2026. október 5., hétfő

A KSH végtelenül aljas és hazug meséje...

...és a rögvalóság.


 1.) "A 3 fivér" - a fivérek jó esetben ketten voltak, rosszabb esetben csak egyikük született meg, ugyanis a szüleik rájöttek, hogy a honi viszonyok között képtelenség több gyermeket vállalni.
Vagy nem csak három fivér volt, hanem még négy nővér is... így szorongtak-feszengtek(-nyomorogtak) heten... és végig lesben állt a gyámhivatal...
 
2.) Maradjunk annál, hogy hárman voltak: egyikük külföldre ment, gyümölcsöt szedni - gyakorlatilag rabszolgaként tartják azóta is, szülei és testvérei nem is hallottak róla soha többé... A másikuk hetezni jár Pestre... a felesége és a gyerekei alig látják... szeretetet nem érez... csak irgalmatlan ürességet... és fájdalmat... de legalább a pénz, amit hazahoz, na az legalább!... pont elég arra, hogy ne haljon éhen a család, és tető legyen a fejük felett. De előrelépésről álmodni sem lehet... és egyre inkább a válás réme vetül rájuk... 
A harmadikuk maradt helyben: közmunkás lett, 70.000-ért... ez még arra is kevés, hogy éhen haljon..
 
3.) Egyiküknek nincs, és nem is lesz soha gyermeke... és ami a legszomorúbb... hogy talán jobb is így.
A másikuk megnősült, van is gyermek (legyen mondjuk éppen három), de az apjukat havonta nyolc(!) napot látják... olyan nekik, mint egy távoli nagybácsi... sosem fognak tőle fiús, férfias dolgokat tanulni... csak a megkeseredést és a kiüresedést látják néhanap az arcán... a szavak, amiket kimond, nem szeretettől vannak átitatva... hanem csak cinikus, keserű fájdalommal.
A harmadikuk "összeállt" egy helyi nehézsorsúval... szerencsére csak egy közös gyermekük van... de az asszony hozott még a kapcsolatba két "sajátot"... a hetvenezres "bevétel" semmire sem elég, mindennaposak a veszekedések, ordítozások, a gyereksírás... a ház, amiben öten laknak olyan lepusztult, állattartásra is alkalmatlan lenne egy normális országban... kezdetben havi, később már heti rendszerességgel jár hozzájuk a gyámhivatal... és az asszony már másfelé kacsingat... a férfi pedig inni kezd...
 
4.) Az országban közben évről-évre kihal egy teljes kisváros... és egyre fogy a népesség... 2026-ra Baja teljes lakossága tűnt el... nyom nélkül... és erre senki (főleg a KSH...) rá se bagózik...
 
5.) Egyikük, legyen ő a "hetezős", még idejében észbe kap (így szép a mese...), és eladja a szegény kis házát, nyakába veszi az egész családot... és külföldre mennek. Tisztes szegénységben kezdenek, de apa, anya és a gyermekek is meglátják a jobb világ ígéretét: dolgoznak, tanulnak... és 10 év múlva... már egy másik ország megbecsült állampolgárai... gyermekeik még beszélnek magyarul: unokáik már nem fognak. Anya szívfájdalommal emlékszik az Óhazára... és csendben sírdogál, amikor honvágya van. Ám legbelül tudja, ha otthon maradnak, már elváltak volna... Apa csöndes, mélyen parázsló haraggal emlékszik arra, hogy mi volt... "amott"... a lelketlen, lassan pusztító hetelés... a garasok(!), amit 9-10 óra megfeszített, embert próbáló munkával megkeresett... Itt pedig megbecsült szakmunkás: takaros házzal, saját autóval, a gyerekek szép, és támogató iskolába járnak, hétvégente kirándulnak... és évente már kétszer tudnak elmenni nyaralni (odahaza egyszer sem tudtak... soha...). Apa azt is tudja, ha otthon maradt volna, ő már nem élne - idekint felfedezték az alattomos betegségét, és remek orvosok, fantasztikus kórházakban vették elejét az életére törő, gyilkos kórnak. Így most láthatja a gyermekeit felnőtté válni... talán még az unokákat is megéri...
 
6.) Az immár külföldre költözött "hetezős" 75 évig él. Pusztító fizikai munka után, amit idehaza végzett, és az elhanyagolt (vagy észre sem vett...) betegsége okán, amit odakint sikerrel meggyógyítottak - ez egy nagyon szép kor. Felesége, gyermekei, és unokái állnak sírja fölött... mindhalálig szeretve és megbecsülve múlik el a világból.
A korán kiment testvér, aki rabszolga lett... róla nem tudni semmit. Talán megszökött a fogvatartóitól, és elmenekülve új életet kezdett... vagy egy este csendben meghalt az alultápláltság és a brutális fizikai munka miatt... és elásták valahol azokon a földeken... ahol dolgoztatták... Csak Isten tudja, mi történt.
A közmunkás testvér alkoholista lett... az asszony elköltözött tőle mindhárom gyerekkel... ő meg ott maradt a házban, amit lassan uralma alá vett az enyészet... fűteni nem tudott, az ablakon nejlonzsák... és az ital hamis, gonosz meleget adott... ami elbódította a lassan tompuló elmét... és egy téli éjjel halálra fagyott saját házában... 48 éves, amikor kábult álmából halálban ébred. Köztemetést kapott, nem akadt senki, aki eltemettette volna... de jobb is így: a temetése tönkre tette volna és adósságcsapdába hajszolta volna az asszonyt és gyerekeket... Nem sírt utána senki se. Még a statisztikába sem került bele. Nehogy lerontsa a szép számokat.
 
 
Tudom, nem szép ez a mese: de épp ilyen az élet, mainapság. Vagy még ennél is rosszabb...
 
 
Mocskos, aljas, hazug férgek vagytok valamennyien. Megvetlek benneteket, szarházi KSH.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése