2020. május 9., szombat

Song of the South - A Dél dala (1946)



A Disney a 2000-es években nagyon nekiugrott a régi sikerek felújításának, újra feldolgozásának, de a „Song of the South” témájában mélyen hallgatnak. Hogy miért, az nem is csoda: hiszen úgy mutatja be a rabszolgaságot, a rabszolgatartást, ami finoman szólva is erősen felpuhítja, megmásítja, és idealizálja ezt az embertelen rendszert.

Az afroamerikai rabszolgák jobbára szinte barátai a fehéreknek, esténként örömmel és vidáman énekelgetnek a tűz körül, puritán kunyhóik mellett – igazából, nem is vágynak többre-jobbra, ha ehetnek, ihatnak, dalolhatnak, és tető van a fejük fölött, nekik már tökéletes a világ. :-PPP

Mondom: a Disney szerint... és az amerikai _fehér_ közvélekedés szerint... legalábbis 1946-ban... meg még utána is... talán napjainkig(?!)...


Ez egy Disney családi film, élőszereplős, de Rémusz bácsi meséi rajzfilm betétként jelennek meg ebben a moziban.

A Disney 1948-ban két Oscar (illetve akkoriban még „Akadémiai” ) díjat is kapott ezért az alkotásért: James Baskett Rémusz bácsi megformálásáért – és a legjobb zene, eredeti dal kategóriában a „Zip-A-Dee-Doo-Dah” című dala.


Hogy miért is írok erről az alkotásról, miközben maga a Disney is legszívesebben kitörölné a múltjából?

Két ember miatt érzem azt, hogy érdemes látni, és nem szabad elfeledni ezt a filmet.

Az egyik a már korábban említett James Baskett, Rémusz bácsi – akinek Vajda László kölcsönzi a magyar hangját.


James Baskett diabétesszel küzdött, és a forgatás alatt is szívrohamot kapott, de ennek ellenére lelkesen és szeretettel fejezte be a filmet. Hogy utána kapjon egy olyan pofont, amit nem szabadott volna kapnia…

A film díszbemutatója 1946 november 2-án volt Atlantában, Georgia államban. (Azaz a „Dél” szívében.) Erre a premierre James Baskett nem volt hivatalos, ugyanis akkoriban Atlantában olyan faji törvények voltak életben, ami nem tette lehetővé, hogy egy színesbőrű színész egy fehérek számára kijelölt filmszínházba bemehessen. Még akkor sem, ha ő a főszereplő.

Nem hiszem, hogy részleteznem kellene, mekkora méltánytalanság is volt ez.

…

Ezek után 1948 március 20-án James Baskett első afroamerikai színészként(!!!) akadémiai (Oscar) díjat kapott Rémusz bácsi megformálásáért.

Majd ugyanebben az évben, július 9-én a diabétesz okozta újabb szívroham következtében elhunyt, mindössze 44 év adatott neki…

…

A másik személy pedig aki miatt ezt a filmet látni kell az Bobby Driscoll, aki a film gyermekfőszereplője. Sajnos, az ő sorsa sem kevésbé tragikus, mint James Baskett-é…

Bobby Driscoll a Disney sztárja volt: „Wonder Child”, így nevezték.
1946-tól 1953-ig volt a Disney gyermekszínésze.


Ő maga így beszélt a Disney-s korszakáról: „Ezüst tálcán hordoztak – aztán kidobtak a szemétre.”.

(Itt gondolkoztam, hogy írok pár szót a Disney utáni életéről is, de inkább csak a szomorú végről…)

1968 márciusában két gyerek játszott egy elhagyott épületben, ahol az egyik szobában egy holttestet találtak. A hatóságok megállapították, hogy a drog és az alkohol okozta szívroham végezhetett vele, de nem tudták azonosítani, ezért jelöletlen sírba temették, mint a többi azonosítatlan áldozatot.

1969 júliusában Driscoll édesanyja nyomására a hatóságok újra nyomozni kezdtek, és kiderítették, hogy a 19 hónappal korában talált azonosítatlan holttest Bobby Driscoll volt – akit a 31. születésnapja előtt pár nappal találták meg holtan.


Hogy ez borzasztó, emberhez méltatlan halál, ahhoz nem fér kétség – de még erre jött egy kis plusz aljasság.

A Disney 1971-72-ben (a Disney cég alapításának 50 éves évfordulója alkalmából) újra a mozikba vitte a „Song of the South”-ot: és mivel nem akarták, hogy az „újra-premiert” beárnyékolja a gyermek főszereplő méltatlan halála, ezért mélyen hallgattak róla…

Csak akkor derült ki, hogy mi történt, amikor az újságírók megtalálták Bobby Driscoll édesanyját, aki elmondta nekik.

…

Mondhatjátok, hogy nem éppen kedvcsináló, amit írtam, de ezért a két értékes, tehetséges, csodálatos, ám méltatlanul elfeledett emberért érdemes a figyelemre ez az alkotás.


De méltánytalan lennék, ha nem említeném meg a nagyszerű magyar szinkronhangokat, akik csodás ízt és színt adnak a magyar változathoz.

Vajda László (James Baskett – Rémusz bácsi), Gerő Gábor (Bobby Driscol – Johnny), Józsa Imre (Tapsifüles), Kerekes József (Róka Rókus), Kránitz Lajos (Medve Ede)

Szerintem, remek gyermekfilm „A Dél dala”, amit gyerekként, vagy felnőttnek gyermeki lélekkel nagyon lehet élvezni – de talán nem árt, ha tudjuk, hogyan készült, és hogy a lássuk, a „dizni” már akkor is pont ugyanúgy bánt (el) a színészeivel, ahogy manapság teszi _minden_ frencsájzzal, amit felvásárol...

 Nincs még egy olyan filmes cég a földön, ami náluk tudatosabban és célzottabban a gyermekekre, az ő szórakoztatásukra, a belőlük való meggazdagodásra építene – de nincs még egy ilyen embertelen, gátlástalan pénzhajhász sem...

2020. május 5., kedd

Into the Night – Érkezés a sötétségbe s01 & Netflix Comedy Specials…


Megint Netflix – még mindig Netflix. De mit tegyek, ha egyszer ők készítenek olyan tartalmakat, amiből bőven lehet meríteni, legtöbbször érdekesek és újszerűek: és tetszenek. :sör:


Into the Night – Érkezés a sötétségbe s01


Egy marha jó kis hatrészes mini. :sör:

Adrenalinpumpa, észvesztő, kétségbeesett menekülés a felkelő nap elől. Must see.

Node.

SPOILER ON

Egyszerűen fel nem foghatom, hogy mit akarnak/akarnának ebből többet kihozni. Szerintem ennyi pont elég volt.

Keletről-nyugatra menekültek, körbe a Föld körül, hogy a halált hozó, felkelő Nap sugarait elkerüljék.

Egyszer „körbementek”, és végül találtak egy menedéket.

Oké, teljesen jogos: körbe-körbe röpködni, többször is a Föld körül… hááát… lehet, hogy unalmas és/vagy önismétlő lett volna egy idő után.

De amikor a legvégén megálltak és megtalálták a titkos, földalatti bunkert, ahol túl lehet élni – szerintem itt vége a sorozat egyedi lüktetésének.

Bezárt/Elzárt közösség csatározásait, napi gondjait, problémáit, személyes ellentéteinek kiéleződését, és az ebből fakadó csatározásokat, megosztottságokat, kibéküléseket már láttuk egy-két sorozatban, filmben. Én erre már nem vagyok/leszek kíváncsi.

Hiába lengették be, hogy „na, itt sem fognak sokat pihenni!” – az már nem ugyanaz, az már nem a repülőgép és maroknyi utasának kétségbeesett vesszőfutása és halálfélelme: ami megfogott és a monitor elé szögezett. :respect:

Nem tudom, mit fognak-akarnak-tudnak kihozni a készítők ebből a bunkeres helyzetből… de igazából nem is érdekel. A folyamatos helyváltoztatás, az új és új helyszínek, és az új és új problémák voltak ennek a sorozatnak a sava-borsa. És az, hogy nem volt idő senkit megsiratni – a többiek rohantak tovább az életükért.

Egy föld alatti bunkerben már nem lesz meg ez a dinamika – ami a lényege és a veleje volt ennek a szériának.

Nekem ennyi volt.

Tetszett, egyedinek és különlegesnek találtam, estéről-estére körömrágva néztük. :sör:

De a bunkeres téma már nem érdekel, köszi. :-P


Netflix Comedy Specials

Most, hogy újra rászakadtam a Netflixre, kinyílt a világ az általam eddig ismeretlen stand up-osokra is, én nézem őket folyamatosan – mert szeretek jókat röhögni. :-)

Illetve… szeretnék. :-/ :-P

De kezdem a jóval.


Chris D’Elia – No Pain


Ez a srác olyan, mintha folyamatosan be lenne lőve – és erre ő maga is kitér az est folyamán, és ezen jókat lehet röhögni. :-)

Eleinte viszont nagyon zavart bennünket az egész… személyisége, habitusa… „Ez most részeg…? Vagy be van füvezve/drogozva/gombázva…?”.

És a poénjai: „Ez most… komoly?! Tényleg megcsinálta _ezt_...?!?! Mekkora bunkó már…!!!”.

De néztük tovább és nem kapcsoltuk el. Néztük tovább zavartan, értetlenül és megrökönyödve…

…és egyszer csak elkezdtünk fel-felröhögni… ettől újra zavarba jöttünk… de aztán megint felnevettünk… feloldódtunk… és a végére azt mondtuk: bakker, ez jó volt! :sör: :-D

Nem egyszerű a srác – de remek. :respect:


Maurício Meirelles – Levando o Caos


Azt hittem, hogy zseniális lesz – nagyon sokáig felhőtlenül szórakoztam, a térdemet verve röhögtem. :respect:

Ám a végére… Ehhh… :-/

Nem véletlenül van az úgy, hogy „minden jó, ha a vége jó” – itt nem lett az. :-/

Úgy látom (lesz erre még példa a felsorolásomban), hogy sokan megirigyelték „Ray Romano – Right Here Around the Corner” comedy specialjának zárójelenetét, amikor elment a családjával pizzázni.

Mondom: _az előadás után_ a családjával elmentek enni, és ezt vette még a Netflix, levezetésnek.

Ott és Akkor – szerintem marha jó volt. :respect:

Node… az, hogy Maurício a végére behozta a színpadra a feleségét, és az ő „közreműködésével” elmondta a „ping-pong” sztorit a nászútjukról… az valami… szóval… elcseszett volt, már elnézést.

A sztori is, és a feleség „közreműködése” is… :-///

Vicces volt a srác, fergetegesen jó humorú – semmi szüksége nem volt erre a szegmensre.

Nagyon tetszett… de a végére… valahogy elment a kedvem. :-///


Pete Davidson – Alive from New York


 „Egypoénos” srác. Mondom ezt arra, azokra, akiknek van egy marha jó poénja, ami fergeteges, feledhetetlen – de a műsor javarésze meg… hm… átlagos… kevéssé poénos… „szürke”. :-/

Ő legalább egy bevallottan és bevállaltan füvezős srác. :-)

A Louis C.K.-s poénján napokig felröhögtem, ha eszembe jutott – és most, a bejegyzés megírása közben is újra megnéztem a jelenetet, és vigyorogtam rajta, mint a tejbetök… :-))) –, de a srác nevére rá kellett keresnem, hogy „hogy is hívták azt a srácot, akit Louis C.K. ki akart rúgatni…?!”. :-S :-P :gyagya:

Nem mondanám, hogy must see… de azért…

„And then… one glorious morning…” :-DDDDDD


Amit Tandon – Family Tandoncies


„Egypoénos” indiai úriember. Nagyon kellemesen indult, egyre jobb poénokat tolt – egyszer csak annyira röhögtem, hogy Katicám rám szólt, hogy csöndesebben… :-DDD

…de onnan beindult mélyrepülés… ellaposodott… unalmassá vált… pedig volt még hátra a játékidőből, bőven… :-(

A végére pedig ő is „rayromanózott”, és behozta az egész családját – a színpadra! :-OOO

Mi a jó francnak, kérdem én…?! :-PPP

Ray Romano-nak „Akkor és Ott” tökéletes lezárás volt behozni, pontosabban, kimenni a családjával: itt meg nem az behozni őket a színpadra. :-PPP



És akiket nézhetetlennek és élvezhetetlennek, idegesítőnek találtam, és 20-30 perc után kikapcsoltam:

Dave Chapelle – The Kennedy Center Mark Twain Price 2019.

Tom Segura – Ball Hog

Ez nem az én humorom. Sokan röhögtek a közönségben, szóval, lehet, hogy másnak bejön – döntsétek el magatok, hogy nektek igen, vagy sem.

De én egyiküket sem ajánlom. :-///

2020. május 3., vasárnap

Élve fogd el - conspiracy theory... :-)

Érdekes szösszenet - vagy konspirációs elmélet. :-)

Ma délelőtt kisfiam, Máté, az 1975-ös retró társasjátékunkat hozta elő játszani, az "Élve fogd el"-t.


Még gyerekkoromban (70-es évek vége, 80-as évek eleje) a szomszéd fiúnak volt meg ez a játék, és én mindig annyira szerettem volna, ha nekem is van ilyen.

Épp ezért elsőszülött Dávid fiamnak gyorsan be is szereztem egy (immár új kiadású) példányt - amit ma a második kisfiam, a 6 éves Máté hozott elő, hogy ezzel játsszunk.

Lelkesen mellé ültem, és teszteltem, hogy tudom-e még fejből az egy-egy elejtett - pardon: elfogott! - állat nevét. (Egész jól ment. :sör: :-) )

Nem tudom, ismeritek-e a játékot: vannak rajta pirossal keretezett "tiltott/tilos mezők", amikre nem szabad lépni.

Szakadék, árvíz, erdőtűz, zuhatag, mocsár, számum, stb. - és "Járvány".

Most, a jelenlegi helyzetben jobban elnézegettem a "Járvány" tilos/tiltott kockáját, és közvetlen környezetét - és mit látok?


Igen, igen - az 56-os számú "Tobzoska" az, amiről (lólépésben, azaz a játék szabályai szerint lépve) éppen a "Járvány" kockára juthatnánk...

Hoppá, hoppá... úgy látszik, valaki, valamit már előre látott 1975-ben... :-)))

Nem egy nostradamusi jóslat, de azért... :-D

És akkor hadd nem mondjam, hogy a másik állat, amiről még éppen a "Járvány" kockára lehetne jutni a 60-as számú "Kis macskamedve" - azaz másnéven a "Vörös macskamedve", ami szintén honos... Kínában (meg Indiában, Laoszban, Mianmarban, Nepálban).

Lehet, hogy szólni kéne nekik: ne nagyon kóstolgassák mostanában (se) ezt a szimpatikus jószágot - különben megint hazavágnak valamennyiünket. :-)

Felkészül: a 68-as "Varacskos disznó" és a 71-es "Borz" - és mivel utóbbi nálunk is van, jobb lesz odafigyelnünk, mi kerül vasárnapi ebédnél a tányérra... :-)))