Perfetti Sconosciuti – Teljesen idegenek & On the Milky Road – Tejben, vajban, szerelemben & Un Petit Boulot – Másodállás & Pilgrimage

Igen, tudom, hogy kicsit sok négy filmről beszámolni, miközben tudván-tudható, hogy ilyenkor szoktam egy-egy jó filmet kevéssé értékelni, mert elnyomja esetleg a rákövetkező, de higgyétek el, most nem áll fent ez a probléma.

Ugyanis a négy filmből csak egy volt, ami igazán szóra/posztra érdemes, a többi a „futottak még”, „lehetett volna jobb is”, és az „egynek elment” kategóriákat bővíti – igaz, egyiket sem sorolom az „ezt megint minek kellett leforgatni” csoportba, aminek önmagában örülhetnék… de nem tudok örülni.

Nemhogy felhőtlenül, de sehogy se. :-/

Perfetti Sconosciuti – Teljesen idegenek

Mostanában sokat olvastam Paolo Genovese „The Place – A hely” című filmjéről, és egy rivjú sem mulasztotta el, hogy a szemére hányja, „nem annyira jó, mint a Perfetti Sconosciuti”.

Gondoltam, akkor már csak megnézem magamnak ezt a művet (és majd utána a „The Place”-t is, hogy én is jól összehasonlítsam… ;-) :-P ).

És meg kell,hogy mondjam, meglepően jó film volt a „Perfetti Sconosciuti”. :sör:

Egy régi baráti társaság gyűlik össze vacsorára, és valamelyikük kitalálja, hogy tegyék ki az asztalra a telefonjaikat, és aznap este minden sms-t hangosan olvassanak fel (a rájuk írt választ is), valamint minden telefonbeszélgetést hangosítsanak ki.

Ez a „játék” aztán egyre kellemetlenebb helyzetbe sodor – egyikük kivételével – mindenkit, és kiderülnek olyan dolgok, amik keményen próbára teszik a barátságokat és a házasságokat.

„I was a fag for two hours, and that was long enough.”

Az egyszeri néző (legalábbis én, Katicámat egyre jobban idegesítette…) elképedve figyeli, hogy milyen… hm… „szövevényes kapcsolati háló” van a baráti társaságon belül, és hogy mindenkinek van titkolnivalója… rosszabb esetben szégyellnivalója.

…

Csak egyikük egyenes, nyílt, tiszta, és őszinte, akit (főleg egy ilyen közegben) már szinte csodálni is lehet: és a néző irigykedve gondol arra – tényleg van(nak?) ennyire tiszta ember(ek) közöttünk…?!

„But there is something I want to say. This is an important moment, something you'll remember all your life. It's not just something to tell your friends tomorrow. If you think that later... whenever you look back on it, it'll make you smile... then go ahead. But if you don't feel like it, if you're not sure, then forget about it. Because you have plenty of time.”

„I have nothing to hide.”

A társaság „barátsága” és „összetartozása” egészen ijesztő lenyomatot képez, főleg az, hogy egy kivételével mindenkinek van takargatnivalója…

…ennyire kisszerűek, ennyire gyarlóak, ennyire kétszínűek lennénk? Javarészt?

Elgondolkodtató, érdekes, csavaros film volt. Tetszett. :sör:

On the Milky Road – Tejben, vajban, szerelemben

Nem, nem, ez nem „csajos” film, mint a „Izék, piák, szellemek”, meg a „Toszkána, motoszká’na, pocsolyában uszká’na” :-PPP, de a magyar címét (nyilván az _eladhatóság kedvéért_... :-PPP) erre a vonalra hangolták.

De ez nem vette el a kedvemet, mert ez egy: Emir Kusturica film! :sör:

Szóval, buktam rá, mint a tyúk a meleg… taktaharkányi búzaszemre, ugye. :-)

„Öntömjénezés” – jelentette ki a film végén a szintén Kusturica-rajongó Katicám, és ezzel a frappáns összefoglalással nem tudok nem egyet érteni. :thumbsup: Sajnos. :-P

Én – természetesen – túlfogalmaztam a véleményemet, és azt mondtam, olyan ez a film, mintha Kusturica saját magának a tribute-zenekarává vált volna: nagyon jól ismeri és használja a megszokott kliséit, amik még akár működhetnének is… de semmi újat nem tud hozzátenni a korábbi életművéhez. Minden, amit látunk tőle, csupán arra jó, hogy emlékeztessen: ilyet már csinált, és ilyet is… csak akkor sokkal-sokkal jobban. :-///

Én már a „Zavet – Macskajaj 2. Az ígéret szép szó” kapcsán felemlegettem azt a botorságot, hogy olybá’ tűnik, mintha Kusturica önmagát plagizálná… de ez a „vád” talán most még élesebben ütközik ki. :-///

Arra nem is merek/akarok gondolni, hogy azért tűnik ennyire önismétlőnek, amit csinál, mert… ennyit tud. Ezt tudja – nagyon jól – és ezt csinálja. Újra és újra.

… :-///

Az író/rendező/(főszereplő) itt is megindít jó pár remek, erőteljes mellékkaraktert, akik mindig nagyot dobtak a korábbi filmjein – ám a mű felénél mindenkit elhagyunk, és a két főhős, valamint a három, szinte néma üldöző története valahogy… egyre jobban ellaposodik, mert nem bírják a vállukon a terhet.

Bedob remek marhaságokat is: a golyózáporban rendszeres tejszállítás a katonáknak a frontvonalba ( :eeekkk: ), az összevissza járó, ön- és közveszélyes toronyóra, a kígyóetetések-birkózások, a fantasy/mágikus pillanatok, a gonosz, gyilkos, angol kommandó… és az ember ezeken sokszor vigyorog, vagy izgul, de állandóan elgondolkozik azon: ennek meg mi a fene volt az értelme/jelentése? Hogy illeszkedik az egészbe?

Hatalmasat röhögtem az embert beszippantó órán, meg a patak feletti gerendán a kossal öklelő-versenyt tartó részegen: mindegyik marha jó geg volt! :sör:

De hol a helyük a film egészében…?

Aztán meg az ötlik fel a nézőben: itt nincs is „egész” – ötletek, gegek, foszlányok vannak, amiket összeférceltek, mint egy „menő” patchwork-öt… de valahogy nem áll össze az egész.

Mi leginkább arra a megoldásra hajlottunk, hogy Kusturica imádja Monica Beluccit, rajong érte, amit meg tudunk érteni: gyönyörű ez a Nő, 53 évesen is. :leborul:

Szóval, mivel Kusturica odáig van Monicáért, felkéri egy szerepre – és önmagát osztja be mellé főszereplőnek...

...ráadásul szerelmeseknek írja meg magukat! Így aztán a film második felében annyit ölelheti, csókolhatja, annyit gyönyörködhet benne közvetlen közelről (neglizsében…), amennyi ilyen jelenetet nem szégyell megírni. :-)

Komolyan mondom, férfiként nem tudom elítélni ezért: ha csak Monica közelsége miatt készítette el a filmet – esküszöm, igaza van! :sör:

Ám, ha a Macska-jaj, és az Underground fényében nézek az „On the Milky Road”-ra… hát bizony… van köztük némi klassziskülönbség. :-///

A zene újfent remek, vannak fantasztikus (a film felénél eldobált…) mellékkarakterek, Monica Belucci gyönyörű, a táj csodaszép, elsütnek néhány orbitális geget, a befejezés pedig legalábbis… epic. :sör:

Mégis azt mondom, hogy nem egy jó film. Sajnos. :-///

Un Petit Boulot – Másodállás

Újfent egy olyan francia vígjáték, amit igazán nem lehet bántani – de dicsérni se nagyon. :-S

Jópofa a benzinkutas története, aki közben bérgyilkos is lesz, de sokszor mintha a film sem tudná, hogy most tényleg merje poénra venni a figurát, vagy inkább legyen menő.

Nem, „menő” sosem tud lenni – igazából nem is akar –, de nem mer bátran, agyeldobósan nevettetni sem.

Olyan kis „szőrmentén”-poénokkal operál, és az embernek az az érzése: ez az egész egy kihagyott ziccer.

Mert lehetett volna egy fergeteges vígjáték is – de mert elég kicsit álmodni, és egy esős délutánra illő családi tévéfilm lett csak belőle.

Nem is értem ezt az egészet. Kihagyott ziccer. :-(

Pilgrimage

Ezen meg csak pislogtam.

Középkori Írország, szerzetesek, lovagok – és egy ereklye.

Egy amolyan kellemes „B”-filmet vártam, ami véres, mocskos, „sötét középkoros”.

És meglepődve hőköltem hátra, amikor feltűnnek benne hollywood-i színészek: Tom Holland, Jon Bernthal, Richard Armitage… :eeekkk:

…azon meg még jobban meglepődtem, hogy nem lett a játékuktól jobb a film. :-/

Megmarad kellemes független-filmnek, amit eleve vártam: nem egy nagy durranás, de van szíve, és kis/kevés pénzből egészen hangulatos történetet kreál.

De közel sem lett olyan jó, mint pl. a 2010-es elcseszettül remek Black Death. :respect:

És kissé fura, hogy hollywood-i/amerikai színészek vannak benne… mintha azt hitték volna a készítők, hogy ők adják el (jobban) a filmet.

Ám ez nem jött össze, szvsz…

Talán hitelesebb, ütősebb lett volna az egész, ha remek ír/belga/angol karakterszínészek (akik pl. a rablókat, vagy a kísérő testőröket alakították) formálják meg a három főhőst is, és nem osztják rá azokat az amerikaiakra.

Nem tudom. Talán.

Így viszont megmarad egy független-filmes kísérletezésnek/próbálkozásnak – aminek nem rossz.

De nem is igazán jó.