Ezt a két előadást szerintem minden embernek, aki magyarnak tarja magát, meg kellene hallgatnia.
...és én már csak annyit kérdezek a "hivatalos oktatási rendszerünk (félre)vezetőitől, történetíróktól", történelem hamisítóktól, alig visszafojtott dühvel és fojtogató fusztrációval: miért hazudjátok el 100 éve következetesen a történelmünket?! Ki fizet ezért benneteket, senkiházi gazemberek?!
"Az isteni Mátyás termete a közepesnél
valamivel magasabb volt; alakja daliás, tekintete nemes és lelki
nagyságot sugárzó. Arca piros, haja szőke. Hosszan ívelt a
szemöldöke, eleven, feketés a szeme, hibátlan az orra. Tekintete
nyílt és egyenes, s mint az oroszlán, nézés közben szinte sohasem
pillantott. Ha határozottan nézett, ezzel mindig tetszését fejezte
ki; ha valakire sanda szemmel tekintett, ezzel nemtetszését mutatta.
Nyaka előrehajló, álla kiugró, szája eléggé széles volt. Feje,
ezekhez illően, nem tűnt sem kicsinynek, sem nagynak; homloka kissé
magas. Terjedelmes tagjai egymáshoz arányosak voltak; izmos karja,
hosszúkás keze, széles válla és domború melle volt. Ezzel szemben
lábszárai kissé görbék, lovaglásra igen alkalmasak. Szép volt
ennélfogva a teste, színe pirossal kevert fehér, s olykor, mint Nagy
Sándorról mondják, valami csodás illat áradt szét belőle. Különben
éles és mozgékony szemével is hozzá volt hasonló, kit élete
mintaképének tekintett. Ifjúságától fogva gyorsaság jellemezte;
testben erős, s lelki nagysága élénk dicsőségvággyal párosult. Oly
nagy volt akaratereje, hogy sem szellemi, sem testi munka ki nem
merítette. Mindig tevékenykedett; a fagyot, verejtéket, éhséget
tűrte. Hadifáradalmaknál mit sem viselt könnyebben; az otthoni
henyélés nehezére esett.
Az emberi élvezeteket nem tagadta meg
magától. Olykor szerelmeskedett, de a férjes asszonyoktól
tartózkodott. Barátaival gyakran üdítette fel lelkét bor mellett.
Könnyen tett ígéretet, könnyen haragra lobbant. Bőkezű, adakozó, nagy
tettekre törő. Távol állt tőle a kegyetlenség s a barbár
embertelenség. Leghőbb vágya volt utánozni a rómaiakat, kikkel
állandóan versenyzett. Ezért igen szívesen vette, ha nevét a Corvinus
nemzetségtől származtatták.
Jogosan éri a vád, hogy barátait
állhatatlanul szerette s többüket elveszítette. De kit magasra emelt,
ok nélkül soha el nem ejtette. Sohase büntette meg barátját, ha az
elsőízben bántotta meg, de megtorolta, ha ismételten vétkeztek
ellene. Mert gyakran nem volt szerencséje barátaival; sokan fordultak
ellene, kiket kincsekkel, tisztségekkel halmozott el. Sokat emelt fel
alacsony sorból; ezekkel jobban járt.
Egyébként majdnem mindig nagy volt a
szerencséje. A cseh háborúban elfogyott a pénze. Napról napra
szavakkal, ígéretekkel tartotta tehát seregét. Mikor elérkezett a
zsoldfizetésre kitűzött nap, melyet ígérgetéssel tovább már nem
halaszthatott, a lovaskapitányok és a gyaloghadnagyok
kockajátékra hívják. Egész éjjel játszottak. Olyan szerencsével
vetette a kockát, hogy az mindig úgy fordult, ahogyan dobásánál éppen
szükséges volt. Azon az éjszakán tízezer aranyat nyert. Addig fel sem
kelt helyéről, míg katonáinak nem adta; a kockanyereségből
fizette ki a zsoldot. - Ritkán kezdett valamibe anélkül, hogy azt ne
szerencsével fejezte volna be. Növelte méltóságának fényét és
bámulóinak csodálatát az is, hogy királyi fenségét nem gőgje,
felfuvalkodottsága, ajtajának elzárása, ajtónállóinak gonoszsága
vette körül, hanem oly nagy nyájassága, jósága, kedvessége övezte,
hogy senki se járult elé anélkül, hogy nemcsak kegye, de puszta
látása is ne tett volna boldoggá.
Beatrix érkezése azonban közvetlenségét
és népszerűségét sokban csökkentette. Mindenki csodálta
jótékonyságát. Minden tudományt hathatósan támogatott; a tudós
férfiakat a legtávolabbi vidékekről is felkerestette; minden
erényt buzgón ápolt. Megtisztította Magyarországot a parasztosságtól
s behozta a finomabb életformát. Szelídítette a szittya erkölcsöket,
letörte a mérhetetlen gőgöt, s Attila óta először kényszerítette
buzgó engedelmességre a nyakas magyarokat. Ezenfelül nagy volt
jámborsága is. Oly csodás vallásosság és oly nagy hitbuzgalom
lakozott benne, hogy békében és háborúban, miként Nagy Sándor,
jobbjában az istent, baljában a lándzsát hordozta. Egyháziak és
világiak iránt egyaránt bőkezű volt.
A tettekre gyorsan határozta el magát.
Ehhez megvolt bátorsága és buzgalma; kedvezett neki a szerencse, mely
jogosan szegődött kíséretéül.
Mikor egyszer a török közelében ütötte
fel táborát, az ellenség erejét így kémlelte ki: Parasztruhába
öltözve, egyetlen kísérővel, igásmarhát hajtva azok közé lopózott,
kik eleséget szállítottak az ellenség táborába. Ott egész nap árpát
árult a török vezér sátra előtt, majd az éjszaka beálltával
sértetlenül tért vissza táborába. Megírta neki, hogy előző nap
teljesen kikémlelte táborát, parasztnak öltözve árpát árult sátra
előtt. S hogy szavainak nagyobb hitelt adjon, közölte, hány fogásból
állt lakomája, s felsorolta, mik voltak azok. Midőn a török vezér
megkapta levelét, megrettent. Másnap fölszedte táborát, mert attól
félt, hogy Corvinus király nemcsak sáncáig hatol, hanem még sátrába
is betör.
Nem lelhettük fel benne azt a királyi
gőgöt, mely századunk sok királyát eltölti. Nem tündökölt állandóan a
bíboröltözet és arannyal átszőtt ruha, nem volt mindennap nagy
előkészülettel fényes étkezés, hogy a megjelenőket ámulatba ejtse s
szemüket elkápráztassa. Nem volt ott szolgák és ajtónállók sokasága,
sem íródeákok serege, kiket ha sokáig sokszor kérlelnek, nagy nehezen
végre méltóztatnak levélben válaszolni. A házi, egyszerű öltözetet
szerette; ha azonban a helyzet megkívánta, gondosan vigyázott a
díszre.
Beszéde lassú, komoly, határozott és
tömör, benne erővel teljes nyomaték. Szavait tagoltan és mind nagyobb
lendülettel ejtette ki. Éretlenséget tőle sohasem lehetett hallani.
Tanácskozások alkalmával szokása volt kevés szóval lefegyverezni és
meggyőzni ellenfelét. Katonákhoz beszélve, heves volt és ékes szóló.
Sok nyelvet tudott. A török és görög mellett ismerte az összes
európai nyelveket. Emlékezőtehetségével nem állott Scipio,
Mithridates avagy Simonides mögött. A szellemes mondásokat és
tréfákat nagyon szerette. Olykor annyira közvetlen volt, hogy amikor
barátait fesztelen ebédre hívta, a konyhában előbb maga intézkedett.
Ajándékozásban nemcsak övéi, de idegenek iránt is lekötelező és
készséges volt. Ifjúsága óta nagy kedvét lelte a lovas mérkőzésekben,
kocsiversenyekben. Budán és Bécsben gyakran szállt porondra s vívott
szembeszegezett lándzsával.
Mátyás mindig mindenki szeme láttára
forgolódott, nyíltan, jóságosan hallgatott meg mindenkit,
nyilvánosan lakomázott és beszélgetett is. Úgy vélte, csak rút
tettekhez illik a homály, míg a tisztességes életnek a világosság
nagy díszére válik. Mindenkit könnyen bocsátott maga elé,
kívánságukat nyomban teljesítette. Nem halogatta a kérelmezők
reményének teljesedését, de nem is intézte mindenféle udvarnép
rendein keresztül, hanem egyedül maga adott, intézett, fizetett ki
mindent.
Ellenségein megbosszulta magát,
barátait viszont ajándékokkal nyerte meg magának. Sikerei miatt fel
nem fuvalkodott, hanem hálát adott az istennek, mert jobban bízott
abban, ha jószerencséjében ajánl fel áldozatot, mintha bajban tesz
fogadalmakat. Ha oka volt az aggodalomra, vidámságot mutatott,
szerencsében komolyságot és jóságot. Nem neheztelt a nyílt beszédért,
de kinevette a kérkedőket; kelleténél többre becsülte a bohócokat s a
tudákosokat. Csak a maga erényével szerzett dicsőséget fogadta el.
Bölcsességét inkább tettekkel mint szavakkal bizonyította. Barátai
iránt megbocsátó volt, ellenségeivel szemben rettenetes. Csatában
kemény harcos, győzelemben könnyen megkérlelhető hadvezér. Az
érdemeseket megjutalmazta. A haditudományban nagyon jártas volt.
Nemcsak előre kitűzött időben, de még menetelés közben s a legrútabb
viharban is gyakran csatát kezdett, amikor az ellenség teljes
biztonságban érezte magát. A hadászatban addig ismeretlen eszközöket
talált fel. Mikor egy háborúba belefogott, kétséges, vajon óvatos
vagy vakmerő volt-e, bár mitsem kezdett a csillagok megkérdezése
nélkül. Hihetetlen gyorsasággal utazott, s kocsin egy nap alatt
százezer lépést is megtett. A fáradalmakat és a virrasztást jól
bírta. Mindig egyformán volt szigorú és türelmes katonáihoz, de a
körülményeket tekintetbe vette és méltányolta. Szökevényekre és
árulókra súlyos büntetést szabott, egyéb vétség előtt szemet hunyt. A
táborban nehezen gyúlt haragra, de ha megharagudott, nem egyhamar
csillapodott le.
Midőn a magyarok elveszítették ennyi
erénnyel jeles királyukat, egyszerre oly nagy félelem fogta el őket,
mintha fejedelmükkel együtt régi virtusuk, erejük, hősiességük és
hírnevük is veszendőbe ment volna. Sőt azt mondogatták, hogy inkább
ők nyertek a királytól erőt, vakmerőséget és önbizalmat, nem a
király őtőlük. Vele elhanyatlani látszott a pannóniai büszkeség,
bátorság és becsület. A főurakat oly nagy rettegés fogta el, mint a
pásztor nélkül maradt juhokat a vadállatok között. Ezért azok, kik
azelőtt azzal vádolták a királyt, hogy a jogosnál nagyobb, szokatlan
adókkal sújtja a népet, hogy a főurakat és nemességet folytonos
háborúkkal kimeríti, hogy háborút háborúra halmoz, s hogy nem szereti
a békét és nyugalmat, halála után mindnyájan megmásították szavukat,
megrettentek, s nagyon meggyászolták vitéz és legyőzhetetlen
fejedelmüket. A nép és a parasztság, mely a sok nagy háború miatt
évenként négyszeres adót kényszerült fizetni, s panaszkodott az
igazságtalanul súlyos sarcok miatt, most sóhajtozik és retteg a
dúlástól, a szántóföldek elpusztításától, a mindenfelől fenyegető
gyújtogatásoktól. Fogadkoznak, hogy hatszorosan is fizetnének, csak
visszahívhatnák a királyt a másvilágról. A nemesek, kik panaszolták,
hogy megviselték őket a hadifáradalmak, most az ország és a maguk
pusztulása miatt aggódnak. Néhányan azt ajánlják, hogy a nagy Mátyás
szent csontjait ki kell emelni a sírból, járják ezekkel végig az
ország határait, vallási szertartással vigyék az ellenségek elé, mert
másképpen azokat el nem űzhetik. Mivel pedig Mátyás uralkodása alatt
az összes szomszédokat súlyos háborúkkal gyötörték vagy leigázták,
most ezek összeszövetkezett seregeitől félnek; éppen ők, akiktől
mindenki rettegett, most ezeknek még kis erejétől is borzadni
kényszerülnek. Mindenfelől harcizaj zúg, súlyos veszedelmek
fenyegetnek. Annyi bajtól körülvéve a magyarok úgy látják, minden
veszendőbe megy. Ezért nem átallják megvallani, hogy csak ezután
fogják igazán megtudni, mily nagy királyukat veszítették el.
Elsiratta tehát faluban, városban
nyíltan, őszintén mindenki. Elébe helyezik őt hajdani és leendő
királyaiknak."
...