Calvary – Kálvária

„What would be the point of killing the bastard? That would be no news. There's no point in killing a bad priest. Killing a good one? That would be a shock! They wouldn't know what to make of that. I'm going to kill you, Father. I'm going to kill you 'cause you've done nothing wrong!  I'm going to kill you… because you're innocent.”

Huhhhh…

…

Amikor felfedeztem ezt a filmet, felcsillant a szemem: „John Michael McDonagh írta és rendezte! Aki a „The Guard”-ot is! Martin McDonagh-nak,  az „In Bruges” rendezőjének testvére! Milyen jó film lehet már ez!” – és lelkesen nekiugrottam!

…aztán a szemem vidám csillogása lassan kihunyt, és lelkesedésemet valami… melankólia, valami reménytelen kiábrándultság, valami lassú, mély fájdalom vette át…

Mert nem. Nem vagyok olyan naiv – vagy felfuvalkodott ostoba –, hogy azt higgyem, minden pap olyan, mint Pál Feri atya, vagy Böjte Csaba testvér, vagy Fazekas Gyuri atya, és azt sem hiszem, hogy a templomba csupa „derék” hívő ember jár.

De ez a film akkor is egy nagy pofon volt.

Nem is pusztán nagy pofon, hanem igazi iszapbűzű mocsár. A pokol fekete bugyra.

Mert súlyos, fájdalmas, gyomorbarúgó, és vérlázító igazságok kerülnek itt felszínre – és a torkunkon feltörekvő epét nem lehet egy pohár vízzel leöblíteni.

„I was raped by a priest when I was seven years old. Orally and anally as they say in the court reports. This went on for five years; every other day for five years. I bled a lot, as you can imagine I bled a terrible amount.”

…

Vajon meglepődik-e valamelyikünk, hogy az, akivel a fentiek megtörténtek, mélységesen gyűlöli a papokat, és az egyházat?! Hogy ettől gyilkos indulatai vannak?! Hogy a düh olyan szinten szétrágta a lelkét, hogy már csak gyújtani, tépni, zúzni, törni, ölni akar?!

Én biztosan nem lepődök meg ezen. És elítélni sem tudom ezért.

Gyerekekkel szembeni atrocitásért a kínhalál is túl humánus büntetés.

…és ez „csak” a film felütése.

A fentiek egy gyónás során jutnak Father James Lavelle (a nagyszerű Brendan Gleeson újabb zseniális alakítása!!!) tudomására, és a halálos fenyegetéshez rögtön egy határidőt is kap.

„Not right now, though. I'll give you enough time to put your house in order. Make your peace with God. Sunday week, let's say. I'll meet you down by the beach, down by the water there.  Killing a priest on a Sunday! That'll be a good one.”

A gyónás után pedig jön a Szentmise, ahol Lavelle atya, egymás után megáldoztatja a hívőket – miközben nyilvánvaló, hogy közöttük van a potenciális gyilkosa.

Így kezdődik el a pap következő hete, a kálváriája.

Rajta keresztül lassan megismerkedhetünk a kisvárosi hívők színes nyájával – akik között egy sincs, aki bűntelen lenne… vagy akit úgy nevezhetnénk „igaz hívő”. Vagy legalább „jó ember”.

…és ahogy eljutunk a következő vasárnapig, már látjuk a potenciális gyilkos igazát, miszerint, Lavelle atya valóban egy ártatlan, tisztességes valaki. Egy igazi jó ember, egy elkötelezett, mély hittel megáldott pap.

 

Míg körülötte mindenkiben a cinizmus, a gúny, a vallási hittételek semmibe vétele, az erkölcsi normák megvetése, az álságosság, a nyílt ellenségeskedés, némelyekben kifejezetten leplezetlen rosszindulat tobzódik.

Olyan, mintha a szenny és a bűn mocsarának tengerén hánykolódna a pap magányos lélekvesztője.

Ám ettől nem emelkedik piedesztálra: papként is megmarad gyarló embernek, aki bár törekszik a jóra, de néha… ő is hibázik, neki is félresiklanak a dolgai.

Csak abban különbözik a többiektől, hogy ő mindig képes megrázni magát, és felállni a földről. Megbocsátani, megbocsátást adni mindenkinek – még saját magának is, ami talán a legnehezebb.

M. Emmet Walsh, Aidan Gillen, Chris O’Dowd keltenek még életre személyeket – és Aidan Gillen színészi kvalitásai javára legyen mondva, az ő karaktere volt messze a legellenszenvesebb.

 

…vagy talán inkább a leggyűlöletesebb… :shameonme:

Nagyon nehéz film. Nagyon súlyos.

A végére pedig mintha kőkoloncok lógnának az ember nyakában.

Semmiben sem hasonlítható az In Bruges, vagy a The Guard mozikhoz.

Nem tudom, hogy ajánljam-e egyáltalán… Nem egy depresszív, nyomorba vezető út – hanem a való élet senkit és semmit nem tisztelő harsány önelégültsége, az örömök kiégésig való hajszolása, és mindenkinél mindent jobban tudása sugárzik belőle.

A testi és anyagi javakban való tobzódás, mások érzéseinek totális semmibevétele, sőt, kigúnyolása, megvetése, szinte alapfeltétel a társadalomba való beilleszkedéshez. És a farkasfalka látszólag elégedetten üvölt együtt – miközben egymást is megvetik és lenézik…

Nehéz szabadulni a film hatása alól.

Respect – de…

Nem is biztos, hogy akarok még máskor is ilyet a McDonagh-fivérek bármelyikétől.