Stoker – Vonzások & What We Do in the Shadows – Hétköznapi vámpírok & Rigor Mortis

Hááát… pár szó egy remek filmről, és két olyan másikról, amikben több az ígéret, mint a megvalósulás… :-/

Stoker – Vonzások

István ajánlotta :sör:

Chan Wook-park (Oldboy, etc.) rendezte film, amit Wentworth Miller (Prison Break) írt.

Eeeekkkk… – mondom én erre.

De nagyon gyomorbavágó, zúzós film lett belőle, és teljesen illik Chan Wook-park bosszútrilógiájának folyamába – Wentworth Miller története méltó társa/partnere. :respect:

Ahogy István mondta: „az idegesítő, jellegzetes ázsiai filmes _elhajlások_ nélküli, teljesen európai/amerikai film”.

A történetről nem nagyon kéne beszélni, mert szépen előttünk bomlik-nyílik ki az egész, gyönyörűen felépítve… :sör:

A képi világa valami gyönyörűen megkomponált – és a lélegzetelállító, csodaszép képeket eszméletlenül nyomasztóan ellenpontozza a végtelenül sötét, és vérfagyasztó történet…

Matthew Goode -ról én eddig nem nagyon hallottam – de amit ebben a filmben nyújtott, az szinte hitchcock-i alakítás… És ezzel azt hiszem mindent elmondtam róla. :respect:

Fel kell erre a filmre készülni idegekkel – de látni kell. :sör:

What We Do in the Shadows – Hétköznapi vámpírok

Ez 7,6 az imdb-n…?! Eeez…?!

Bakker… Nagyon alacsony az ingerküszöbe akkor mindenkinek. :-P Szerintem, nektek a Limonádé című magyar szituációs komédia is bejönne! Ugorjatok már rá, mint tyúk a meleg tak… tak… taktaharkányi orrváladékra, oké?!

:-PPP

A nyomába nem ér a Shaun of the Dead-nek, a lába nyomát sem közelíti meg a porban. :-PPP

Az alapötlet pedig nagyszerű, az indítás remek – de onnan aztán folyamatos lejtmenetbe kapcsolunk, és meg sem állunk a vakond klotyójának az aljára épített fúrótorony legmélyebb pontjáig. :-PPP

Mert nekem piszokul elegem van már a „lúzerek szerencsétlenkednek, egyre nagyobb blődségeket elkövetve, egyre nagyobb hülyét csinálva magukból, és ez a poén, ha-ha”-típusú filmekből/sorozatokból. :suxxx:

Köszi, nekem az effélékkel már tele van a tök… tök… tökfödőm – és marhára nem találom humorosnak. :-PPP

Nézzétek, ha akarjátok, de én, amikor erre a filmre áldozott időmre gondolok, Stan bácsi véleményét osztom a Gravity Falls-ból (s02e06 Rémségek kis ajándékboltja), amit akkor mondott, amikor kénytelen volt megnézni Mabel kedvenc (infantilis) filmjét:

„Hát, kilencven perccel közelebb kerültem a halálhoz.”

:-))))

Rigor Mortis

 

Justin ajánlotta :sör:

…de nálam nem verte át a falat. :-/

Egyrészt túl besza… túl beijesztős volt a félénk, óvodás lelkemnek ;-) másrészt, amikor már kezdtem ráérezni a bukéjára – úgy éreztem, hogy szétesik-szétmállik az egész, mint a torta, amibe az óvodás kisgyerek belemarkol-beletapicskol. :-/

Pedig külön-külön mindenkinek a története érdekes lett volna: a Főhős srácé, a fürdőköpenyes, láncdohányos szellemvadászé, a fekete mágusé, a magányos (félőrült) anyáé, és a fehér hajú kisgyereké, az ikerszellemeké…

De ahogy „össze lettek eresztve”, az egész egybe lett „katyvasztva”, valahogy nem felerősítették, és kiegészítették egymást, hanem mindegyik személyes dráma… elsikkadt, elfonnyadt… elhalt…

A végén volt egy oltári jó fantasy-hirig a folyosón – de azt igyekezett a felirat is kellően érthetetlenné igázni, másrészt a készítők is úgy voltak/lehettek vele, hogy „mi fél szavakból is megértjük egymást, havernéző!”. Nos, csöndesen jelentem innen a végekről, hogy ez nem így történt, apafejek… :-P

A „végső” lezárás meg visszamenőleg is szemenköpte azt, ami korábban jó volt – és én a végén azt nyögtem magam elé: „ez egy elmebeteg faxság volt…”. :-PPP

Mondjuk, ez sem így van azért, mert tényleg voltak nagyon jó pillanatai a filmnek – csak az egész nem állt össze, és a végére meg… szóval, a vége aztán végképp nem sikerült. :-///

Kár érte. :shameonthem:

:-/

Gravity Falls – Rejtélyek városkája s01 + s02e01-e02

Oké, most már muszáj írnom erről a sorozatról is, mert annyira megszerettem (és Dávid is! :-) ), hogy ezt már tudatnom kell veletek. :-)))

Én ennyit röhögni rajzfilmen már nagyon régen röhögtem :-D – érdekes, Dáviddal szinte sosem egy helyen/poénon röhögünk fel, hanem más-más helyeken/poénokon, szóval, bőviben van benne elszórt gyöngyszem minden (mindkét) korosztály számára. :thumbsup:

És amikor nem együtt nézzük az aktuális/következő epizódot, mindig versenyt csinálunk belőle, hogy ki vett észre benne több rejtett utalást, felvillanást. :-)

Valamint nem elég, hogy nagyon tetszik, de még kedvenc karakterem is van benne! :-)

Stan bácsi! :-DDD

Stan bácsi akkora atomkirály csávó, hogy minden mozdulatán, beszólásán, megjelenésén, pofavágásán szakadok szét a röhögéstől.

:grunklestanforpresident:

:-DDD

Egy igazi piszok csibész :-DDD aki viszont a családját (Dippert és Mabelt) mindennél jobban szereti (mégha ezt sokszor… legtöbbször… általában :-) nem is mutatja ki), és egyébként sokkal több annál a kisstílű csalónál, akinek mutatja (álcázza!) magát. :sör:

Pont ilyen akarok lenni én is idős koromra. :-)))

(…ööö… vagy már ilyen is vagyok…?!?! ;-) :-)))) )

És ami számomra még jobban kiemeli Stan bácsit – az Bácskai János eszméletlenül remek szinkronhangja! :respect:

Minden szavának mélysége, színe és árnyalata van, és olyan jól kelti életre a karaktert, hogy el sem tudnám képzelni már Bácskai János hangja nélkül. :leborul:

Nem hagyhatom szó nélkül a többieket sem, hiszen minden magyar szinkronhang remek – igazi remek példája és utódja a híresen nagyszerű magyar szinkronhagyományoknak! :respect:

Dipper – Markovits Tamás, Mabel – Molnár Ilona, Soos – Sótonyi Gábor, Wendy – Dögei Éva

:sör:

…de nekem Bácskai János karcos orgánuma a kedvencem. :respect: Ugye, nem baj?! ;-)

És hogy miről is szól?

Beidézem a rövid ismertetőt a wiki-ről:

„A sorozat egy 12 éves ikerpárt, Dipper és Mabel Pines nyári vakációját követi nyomon, akik szülei erre az időre az Oregon állambeli Gravity Falls nevű helyre küldtek el, ahol nagybátyjuk Stan dolgozik. Ő az itt látható turistaattrakciót futtatja a városban, a Rejtély kalyibát, mely a környék természetfeletti legendáiból csinál pénzt. Dipper azonban felfedezi, hogy a városban valami természetfeletti valóban történik.

Dipper az erdő mélyén talál egy titokzatos naplót, amely a városban történő furcsaságokat foglalja magába. A naplót egy ismeretlen szerző írta, aki már hosszú évek óta nyomtalanul eltűnt. A sorozat egyes epizódjaiban az ikrek számtalanszor összeakadnak a városka furcsa és természetfeletti teremtményeivel (amik legtöbbször zombik, gnómok, szellemek és szörnyek), ezek miatt pedig gyakran csöppennek izgalmas, ám roppant veszélyes kalandokba. Ám leleményességüknek köszönhetően, és barátaik és családjuk segítségével mindig kimásznak a slamasztikából, s közben sokat is tanulnak a velük történtekből.”

Az első évadnak rengeteg olyan része volt, amin szakadtam… és akadt pár olyan is, ami… hm… nem fogott meg annyira… de az első évad utolsó két része (19. Álomugrók és 20. Gideon feltámad) már egy szinttel magasabbra emelték mind a cselekményt, mind a színvonalat – és a második évad első két része (1. Rejtély kalyiba és 2. Be a bunkerbe!) is tartotta és tovább vitte ezt a minőséget, aminek nagyon örültem – és nagyon sokat röhögtem. :-DDD

Oké, kibököm: Gideon talán az egyetlen karakter, aki idegesített – ennyit a negatívumokról. :-P

És amiről még meg kell emlékeznem az a sorozat „atyja” Alex Hirsch, aki nem csak írja a részeket, de a hangját is kölcsönzi több karakternek: Stan bácsi, Soos, Old McGucket, Bill Cipher, a törpék… :-)))

…de nem csak a szinkronizálását kell kiemelnem, hanem azt is, hogy Dipper és Mabel valójában ő, és ikertestvére Ariel . :-D

…és Stan bácsi pedig Stan nagypapájuk, akinél gyermekkorukban nagyon sok nyarat töltöttek. :-)

Ariel-is-Mabel 

Igazi szívderítő, felvidító sorozat a Gravity Falls, amit egy-egy zűrös nap végén megnézve mindig feldobja az embert, és vigyorogva megy tőle aludni. :sör: :-)))

A főcímzenéjét meg egyszerűen nem tudom megunni…! :-)))

Je fais le mort – Körberajzolva & Ex Machina

Ja bizony, hogy ez a sorrend… de bizomány… :-PPP

Je fais le mort – Körberajzolva

Egy számomra teljesen „noname” francia alkotótól (Jean-Paul Salomé – nem, nem láttam még tőle semmit…), és teljesen ismeretlen francia színészekkel (François Damiens, Géraldine Nakache, Lucien Jean-Baptiste – tőlük sem…), egy teljesen kellemes, és meglepően jól szórakoztató krimi vígjáték. :sör:

:-)

Az egyre kilátástalanabb élethelyzetbe kerülő, csúcson, de még annak a távoli közelében ;-) sem járt karakterszínész Jean Renault (François Damiens), akit rendszeresen összetévesztenek Jean Reno-val :-), kínjában már bírósági ügyek rekonstruálásában vállalja el a hulla szerepét.

Jean sosem arról volt híres (inkább idegesítő és (ki)utált…), hogy szerényen meghúzódva, csöndben teszi a dolgát, és a máséval nem foglalkozik. Folyton mindenkit kioszt, mindenbe beleszól, és mindent jobban tud – és ezt az attitűdöt le sem tudja vetkőzni. :-)

Így kerül bele a rekonstruálási munkába, ahol rögtön jobban tudja még a gyilkosnál is, hogy hogyan hajtotta végre a tettét. :-)

Itt is azonnal kinéz neki a lapát :-) ám néhány „mindent jobban tudó” megjegyzésével szöget üt a szép bírónő, Noémie (Géraldine Nakache) fejébe, aki (csöndben, nehogy „lovat adjon” az így is túl nagyképű Jean alá :-) ) utánanéz pár dolognak – és kiderül, hogy lehet, hogy tényleg Jean tudja jobban, hogyan is történt a bűntett…

A szörnyű hármas gyilkosság három napi rekonstruálása során Jean okoskodása miatt egyre újabb dolgokra derül fény, és nem csak a bírónő és a rendőrök, hanem az igazi gyilkos is rájön, hogy jobb lesz figyelni erre a bukott színészre…

A gyilkosságok ellenére a sztori valahogy végig olyan mederben folyik, hogy az ember szinte végigvigyorogja az egész filmet, és egyre jobban csípi a határozottan tuskó, és tenyérbemászó Jean-t.

:-)

Nagyon kellemes, meglepően vicces francia vígjáték – jó szívvel ajánlom. :sör:

(És azt hiszem, hogy rákeresek még pár François Damiens filmre. :thumbsup: )

Ex Machina

Ez ijesztő.

Több szempontból is.

Egyrészt azért, mennyire nem értek egyet semelyik ajnározó rivjúval. :-P

Ennyire szembeúsznék már az árral? Ennyire elvont vagyok/elvontnak akarok látszani?! Ennyire nem tudom rajta tartani a kezemet a filmvilág ütőerén…?! Ennyire nem veszek észre bitang nagy gyöngyszemeket…?!?! :eeekkk:

Másrészt azért ijesztő, hogy _ezt_ a filmet magasztalja mindenki – amit kb. annyira tartok értékesnek, mint egy rágóból fújt buborékot… :-PPP

Persze, magyarázhatok bele olyan értelmet, ami nincs a környékén sem; magyarázhatok bele olyan mélységet, mint a Mariana-árok, közben egy lábmosó is mélyebb nála; magyarázhatok bele csillogó észt és értelmet, miközben egy ördögpüfölő, vásári komédiás Vitéz László okosabb nála, minden téren.

Nekem már a „Her” is langymeleg lábvíz volt, amit napernyővel és jégkockával próbáltak felszolgálni – de az Ex Machina még annál is jobban lemegy kutyába. :-P

Pont ma olvastam, hogy korunk minden nagy számítógépes guruja, gondolkodója attól tart, hogy az emberiségre a legnagyobb veszélyt az AI-k jelentik.

És hogyha az AI-k öntudatukra ébrednek, akkor vége az emberiségnek – „gyün a Szkájnett, baszki, gyün a szkájba vert Szkájnet! öjjük meg gyorsan, amíg még lehet! (számító)géprombolók, előre!”.

Én annyira a hatása alá is kerültem, hogy a film végén menten földhöz vágtam a gyerek tabletjét, esküszöm… :-PPP

Basszus, ettől a „Terminátor-(d)effektustól” 2015-ben sem tudunk szabadulni. :-P

Csak az emberi hülyeség lett nagyobb 1984 óta – valahogy azt veszélyesebbnek tartom az emberiségre nézve, mint az AI-ket… :-PPP

Tehetjük ezt az időközönként hányingerként torkunkon felbuggyanó elmebetegséget valami hiperultimultiszupi titkos lavórba… izé… laborba, és tehetünk köré sztaniol papírt, meg tehetünk a fejére napszemüveget és papírcsákót, attól még ugyanazt a kört futjuk, ugyanolyan hülye alapfelvetésből, mint akár 1973-ban a Westworld – csak az legalább (akkor) még érdekes és izgalmas volt, és nem volt tele logikai lyukakkal.

Mert, ha kipislogunk a szemünkbe szórt csillámpor és konfetti alól, azért láthatjuk, hogy ez az egész… parasztvakítás. :-PPP

…és nekem rendesen meg is akadt a torkomon. :thumbsdown:

Ez lenne az évtized legokosabb sci-fi-je…?!

Na, _ez a kijelentés_ aztán 100x ijesztőbb, mint egy öntudatára ébredt SkyNet… :-PPP

Nordesben az ork olyan...

...mint a trágyaszállító
;-)
:-)

Egy kis személyes élményblogolás - még trágyaszállító kisiparos koromból. ;-) :-)))

2011.08.18-án volt, amikor befejeztem a "Conan él!" című novellámat, ami akkori meggyőződésem szerint a "hattyúdalomnak" szántam - azzal az elhatározással, hogy többet nem írok.

Ennek több oka is volt, amiket sem akkor, sem most nem részletezek...

...erre úgy néz ki, hogy idén, majd' 4 évvel később, mégis megjelenik tőlem egy új novella. :-)

Igazából most semmi mást nem akarok, csak köszönetet nyilvánítani. :sör:

Köszönet Hüse Lalinak, akinek "Nordesben az élet olyan, mint a bor" című írásművét olvasva újra feltámadt bennem a vágy és a lelkesedés, hogy újra írhassak... ;-)

Köszönet Nemes Istvánnak, aki még mindig szeretettel és örömmel fogadja, amikor jelentkezek egy írással - és utána újra és újra leteremt ugyanazokért a hibákért, amiket újra és újra elkövetek, és ahelyett, hogy fejbe verne a kézirattal, vagy egy hirtelen felindulásból felragadott, üzemen kívüli dobozmonitorral ;-) türelmesen elmagyarázza 1001x is, hogy mit csináltam rosszul, és hogyan kellett volna jól csinálni. És valahogy sosem érzem, hogy legszívesebben megfojtana... ;-)

Köszönet Tóth Norbinak, akivel együtt járunk NFL és HFL meccseket nézni, és közben inspirált az újabb és újabb megjelent regényeivel, és sörözés közben jókat dumálva ráébresztett, hogy hiába hittem én azt, mégsincs vége még az életemnek - ráadásul elintézte (személyesen) nekem (!!!), hogy a Sport tévé több darts versenyt mutasson... ;-)

Köszönet Szendrei Tibinek, aki pedig arra ébresztett rá, hogy nem feltétlenül muszáj elpunnyadni, eltunyulni, és a sportolást elhanyagolni - és negyven fölött is lehet az ember életerős, és életvidám, és simán nézhet ki legalább tíz évvel fiatalabbnak az ember: mint ő... ;-)

Köszönet Nagy Gergőnek, aki véleményem szerint szenzációsan keltette életre a novellám főkarakterét - amiről eddig azt hittem, hogy ilyet csak Szendrei Tibi tud csinálni... ;-)

A novella címlapképén Fűrészcsókolt Wograf, jelenleg visszavonult, vén hajóskapitány látható, akivel az éppen Nordesben turistáskodó, kedvenc rohadalmi orkjaim összefutnak...;-)

"Vele szemben, a félhomályos kapumélyedésben, egy öreg, félszemű, sebhelyektől tarkított, határozottan ravasz képű ork támasztotta a falat, a szájából kilógó pipa szárát rágcsálva.

– Ezer titkát is ösmered? – kérdezett vissza gúnyosan, foghegyről. – Nem mondod, he?! Hát nagyon derík egy… egy miafene is vagy te pontosan te?

– Orkpe! – vágta rá az aprójószág. – Fifikás Fikusz a nevem, bizonyára már hallottál felőlem!

A félszemű valami elképesztő ügyességgel sercintett a lába elé egy loccsanósat a szája bal sarkából, miközben a jobb sarkában meg sem billent a pipa.

– Orkpe?! – vakkantotta kérdően. – Oll’at még nem nyuvasztottam. És hogyan is szörtyögted… nem nagyon írtettem, mert belelógott az orrod a szókba… akko’ Fikás Fingusznak hí’nak?

– Hö-hö… hö-hö-hö… – Hallatszott valami vidám, trágyaleheletű röhincsélés az orkpe háta mögül.

– Nem! – kiáltotta dühösen az ork-törpe keverék. – Fifikás Fikusz a nevem! Híremet messzeföldön ismer…

– A redvás, bödös íletbe’ nem hallottam még ezt a nevet – vágott közbe a félszemű. – E’ppedig igaz, mer’ emlíkeznék rá, mivel nagyon röhögsíges, az.
(...)
    – Állassunk má’ meg egy kicsinykét, hóha te! – horkantott fel a félszemű öreg, és kilépett a kapualj árnyékából. – Most má’ akarnám írteni, hogy hogyan és miként ez!

Ahogy a vén ork előnyomult, Fifikás Fikusz azon nyomban lépett hátra kettőt. Utána meg még gyorsan vagy tizenegynimennyit.

Ugyanis a vén félszemű eleddig takarásban lévő jobb kezében egy hatalmas, fűrészfogú pallost pillantott meg, ami első pillantásra egy vénebb tölgyfát is képesnek látszott átmetszeni. Második pillantásra pedig bizonyos lett abban, hogy hat orkot, meg egy orkpét egy csapásra biztosan…

Ráadásul önmagában egyetlen egy orkpét, meg csak úgy, szinte mellékesen, hogy észre se veszi, hogy kettébehasította.

– Híjjjnye, azt a kurrr… ta teringettét! – kiáltott fel elismeréssel vegyes ámulattal a remek fegyverek nagy tisztelője és ismerője, Tagbaszakadt Tompa. – Micsoda pompás gyíklesőd van, öregapó! Az életbe’ nem láttam még ilyet!

– Odahaza, Porbafingóba’ – morogta a vén ork –, nem is nagyon láthattá’ effélít, kölökcsiga!

– Tán’ még fakivágást is vállalsz vele? – incselkedett Velőloccsantó Tapló.

– Tán’ még le is darállak víle! Miután kicsontoztalak, takanyós!

– Nem kell ám ilyen idegesnek lenni, tata! – kérdezte Hegymozgató kajánul.

    – Tata ám a retkes öregapád – vágott vissza az öreg –, aki a lompos farkát lógatta a vízbe, hogy villámló ráját fogjon! De csak a pudvás nagyanyád kapott rája…"


És hogy hogyan is tett szert a vén tengeri ork a különleges kardjára?

  

"– Jó tíz íve, ho’ a hajónkon, a rettegett Dögvészhozón, rajtaütöttek Kirohadtfogú Halfdan tengeri pribíkjei, a Hullámsír nevű irtóztató csatahajójukkal. A csata egy tejjes napig dühöngött… Nem akadt pihenís, csak a vígső, a sokfogú vitorlauszonyúak iszonyú pofájában. De míg így is győzhettünk vón’, ha nem eszi oda a rohadás a ribanc Farokrágó Bonnit is, az odvas csónakjával, a Vasboszorkával, amit nem átall faravellának nevezni az ordas nímbere… pföjj! Süllyedni kezdtünk vón’… Enmagam tudok kicsinyég a vízen vergődni, de olyan robbanások vótak odafent, hogy jobbnak láttam alábucskázni, míg egy kis nyugalom nem líszen. Mígis, egy fínyes tűzgolyó lett az, aminek a rákoknak szánt testem menekvísit köszönhetem. Mer’ pont így láttam meg, ahogy alattam a mílyből felfelé közelg egy vínsíges vín, hatalmas, fűrészpofájú míszáros, akinek lakmározni támadott kedve belőlem… De bennem nem ebídjire, hanem orkjára talált! A fíl szememet kimeste egy szörnyű csapással… csak Grooms csodájának köszönhető, hogy nem ment víle a fíl fejem is… de nem nyavíkoltam, mint egy vízbe vágott kölyökmacska, mert én fíl szemmel is jól láttam az ő kít szemit! Ezt a jobbik, orkcsöndesítő, embertaglózó öklömöt vertem bele előbb az egyik, majd a másik sunyi pislájába, ap’pedig íszvesztően kezdett csapkodnyi mindenfelé evvel a jó kis csontfűrésszel, ni! Öt orkot, és vagy tucatnyi sokfogút metílt kettőbe… háromba… meg négybe is… mire meglassúdott. Ín meg csak erre vártam! Mert nem addig a’! Az ín fíl szememírt kevís volt cserébe nekemnek az ő kít… nem annyira szíp, mint rút… szeme! Kellett az orrkardja is. Orkkardnak.
    A kondori orkcsoport megbabonázva itta a vén harcos minden egyes szavát. Meg az orruk előtt fáradhatatlanul köröző fűrészes kard sima, halálos fenyegetést sugárzó táncát…
    – A hátára csúsztam a bestínek, majd a fűrészorra tövit megragadván, tiszta erőből feszítettem felfelé a nyakát! A’mmeg vakon tombolt és vergődött alattam, úgy íreztem, előbb a fíl szemem, most meg a kít karom megy rája erre a cápára. Peniglen inkább rájának látszódott az. Vígül, Grooms, és valami uszonyatos tengeri szellem akaratából, győzedelmeskedtem. Egy rettentő reccseníssel letíptem a szörnybestia fejit, és felúsztam vígre levegőér’…
     – Én meg már azt hittem – morogta csöndesen Agyalaza –, hogy közben kinőtt a kopoltyúd. Meddig voltál a víz alatt? Úgy egy órát?!
     – Kussoljál már, baszki! – mordult rá ijedten Bunkóarcú. – Itt állok melletted! Ha meghallja, és idecsap rád azzal a ménkű fűrészes pallossal, az én anyámnak is menten két fél fia lesz!"

 Szóval, valami ilyesmire számítsatok... ;-)

:backinthesaddleagain:

:-)))