Nordesben az ork olyan...

...mint a trágyaszállító
;-)
:-)

Egy kis személyes élményblogolás - még trágyaszállító kisiparos koromból. ;-) :-)))

2011.08.18-án volt, amikor befejeztem a "Conan él!" című novellámat, ami akkori meggyőződésem szerint a "hattyúdalomnak" szántam - azzal az elhatározással, hogy többet nem írok.

Ennek több oka is volt, amiket sem akkor, sem most nem részletezek...

...erre úgy néz ki, hogy idén, majd' 4 évvel később, mégis megjelenik tőlem egy új novella. :-)

Igazából most semmi mást nem akarok, csak köszönetet nyilvánítani. :sör:

Köszönet Hüse Lalinak, akinek "Nordesben az élet olyan, mint a bor" című írásművét olvasva újra feltámadt bennem a vágy és a lelkesedés, hogy újra írhassak... ;-)

Köszönet Nemes Istvánnak, aki még mindig szeretettel és örömmel fogadja, amikor jelentkezek egy írással - és utána újra és újra leteremt ugyanazokért a hibákért, amiket újra és újra elkövetek, és ahelyett, hogy fejbe verne a kézirattal, vagy egy hirtelen felindulásból felragadott, üzemen kívüli dobozmonitorral ;-) türelmesen elmagyarázza 1001x is, hogy mit csináltam rosszul, és hogyan kellett volna jól csinálni. És valahogy sosem érzem, hogy legszívesebben megfojtana... ;-)

Köszönet Tóth Norbinak, akivel együtt járunk NFL és HFL meccseket nézni, és közben inspirált az újabb és újabb megjelent regényeivel, és sörözés közben jókat dumálva ráébresztett, hogy hiába hittem én azt, mégsincs vége még az életemnek - ráadásul elintézte (személyesen) nekem (!!!), hogy a Sport tévé több darts versenyt mutasson... ;-)

Köszönet Szendrei Tibinek, aki pedig arra ébresztett rá, hogy nem feltétlenül muszáj elpunnyadni, eltunyulni, és a sportolást elhanyagolni - és negyven fölött is lehet az ember életerős, és életvidám, és simán nézhet ki legalább tíz évvel fiatalabbnak az ember: mint ő... ;-)

Köszönet Nagy Gergőnek, aki véleményem szerint szenzációsan keltette életre a novellám főkarakterét - amiről eddig azt hittem, hogy ilyet csak Szendrei Tibi tud csinálni... ;-)

A novella címlapképén Fűrészcsókolt Wograf, jelenleg visszavonult, vén hajóskapitány látható, akivel az éppen Nordesben turistáskodó, kedvenc rohadalmi orkjaim összefutnak...;-)

"Vele szemben, a félhomályos kapumélyedésben, egy öreg, félszemű, sebhelyektől tarkított, határozottan ravasz képű ork támasztotta a falat, a szájából kilógó pipa szárát rágcsálva.

– Ezer titkát is ösmered? – kérdezett vissza gúnyosan, foghegyről. – Nem mondod, he?! Hát nagyon derík egy… egy miafene is vagy te pontosan te?

– Orkpe! – vágta rá az aprójószág. – Fifikás Fikusz a nevem, bizonyára már hallottál felőlem!

A félszemű valami elképesztő ügyességgel sercintett a lába elé egy loccsanósat a szája bal sarkából, miközben a jobb sarkában meg sem billent a pipa.

– Orkpe?! – vakkantotta kérdően. – Oll’at még nem nyuvasztottam. És hogyan is szörtyögted… nem nagyon írtettem, mert belelógott az orrod a szókba… akko’ Fikás Fingusznak hí’nak?

– Hö-hö… hö-hö-hö… – Hallatszott valami vidám, trágyaleheletű röhincsélés az orkpe háta mögül.

– Nem! – kiáltotta dühösen az ork-törpe keverék. – Fifikás Fikusz a nevem! Híremet messzeföldön ismer…

– A redvás, bödös íletbe’ nem hallottam még ezt a nevet – vágott közbe a félszemű. – E’ppedig igaz, mer’ emlíkeznék rá, mivel nagyon röhögsíges, az.
(...)
    – Állassunk má’ meg egy kicsinykét, hóha te! – horkantott fel a félszemű öreg, és kilépett a kapualj árnyékából. – Most má’ akarnám írteni, hogy hogyan és miként ez!

Ahogy a vén ork előnyomult, Fifikás Fikusz azon nyomban lépett hátra kettőt. Utána meg még gyorsan vagy tizenegynimennyit.

Ugyanis a vén félszemű eleddig takarásban lévő jobb kezében egy hatalmas, fűrészfogú pallost pillantott meg, ami első pillantásra egy vénebb tölgyfát is képesnek látszott átmetszeni. Második pillantásra pedig bizonyos lett abban, hogy hat orkot, meg egy orkpét egy csapásra biztosan…

Ráadásul önmagában egyetlen egy orkpét, meg csak úgy, szinte mellékesen, hogy észre se veszi, hogy kettébehasította.

– Híjjjnye, azt a kurrr… ta teringettét! – kiáltott fel elismeréssel vegyes ámulattal a remek fegyverek nagy tisztelője és ismerője, Tagbaszakadt Tompa. – Micsoda pompás gyíklesőd van, öregapó! Az életbe’ nem láttam még ilyet!

– Odahaza, Porbafingóba’ – morogta a vén ork –, nem is nagyon láthattá’ effélít, kölökcsiga!

– Tán’ még fakivágást is vállalsz vele? – incselkedett Velőloccsantó Tapló.

– Tán’ még le is darállak víle! Miután kicsontoztalak, takanyós!

– Nem kell ám ilyen idegesnek lenni, tata! – kérdezte Hegymozgató kajánul.

    – Tata ám a retkes öregapád – vágott vissza az öreg –, aki a lompos farkát lógatta a vízbe, hogy villámló ráját fogjon! De csak a pudvás nagyanyád kapott rája…"


És hogy hogyan is tett szert a vén tengeri ork a különleges kardjára?

  

"– Jó tíz íve, ho’ a hajónkon, a rettegett Dögvészhozón, rajtaütöttek Kirohadtfogú Halfdan tengeri pribíkjei, a Hullámsír nevű irtóztató csatahajójukkal. A csata egy tejjes napig dühöngött… Nem akadt pihenís, csak a vígső, a sokfogú vitorlauszonyúak iszonyú pofájában. De míg így is győzhettünk vón’, ha nem eszi oda a rohadás a ribanc Farokrágó Bonnit is, az odvas csónakjával, a Vasboszorkával, amit nem átall faravellának nevezni az ordas nímbere… pföjj! Süllyedni kezdtünk vón’… Enmagam tudok kicsinyég a vízen vergődni, de olyan robbanások vótak odafent, hogy jobbnak láttam alábucskázni, míg egy kis nyugalom nem líszen. Mígis, egy fínyes tűzgolyó lett az, aminek a rákoknak szánt testem menekvísit köszönhetem. Mer’ pont így láttam meg, ahogy alattam a mílyből felfelé közelg egy vínsíges vín, hatalmas, fűrészpofájú míszáros, akinek lakmározni támadott kedve belőlem… De bennem nem ebídjire, hanem orkjára talált! A fíl szememet kimeste egy szörnyű csapással… csak Grooms csodájának köszönhető, hogy nem ment víle a fíl fejem is… de nem nyavíkoltam, mint egy vízbe vágott kölyökmacska, mert én fíl szemmel is jól láttam az ő kít szemit! Ezt a jobbik, orkcsöndesítő, embertaglózó öklömöt vertem bele előbb az egyik, majd a másik sunyi pislájába, ap’pedig íszvesztően kezdett csapkodnyi mindenfelé evvel a jó kis csontfűrésszel, ni! Öt orkot, és vagy tucatnyi sokfogút metílt kettőbe… háromba… meg négybe is… mire meglassúdott. Ín meg csak erre vártam! Mert nem addig a’! Az ín fíl szememírt kevís volt cserébe nekemnek az ő kít… nem annyira szíp, mint rút… szeme! Kellett az orrkardja is. Orkkardnak.
    A kondori orkcsoport megbabonázva itta a vén harcos minden egyes szavát. Meg az orruk előtt fáradhatatlanul köröző fűrészes kard sima, halálos fenyegetést sugárzó táncát…
    – A hátára csúsztam a bestínek, majd a fűrészorra tövit megragadván, tiszta erőből feszítettem felfelé a nyakát! A’mmeg vakon tombolt és vergődött alattam, úgy íreztem, előbb a fíl szemem, most meg a kít karom megy rája erre a cápára. Peniglen inkább rájának látszódott az. Vígül, Grooms, és valami uszonyatos tengeri szellem akaratából, győzedelmeskedtem. Egy rettentő reccseníssel letíptem a szörnybestia fejit, és felúsztam vígre levegőér’…
     – Én meg már azt hittem – morogta csöndesen Agyalaza –, hogy közben kinőtt a kopoltyúd. Meddig voltál a víz alatt? Úgy egy órát?!
     – Kussoljál már, baszki! – mordult rá ijedten Bunkóarcú. – Itt állok melletted! Ha meghallja, és idecsap rád azzal a ménkű fűrészes pallossal, az én anyámnak is menten két fél fia lesz!"

 Szóval, valami ilyesmire számítsatok... ;-)

:backinthesaddleagain:

:-)))