Vive La France – Franciadrazsék & Peaceful Warrior – A békés harcos útja

Ha valakinek esetleg ismerős a fenti két film címe, és netalán felhúzza a szemöldökét (vagy idegesen/elégedetlenül felhorkan…!), hogy miért ebben a sorrendben említem ezt a két alkotást, annak a megnyugtatására(?) közlöm, hogy nem véletlenül. :-P

Lássuk hát a medvé(ke)t! (Veresegyház, Medvefarm: medveotthon.hu ;-) :-) )

Vive La France – Franciadrazsék

A francia színészek közül nagyon bírom Dany Boon-t, de Michaël Youn rögtön ott tapos a sarkában. :sör:

Mindketten olyan arcberendezéssel, olyan mimikai eszköztárral rendelkeznek, hogy alapból már azzal képesek megnevettetni, felderíteni az embert. :-)))

Amikor pedig elkezdenek egy-egy filmben mókázni-bolondozni: az szerintem zseniális. :sör:

Ezért vágtam hát bele (a magyar címadás taszító hatásának ellenére… :-PPP ) a Vive La France-ba, amiben Michaël Youn (Comme un Chef – Én, a séf), és José Garcia (La Boîte Noire – Fekete doboz, Les Seigneurs – A Csodacsapat) főszerepelnek.

Az alapfelütés is egy eszetlen ökörség :-) a világ által ismeretlen, és az ENSZ által el nem ismert Tabulisztán (ami egy Afganisztán, Kirgizisztán és Tadzsikisztán között meghúzódó miniállam :-) ) vezetői elhatározzák, hogy „felteszik országukat a világ térképére”, mégpedig azzal az eredeti ötlettel, hogy felrobbantják az Eiffel-tornyot. :-)))

Éppen ezért kiképeznek két kecskepásztort, Muzafart (José Garcia) és Ferouzt (Michaël Youn), hogy öngyilkos merénylettel pusztítsák el Franciaország jelképét – ők pedig nekiindulnak. :-)))

Jó pár hangosan röhögős, nagyon sok vigyorgós, és egynehány már-már blőd poén során keresztül, nagy nehézségek árán jutnak egy Párizsig, hogy aztán… :-)))

Egy nyíltan felvállalt, igazi eszement ökörség – de én nagyon bírtam. :sör: :-DDD

Hogy nem „polkorrekt”?! Hála Istennek, hogy nem az!!! :-PPP :-)))

Michaël Youn nem csak az egyik főszerepet viszi, hanem az írói kreditek egyikét is jegyzi, és ő maga rendezte is a filmet. :thumbsup:

Ha a film magyar forgalmazója nem ad neki egy überbrutál, gagyi, magyar címet, akkor már jóval hamarabb felfedeztem volna… :-PPP

Ha valaki szereti az elborult francia vígjátékokat, szerintem ezen a filmen is jól fog szórakozni. :-) :sör:

Peaceful Warrior – A békés harcos útja

Talán az a baj, hogy úgy ültem elé: ez egy nagyon komoly, gondolatébresztő, spirituális mélységgel bíró alkotás, amit megnézve, az egyszeri néző egy egészen más emberként fog felállni a székből.

Nos. :-///

Minek olvasok össze mindent, mielőtt megnézném, nem igaz?! :-PPP

A Pi élete kapcsán is az volt baj, hogy azt olvastam előtte: „a film után már-már tényleg elhiszed, hogy van Isten”. Én meg pislogtam, mint béka a kocsonyában, hogy „miii…?!”. :eeekkk:

Oké, hogy egy jó film, node, hogy _ennyire_... az egy kicsit túlzás.

A Peaceful Warrior-ral viszont az a baj, hogy többnek akar látszani annál, mint egy sportfilm.

Pedig az. Sportfilm. Annak nem is rossz. :sör:

De a „mambo-dzsambo”, és a „szalonfilozófia”, amit mellé csapnak körítésként – amiről ők azt hiszik, hogy főmondanivaló… – az kifejezetten… hm… kiábrándító. És idegesítő.

Ráadásul, hallottunk már ilyeneket korábban: például Miyagi mestertől (Karate kölyök), vagy Oogway mestertől (Kung Fu Panda) – meg még ki tudja, hogy hány edzőmestertől korábban, tucatnyi sportfilmben… :-P

Ám hogy mennyien vevők ezekre a „jólmegmondásokra”, azt megannyi idézetes és megkomponált kép hirdeti a neten:

 

Az igazi kedvenceim ezek közül a virágos mintás, giccses „tacepaók” – de azokat nem fogom beilleszteni ide. Az már nekem is sok(k). :-PPP

Persze, ha valakinek ez a film ad lelki útravalót, tőlem rendben.

De nekem meg csak…

„mambo-dzsambo”

:-PPP

Rectify s02e02-e05 & Extant s01e02 & Married s01e02

Tegnap este kicsit sorozatoztunk a Kedvesemmel, és a címben szereplő sorrendben néztünk meg az epizódokat.

Rectify s02e02-e05

A Rectify-jal egyébként szépen haladunk, hétről-hétre várjuk és nézzük: tegnap este már az ötödik részt („Act As If”) tekintettük meg.

De a Rectify nem az a sorozat, amiről epizódról-epizódra lehetne/kellene rivjúkat írni.

Lassan hömpölygő, néha le-leülő – de minden részben odacsap egy-egy olyan gyomrost az embernek, hogy levegő után kell kapkodni. :respect:

…és minden egyes epizód után az ember csak bámulja a stáblistát, és azon gondolkozik, hogy… van-e Isten… van-e megbocsátás… van-e élet a halál után… és hogy mégis érdemes embernek lenni. :leborul:

„You're about the loneliest person I've ever seen.”

Daniel (a szenzációs Aden Young – régen írtam már le a nevét a Rectify rivjúkban, itt az ideje újra megtenni, mert megérdemli: nagyon erős karaktert hoz, nagyszerű alakítást nyújt! :respect: ) valami belső világban éli a mindennapjait, miközben a „kinti”, valódi világ idegennek és ijesztőnek tűnik számára.

Csetlik-botlik az emberi kapcsolatokban is, de mindig van egy-egy találkozása olyan emberekkel, akik egyenrangú, emberhez méltó félként tekintenek rá – és ezekből a beszélgetésekből, együtt töltött időből Daniel mindig erőt meríthet, míg a másik fél megbizonyosodhat arról, hogy valóban méltó volt a bizalmára.

Mindenképpen muszáj megemlítenem Tawney (Adelaide Clemens) és Teddy (Clayne Crawford) kapcsolatának alakulását is, ami – őszintén megmondva – az első négy részen keresztül inkább idegesített egy kicsit, ám most, az ötödikben, valahogy olyan fordulatot vett, hogy visszamenőleg megérte a kezdeti „lassabb-nehézkesebb” történetszakasz is. :sör:

Közben azért az is eszembe jutott, hogy voltaképpen, amolyan családregény ez a sorozat: ám a háttérben végighúzódó gyilkossági ügy, a 19 évnyi halálsor, és a kivégzés fenyegető árnya, valahogy teljesen más ízt, különös, nyomasztó, keserédes hangulatot adnak minden egyes, más helyzetekben akár banálisnak is nevezhető történéshez.

Lehet, hogy ez valakinek nem jön be: de hogy mi felsőfokon élvezzük, az 100%. :respect:

Mondjuk, az biztos, hogy egy-egy részre azért rá kell készülni lelkileg…

Várjuk a folytatást. :thumbsup:

„- Act as if.

- As if what?

- As if you belong here, Daniel, with us, your fellow travelers.”

Extant s01e02 – Extinct

„We thought we were doing experiments? We were the experiments!”

Ez egy marha izgalmas misztikus thriller: felsőfokon tetszik! :respect:

Nem mondom azt, hogy körömlerágósan izgalmas – de csak azért, mert nem rágom a körmömet. :-P ;-)

Egyébként lerágnám. :-)

Az az igazán meglepő, hogy nem nagyon tettek bele, amolyan „csendesebb”, „megnyugtatóbb” (esetleg unalmasabb) mellékszálat. Minden egyes jelenetváltás egy-egy olyan szituációba visz minket, ami tele van kirobbanásra kész feszültséggel – és ez bitang jó. :respect:

„They'll bug your phone, they'll follow you, they'll force you into quarantine, and if you tell anybody, nobody will believe you! Not even the people you love.”

Most kár kezd az is derengeni, hogy miféle… hm… „idegenekkel” kell hőseinknek szembenézniük.

És ez a fenyegetés még egészen burkolt, és homályos, de az utalások valahogy… igazán félelmetesek.

„- You think we found them?

- I think they're already here.”

De nem kevésbé fontos és érdekes (sőt!) Ethan (Pierce Gagnon) történetszála sem, és ide a rozsdás bökőt (mutatom! ;-) ), hogyha neki nem lesz komoly szerepe abban, akkor a kis Woods család – és talán az egész emberiség! – szembenéz… _velük_.

„- I put the family in the spaceship, so that they'd be safe.

- Safe from what?

- Extinction.

- Extinction? Where'd you learn about that?

- At the museum today. It's where the stronger, smarter species survive.”

Komolyan mondom, olyan feszültséget hordoz ez a sorozat, hogy legjobb lenne hagyni a fenébe a heti részek figyelemmel kísérését, inkább össze kellene várni az évadot, és egyben ledarálni.

Persze, a fenének se lesz hozzá idegrendszere, hogy összevárja az egészet – amikor már belecsaptunk, és berántott. :-P :sör:

Üdítő, izgalmas színfolt ez a sorozat a palettán – nagyon várom a következő részt. :thumbsup:

Married s0e01

A tegnap esti „sorozatdaránkban” a végére hagytam (nem véletlenül), és az epizódok alatt lassan, egyre jobban elpilledő Kedvesem a Married első percei alatt már hangosan nevetett. :-DDD

Mondjuk, nekem inkább (a saját életünket megörökítő…) dokumentumfilmnek tűnt, amin nem tudtam olyan felhőtlenül szórakozni. :-/ :-S

…

:-DDD

Oké, kamuzok (jó, a „dokumentumfilmben” nem!), én is nagyon jól szórakoztam – de csak azért, mert van hajlamom az öniróniára. :-P :-)))

Kell néha az, amikor egy görbe tükröt tartanak az ember elé, ami a saját „kis hibáit” felnagyítja, eltorzítja, kikarikírozza, hogy egy jót lehessen rajta röhögni :-)

Bevallom, én nagyon csípem Nat Faxon-t („The Way Way Back – Az első igazi nyár”), szóval, a férfi főszereplő elsőre megvett. :sör:

De nagyon jó benne a feleségét alakító Judy Greer is.

És remek a két régi barát, akikkel egy kocsmában mindig megbeszélik a dolgokat: Jenny Slate, és Brett Gelman. :thumbsup:

Olyan kellemes, habkönnyű, nyári marhaságnak tűnik, amin a család minden tagja (feleség, férj) jól tud szórakozni – a saját, és egymás kárára is persze. ;-) :-DDD

Nézni fogjuk, azt hiszem. :sör:

„- Hey, does this feel weird to you?

- I'm not touching your penis.

- How did you know... ?”

:-DDD

Calvary – Kálvária

„What would be the point of killing the bastard? That would be no news. There's no point in killing a bad priest. Killing a good one? That would be a shock! They wouldn't know what to make of that. I'm going to kill you, Father. I'm going to kill you 'cause you've done nothing wrong!  I'm going to kill you… because you're innocent.”

Huhhhh…

…

Amikor felfedeztem ezt a filmet, felcsillant a szemem: „John Michael McDonagh írta és rendezte! Aki a „The Guard”-ot is! Martin McDonagh-nak,  az „In Bruges” rendezőjének testvére! Milyen jó film lehet már ez!” – és lelkesen nekiugrottam!

…aztán a szemem vidám csillogása lassan kihunyt, és lelkesedésemet valami… melankólia, valami reménytelen kiábrándultság, valami lassú, mély fájdalom vette át…

Mert nem. Nem vagyok olyan naiv – vagy felfuvalkodott ostoba –, hogy azt higgyem, minden pap olyan, mint Pál Feri atya, vagy Böjte Csaba testvér, vagy Fazekas Gyuri atya, és azt sem hiszem, hogy a templomba csupa „derék” hívő ember jár.

De ez a film akkor is egy nagy pofon volt.

Nem is pusztán nagy pofon, hanem igazi iszapbűzű mocsár. A pokol fekete bugyra.

Mert súlyos, fájdalmas, gyomorbarúgó, és vérlázító igazságok kerülnek itt felszínre – és a torkunkon feltörekvő epét nem lehet egy pohár vízzel leöblíteni.

„I was raped by a priest when I was seven years old. Orally and anally as they say in the court reports. This went on for five years; every other day for five years. I bled a lot, as you can imagine I bled a terrible amount.”

…

Vajon meglepődik-e valamelyikünk, hogy az, akivel a fentiek megtörténtek, mélységesen gyűlöli a papokat, és az egyházat?! Hogy ettől gyilkos indulatai vannak?! Hogy a düh olyan szinten szétrágta a lelkét, hogy már csak gyújtani, tépni, zúzni, törni, ölni akar?!

Én biztosan nem lepődök meg ezen. És elítélni sem tudom ezért.

Gyerekekkel szembeni atrocitásért a kínhalál is túl humánus büntetés.

…és ez „csak” a film felütése.

A fentiek egy gyónás során jutnak Father James Lavelle (a nagyszerű Brendan Gleeson újabb zseniális alakítása!!!) tudomására, és a halálos fenyegetéshez rögtön egy határidőt is kap.

„Not right now, though. I'll give you enough time to put your house in order. Make your peace with God. Sunday week, let's say. I'll meet you down by the beach, down by the water there.  Killing a priest on a Sunday! That'll be a good one.”

A gyónás után pedig jön a Szentmise, ahol Lavelle atya, egymás után megáldoztatja a hívőket – miközben nyilvánvaló, hogy közöttük van a potenciális gyilkosa.

Így kezdődik el a pap következő hete, a kálváriája.

Rajta keresztül lassan megismerkedhetünk a kisvárosi hívők színes nyájával – akik között egy sincs, aki bűntelen lenne… vagy akit úgy nevezhetnénk „igaz hívő”. Vagy legalább „jó ember”.

…és ahogy eljutunk a következő vasárnapig, már látjuk a potenciális gyilkos igazát, miszerint, Lavelle atya valóban egy ártatlan, tisztességes valaki. Egy igazi jó ember, egy elkötelezett, mély hittel megáldott pap.

 

Míg körülötte mindenkiben a cinizmus, a gúny, a vallási hittételek semmibe vétele, az erkölcsi normák megvetése, az álságosság, a nyílt ellenségeskedés, némelyekben kifejezetten leplezetlen rosszindulat tobzódik.

Olyan, mintha a szenny és a bűn mocsarának tengerén hánykolódna a pap magányos lélekvesztője.

Ám ettől nem emelkedik piedesztálra: papként is megmarad gyarló embernek, aki bár törekszik a jóra, de néha… ő is hibázik, neki is félresiklanak a dolgai.

Csak abban különbözik a többiektől, hogy ő mindig képes megrázni magát, és felállni a földről. Megbocsátani, megbocsátást adni mindenkinek – még saját magának is, ami talán a legnehezebb.

M. Emmet Walsh, Aidan Gillen, Chris O’Dowd keltenek még életre személyeket – és Aidan Gillen színészi kvalitásai javára legyen mondva, az ő karaktere volt messze a legellenszenvesebb.

 

…vagy talán inkább a leggyűlöletesebb… :shameonme:

Nagyon nehéz film. Nagyon súlyos.

A végére pedig mintha kőkoloncok lógnának az ember nyakában.

Semmiben sem hasonlítható az In Bruges, vagy a The Guard mozikhoz.

Nem tudom, hogy ajánljam-e egyáltalán… Nem egy depresszív, nyomorba vezető út – hanem a való élet senkit és semmit nem tisztelő harsány önelégültsége, az örömök kiégésig való hajszolása, és mindenkinél mindent jobban tudása sugárzik belőle.

A testi és anyagi javakban való tobzódás, mások érzéseinek totális semmibevétele, sőt, kigúnyolása, megvetése, szinte alapfeltétel a társadalomba való beilleszkedéshez. És a farkasfalka látszólag elégedetten üvölt együtt – miközben egymást is megvetik és lenézik…

Nehéz szabadulni a film hatása alól.

Respect – de…

Nem is biztos, hogy akarok még máskor is ilyet a McDonagh-fivérek bármelyikétől.

Extant s01e01 – Re-Entry & The Monuments Men – Műkincsvadászok

Extant s01e01 – Re-Entry

„Gyere! Ezt biztosan szeretni fogod! Halle Berry (ejtsd.: „halle berri” ;-) ) film! És benne van Goran Kovac (ejtsd.: „gorán kovács” ;-) ) doki is a Schwarzenegger Klinikából! Vagy a Kórház a város szélénből! Vagy Nők a pult mögöttből… vagy mittoménmiből…” ;-) :-))))

Ilyetén felkiáltással próbáltam a Kedvesemet becsalogatni a csőbe ;-) amikor beizzítottam a lejátszóba az Extant első részét. Én gonosz… ;-) :-)

Ő pedig jött is, naivan és lelkesen, hogy „végre egy csajos film! lehet, hogy még énekelnek is benne! és lesz romantika! meg szerelem!”… aha, meg nagy, afroamerikai lólábvégek, mi…?! :-P :-DDD

Ráadásul, elég vegyes kritikákat olvastam róla a neten, szóval: minden egyben volt ahhoz, hogy egy remek családi veszekedésbe forduljon a közös tévézés… ;-)

…de mégse így történt. :sör: :thumbsup:

Ugyanis a kezdeti döbbenet után (mármint Kedvesem részéről: „…miiii?! ez egy sci-fi…?!?! én pedig már örültem, hogy egy jó kis csf! erre…! …hogytemekkoraegyganalyvagy!!!” :-D ) mindkettőnk legnagyobb meglepetésére azt állapítottuk meg: hogy ez egészen jó kis felütés volt.

És hogy nézni akarjuk a folytatást is. :sör:

Mert ez a sori nem is annyira sci-fi, mint inkább misztikus thriller – azt a típust pedig mindketten nagyon csípjük. :thumbsup:

A 13 hónap magányos, űrbéli kutatómunka után a Földre visszatérő űrhajósnő, Molly Woods (Halle Berry ;-) ), és itthon/otthon regenerálódik, illeszkedik újra be a családba/munkába… de szépen lassan kiderül, hogy valami nem stimmel…

…sem vele, sem a küldetésével.

Sőt, hogy erről mások is tudnak – és nagyon figyelik, hogy mit csinál-mit mond…

Közben a férje, John Woods (Goran Visnjic) idehaza meg sokat dolgozik a gyerekükkel, Ethan-nel (Pierce Gagnon), aki egy nagyon… _különleges kisfiú_.

Valahogy olyan jól váltogattak a szálak, és az idősíkok között, és sikerült végig fenntartaniuk a feszültséget – és lekötni a figyelmünket. :respect:

Oké, egy jó pilot az egy dolog – és hogy lesz-e belőle „cserebogár” az meg egy másik… de a felütés határozottan felkeltette az érdeklődésünket. :sör:

Jöhet a következő rész. :thumbsup:

The Monuments Men – Műkincsvadászok

Próbálta-próbálta… de valahogy mégsem tudta átadni a drámáját és a katarzisát a II. világháborús műkincsmentésnek. :-///

Hogy George Clooney rendezésében, vagy George Clooney forgatókönyvében, vagy George Clooney főszereplőben :-P van-e a hiba, azt pontosan nem tudom – de ez nem egy jó film. Sajnos. :-///

„Válámi ván… dé ném áz igázi” – ahogy Арка́дий Исаа́кович Ра́йкин mondta volt.

Igazából nem is tudom, mit mondjak róla: olyan, mintha egy Hallmark filmet akarnék „megkritizálni” – van neki elég baja, ezer sebből vérzik, ahogy „feláldozták/feldolgozták” a „családi filmek oltárán”, minek cseszegessem még én is?! :-PPP

Kedvem sincs hozzá. :-/

Én a helyetekben skippelném, de a ti időtök, a ti életetek, szóval, tőlem… :sör:

Pedig a valóban megtörtént események tényleg marha érdekes, és izgalmasak lehettek…

…talán érdemesebb korabeli filmhíradókat megnézni ebben a témában.