Low Winter Sun
s01
Végére értünk Frank
Agnew gyilkossági nyomozó (Mark
Strong) purgatóriumának/pokolra járásának.
Bitang volt. :respect:
Következetesen végigvitt nyomasztó, kilátástalan hangulat
– véletlenül sem fekete/fehér karakterek – és a néző tökéletes összezavarása…
Mert ugyan hogy is nevezhetném másként azt, hogy _végig_
azért a gyilkossági nyomozóért szorítunk, aki a sorozat első részének
felütésében megöli a saját kollégáját, majd módszeresen eltünteti a nyomokat,
és megpróbálja valaki másra ráverni a balhét.
Igen, ezért, egy ilyen emberért szorítunk végig: aki egyszer
vérprofi, jeges fejű, hideg szemű nyomozó – máskor meg dühből és indulatból cselekvő,
agresszív véglény… aki ráadásul nem is olyan kemény, mint ahogy szeretné láttatni
magát.
És nem, nem tudunk szorítani, vagy együtt érezni a David Costabile által megformált belső
ügyes Boyddal – aki pedig magányos (és mint a végére kiderül, magára hagyatott…)
harcot folytat a korrupt és gyilkos zsaruk ellen, és hiába áll előtte össze a
teljes kép, hiába tudjuk valamennyien, hogy igaza van, mégsem kap sem
elismerést, sem bizonyosságot.
Nem tudunk érte szorítani, mert ellenszenves és
tenyérbemászó köcs… ööö… népművészeti
agyagedény ;-), és hiába derül ki a végére, hogy egyedül ő az, aki „tiszta”
mind között, akkor is ellene vagyunk.
De talán így érezzük át igazán a sorozat legvégén saját
drámáját és tragédiáját. :respect:
Még a (többszörös) gyilkos, és „mocskot eltakarító,
haveroknak falazó, korrupt” Joe Geddes
(Lennie James) is szimpatikusabb
nála, ahogy harcol a lányával, a lányáért, és tesz meg mindent, hogy ő már
többre-jobbra vigye, mint ő maga.
Frank Agnew
pedig igazi Janus-arcú antihős lett: láthattuk a lelkének sötét oldalát,
láthattuk gyöngének és kiszolgáltatottnak, láthattuk, ahogy hülyét csinál
magából… és láthattuk, amikor tényleg az igazságért próbált küzdeni.
De közben annyi rosszat láttunk tőle, hogy kénytelenek
vagyunk egyet érteni Dani-vel (Athena Karkanis):
„Stop pretending like you're some kind of a
crusader.”
A végére pedig teljesen szétcsúszik: látható, hogy küzd
benne a „jó zsaru a rosszal”, próbálna elmenekülni a saját „sötét énje” elől –
de sem a körülmények, sem a közeg, sem az emberi gyengesége nem engedik.
Bitang volt ez a sorozat – mint mondtam volt. Nem „bitang jó” – csak szimplán _bitang_.
Ez teszi az én szememben igazi különlegességgé. :respect:
A tíz rész minden egyes másodperce megérte. :sör:
The World’s End
Kicsit elmorfondíroztam azon, hogy most nevessek vagy…
hááát… ha nem is sírjak, de legalábbis húzzam az orcámat…
És úgy döntöttem, hogy kemény leszek – és fancsali képet
vágok. :-///
Mert örülhettem volna, hogy Simon Pegg és Nick Frost
újra letett egy közös filmet az asztalra – és most űrlényekkel forgatja le nagy
kedvencemet, a „Shaun of the Dead – Haláli hullák hajnalát” :sör:.
De nem tudok ennek oly annyira felhőtlenül örülni.
Sőt. :-///
A melegített töltött káposzta, vagy a tegnapi konyhai
maradékból összedobott brassói aprópecsenye nem tartozik a kedvenceim közé. :-/
Szóval, az újrahasznosított alaphelyzet… hááát…
ébreszthet(ne) kellemesen bizsergető emlékeket, de nekem valahogy nem a
nosztalgikus, bódító-zsongó, felderítő emlékek öntötték el az agyamat… mondjuk,
azért szerencsére nem is a vér, de… legalábbis végig semleges szemlélődő
maradtam. :-/
Nem akarom és nem is fogom tagadni, hogy akadtak jó
pillanatai a „The World’s End”-nek, voltak jó jelenetek, ütős beszólások, és remek karakterszínészek villantanak
benne, de attól a fránya „dézsa vudu”-érzéstől egyszer sem tudtam szabadulni,
hogy… ez a „Shaun of the Dead”-remake-je. Vagy reboot-ja. Vagy repeat-je.
:-P
Lehet, hogy másnak pozitív élményeket adott/ad/adhat a
film, de nálam a csalódottság viszi a pálmát.
Szóval… ahogy gondoljátok. :-P
;-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése