2016. február 16., kedd

Un cuento chino – Kínai, elvitelre & Le gamin au vélo – Srác biciklivel



Megint két remek, elgondolkodtató, emberi film. :sör:

Érdekesség, hogy mindkettő 2011-ben készült, szóval, megint igazolom, mennyire is nem vagyok „naprakész” blogger. :-P ;-)

De annak nagyon örülök, hogy mostanában valahogy majdnem mindig sikerül jóba nyúlnom. :-)


Un cuento chino – Kínai, elvitelre


Egy argentin-spanyol film, ami Buenos Airesben játszódik, és egy olasz, valamint egy kínai bevándorlóról szól. Micsoda színes alaphelyzet, nem?! ;-) :-)

A film főszereplője a magának való, egyedül élő, különc Roberto (Ricardo Darín – magyarul Borbiczki Ferenc szólaltatja meg), aki olasz bevándorló – és egy napon összehozza a sors a Kínából érkezett Jun-nal (Ignacio Huang), aki egy kukkot sem beszél a mandarinon kívül más nyelven.


Roberto megpróbálja „ignorálni” a szerencsétlen, magára hagyatott kínait, de erre valahogy még az ő kérges lelke sem bírja rávinni, így kénytelen-kelletlen „felkarolja” Junt.

Nagy szerepet játszik még a filmben a nyitott szívű, kedves, egyedülálló Mari (Muriel Santa Ana), aki nem is annyira titokban rajong a szűkszavú, zárkózott Robertóért. :-)
 

Egy nagyon kedves-kellemes, szerethető film bontakozik ki ebből, amin nagyon sokszor lehet derülni – de akad benne jó pár olyan pillanat is, amikor elszorul az ember szíve…

Bevallom, meglepően remek alkotás lett – bíztam benne, hogy kellemes kikapcsolás lesz, de hogy ennyire nagyszerű élményt okozzon, arra nem számítottam. :respect:

Mindenképpen érdemes a rá szánt időre. :sör:


Le gamin au vélo – Srác biciklivel
 

Nagy hatású film – de nem mondom, hogy nem fájt…

Nem mintha „rossz” lett volna, félreértés ne essék! A témaválasztása miatt fájt: a főszereplő „srác” Cyril (Thomas Doret) sorsa miatt fájt. :-(

Ugyanis a fiút apja magára hagyja, és állami nevelőintézetbe adja, de Cyrilnek meggyőződése, hogy a dolog átmeneti, és minden fusztráltságát, konokságát, haragját „latba veti” azért, hogy mielőbb újra apjával lehessen.

Egy szökése alkalmával találkozik a barátságos fodrásznővel, Samathával (Cécile De France), akit valahogy megérint a fiú mufurcsága, elszántsága, és elhatározza, hogy hétvégente magához veszi.
 

Ebből alakul a történet, ami… hááát… nem egyszerű, és nem is könnyen emészthető.

Mert zsigeri és fáj. :-(

Cyrilre sok mindent lehetne mondani, speciel azokat nem, hogy könnyen kezelhető, kedves, barátságos, udvarias…

…de mivel lassan kiderül a néző számára, hogy milyen helyzetben is van, lassan azért elkezdünk valamiféle szimpátiát érezni vele szemben: miközben ő mindent megtesz azért, hogy ezt a szimpátiát kiirtsa belőlünk. :-///
 

A „Short Term 12” című remek mozihoz tudnám hasonlítani – de annak minden könnyedsége, és humora nélkül. Ez a film nem idealizálja, vagy szépíti a dolgokat, és rávilágít, hogy a „megsebzett” gyerekek vadságát és dühét csak türelemmel, és szakadatlan, megingathatatlan szeretettel lehet csak tompítani.

És hogy piszokul nehéz egy mindenre elszánt, leszegett fejű utcagyereket „kihozni” abból a mélységből, ahol van, ahová került…

Fájdalmas alkotás volt – mégis nagyszerű. :respect:

2016. február 10., szerda

A Walk in the Woods & Infinitely Polar Bear – Életünk Apuval



Két nagyszerű film…! :sör: Nagyon örülök, amikor ilyenekről „kell” ;-) hírt adnom.


A Walk in the Woods
 

Emlékszem, hogy az 1973-as „The Sting – A nagy balhé” volt az első film, amit Robert Redfordtól láttam. És eszméletlenül tetszett. :sör:

De nem akarok, és szerencsére nem is kell belemennem a „régen minden jobb volt”-című keserédesen borongós-vernyogós nosztalgiába, mert „A Walk in the Woods” remekül sikerült alkotás, és nagyon jól áll a 79 éves(!) Robert Redfordnak és a 75 éves(!) Nick Nolte-nak. :respect:

(A rend kedvéért megjegyzem, hogy emlékeim szerint Nick Nolte-t az 1982-es „48 Hrs. – 48 óra” című filmben láttam először… Hja, az évszámok a filmek készítési dátumai, nem pedig az, amikor én láttam azokat! :-P ;-) Mert arra aztán már tényleg nem emlékszem… :-S )

Szóval, remek egy alkotás lett a „Walk” :sör: – én rengeteget röhögtem rajta, aranyos volt, kedves, megkapó, ironikus, karikírozó, és csipkelődő. Imádtam. :respect:


Két öreg (mert azokat is játszanak – legyen ez bármennyire is meglepő ;-) ) nekiindul az Appalache-hegységet átszelő 3500 kilométer hosszú „Appalachian Trail”-nak, hogy bizonyítsanak valamit – leginkább önmaguknak.

Ez a túra eszméletlen sok jópofa kalandot, élményt, rácsodálkozást hoz magával, és a végén a két barát egészen másként tekint már a világra, egymásra, és önmagukra.

Nem nagyon lehet, és nem is kell mást mondani erről a filmről. :sör:

Must see. :thumbsup:


Infinitely Polar Bear – Életünk Apuval


Nem tudom elégszer elmondani, hogy mennyire szeretem Mark Ruffalót :respect: végtelenül szimpatikus színész. (Ahogy a pénztárca-elvesztéses esetei mutatják, nagy valószínűséggel a tényleg ilyen a való életben is: ami eszméletlenül ritka, szvsz. :sör: :-) )

Ezt csak azért szögezem le az elején, hogy tudjátok – nekem aligha tud ez az úriember… hm… „mellérúgni” egy-egy alakításával. ;-)

De itt tényleg ;-) remek, na! Megint. :-)

Nekem azonnal a „Kramer vs. Kramer” című Dustin Hoffman, Meryl Streep film jutott eszembe a „Polar Bear” végén – azon túl, hogy a témájában hasonló, a tetszésében is, mert a „Kramert” is nagyon szerettem anno. Pedig kamasz fejjel azért nehéz volt megfogni az embert egy ilyen drámával, de engem akkor sikerült – és most is átütő élményként emlékszem vissza rá. :sör:

Mint mondtam, a „Polar Bear” témája erősen hasonló, de mégis más – itt az apa mániás depresszióval küzd (kezelik, és saját erejéből is próbál dolgozni rajta), míg az anya (Zoë Saldana) azért/azon dolgozik, hogy lányaikat eltartsa, felnevelje, megóvja őket férje „nehezebb időszakaitól”, és megmentse a férjét, és lehetőleg a házasságát is.

Igen, ebből, amit leírtam, talán az jön le, hogy Zoë Saldana a főszereplő, de nem így van: a film az apára és a két lányára fókuszál.


Ugyanis az anya a pénz és a magasabb végzettség megszerzése miatt kénytelen egy másik városba menni tanulni, és a lányokat a javulás-gyógyulás útjára lépett, de azért még önmagával küzdő férjére hagyni.

Ennek a közös életnek a küzdelmeit, minden örömét-bánatát kísérjük figyelemmel – és az eredmény egy végtelenül szimpatikus, szerethető, megindító történet, amin az ember nevet és sír egyszerre.
:respect:

Nagyon szerettem ezt a filmet, számomra igazán emlékezetes alkotás lett.

Jó szívvel ajánlom. :sör:

2016. február 2., kedd

The End of the Tour – A turné vége & Sicario – A bérgyilkos



 The End of the Tour – A turné vége
 

Igazából… nem tudom, mit mondjak… vagy hogyan mondjam…

Nagyon nagy hatású film. :respect:

Az ember először csak nézi, és várja két nagyon okos íróember szellemi párbaját, összefeszülését – és várja, hogy „hú, a végén majd biztos lesz egy nagy reveláció! egy csattanó, hogy hű, meg hahhh!”.


Aztán nézed, nézed, és eleinte úgy vagy vele „hadd mondja csak ez a két beképzelt, nagyképű kultúrsznob! csak jártassák a lepénylesőjüket, verjék a nyálhabot a nyelvükkel: _én_ úgyis több/jobb/okosabb/erősebb/szerényebb ;-) vagyok náluk!”.

…ezek meg mondják, aztán néha csak nagyokat hallgatnak.

És észre sem veszed, hogy elhallgat-elhallgatott az agyadban a lenéző kultúrsznob :-P – mert rájössz, hogy valójában te vagy az… :-PPP –, és egyre inkább elbűvöltebben nézed/hallgatod ezt a két íróembert…

Pedig nem mondanak ám „nagyokat”! Nem tódítják-lódítják a mindentudást a képedbe, nem mondanak magvas egysorosokat, vagy körmönfont körmondatokat… és mégis, amit mondanak, az valahogy… piszokul elgondolkoztat.


Talán igazán íróként nézve üt ez a film, hogy te is író vagy, és „wannabe…” – valami. Mert szeretnél te is valamit elérni azzal, hogy írsz. És naná, hogy van ilyen! Kell, hogy legyen, különben nem írnál!

És így egészen más füllel, más szemszögből hallgatod-hallhatod a két író párbeszédét.

Sosem rejtettem véka alá, hogy szeretem Jesse Eisenberget :sör: – de arról nem nagyon beszéltem eddig, hogy Jason Segelt meg nagyon nem szerettem. :-P

Már úgy értem, hogy _eddig_. :sör:

Mert Jason Segel marha jó a híres író, David Foster Wallace szerepében. Számomra legalábbis lenyűgözően remekel. :respect:

Talán érdemes megemlíteni, hogy David Foster Wallace és David Lipsky valóban létező személyek, valóban együtt töltöttek öt teljes napot, és valóban léteznek azok a magnókazetták, amire a beszélgetésüket rögzítette Lipsky.

Marha jó film volt, na. :sör:

Volt olyan rész, amit visszatekertem, és újra megnéztem: mert annyira hihetetlenül megérintett. :respect:


A végén pedig a stáblista alatt a Tindersticks „Here” című száma – lúdbőröztető élmény. :thumbsup:




„Come join us in a prayer
We'll be waiting, waiting where
Everything's ending here”


…és ha már a stáblista: van egy „easter egg” is a végén, csak szólok. Totál illik a film milliőjébe. :sör:

Számomra meghatározó, emlékezetes alkotás lett. :respect:


ÁPTUDATE! :-)

Most találtam egy posztot a könyves blogon: Kemény_Lili_fordításában_jön_az_Infinite_Jest!

„Sárközy Bence, a Jelenkor főszerkesztője a Facebookon jelentette be, hogy Kemény Lili lesz az a bizonyos fordító, az Infinite Jest pedig a Jelenkornál érkezik. Mit lehet erre mondani? Soha jobb karácsonyi ajándékot.”
:-DDD

Atomkirályság. :sör:

Ugyanis ez az a könyv, ami körül a „The End of the Tour” cselekménye zajlik, és a film miatt piszokul kíváncsi lettem rá. Erre tessék. :-) :sör:


Sicario – A bérgyilkos


Nem tetszett. :-///

Igazából nem érdekelt benne egyik főszereplő sorsa sem: különösen Emily Blunté, akit amolyan tehetetlen bábuként végigrángattak az egészen. :-/

Josh Brolin, vagy Benicio Del Toro lehettek volna érdekes központi karakterek – de őket meg olyan balladai homályban tartották végig, hogy az embernek esélye sem volt megkedvelni, pláne megszeretni őket. :-///

Úgy gondolom, hogy azért jöhetett be az embereknek, mert illik a Savages, a The Equalizer, és John Wick alkotta erőszakfilmek sorába.

Nekem meg szerintem pont ezért nem tetszett. :-P :-(

The X Files – X-akták s10e01-e02 & Lucifer s01e01 & Outsiders s01e01 & Master of None s01e01



Pár szó pár sorozatról, amiket mostanság láttam: azt hiszem, gyorsan le fogom tudni. :-PPP


The X Files – X-akták s10e01-e02


Az első rész után úgy éreztem, hogy csak a nosztalgia visz engem át ezen a sorozaton… de valahogy úgy voltam vele, mint az „Ébredő Erővel” – hogy nem bántam a nosztalgiafaktort. :sör:

Ám a második rész meg volt olyan „x-aktásan” izgalmas és hátborzongató, hogy el kellett ismernem, hogy szvsz remekül keltették újra életre a sorozatot.
 

Én nézni fogom. Újra. :thumbsup:


Lucifer s01e01


Ki a francnyavalya nem segítette még a rendőrség (egy csinos rendőrnő) munkáját tévésorozatban?

Oké, az illegális csigagyűjtők, és a sivatagban homokot árulók kasztja. Hja, meg maga a Főördög – nosza, akkor legyen ő! (Majd jövőre jöhetnek a csigagyűjtők is… :-P )

És milyen sármos pasi ám a Lucifer! Igazi bugyihúzogató pillantású, dögös sármőr: mint Jávor Pál, vagy Rudolph Valentino annakidején! Csak úgy dobálják szét a lábukat a csajok a szeme villanására!

Úgy látom, vagy annyira _alá_ céloztak ezzel a sorozattal, vagy olyan nyílegyenesen célozták telibe az elhanyagolt háziasszonyok tüzes… micsodáját, hogy azt egy magát heteroszexuálisnak tartó férfit úgy érint, mintha egy vödör lóhúggyal öntenék pofán. :-PPP

Hagyjatok már lógva ezzel, könyörgöm…! (Azt meg direkte nem mondom, hogy vigyen el benneteket az ördög, mert még kéjesen sikongva az asztal alá élveznétek magatokat… :-PPP )


Outsiders s01e01


Elképesztő felütés. Egész egyszerűen elképesztő. Valami világcsúcs.

Mert én még olyat nem láttam, hogy egy pilot után _SENKI_, de az ég adta világon _EGYÁLTALÁN SEMELYIK KARAKTER_ ne érdekelné az embert, legalább egy incifincit…!

Na, erre itt van. Outsiders. :-PPP

Egy szereplőt sem éreztem annyira érdekesnek, értékesnek, szerethetőnek, hogy legalább minimálisan érdekeljen a további sorsa. :-(((

A konfliktus meg: hááát… legalábbis brazil szappanopera szintű. :-PPP

Köszönöm, én ebből nem kérek többet. Már ez az egy is megfeküdte a gyomromat. :-PPP


Master of None s01e01

 
Én azt hittem, hogy ez valami vígjáték! De tévedtem. :-PPP

Lehet, hogy velem (is) van a baj (naná! :-P ;-) ), de a kínos humor (infantilis, önző, bunkó felnőttekről) sosem volt a kedvencem. Mostanság meg már kurrrtára elegem is van ebből. :sux:

Még az a jó, hogy nem kell könyörögnöm senkinek, hogy „kérem, kapcsolja ki!” – kikapcsolom én magamnak. :-PPP