Tegnap újabb színházi előadáshoz volt szerencsénk Pusztaberkiben, a Déryné Program keretében. :thumbsup:
Szájon lőtt tigris - Olt Tamás önálló estje
Megmondom, kicsit ódzkodtam tőle: mert az egyszemélyes darabok... szerintem nehéz piték. Piszokul el kell találni, hogy a mű és az előadó passzoljanak egymáshoz. És hogy ne forduljon át az egész valamiféle vásári ripacskodásba, amikor a túltolt gesztusok, a harsány hanghordozás, a grimaszolás/pofavágás - és, a végső, pusztító "fegyver" a közönség egy, vagy több tagjának erőszakos bevonása az előadásba: ami már kellőképpen megkeseríti az ember, a fizető néző szája ízét. (Volt részem ilyen "berángatásban" - haragszom is miatta azóta. :-((( Nem szeretem, ha bohócot csinálnak belőlem, mert az előadónak ez volt a "legjobb ötlete", hogy kitöltse a játékidőt, amiért fizettek _neki_. :-PPP)
Szerencsére már az elején eldőlt, hogy az est nem egyszemélyes - a gyönyörű Grósz Zsuzsanna kísérte zongora és más hangszerek kíséretével a darabot, és a zenéje fantasztikus atmoszférát teremtett. (A közönségnek háttal ült, így _""csak""_ a muzsikájában gyönyörködhettünk... :-) ) (A képen természetesen a zongoránál van Ő.)
Kicsit sokkolóan indult a darab: ugyanis Olt Tamás harsányan lerohant bennünket, ami... úgy tűnt, hogy a legrosszabb előérzetemet váltja valóra... ám ez az energia eztán csendesedett... és teljesen bevonzott az előadás miliője.
Nevettem... elandalodtam... és a végére... úgy szíven ütött, hogy gyalog indultam haza...
Nálunk a falu közepén, a polgármesteri hivatal mellett, a templom kertjében van a temető: hazafelé szeretek átsétálni rajta (pedig régebben mindig féltem a temetőktől...). Most is elsétáltam a közepén lévő feszületig... és elmondtam egy imát Rejtő Jenő lelkéért... Nem tudom mennyi ideig ültem a feszület előtti padon... de egyszer csak éreztem: megkönnyebbül a lelkem. Térdet hajtottam, keresztet vetettem... és elindultam haza.
Gyönyörű, döbbenetes - nekem, aki ismerem Rejtő Jenő életét, és nagyon szeretem P. Howard regényeit, gyakorlatilag azokon szocializálódtam... egyenesen megrázó, szívet tépő előadás volt.
Ha egy megjegyzésem lehet - szerintem nem jó ötlet... nem lenne szabad így befejezni egy előadást sem: Rejtő Jenő élete aljas, mocskos, embertelen... kegyetlen véget ért. De a darab végén talán azt hirdethettük volna, hogy... mi mindent, mennyi mindent, mennyi örömöt, vidámságot, mennyi szenzációs, zseniális karaktert adott nekünk - és hogy sosem fogjuk elfelejteni, és hogy a szívünkben örökké élni fog.
Egy Piszkos Fred, egy Piszok Alfréd monológgal - talán be lehetett volna úgy fejezni, hogy meghatódva, de valahol... mégis derűs szívvel indultunk volna haza. Fájóan derűssel... de nem teljesen porba sújtva.
...a darab végén csak kóvályogtam, mint akit fejbe vertek... az első tudatos gondolatom az volt, hogy... köszönetet kell mondanom a Művészeknek: mert csodálatos élményt kaptam.
Bekopogtam az öltözőbe, és kezet ráztam a fantasztikus Olt Tamással - és főhajtva tisztelegtem Grósz Zsuzsanna tehetsége (és szépsége) előtt.
...aztán jött a temető... a feszület... az ima... és valószínűleg a Szentlélek érintése... ami levette a szívemről a sziklát...
...
Utálom ezt a jelenlegi kormányt, teljes szívemből - de a Déryné Program... egy nagyszerű dolog.
...
Itthon utánaolvastam az előadásnak, és megtudtam, hogy a "Szájon lőtt tigris" előadás, Olt Tamás, valamint Grósz Zsuzsanna is 2017-ben Kaleidoszkóp-díjat kaptak.
Köszönöm nekik, hogy Rejtő Jenő életét megírták, megzenésítették, eldalolták és eljátszották nekünk - és annyi mindenkinek... :respect:
Ki itt nyugtalankodik csendesen
Író volt és elköltözött az élők sorába.
Halt 36 évig, élt egy pár napot,
Nem gondolkozott és nem álmodott
És ha kinevették: azt hitte, hogy kacagtatott.
Most itt fekszik e nehéz
Temetői lant alatt,
Zöld koponyáján kiüt a csíra.
És azt álmodja, hogy él.
Béke hangjaira. Rejtő Jenő: Pepita füzetemből agnoszkált ütemek (1942)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése