Ezt a két előadást szerintem minden embernek, aki magyarnak tarja magát, meg kellene hallgatnia.
Szántai Lajos - :respect:
...és én már csak annyit kérdezek a "hivatalos oktatási rendszerünk (félre)vezetőitől, történetíróktól", történelem hamisítóktól, alig visszafojtott dühvel és fojtogató fusztrációval: miért hazudjátok el 100 éve következetesen a történelmünket?! Ki fizet ezért benneteket, senkiházi gazemberek?!
"Az isteni Mátyás termete a közepesnél valamivel magasabb volt; alakja daliás, tekintete nemes és lelki nagyságot sugárzó. Arca piros, haja szőke. Hosszan ívelt a szemöldöke, eleven, feketés a szeme, hibátlan az orra. Tekintete nyílt és egyenes, s mint az oroszlán, nézés közben szinte sohasem pillantott. Ha határozottan nézett, ezzel mindig tetszését fejezte ki; ha valakire sanda szemmel tekintett, ezzel nemtetszését mutatta. Nyaka előrehajló, álla kiugró, szája eléggé széles volt. Feje, ezekhez illően, nem tűnt sem kicsinynek, sem nagynak; homloka kissé magas. Terjedelmes tagjai egymáshoz arányosak voltak; izmos karja, hosszúkás keze, széles válla és domború melle volt. Ezzel szemben lábszárai kissé görbék, lovaglásra igen alkalmasak. Szép volt ennélfogva a teste, színe pirossal kevert fehér, s olykor, mint Nagy Sándorról mondják, valami csodás illat áradt szét belőle. Különben éles és mozgékony szemével is hozzá volt hasonló, kit élete mintaképének tekintett. Ifjúságától fogva gyorsaság jellemezte; testben erős, s lelki nagysága élénk dicsőségvággyal párosult. Oly nagy volt akaratereje, hogy sem szellemi, sem testi munka ki nem merítette. Mindig tevékenykedett; a fagyot, verejtéket, éhséget tűrte. Hadifáradalmaknál mit sem viselt könnyebben; az otthoni henyélés nehezére esett.
Az emberi élvezeteket nem tagadta meg magától. Olykor szerelmeskedett, de a férjes asszonyoktól tartózkodott. Barátaival gyakran üdítette fel lelkét bor mellett. Könnyen tett ígéretet, könnyen haragra lobbant. Bőkezű, adakozó, nagy tettekre törő. Távol állt tőle a kegyetlenség s a barbár embertelenség. Leghőbb vágya volt utánozni a rómaiakat, kikkel állandóan versenyzett. Ezért igen szívesen vette, ha nevét a Corvinus nemzetségtől származtatták.
Jogosan éri a vád, hogy barátait állhatatlanul szerette s többüket elveszítette. De kit magasra emelt, ok nélkül soha el nem ejtette. Sohase büntette meg barátját, ha az elsőízben bántotta meg, de megtorolta, ha ismételten vétkeztek ellene. Mert gyakran nem volt szerencséje barátaival; sokan fordultak ellene, kiket kincsekkel, tisztségekkel halmozott el. Sokat emelt fel alacsony sorból; ezekkel jobban járt.
Egyébként majdnem mindig nagy volt a szerencséje. A cseh háborúban elfogyott a pénze. Napról napra szavakkal, ígéretekkel tartotta tehát seregét. Mikor elérkezett a zsoldfizetésre kitűzött nap, melyet ígérgetéssel tovább már nem halaszthatott, a lovaskapitányok és a gyaloghadnagyok kockajátékra hívják. Egész éjjel játszottak. Olyan szerencsével vetette a kockát, hogy az mindig úgy fordult, ahogyan dobásánál éppen szükséges volt. Azon az éjszakán tízezer aranyat nyert. Addig fel sem kelt helyéről, míg katonáinak nem adta; a kockanyereségből fizette ki a zsoldot. - Ritkán kezdett valamibe anélkül, hogy azt ne szerencsével fejezte volna be. Növelte méltóságának fényét és bámulóinak csodálatát az is, hogy királyi fenségét nem gőgje, felfuvalkodottsága, ajtajának elzárása, ajtónállóinak gonoszsága vette körül, hanem oly nagy nyájassága, jósága, kedvessége övezte, hogy senki se járult elé anélkül, hogy nemcsak kegye, de puszta látása is ne tett volna boldoggá.
Beatrix érkezése azonban közvetlenségét és népszerűségét sokban csökkentette. Mindenki csodálta jótékonyságát. Minden tudományt hathatósan támogatott; a tudós férfiakat a legtávolabbi vidékekről is felkerestette; minden erényt buzgón ápolt. Megtisztította Magyarországot a parasztosságtól s behozta a finomabb életformát. Szelídítette a szittya erkölcsöket, letörte a mérhetetlen gőgöt, s Attila óta először kényszerítette buzgó engedelmességre a nyakas magyarokat. Ezenfelül nagy volt jámborsága is. Oly csodás vallásosság és oly nagy hitbuzgalom lakozott benne, hogy békében és háborúban, miként Nagy Sándor, jobbjában az istent, baljában a lándzsát hordozta. Egyháziak és világiak iránt egyaránt bőkezű volt.
A tettekre gyorsan határozta el magát. Ehhez megvolt bátorsága és buzgalma; kedvezett neki a szerencse, mely jogosan szegődött kíséretéül.
Mikor egyszer a török közelében ütötte fel táborát, az ellenség erejét így kémlelte ki: Parasztruhába öltözve, egyetlen kísérővel, igásmarhát hajtva azok közé lopózott, kik eleséget szállítottak az ellenség táborába. Ott egész nap árpát árult a török vezér sátra előtt, majd az éjszaka beálltával sértetlenül tért vissza táborába. Megírta neki, hogy előző nap teljesen kikémlelte táborát, parasztnak öltözve árpát árult sátra előtt. S hogy szavainak nagyobb hitelt adjon, közölte, hány fogásból állt lakomája, s felsorolta, mik voltak azok. Midőn a török vezér megkapta levelét, megrettent. Másnap fölszedte táborát, mert attól félt, hogy Corvinus király nemcsak sáncáig hatol, hanem még sátrába is betör.
Nem lelhettük fel benne azt a királyi gőgöt, mely századunk sok királyát eltölti. Nem tündökölt állandóan a bíboröltözet és arannyal átszőtt ruha, nem volt mindennap nagy előkészülettel fényes étkezés, hogy a megjelenőket ámulatba ejtse s szemüket elkápráztassa. Nem volt ott szolgák és ajtónállók sokasága, sem íródeákok serege, kiket ha sokáig sokszor kérlelnek, nagy nehezen végre méltóztatnak levélben válaszolni. A házi, egyszerű öltözetet szerette; ha azonban a helyzet megkívánta, gondosan vigyázott a díszre.
Beszéde lassú, komoly, határozott és tömör, benne erővel teljes nyomaték. Szavait tagoltan és mind nagyobb lendülettel ejtette ki. Éretlenséget tőle sohasem lehetett hallani. Tanácskozások alkalmával szokása volt kevés szóval lefegyverezni és meggyőzni ellenfelét. Katonákhoz beszélve, heves volt és ékes szóló. Sok nyelvet tudott. A török és görög mellett ismerte az összes európai nyelveket. Emlékezőtehetségével nem állott Scipio, Mithridates avagy Simonides mögött. A szellemes mondásokat és tréfákat nagyon szerette. Olykor annyira közvetlen volt, hogy amikor barátait fesztelen ebédre hívta, a konyhában előbb maga intézkedett. Ajándékozásban nemcsak övéi, de idegenek iránt is lekötelező és készséges volt. Ifjúsága óta nagy kedvét lelte a lovas mérkőzésekben, kocsiversenyekben. Budán és Bécsben gyakran szállt porondra s vívott szembeszegezett lándzsával.
Mátyás mindig mindenki szeme láttára forgolódott, nyíltan, jóságosan hallgatott meg mindenkit, nyilvánosan lakomázott és beszélgetett is. Úgy vélte, csak rút tettekhez illik a homály, míg a tisztességes életnek a világosság nagy díszére válik. Mindenkit könnyen bocsátott maga elé, kívánságukat nyomban teljesítette. Nem halogatta a kérelmezők reményének teljesedését, de nem is intézte mindenféle udvarnép rendein keresztül, hanem egyedül maga adott, intézett, fizetett ki mindent.
Ellenségein megbosszulta magát, barátait viszont ajándékokkal nyerte meg magának. Sikerei miatt fel nem fuvalkodott, hanem hálát adott az istennek, mert jobban bízott abban, ha jószerencséjében ajánl fel áldozatot, mintha bajban tesz fogadalmakat. Ha oka volt az aggodalomra, vidámságot mutatott, szerencsében komolyságot és jóságot. Nem neheztelt a nyílt beszédért, de kinevette a kérkedőket; kelleténél többre becsülte a bohócokat s a tudákosokat. Csak a maga erényével szerzett dicsőséget fogadta el. Bölcsességét inkább tettekkel mint szavakkal bizonyította. Barátai iránt megbocsátó volt, ellenségeivel szemben rettenetes. Csatában kemény harcos, győzelemben könnyen megkérlelhető hadvezér. Az érdemeseket megjutalmazta. A haditudományban nagyon jártas volt. Nemcsak előre kitűzött időben, de még menetelés közben s a legrútabb viharban is gyakran csatát kezdett, amikor az ellenség teljes biztonságban érezte magát. A hadászatban addig ismeretlen eszközöket talált fel. Mikor egy háborúba belefogott, kétséges, vajon óvatos vagy vakmerő volt-e, bár mitsem kezdett a csillagok megkérdezése nélkül. Hihetetlen gyorsasággal utazott, s kocsin egy nap alatt százezer lépést is megtett. A fáradalmakat és a virrasztást jól bírta. Mindig egyformán volt szigorú és türelmes katonáihoz, de a körülményeket tekintetbe vette és méltányolta. Szökevényekre és árulókra súlyos büntetést szabott, egyéb vétség előtt szemet hunyt. A táborban nehezen gyúlt haragra, de ha megharagudott, nem egyhamar csillapodott le.
Midőn a magyarok elveszítették ennyi erénnyel jeles királyukat, egyszerre oly nagy félelem fogta el őket, mintha fejedelmükkel együtt régi virtusuk, erejük, hősiességük és hírnevük is veszendőbe ment volna. Sőt azt mondogatták, hogy inkább ők nyertek a királytól erőt, vakmerőséget és önbizalmat, nem a király őtőlük. Vele elhanyatlani látszott a pannóniai büszkeség, bátorság és becsület. A főurakat oly nagy rettegés fogta el, mint a pásztor nélkül maradt juhokat a vadállatok között. Ezért azok, kik azelőtt azzal vádolták a királyt, hogy a jogosnál nagyobb, szokatlan adókkal sújtja a népet, hogy a főurakat és nemességet folytonos háborúkkal kimeríti, hogy háborút háborúra halmoz, s hogy nem szereti a békét és nyugalmat, halála után mindnyájan megmásították szavukat, megrettentek, s nagyon meggyászolták vitéz és legyőzhetetlen fejedelmüket. A nép és a parasztság, mely a sok nagy háború miatt évenként négyszeres adót kényszerült fizetni, s panaszkodott az igazságtalanul súlyos sarcok miatt, most sóhajtozik és retteg a dúlástól, a szántóföldek elpusztításától, a mindenfelől fenyegető gyújtogatásoktól. Fogadkoznak, hogy hatszorosan is fizetnének, csak visszahívhatnák a királyt a másvilágról. A nemesek, kik panaszolták, hogy megviselték őket a hadifáradalmak, most az ország és a maguk pusztulása miatt aggódnak. Néhányan azt ajánlják, hogy a nagy Mátyás szent csontjait ki kell emelni a sírból, járják ezekkel végig az ország határait, vallási szertartással vigyék az ellenségek elé, mert másképpen azokat el nem űzhetik. Mivel pedig Mátyás uralkodása alatt az összes szomszédokat súlyos háborúkkal gyötörték vagy leigázták, most ezek összeszövetkezett seregeitől félnek; éppen ők, akiktől mindenki rettegett, most ezeknek még kis erejétől is borzadni kényszerülnek. Mindenfelől harcizaj zúg, súlyos veszedelmek fenyegetnek. Annyi bajtól körülvéve a magyarok úgy látják, minden veszendőbe megy. Ezért nem átallják megvallani, hogy csak ezután fogják igazán megtudni, mily nagy királyukat veszítették el.
Elsiratta tehát faluban, városban nyíltan, őszintén mindenki. Elébe helyezik őt hajdani és leendő királyaiknak."
...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése