Jó filmek 2. … Journal 64 – A 64-es betegnapló & A Long Way Down – Hosszú az út lefelé & Swimming with Men – Férfiak fecskében

Én nem tudom, miért vagyok most ilyen jó szériában, de igazából nem is firtatom – csak hátradőlök, és élvezem, hogy csupa-csupa remek film kerül a szemem elé. :sör:

Oké, ebben hálásnak kell lennem a T-Home Videotékának :sör:, amit esténként átböngészünk Katicámmal, és ki-kikapok belőle egy-egy ismerős címet: és eddig nem tudtam/tudtunk mellényúlni. :sör:

Lehet, hogyha nem költöztünk volna el Pusztaberkibe, és itt nincs egyetlen IPTV szolgáltaló sem (akinek Videótékája is van), akkor még mindig nem láttam volna, nem pótoltam volna be ezeket a remek filmeket. :sör:

Journal 64 – A 64-es betegnapló

Bakker… hm… oké, kezdem az elejéről.

Négy film készült el Jussi Adler-Olsen regénysorozatából, a „Q-ügyosztály” – „döglött akták” – sorozatban, Carl Mørck (Nikolaj Lie Kaas) és Assad (Fares Fares) nyomozók eseteiből.

Időrendben:

1. Kvinden i buret – Nyomtalanul (2013)

2. Fasandræberne – Fácángyilkosok (2014)

3. Flaskepost fra P – Palackposta (2016)

4. Journal 64 – A 64-es betegnapló (2018)

Mindezt csak azért foglalom össze, hogy ti is lássátok és tudjátok: mert én csak most jöttem rá… :shameonme: :-///

Kvinden i buret – Nyomtalanul filmet láttam, túl brutális volt, a szadizmusa miatt nem tetszett. :-/ Ám a Fácángyilkosokkal és a Palackpostával csak szemeztem (értsd: hallottam róluk, de nem tudtam (eddig…) hogy ugyanaz írta, aki a Nyomtalanult, és azt sem, hogy ugyanazok a főszereplői, ennek ellenére terveztem, hogy megnézem, ám technikai okok miatt – a tévém nem volt hajlandó felismerni a formátumot, én meg gépen nem nézek filmet, csak ha nagyon-NAGYON ritkaság…! – nem kerítettem sort rájuk), és most megnéztem a Journal 64-et.

Miután leszögeztük, hogy jó nagy marha vagyok, hogy nem figyelek oda eléggé, és amolyan „vak tyúk is talál szemet”-elven kapok ki ezt-azt a világ filmterméséből: és néha mázlim van… :-P

…talán tovább is léphetnénk néhány alapgondolatra a sorozat két (kettő, csak kettő, a fene a lüke fejemet…!!! :-OOO ) filmje kapcsán.

Például kijelenteném azt, hogy Jussi Adler-Olsen az én szememben csúnyán lenyomta Stieg Larsson munkásságát, és a „Tetovált Lány”-szériát.

Gyerekek, a Nyomtalanul nem volt egy sétagalopp… a francokat „sétagalopp”!!! :-PPP… olyan nyomasztó, aljas, és horrorisztikus volt, hogy az agyamat eldobtam az esztelenségén. :-OOO

De az, hogy a Journal 64 képes köröket verni a Nyomtalanulra – nyomasztásban, aljasságban, és iszonyban… az azért rendesen megdöbbentette az embert. :eeekkk:

Meg azt, hogy Nikolaj Lie Kaas a legbrutálisabb fizimiskával bíró nyomozó, akit életemben láttam – basszus, olyan feje van, hogy nem mennék vele szemben egy sötét sikátorban… :-)

…és hogy Fares Fares-szel alkotott nyomozópárosuk pedig az egyik legjobb a sok közül. :respect:

Nem, nem. Nem mondok semmit a tartalmáról: megteszi helyettem az imdb, meg a port, és még pár oldal. :sör:

Én csak azt mondom, hogy brutális volt – és iszonyú jó. Ez utóbbi a legpontosabb leírása az élménynek: „iszonyú – jó”. :respect:

Most pedig megyek és bepótolom a Fácángyilkosokat és a Palackpostát is… Hogy miért hagytam ki eddig őket… :gyagya:

A Long Way Down – Hosszú az út lefelé

Komolyan mondom, hogy egyszer, korábban, már ezt is beszereztem, de valahogy… csak nem kerítettem sort rá. :shameonme: :-///

Igen, igen – én már csak ilyen vagyok: leszedek jónak ígérkező filmeket, aztán meg nem nézem meg őket. Logikus. :-PPP

…

Szóval, itt azért pár szó a történetről: szilveszter éjjelén négy ember találkozik Londonban, egy ház tetején (ahonnan előszeretettel vetik le magukat az öngyilkosok…) – valamennyien öngyilkossági szándékkal.

 

Kicsit később paktumot kötnek, hogy hat hétig, Bálint-napig egyikük sem kísérli meg eldobni az életét, hanem megpróbálnak értelmet keresni benne – és ha nem találnak, akkor Bálint-napon...

Egy végtelenül kedves, szeretetre méltó, szívhez szóló film kerekedik ki ebből, ahogy Martin (Pierce Brosnan), Maureen (Toni Collette), Jess (Imogen Poots), és JJ (Aaron Paul) elkezdenek egymásra és saját életükre is figyelni, és keresni azt, ami miatt mégis érdemes élni.

Oké, én Maureen történetét végigsírtam, nincs mit tagadni rajta. A beteg, többszörösen sérült, magatehetetlen gyermekét egyedül nevelő anya sztorija úgy fájt nekem, mintha izzó késekkel vagdostak volna…

„- I should have seen it coming. If he'd had... If he'd had proper care then...

- Maureen... you saved him. It was a myocardial infarction. He... He had a heart attack of sorts. His symptoms were almost invisible. I didn't notice it. I was monitoring it and I didn't... But you caught it. You saved his life. Matty's a very lucky boy to have you.

- I only had one thought. When he... If he dies, I die.

- Well, he lived.”

…

De nem volt ez egy nagyon fájó dráma! Igen, fájt-fájhatott benne sok minden, de alapvetően életigenlést üzent: hogy érdemes. Hogy kár lenne, hogy nem szabad eldobni, időnek előtte.

Nick Hornby regénye alapján készült a film: köszönet néki érte. :sör: :respect:

Swimming with Men – Férfiak fecskében

Oké, már tudhatjátok, mi a helyzet: ezt is beszereztem egyszer, nem kerítettem sort rá, töröltem, elfeledtem… egészen mostanáig! :-P :-/

Rengeteget nevettünk rajta: értettük a drámáját, értettük a krízisét – de annyira életigenlő, és annyira feldobó a sztori… igazi feelgood. :thumsup: :sör:

Az amatőr szinkronúszó csapat tagjai (kettő kivételével) csupa általam ismert és szeretett angol színész: Rob Brydon, Rupert Graves, Thomas Thurgoose, Adeel Akhtar, Jim Carter, Daniel Mays. :sör:

 Mondjuk, akik pluszban vannak (kilógnak a sorból…?), ők New Guy (Ronan Daly) és Silent Bob (Chris Jepson) – őket igazából nem tudták, de láthatóan nem is akarták megtölteni élettel, ami azért… bármennyire is tetszett a film összességében… szerintem egy szegénységi bizonyítvány. :-/

…

De a rengeteg poént, finom angol humort, és feledhetetlen egysoros beszólásokat nem lehet eltagadni a filmtől. :-DDD

„- Hey, good trainers, mate.

- Cheers, mate. Yeah. Breathable and flexible. I've got a contact at Shoe Locker.

- Oh, you mean a thief?

- I mean a contact.

- He steals stuff.

- Liberates them and gives them to the poor.

- Robin Hood in Reeboks.

- Twat.”

:-)))

„I'm an innocent man.”

:-DDD

A valós svéd férfi szinkronúszó csapat, akik ihlették ezt a filmet – és meg is jelennek benne: mint a svéd szinkronúszó csapat :-) –, olyan mottóval alapították az első férfi szinkronúszó egyesületet, amit nem lehet nem szeretni.

„In 2003 the Stockholm Art Swim Gents were formed „as a protest against the meaninglessness of life”.”

:sör: :-)))

Lehet, hogy nekem is csatlakoznom kéne egy ilyen szinkronúszó csapathoz… :-)))

Remek időtöltés, igazi feltöltődés ez a film. :sör:

Jó filmek 1. ... Hotel Mumbai & Green Book – Zöld könyv & Glass - Üveg

Nem kezdek bele abba, hogy hol voltam sokáig. Vannak mélypontok, rossz napok, amikor az ember úgy érzi, rá jár a rúd.

Egy ilyen szakaszon vagyok túl. (Remélem…)

Néztem filmeket, jókat, de van, amit már vagy egy hónapja, így nem tudok – és nem is akarok – külön-külön rivjút írni róluk. Távirati stílben: de szólok róluk, hogy érdemesek a rájuk szánt időre.

Hotel Mumbai

Dev Patel filmjeit keresgettem – a bitang jó Lion után :sör: –, amikor rábukkantam erre.

Valami okostojás azt írta a Hotel Mumbai kapcsán: „vajon szabad-e egy terrortámadásból akciófilmet csinálni?”…

…arra gondolok, hogy az illető csökött sznobbal nem ugyanazt a filmet láttuk. :-PPP

Ha a Hotel Mumbai neked „akciófilm”, akkor vannak még bőven hiányosságaid filmkritikusi téren, aranyapám. :thumbsdown:

A Hotel Mumbai nyomasztó volt. Zsigeri. Vérfagyasztó. Kegyetlen. És velejéig aljas, ocsmány.

Mert fegyvertelen, ártatlan, mit sem sejtő embereket hidegvérrel kivégezni, agyonlőni, lemészárolni… az a legnagyobb gyávaság jele. Undorodtam tőlük. Ezektől az embernek látszó férgektől. És iszonyodtam, mennyire képesek elaljasulni.

…és a legvégén, amikor végre rájuk törték a kibaszott ajtót, és lerohanták őket az állig fegyverzett kommandósok, annyi frusztráció gyűlt össze bennem, hogy legszívesebben üvöltöttem volna a gyönyörtől.

Ez nem akciófilm volt: hanem egy gyáva, ocsmány terrortámadás – a fegyvertelenek ellen.

És az embernek minden idegszála remegett tőle és felfordult a gyomra…

Dev Patel-nek pedig egy olyan monológja van benne, ami szíven üti az embert.

„This is my... this is my pagri. To us Sikhs it is... It is sacred. It's a... It's a symbol of... honour. And courage. Since I was a small boy, I've... never gone outside without it. To do so would bring shame to my family. But while we are in this hotel, you are my guest and I am your staff, so if it would make you feel comfortable, I will take it off. Would you like that?”

Tudod, a mostanában a szememben egyre jobban lecsúszó, egyre pökhendibbé váló, valaha „hollywoodi fenegyerek” néven emlegetett Tarantino Kill Bill-jében van egy jelenet, amikor Michael Madsen leveszi kalapját – és még David Carradine is azt mondta róla, az a kedvenc jelenete.

Nos, amikor Dev Patel leveszi a a pagri-jét… az 100% jobban üt, mint _bármi_ Tarantinónál.

Nem mondom, hogy „must see”, mert nem az – megértem, ha valakinek egy ilyen aljasság dramatizálásához nem fűlik a foga.

De nekem látnom kellett. :respect:

Green Book – Zöld könyv

Viggo Mortensen – nekem akkor is jöhet, ha… szóval, bármikor. :respect:

Megint olvastam egy-két okostóbiást a neten, hogyaszongya: „szépíti, devalválja és idealizálja a korabeli afroamerikaiak életét, és a fehér rasszistával való barátsága teljesen nevetséges, klisés és kiszámítható”.

Mondjuk, így bevágni a sarokba Frank Anthony „Tony Lip” Vallelonga Sr. (1930-2013) és Donald Walbridge Shirley (1927-2013) valódi, létező, megtörtént barátságát… szerintem olyan, mintha leköpné valaki az emléküket.

…

De persze van, akinek ez belefér a munkásságába. :thumbsdown:

Ez egy road movie – és egy barátság kialakulásának története, ami egyszerre felkavaró és gyomronütő a korabeli közeg miatt – másrészt pedig felemelő és emberi.

Viggo Mortensen és Mahershala Ali remek párost alkotnak, útjuk, történetük szerethető és megindító.

Egy remek film, amit csak azok hanyagoljanak, akik túl cinikusak és megkeseredettek a pozitív történetekhez.

Glass – Üveg

Kicseszettül unlak benneteket, Shyamalan-utálók, köpködők és mocskolók. Tele van veletek a tök… födőm. :sux: :thumbsdown:

Ráugrotok minden filmjére, mint tyúk a takonyra, hogy aztán dobáljátok rá a szart.

Ha megengeditek: takarodjatok el a büdös francba. Valamennyien.

…

Most, hogy egy kicsit leeresztettem a gőzt :-PPP elmondom, mi van.

Én szeretem Shyamalan munkásságát – de lassan megmérgezik az én szememben is őt a mocskolódók, és már majdnem szégyellem és kerülöm a filmjeit.

Így hagytam ki (Istvánnak hála: csak _majdnem_!!!) a Lady in the Water-t, és most (_majdnem_!!!) a Glass-t is.

Mit is mondhatnék én erre nektek, Shyamalan-haters… ?! Hogy klasszikust idézzek:

„Your leechcraft would have had me crawling on all fours like a beast!”

:bastards:

:-OOOOOOOO

A Glass… bitang jó film. Elcseszettül remek. Olyan ütéssel a végén, hogy remeg tőle az ember gyomra.

„I've turned off the water hoses in your room, David. There's only the door left. It's metal. But you can't get through it, because people's bones break against metal, and you're nothing special. A lot of people are going to die, Overseer, if you don't get through that door.”

Ha nem szeretném olyan piszkosul a Lady in the Watert és benne Paul Giamattit – és Freddy Rodríguez döbbenetesen ütős, lelkembe vágó jelenetét… –, akkor azt mondanám, hogy mostantól a Glass a kedvenc Shyamalan filmem.

…de így „csak” a második helyen áll: de oda úgy lépett fel, hogy megremegett alatta a Föld.

Nem mondok róla semmit, mert látni kell – minden szóval csak a film hatásán csorbítanék.

M. Night Shyamalan tud filmet csinálni – és jó filmeket csinál. Figyelni kell rá. Érdemes. :respect.

Barátok...

Amikor meghallottam az új(?) Wellhello számot, rögtön Ti jutottatok eszembe...

...igaz, készítettem már jobb képeket is rólatok - de ahogy öregszetek, egyre nehezebb. :-)))

2019. március, Debrecen

Sör, málnaszőr, memória javító tea, tejbegríz és spenót mindenkinek, Barátaim!


(A klip utolsó másodperceiben mi is feltűnünk, egy lépcsőn ülve... ;-) )

"Ha holnap lesz az utolsó nap
Ez már akkor is így marad
Veled jöttek a szép idők 

Óh barátom!

 
Emlékszel, mit akartunk
Mondd, ahhoz képest most kik vagyunk
Ugye visszatérnek a szép idők
Óh barátom!"

Lion (2016)

„Do you have any idea what it's like knowing my real brother and mother spend every day of their lives looking for me? Huh? How every day my real brother screams my name? Can you imagine the pain they must be in not knowing where I am? Huh? 25 years, Luce! 25!”

…

Látod-látod… vinnyogok itt, mint az egyszeri felcsúti stróman, amikor elgurult egy lyukas garas a zsebéből az üres stadionban, szotyiköpködés közben, hogy jaj, milyen szar is most neki… aztán beüt egy olyan remek film, hogy az ember köpni-nyelni nem tud.

…

…miután lecsengett a végefőcím, és kifutott a film, az ember képtelen elaludni.

Először bemész a gyerekszobába, leülsz a szőnyegre az ágya mellé… és hallgatod, ahogy szuszog.

Aztán rájössz, hogy a sírásoddal fel fogod ébreszteni, ezért kijössz a szobájából, kimész a teraszra…

…és ott sírsz tovább, az éjszakába.

…

A film iszonyú megterhelő, döbbenetes – talán egy keresztény embernek főleg.

Mert az első egy órája az üvölti vicsorogva, elállatiasodva, habzó szájjal a képedbe, hogy

NINCS ISTEN!!!!!

…

Aztán a film végén csak csöndesen füledbe súg a Szentlélek… hogy van.

Látod? Mégis van.

…

Azt mondják/írják erről a filmről, hogy a „The New Slumdog Millionaire”… nos, érzésre van is benne némi igazság, de egy nagy eltérés van: a Lion igaz történeten alapul. Ezért nekem legalább 100x jobban fáj.

A film Saroo Brierley történetét meséli el, akit Sunny Pawar és Dev Patel személyesítenek meg… de piszokul átütően.

Dev Patel remek színész, ezt már a Skins óta tudjuk :thumbsup: – de amit Sunny Pawar is letesz az asztalra… nyolc évesen… nem is tudom. Én sokszor úgy éreztem, hogy egy dokumentum filmet nézek, úgy, hogy valaki megpróbál túlélni (majdnem azt írtam először, hogy „éli az életét”… :-OOO :eeekkk: ), és közben titokban filmezik. :respect:

(Azt tudtátok, hogy a Lion amerikai premierére Sunny Pawar nem kapott vízumot a Trump-féle adminisztrációtól a migrációs szabályozás miatt? Mert veszélyt jelentett az „Nagy Amerikai Egyesült Államokra”. Egy nyolc éves kisgyerek.)

A film első órája egy kisgyermek kálváriája, akit a sors és a körülmények elragadnak az otthonától majdnem 1500 kilométerre.

A második óra a Tasmániában örökbe fogadott és 25 évig nevelt férfi története, aki egyre kétségbeesettebben és elszántabban próbálja megtalálni szülővárosát és vér szerinti családját.

És egyre jobban kísérti bátyja, Guddu (Abhishek Bharate) emléke, akivel nagyon szerették egymást, akire a kis Saroo mindig is felnézett.

Döbbenetes, nagy hatású film – ami sokkol azzal, hogy megtörtént.

…

Nem is tudom.

Én mostantól egész másként nézek magam körül a Világra.

És… bár nem hittem volna… de tényleg van olyan, hogy „nomen est omen”.