Nem kerülgetem a forró kását, kereken kimondom: az első Tolkien-Jackson film, ami után csalódva
hagytam el mozit… :-///
Mondhatom, hogy így is nagyszerű menetelés volt, hiszen a
szcéna ötödik alkotása az, ami nem ütötte meg a mércét – míg az előző négy
döbbenetesen nagyszerűre és emlékezetesre sikeredett. :respect:
Mi tudott nálam ilyen nagyszerű sorozatot elérni? Semmi!
Sem a Star Wars, sem a Star
Trek, sem az Indiana Jones, sem a Batman,
sem a Spiderman, a Karib tenger kalózai, se a Transformers,
se az Alien, se a Predator… Se semmi.
Mind-mind elbuktak az ötödik rész előtt.
Szóval, még akár örülhetnék is a Gyűrűk Ura legendárium ily mesés menetelésének…
…mégse tudok örülni. Sőt. El vagyok keseredve. :-///
A Desolation of
Smaug szerintem nyomába sem ér a széria egyik részének se. :-///
Nincs egy epikus, egy heroikus, egy feledhetetlen
pillanata sem. :-///
Végig vártam a csodát, a Gyűrűk Ura filmektől immár megszokott és elvárt, magasztos,
felemelő, megrendítő pillanatot…
…de nem volt benne ilyen momentum. :-///
Vártam, hogy majd a zene! Hogy majd egyszer felcsendül
egy dal, egy dallam, ami aztán éjszakákon át a fülembe cseng, és a hátam
beleborsódzik évek múlva is, ha meghallom…
…de nem volt benne ilyen dal, vagy dallam. :-///
A „barrel-rafting” volt benne a legjobban sikerült rész –
de úgy, hogy nálam végig a burleszk határán egyensúlyozott. Mint Legolas a
törpék fején. :-PPP
Mintha mindenki csupán önmaga kétdimenziós lenyomata
lenne, elvesztek az erős-karcos, egyedi karakterek, és minden szereplő rutinból
hozta a megbeszélt sablont. :-///
Úgy végigevickéltünk a filmen. Nem nyögve,
vérrel-verejtékkel, keservesen – de legalábbis minden eredetiséget nélkülözve, lélektelen
rutinból. :-(((
És ami ijesztő felismerés volt: mennyi jelenet köszön
vissza a korábbi trilógiából…
Gandalf és Szarumán harca vs. Gandalf és Szauron harca;
Théoden és Gamling és Théodred vs. Tóváros Ura és Alfrid és Bard; Bilbo és
Gollam beszélgetése vs. Bilbo és Smaug beszélgetése; a Kettétört Kard vs. a Fekete
Nyíl… meg ugye a morgul tőr, athelas virág vs. morgul nyíl, athelas virág...
Nekem túlságosan ismerős, újrajátszott mozzanat volt
valamennyi. :-///
És a legnagyobb pofont a végére tartogatta – és szvsz ezt
nem csak én éltem meg így, hanem az egész mozi: nem a lenyűgözéstől, az élmény
nagyszerűségétől, hanem a döbbenettől sújtva néztük a büdös nagy cliffhangert,
amit a képünkbe toltak…
…így befejezni egy filmet, hááát… lehetni lehet. Csak nem
a Gyűrűk Ura saga szokott így befejeződni.
:-///
Egy több embertől hallott kimondott kérdés uralta a nézőteret: „Ez a vége? Így?!”. :-OOO
…ilyen gyorsan én nem hagytam el még a termet Gyűrűk Ura epizód után… és odakint a kifelé sodródó arcokon saját csalódottságom visszfényét láttam.
Keserű szótlanság uralta az előteret is: éreztem a
következő előadásra várakozók kérdő-kutató pillantását az arcomon… de inkább
lesütöttem a szemem, mert én sem akartam elhinni azt a választ, azt az érzést,
amit a tekintetemben olvashattak volna. :-///
Meg fogom még nézni még a Smaug pusztaságát, ebben biztos vagyok – mint ahogy megnéztem
többször is a széria összes többi részét –, de nem várom izgatottan a következő
alkalmat.
Mert félek a második alkalom hordozta esetleges bizonyosságtól…
…hogy a Hobbit
és a Gyűrűk Ura már nem _epikus saga_ többé.
Hanem _lélektelen franchise_...
:-///
Tegnap láttam én is moziban. Azért én kicsit keménynek érzem azt a kritikát, hogy az előzőhöz képest ennyire MINDEN szív kiment volna belőle. Elismerem, a film túlságosan pörgős, akciós lett - kevesebb kellett volna, a végére a sárkánnyak való hancúrozásra én már kicsit elfáradtam - és ez elnyomja az érzelmileg fontos pillanatokat, de azért azok most is megvannak. Az a gyanúm, nálad nem en bloc az érzelmi töltet veszett el, hanem azok a FAJTA katartikus pillanatok, amiket a leginkább szeretsz - azaz a hősiesség (pl. mikor Bilbo szembeszáll Azoggal az előző részben).
VálaszTörlésSzámomra a regény egyik legemlékezetesebb konfliktusa (ami egész írói pályámra is nagy hatást gyakorolt) Thorin kettőssége, akiben egyszerre él a hős és nemes szívű király és a kincséhez kapzsin ragaszkodó, dacos törpe - meg persze ahogy a kapcsolata alakul Bilbóval ennek mentén. Azaz Bilbo, ahogy láthattuk, eleinte bámulja őt, sóvárogja az elismerését, és Thorin megvetése lassan elismeréssé is változik. De ebben a részben Bilbo már elkezd - döbbenten és szomorúan - szembesülni Thorin sötét oldalával is, és szerintem a film jól fel tudta ismerni és átadni ezt a drámát (amely természetesen az utolsó részben csúcsosodik majd ki). Emellett tetszett pl. a Fili-Tauriel szerelmi szál is, ez teljesen új elem a regényhez képest, de ügyesen játszották ki, végre egy tündenő, aki nekem is szimpatikus (mert nézzünk szembe magunkkal, akármilyen csini Arwen - ki nem feszengett a jelenetei alatt a Gyűrűk Ura nézésekor?).
Összességében azért elismerem, hogy nem csak az érzelmi töltet JELLEGE lett más, hanem bizony el is nyomódott a túl sok akció alatt (a Bilbo Azog elleni kiállásához hasonló súlyú jelenet valóban nincs, és ez baj).
Nem érzem azért, hogy elsilányult volna a sorozat, és az utolsó rész - a regény ismeretében - sok hősies katarzist tartogat még...
Én azóta is rágódok a filmen... és állandóan megkeseredik a szám íze, amikor csak eszembe jut... :-///
VálaszTörlésKereshetnék, és biztosan találnék is olyan momentumokat, mozzanatokat, amik jók voltak, de ÖSSZESSÉGÉBEN akkor is _jóval_ kevesebbnek érzem ezt a részt, mint az előtte lévő összes többit, és a csalódás a meghatározó érzésem. :-///
Annyira _AKARTAM_ szeretni ezt a részt is... de nem tudom. :-(((
...és az a sok "újrahasznosított" fordulat/karakter/jelenet... ehhhh... nem tudom, hogy mit kellene csinálnom ahhoz, hogy ezek ne zavarjanak.
Talán, ha hangosan elkezdenék salalalázni, valahányszor csak eszembe jutnak a párhuzamok... :-P
Szerintem, te pedig, meglehet, éppen túl pozitívan vagy elfogult, a könyv iránti feltétlen szereteted és elismerésed miatt - és épp ezért... hm... jóval "megengedőbb/megbocsátóbb" vagy.
Persze, ez nem feltétlen baj. :sör: ;-)
Én meg közben birkózok a keserűség démonával... :-/
Olvasgattam pár kritikát a filmről itt-ott...
VálaszTörlésaeonflux.blog.hu
"Peter Jackson tehát le is győzte saját magát, meg el is bukott a versengésben: a Smaug pusztasága olyan látványt, olyan összecsapásokat kínál - mindezt pazar 3D-ben -, melyekhez foghatót még soha nem láttál (ugyanakkor néha-néha becsúszik egy-egy borzalmas trükk is), de ez a film már nem A Gyűrűk Ura világában, hanem annak minden tekintetben felfokozott, és sajnos eltorzult változatában játszódik, ahol a kín és a szándék, a vágy és az álom eltörpül (ééérted) a színpadiasság és a cirkuszi prezentáció mellett. És ha belegondolok, ez nem csak gyerekes, de helyenként elég unalmas tud lenni."
filmtekercs.hu
"Ez a baj az egésszel: a készítők egyféleképpen tudják megoldani az izgalmakat, fenntartani a feszültséget: jöjjenek az orkok! Meg, najó, egyszer a pókok. De egyébként minden öt percre, amin halad előre a történet, jut negyedóra hiperlátványos ork-kaszabolás. Ettől kéne izgalmasnak lennie… Hát, ez siralmas.
(...)
Ehhez hozzájön, hogy a történet (nyilván, mert egy rövidke mese középső része, in medias res) nem kerek – hanem egy nyúlfarknyi egyenes, ami a semmiből kezdődik és a semmibe tart. Cserébe ki van csicsázva rengeteg akciójelenettel.
Egyszóval minden egyedi ötlet, ami ízt adott a Hobbitnak, ki lett gyomlálva belőle, pótlékként pedig műízű, „már a könyökünkön jön ki” kaszabolást kapunk, meg olyan tucat-dramaturgiai eszközöket, mint egy teljesen felesleges szerelmi szál, meg a versenyfutás az idővel – amiknek semmi köze az eredetileg komótosan, törp- vagy hobbitléptekkel haladó meséhez.
(...)
Félreértés ne essék: világos, hogy egy filmnek mozgalmasabbnak kell lennie, mint egy írott történetnek. Éppen ezért az előző rész kapcsán sem volt (khm, nagyobb) kifogásom a betoldott eksönök ellen. De itt arról van szó, hogy egy jól működő, sok szempontból különleges, egyedi dramaturgiai szerkezet elemeit cserélték le ezerszer látott, unalmas tucat-eszközökre. Ez a sablonhalmaz már cseppet sem tolkieni – ennyi erővel bármilyen más, közepesen rossz fantasyfilmet nézhetnénk, vagy tolhatnánk valami sárkányos tematikájú játékot a számítógépünkön-konzolunkon.
(...)
Nem akarom én elvitatni a Smaug pusztasága érdemeit – azok is vannak számosan. Sárkányok. Tündék. Harcok. Szép Új-zélandi tájak. Meg az a csomó szép dolog, amit Peter Jackson át tudott vinni az eddigi filmjeibe Tolkientől. Igaz, pont ez utóbbiaktól távolodik el – benne vannak ugyan, de immár hangsúlyosan csak díszletként – de aki nem Tolkien-fan, az ezt úgysem fogja zavarni. És végül is, igaza van annak, akit ez nem zavar – ha ettől eltekintünk nem is olyan rossz film ez a sárkányos-kardosak között. Csak olyan átlagos."
/folyt.köv./
geekz.blog.hu
VálaszTörlés"Hogy mást ne mondjak, akárkinek az ötlete volt is a tünde-törp szerelmi szál, azt illene megverni, a sárkányos finálé videójátékszerű boss-dramaturgiája (most idemegyünk, ezt kinyitjuk, a szörnyet odacsaljuk, azt a kart meghúzzuk, aztán odamegyünk, majd…) pedig már olyan kínosan elnyújtott, hogy egy idő után inkább megint azt néztem volna, ahogy a törpök vacsoráznak. És ez már talán csak apróság, de mindegyik korábbi Középfölde-filmben sokkal elegánsabban, természetesebben vágták el a sztorit, itt szinte a közepén szakítanak meg több akciójelenetet is.
Hiába gördülékenyebb, élvezetesebb a második rész, mint az első volt, az egészet már a koncepciónál megette a fene. Igaz, Tolkien könyvének vannak harapósabb részei, és az Öt Sereg Csatájával egészen eposzi magasságokba emelkedik, de alapvetően mégis egy kedves, bájos kis gyerekmese, ami hangvételében, stílusában mérföldekre van a LOTR-tól. Mindig megvédem Peter Jacksont, amikor utóbbi adaptációja kapcsán megalomániával vádolják, mert ez hülyeség, a LOTR csak hű és méltó a saját témájához. A Jó és a Gonosz mitikus erejű összecsapásáról szól, ezt nem lehet, nem is szabad visszafogottan elmesélni. Ellenben A hobbit filmváltozata, amiben tizenhárom törp és egy hobbit mennek megölni egy hegynyi kincsen trónoló sárkányt, na, az bizony igencsak megalomán.
(...)
Ha legalább maga a sztori nem lenne kínosan széthúzva, elnyújtva, felkoncolva ennek a megalomániának az oltárán, vagyis végig, és nem csak eleinte vinné a lendület, és maximálisan működne a fantasy varázsa, akkor talán el lehetne feledkezni arról a mesterkéltségről, ami az egészet belengi. De olyan ember még nem született, aki meg tudna győzni róla, hogy egy 250 oldalas regényt – akárhány mellékszálat és karaktert adnak is hozzá – kilenc kibaszott órában kell elmesélni.
Ez már nem az a lehengerlő, izzó kreativitás, ami a LOTR-filmeket naggyá tette. Ez a totális pénzéhség, a „sajtoljunk ki belőle minél többet” mentalitás, ami kreativitás helyett csak motorikusan mímeli elődje sikerét („mindenki szerette, ahogy Arwen ragyogott, amikor megmentette Frodót, tegyünk bele egy ilyet most is – de most nincs tündelányunk – akkor írjunk egyet”), hiába látja amúgy a vak is, hogy nem kéne."
Ezeket végigolvasva, azt futott át a fejemen - hogy én még nem is voltam olyan kemény...
Csak keserű, szomorú, csalódott... mint egy gyerek, akitől pont az vette el a kedvenc játékát, aki korábban nekiadta. :-(((
Jó, nyilván sok kritikát lehet előásni a netről, én az SF Magosat láttam, ami meg dicséri (egyébként épp az elsőhöz képest) :)
VálaszTörlésMIndkét filmben sok hibát tudnék említeni, és nem hinném azt sem, hogy a regény szeretete elvakítana - annál is inkább, mert ép a regény ismerői a film legkeményebb kritikusai (ami valahol érthető, hiszen azért úgy fel lett spécizve Jackson garázsában a sztori, hogy csak pislog, aki olvasta a regényt...).
Igazán nem azzal akarok én vitába szállni, hogy valakinek tetszik-e vagy sem, vagy hogy mennyire fogadja el a Tolkien-mű kifejtetlenebb részeinek bő (túl bő?) kifejtését és akció-fantasyvé átkalapálását.
Én momentán azon vitatkoznék el, hogy a Hobbit filmváltozat első részéhez KÉPEST valóban olyan óriási zuhanás-e a második, vagy az első erőteljes felül-, ill. a második alulértékeléséből (ill. a kettőből egyszerre) fakad. Nekem ez a gyanúm.