Bocsánat, mea maxima culpa, my bad. :sör:
Nem így terveztem, nem is így jeleztem előre – nincs mit
magyarázkodnom: az én hibám.
Szerettem volna sokkal hamarabb jelentkezni a jó
filmekkel (mintha nem késtem le volna velük így is, hiszen mind 2018-as… :-P :-/
), de ez nem történt meg.
Most próbálok viszont annál lelkesebb lenni: ha már
egyszer végre ilyen remek szériát tudhatok magam mögött. :sör: :-)
Searching –
Keresés
Arra gondoltam: ez a csúcs. Ez a tavalyi év legjobb
filmje. :sör:
Le sem bírtuk venni a szemünket a képernyőről, szinte
lélegzetvisszafojtva lestük a kétségbeesett apa (John Cho) kutatását az eltűnt lánya után.
Ez pedig annak a fényében különösen döbbenetes, hogy
szinte az egész film a számítógépen, mobiltelefonon, videótelefonon, skypon,
chat-szobákban, fájlmegosztókon, közösségi oldalakon, videómegosztókon,
webkamerákon zajlik – vagy pontosabban: azokon keresztül áll össze a történet.
És döbbenetesen izgalmas. :respect:
Az egyedülálló, özvegy apának eltűnik a lánya, és
telefonon, interneten, közösségi oldalakon keresztül próbálja megtalálni.
És már az első lépéseknél ráébred: a lánya egyáltalán nem
olyan, mint amilyennek ő hitte, „ismerte”…
Az okoseszközök és a számítógép segítségével zajló
nyomozás marha izgalmas, és remek fordulatokat rejt – talán csak az zavart egy
kicsit, hogy apa olyan könnyen töri fel a lánya jelszavait, és jut be a
fiókjaiba, hogy csak pislogtam… Bár volt momentum, amikor apa konferencia-híváson
munkáról tárgyalt, de abból nekem nem jött le, hogy vmiféle számítógépes guru
és/vagy programozó lenne a szakmája. :-/
Szerintem, nem lehet, de nem is érdemes többet beszélni
rajta. :sör:
Must see.
Don’t Worry, He
Won’t Get Far on Foot
A „Searching” után néztem, és arra
gondoltam: „na EZ a tavalyi év legjobb filmje!”. :sör:
Joaquin Phoenix…
megint. Újra és megint. :respect:
Nézed a filmet, és arra gondolsz: „basszus, ezt _senki más_ nem tudta volna így, ilyen
hitelesen eljátszani, ahogy ő”. :respect:
Azt gondoltam (hja, igen, gondoltam én már sok
hülyeséget, aztán meg estem jól pofára… :-P :-) ), hogy a „The Sisters Brothers” a legjobb alakítása… nos, ezt át kell
értékelnem a „Don’t Worry”-fényében.
:sör:
Ahogy pereg a film, ahogy telnek a percek – és végül
lecseng az „end credit”, ugyanaz a fájdalom érintett meg, mint amikor az „End of the Tour”-t néztem meg…
…hogy már csak akkor látom egy elképesztő, egy zseniális,
egy inspiráló ember történetét, akkor szerzek róla tudomást, amikor már
eltávozott az élők sorából. :RIP:
…
Valahogy ez mindig így van? Hogy csak akkor
tudunk/kezdünk értékelni valakit, amikor már nem él…?!
Miért…?!
…
De méltatlan lennék, hogyha nem dicsérném kellőképpen
Donnyt, a mentort megformáló Jonah Hill-t.
:leborul:
Kezdem azzal: először meg sem ismertem – én egy dagi,
vicces sidekick srácként emlékeztem rá, itt meg teljesen slank: és ráadásul a
szerepe sem illett az én régi emlékeimbe.
És bitang jó a srác. :sör: Olyan beszélgetései vannak
Joaquinnel, hogy csak pislogtam…
Oké, a csoportterápia mindig is tetszett nekem, mint
filmtéma (szerintem marhára rám is férne egy igazából is… de helyette egyelőre
blogot írok :-P :-) ), szóval, ahogy az önsegítő csapat működik és
együttműködik, az nekem igazi ínyencség.
És a Jonah Hill
alakította mentor valahogy… olyan irigylésre méltóan bölcs, empatikus, és
értelmes srác, hogy nem csak őt irigyeltem, de mindenkit, aki beszélhetett
vele.
A francba: marha jó film. Überelte nálam a „Searchinget”.
:sör: :thumbsup:
Den skyldige –
The Guilty – A bűnös
A fenti kettő után néztem meg, és elképedve voltam
kénytelen felülbírálni korábbi kijelentéseimet.
Mert _EZ_
a tavalyi év legjobb filmje. :leborul:
Általában a kanapén héderelve, elfeküdve, könyökölve, de
mindenképpen hátradőlve nézem a filmeket.
A „Den skyldige”
alatt egyre előrébb hajoltam… majd előrébb ültem… végül csak fél fenékkel a
kanapén szorongtam végig az egészet. Nem tudok mást mondani-gondolni:
egyszerűen beszippantott, magához/magába húzott a történet.
2005-ben, a Sin City-t indítottam el a lejátszón,
és a tévé előtt megállva(!) néztem egy darabig, hogy milyen minőségű a
felvétel, és mennyire értem az angol feliratot.
…fél óra elteltével tudatosult bennem, hogy még mindig a
tévé előtt állok, és úgy nézem a filmet… és mivel emiatt elég hülyén éreztem
magam, fél fenékkel (mint aki ugrásra kész) a kanapé szélére ereszkedtem, és
úgy folytattam tovább…
Most ugyanez a feeling csapott meg a „Den skyldige” alatt, ami egyszerűen egy döbbenet.
Mert a „Sin City” az „Sin City”, oké –
berántott, mint a gépszíj, mert soha nem volt hozzá hasonló. :sör:
De az, hogy amikor egy rendőr, Asger (Jakob Cedergren)
folyamatosan telefonálgat a segélyhívó központból, ugyanilyen berántást
produkáljon – az minimum egészen elképesztő. :respect:
Mert ennyi a történet: segélyhívó-ügyeletben lévő Asger
segít egy kétségbeesett nőnek.
De olyan dráma bontakozik ki ebből, hogy a fal adja a
másikat.
Ahogy jönnek, buknak ki a fordulatok, az ember se köpni,
se nyelni nem tud, csak tágra nyílt szemmel bámulja a képernyőt.
És egyszerre várja, hogy csörögjön a Asger telefonja – és
egyszerre fél attól, hogy újra meg fog csörrenni…
…
Eszelősen jó thriller a „Den skyldige”. Most ezt tartom a tavalyi év legjobb filmjének (de
nálam csak a 2020-as listára fog felkerülni… :-/ :-P ).
Persze, hacsak nem übereli mégis valami… valamikor. ;-) :sör:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése