotta, így azt hiszem egyértelmű, hogy sosem láttam tőle sokat és nem is várok tőle sokat… Lou Diamond Phillips pedig… hááát, legalábbis jól elvolt. Azt hiszem.

Mert nagyon izgalmas az alapszituáció? Hát nem.

Mert izgalmas/csavaros a történet? Nem igazán.

A kisvárosi, régi vágású, kissé megkopott, kissé unott seriff nyomoz-nyomozgat – és állandó összetűzésben van a közeli indián rezervátum saját rendőrségével.
(Mint a Killing!!! :-) Ez most valami divat lett? Vagy aktuálpolitikai probléma? Tüske a köröm alatt? :-) Egyébként, ebben „az indián rezervátum egy külön világ”-témában egy igazán jó filmet láttam: a „Frozen River – A befagyott folyó” címűt, ami szerintem nagyon jól fogja meg az indiánok önrendelkezési jogát és törvényeit, és miközben egymással szembe állítja a „fehérek és indiánok” életfelfogását és törvényeit, mégis közelebb hozza egymáshoz a két világot. :respect: )

A Longmire nyitóepizódjában volt gyilkosság, volt nyomozás, volt lövöldözés, voltak jó és rossz indiánok…

Elvileg minden benne volt, amitől működhetne egy film – működik is. Csak a végeredmény valahogy… nem nyűgöz le és nem darál be.

Olyan langyosvíz… :-/

Vesszek meg, ha értem, hogy miért fogom mégis megnézni a következő részt is…


2012. június 11., hétfő

Wrath of the Titans – A titánok haragja



Lehet, hogy pironkodnom kellene emiatt… de nem teszem. :-)

Nekem nagyon bejött ez a film! :sör:

Oké, a Love után néztem… ami azért befolyásolja (józan :-)... ) értékítéletemet… de nem tudom kárhoztatni semmiért a Wrath of the Titans-t: teljesen, sőt, tökéletesen beteljesítette elvárásaimat, és remekül elszórakoztatott. :thumbsup:

Kezdem azzal, hogy szerintem jobb, mint az első rész – folytatom azzal, hogy számomra Liam Neeson és Ralph Fiennes tették igazán élvezetessé a filmet. :respect:


Történetük a történetben magával ragadott és elsodort… vissza a gyerekkoromba, amikor ronggyá olvastam a Görög regék és mondák című könyvet (Trencsényi-Waldapfel Imre, Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1976 :-) ), és álmomban állandóan hősökkel, istenekkel (istennőkkel… :-) ) és szörnyekkel birkóztam.

A Wrath of the Titans egyenes leképzése ennek az olvasott mondavilágnak (igaz, istennők sajnos nincsenek benne… :-( ;-) ), de hősök, istenek és szörnyek annál inkább.

Sam Worthington jószerivel semleges: (először és) utoljára Na’vi-korában sikerült eljátszania egy szerethető főhőst, de az meg ugye jószerével a CGI-nak volt köszönhető… Valahogy én nem látom benne a „vérbeli hős”-típust, akit szerény, egyvágányú véleményem szerint egy ilyen jellegű fantasy film megkövetel(ne).

Nem tudok érte teljes szívemből szorítani, csupán a semleges megfigyelő baráti jószándékával.

Ha rajta állna egyedül, hogy tetszik vagy nem tetszik a film, akkor el is bukna a megmérettetésen…
…de szerencsére nem csak rajta múlik.

Liam Neesont és Ralph Fiennest már említettem. :respect:

Az a jelenet, amikor „puszta kézzel” szembe szállnak a szörnyek hadával… az azért örökre emlékezetes jelenet marad. :thumbsup:

 
„- So shall we finish this?
- We have no weapons.
- We had power before we had weapons.
- When we were young Gods.
- Yes.”

…és ami még nagyon sokat „segít” a film jobbá válásán: az a fantasztikusan jó CGI. :sör:

A szörnyek szinte ijesztően igaziak és tapinthatóan valóságosak. A velük való harc nem pusztán „hadonászás a zöld háttér előtt”, hanem már-már megfoghatóan valószerű.

Valóban életre kelnek a görög mitológia szörnyei. :respect:


Rosamund Pike szép és szerethető harcos királynő, Bill Nighy remek, mint Hephaestus – Toby Kebbell sokáig jobbára idegesített Agenor szerepében… de a végső csatánál sokat megbocsátottam neki. :sör:

„- Agenor's men will hold the front line... from the trenches.
- Cover every part of yourself, or you'll be burned by the fire! Every piece of cloth every piece of skin!”

A csata- és harcjelenetek remekül sikerültek, a karakterek a helyükön – néhány nagyszerű színész megformálásával :respect: – a történet pedig kellően… vagy inkább pontosan ki van ragadva a görög mondavilágból.

A fene vigye el, én azt mondom: ilyen fantasy filmek kellenének. :sör:

Szerintem érdemes bevállalni.

„All my power is spent. Who knows? I might be stronger without it.”


Hatfields & McCoys s01e01 – Love


Hatfields & McCoys s01e01


Nagyon vártam, imádom a western/cowboy/űrcowboy :-) cuccokat – de ez valahogy nem jött be. :-(

Pedig a jobb napjai után mára szinte elfeledett és antikká nemesedett Kevin Costner, és a szerintem az istenigazából „B”-listás, életművét tekintve semmi komolyat az asztalra korábban soha le nem rakó Bill Paxton párosa jónak ígérkezett…

Jobban belegondolva, nem is velük van a baj: tényleg jól hozzák a két markáns karaktert. :sör:

És mondjuk, igazságtalan lennék, ha nem említeném meg Powers Boothe-ot, aki szintén remek a szerepében. :sör:

Az én bajom ott van, hogy nem elég a mellékszereplők érdektelensége és semlegessége – legalábbis számomra egy sem tűnik ki az arctalan tömegből… –, de legalább a történet is olyan, hogy egyik szereplővel sem tudok azonosulni.

Rendben, a western műfaja gyakran szól a valóságban igazi suttyó gyilkosokról és banditákról, akik a filmvásznon remek hőssé vagy antihőssé nemesednek, de a Hatfield-ek és  McCoy-ok tényleg igazi csapott homlokú, egyvágányú, ösztönlény hillbillyk. :-(

A kocsmai handabandázás szintű összekülönbözések, miszerint minden verekedés úgy kezdődik, hogy „ő visszaütött!”, valahogy nem adnak kellő erkölcsi és morális alapot ahhoz, hogy valaki mellett le tudjam tenni a garasomat… Így meglehetős unottan figyeltem, hogy ki-hogyan vág vissza az őt ért aktuális sérelemért: és nem kicsit viszolyogtam, hogy ki-milyen mélyre képes aljasulni, hogy revansot vegyen… A másik fél erre persze felhorgad, és naná, hogy ő is visszavág…

Mit ne mondjak, ez az egysíkú, már-már állati szintű reakciósablon engem legalábbis untatott: tőlem folytathatják ezt a balhét a világ végéig, vagy mindkét családfa teljes felszámolásáig.

Csak nekem ne kelljen nézni… :-( :cancel:


Love

 
Kissé… vagy nem is annyira kissé állok értetlenül a film fölött. :-S

Kétségkívül azok a legjobb részei, amik az amerikai polgárháborúban játszódnak. (Jócskán verik a Hatfields & McCoys hasonszőrű részeit, szvsz…)

Corey Richardson olyan eszméletlenül markáns karaktert hozott General McClain szerepében, hogy legszívesebben üvöltenék egy spin-off-ért!!! :roar: :respect:

…de a többi… hááát… :-/

Amolyan álentellektüel filozofálgatás, múlt-jelen-jövő, valóság és álom olyan szintű katyvasza az egész, amit csak erőnek-erejével tud az ember végigküzdeni… egy darabig azzal a reménnyel, hogy majd csak kisül belőle valami értelmes… majd később már csak azért, hátha lesz még egy-két polgárháborús jelenet.

Szerintem… hm… nem egy olyan alkotás, amit az ember szívesen végignéz, főleg nem szívesen emlékszik rá vissza.

Ajánlani pedig aligha fogja bárkinek is.

Én legalábbis biztosan nem ajánlom nektek. :-/

2012. június 7., csütörtök

Indigénés – A dicsőség arcai & The Woman in Black – A fekete ruhás nő



Indigénés – A dicsőség arcai

A II. világháború alatt Franciaország az észak-afrikai gyarmatairól toboroz csapatokat – akiket persze másod-, sőt, harmadrendű polgároknak tartanak.

Ahhoz, hogy csatlakozzanak az anyaország felmentéséhez, szítják bennük a „ti is franciák vagytok!”-hitet, de amikor beküldik őket a húsdarálóba, és eltávozás helyett balettelőadást szerveznek nekik, már mindjárt „büdös arabok”…

Keserű film. Ahogy az ember nézi a megfelelni vágyást, a megaláztatások ellenére lelkes harci szellemet, az újabb és újabb pofonok után is pislákoló hitet és reményt („mi is franciák vagyunk!”)… az valahogy olyan mélységesen elkeserítő.

Mert tudjuk, hogy „nem, ti nem vagytok franciák… nem is lesztek _igazi_ franciák soha…”.
És még abban is csalódnak, aki tisztességes embernek látszik, aki szavatartónak hihető… aki – úgy tűnik – tényleg egyenrangúnak tartja őket. Ez mind-mind hamisság és áltatás.

De parancsra azonnal leszegett fejjel, habozás nélkül rohanjanak bele az ágyútűzbe…

A szereposztás remek: Jamel Debbouze, Samy Naceri, Roschdy Zem, Samy Bouajila és Bernard Blancan. :respect:
…de valahogy nem tudják igazi szerethetőséggel megtölteni a filmet. Én legalábbis az egész film folyamán csak valami végtelen szánalmat éreztem irántuk… :-(

És így már az ember nem tudja elővenni a „suspension of disbelief”-jét, és a legvégén, a hősies „városvédésükben” egyre-másra találja a bődületes taktikai baklövéseket…

…mert ki az az idióta, aki a csapat _mesterlövészét(!)_ pont az út menti fabódéban állítja fel?! Azon az úton jönnek be a városba a nácik, bakker! Mindenki _magas, jól védhető, belövések ellen téglafallal védett harcállást foglal el!_ Mindenki más! A mesterlövész meg az út menti fabódéban… Hogy a képességeit jól ki tudja aknázni… :eszemmegáll: Naná, hogy őt lövik ki elsőnek. :szerencsétlenek:

…mert ki az az idióta, aki ordítozva rohan be a házba, hogy kihozza a sebesültet: ezzel rögtön a vállról indítható páncéltörő célpontjává tenni magát és a megmenteni szándékozottat is?! :eszement:

Értem én, hogy a csatában másként jár az emberek agya… de könyörgöm… akkor legalább a mesterlövész?! Arra volt bőven idő, civilek! Nem két napja voltatok már ekkor katonák! :ehhh:

És a végén még megfejelik az egészet azzal, hogy a mindenkori francia kormány milyen „becsülettel és tisztességgel” _bánt (el)_ a veteránokkal…

A csata- és harcjelenetek korrektek, a szereplők megvannak, a történet tanulsága keserűen fájdalmas… mégsem sikerül egy igazán emlékezetes filmet összehozni a drámából.

Kár. :-(


The Woman in Black – A fekete ruhás nő



…és köszöntsük álló ovációval az „Ezt meg minek kellett leforgatni?!”-filmek csoportjának újabb tagját! :thumbsdown: :-P

Az 1989-es(!!!) verzió már annyira elavult volna?! A digitális filmtrükkök, a CGI és a 3D olyan plusz lehetőségeket nyújtanak, hogy azt muszáj volt a remake-ben kiaknázni?! Vagy olyan remek csavart tudtak adni a sztorinak, hogy az egészen más megvilágításba helyezi a történéseket, és az újszerű feldolgozás egy teljesen más, új film benyomását kelti?!

Hát egyik sem. :-(

Susan Hill 1983-as novellája kapott egy új verziót. Ugyanazt, kicsit másként – de semmi pluszt és érdemest nem kapott a remake. És én a magam egyszerű, faékszerű gondolkodásommal azt sem vagyok képes felfogni, hogy mi a fene olyan nagy cucc ebben a szimpla „bosszúálló kísértet” –történetben, hogy újabb feldolgozást érdemeljen meg?!

Daniel Radcliffe és Ciarán Hinds szerepelnek… szerepelgetnek… statisztálnak a történésekben.
A többiek még csak szóra sem érdemesek…

Üres ijesztgetés az egész, semmi több. :-P

Minek kellett ez a nagy nullát annyira hypolni?! …és minek kellett nekem ezt elhinni…?!?!

Eh… :-(