Dead Boy Detectives s01 – Halott Fiúk Nyomozóiroda s01

Ördögös, angyalos, démonos, szellemes – mind jöhetnek nekem, ezerrel.

Így olvassátok a rivjúmat: hogy ez a kedvenc műfajom, és elfogódott vagyok vele.

10/10

Jó kis felütés, mi?! 10/10 – PAFF, DURRR, K.O.!!! Még jó, hogy szóltam előre, ugye?!

:-)

Lehet, hogy már nem is érdemes továbbolvasni, nem?! ;-)

Azért megpróbálom egy kicsit árnyalni. :sör:

Miért szerettem meg a Dead Boy Detectives-sorozatot, és zártam a szívembe?

Remek főhősök, akik tökéletesek a szerepükben, és nagyszerű közöttük az összhang. Tudod, mondhatnák, hogy „triviális” és „megszokott” klisé, miszerint egyikük az ész, másikuk az erő – de ezzel olyan szinten degradálnám le az egészet, mintha egy szép festményre azt mondanám, hogy az egy kép. És?! :-P Én azt mondom: Edwin (George Rexstrew) tényleg az Ész, de Charles (Jayden Revri) nem az erő, hanem a Szív – és kettejük megbonthatatlan, acélos Barátsága (amit tényleg semmi nem tud megingatni) az, ami a történet gerincét adja.

Ez a Barátság olyan erős, hogy még azt is kibírja, amikor az egyikük többet szeretne barátságnál, de a másik olyan szeretettel, olyan megrendíthetetlen barátsággal, olyan végtelenül kedvesen utasítja vissza, hogy úgy érzem, ezzel csak még erősebb lett kettejük között a megbonthatatlan kötelék. :respect:

Night Nurse: Tényleg feladtad a minden bizonnyal békés örökkévalóságot… a barátodért?

Charles: Én mondom, ő a legjobb ember, akit ismerek, és nem hagyom a Pokolban!

És közben sokszor nagyon viccesek együtt…

Edwin: Ott van! A bal kezednél!

Charles: Neked bal, vagy nekem bal?

Edwin: Mind a kettőnknek ugyanaz a bal!!!

:-)))

Mellettük ott van Jenny Green (Briana Couco) a „Tongue & Tail” hentesüzlet tetovált, szerintem eszméletlenül menő, és a maga „zord” módján határozottan vonzó tulajdonosa, akit nagyon csíptem. :-) (Hja, igen: ő Kaley Couco húga, mellesleg. ;-) )

Jenny: Ez meg mi a fene?

Crystal: A lakbér.

Jenny: Bocs, nem voltam világos a fizetés módját illetően. Mihez kezdjek ennyi apróval?

Niko: Egy csomót kívánhatsz!

Crystal: Beválthatom egy Coinstar-automatánál.

Jenny: Hagyd, jó lesz így. Majd bedobálom egy szökőkútba.

:-)

 

Jenny: Úgy kezelsz, mint egy nyuggert, aki rohamot kapott! Szerintem jól reagáltam ahhoz képest, hogy most tudtam meg, hogy léteznek szellemek és koboldok. …Léteznek koboldok?!

:-)

Ott van a végtelenül optimista, és túláradóan romantikus Niko (Yuyu Kitamura), aki mindent és mindenkit szeret, és jóságával eláraszt mindenkit maga körül. :-D

Niko: Nem én vagyok a legbátrabb, de kiváló szövegértési készséggel rendelkezem.

:-)

 

Niko: Meghaltam? Crystal! Te örökre elmentél… És nem voltál túl meggyőző, amikor azt mondtad, írni fogsz. Ezért mondogatta a varázsgömb, hogy: „A kilátások nem túl jók”?

:-)

Fontos szereplő még az állandóan sündörgő, „bagzó macska” Cat King (Lukas Gage), akinek tolakodó nyomulásán egyfolytában csak vigyorogtam, de közben mindig jópofa volt, amikor megjelent.

Macskakirály: Én tisztességes Macskakirály vagyok. Számold meg a macskákat a városban, és leesik a karkötő. (…)

Macskakirály: Egyáltalán nem száznegyvenkét macska van. (…) Számold tovább a macskákat! Messze jársz. Még a közelében sem vagy! Száznegyvenkettő?! Komolyan?! Ne már!

:-)

 

Niko: Nagyon köszönjük!

Macskakirály: Ne köszönjétek! Így is utálom magam, hogy ennyit törődök azzal a kis vézna, uncsi, brit nyavalyással.

:-)

Valamint nagyon csíptem Tragic Mick-et (Michael Beach), aki valójában egy emberré változtatott rozmár, és egy varázsboltot vezet. (Valójában… csak most esett le, hogy ő a „Harmadik műszak” dokija… és ettől eldobtam az agyamat: akkor én is ennyit öregedtem már…?! :eeekkk: :gyagya: )

Tragic Mick: Tessék! Ajándék.

Niko: Nekem? Miért?

Tragic Mick: Meghallgattad a történetemet, és próbáltál segíteni. Sosem tudhatjuk, hogy a jó, amit tettünk, mikor köszön vissza.

A történet meg – egyedi esetek megoldása, közben két átívelő szál húzódik át a szérián: az egyik a Night Nurse-vonal, a másik pedig a végtelenül gonosz, halhatatlan boszorkány, Esther Finch-bosszúja.

És ha már Esther Finch-et szóba hoztam – akit egyébként a nagyon szép Jenn Lyon formál meg…

Esther olyan brutálisan, olyan mocskosan aljas, olyan állatiasan kegyetlen, hogy az elmondhatatlan – és hogy egy nagyon szép színésznő formálja meg, attól csak még hidegrázósabb az egész…

Olyan sötét, nyomasztó, mondhatom, hogy idegtépően félelmetes, horror(szerű?) epizódok is „tarkítják” a történetet… hogy az embernek görcsbe rándul a gyomra… Szinte azt mondhatom, hogy a nyolc részes évad második fele már elég… „nyomasztó”, ha fogalmazhatok így.

És megint olyan érzése van az egyszeri nézőnek, hogy a gonosz, velejéig romlott boszorkány és a pokol bugyrai borzalmasak – de az emberek embertelensége… az talán még azoknál is rosszabb.

…

De itt van a történetben a Barátság: a fáklya, a világítótorony, ami a legsötétebb éjben, a legrémisztőbb pokolban is utat mutat – és mindig megsegíti azokat, akiknek Barátai vannak.

A széria befejezése pedig… szerintem alsó hangon tökéletes. :respect:

Én nagyon megszerettem ezt a történetet: és várom a folytatást. :thumbsup:

Fallout s01

Elő a farbával…! Vagy a radioaktív baltával… ;-)

Baszki… nem is tudom, honnan kezdjem…

Talán onnan, hogy utálom a játékokból készült filmeket: mert ráugranak a gémerek és szétszedik, vagy épp felmagasztalják, mert jobb/rosszabb/pont olyan, mint a játék.

És ez engem taszít és feldühít: mert rohadtul nem vagyok egy nagy játékos.

(Írtam úgy anno számítógépes játékot, hogy folyamatosan vitatkoztam a programozókkal, mert nem értettem, hogy miért nem lehet megvalósítani egy-egy ötletemet, és miért kell a fantáziám szárnyalását lebutítani, mert a játék… hm… nem olyan „okos”. De legalább szép! Mondták nekem a programozók, úgyis a látvány adja el! Erre – miután a kibaszott bugos játék és a programozók miatt akkorát buktunk, mint Rottenbiller – a kritikák azt mondták: „a látvány szo-szo, elmegy, de a dialógusok marha jók voltak!”. Mindegy: régi sérelem, régi fájdalom – a heg megmaradt örökre…)

Úgy gondolom: talán a játékok rajongóinak készül egy-egy film/sorozat, de pont a rajongók miatt nem lehet/nehéz élvezni az eredményt egy szűz nézőnek. (Ez most… szép egy hasonlat lett… Sry.)

Mert olyan nagy a virtuális zaj körülötte, hogy nagyban befolyásolja a várakozásaimat/előítéleteimet.

Ám legnagyobb döbbenetemre: a Fallout mindezek ellenére (vagy… miatt?!) lett hatalmas kedvencem! :respect:

A hangulata valami egészen elképesztő, semmihez sem hasonlítható – varázslatos. :sör:

A zenék… A zenék meg: valami hihetetlen feelinget keltenek az emberben – és ez különösen akkor karcol, horzsol, de nagyon durván, amikor a képkockákon valami egészen mást látsz, mint amiről a dal szól. Pölö: egy brutális csata zajlik… és közben felcsendül Nat King Cole: I Don’t Want To See Tomorrow című száma… Az embernek libabőrös lesz tőle a háta – a jó értelemben! :sör:

Ella Purnell egy igazi gyöngyszem, egy aduász a filmben: akit minden percben imádtam – egyszerre, mint gyönyörű nőt, és mint végtelenül szerethető, ártatlan őszinteséget.

…akit a mocsok felszín percről-percre, részről-részre tesz egyre keményebbé, egyre realistábbá – ami egyszerre elszomorító, és felemelő. Mert látod, hogy nem elveszett „ostobácska naiva” – de a megkeseredése, megkeményedése… mégis fájdalmas a nézőnek.

Nagyszerű Főhősnő. :respect:

Walton Goggins… ne már…! Már előre utáltam a csávót, olyan hype övezte, mielőtt még egy kukkanást láttam volna az egészből… Eleinte beigazolódni láttam az előítéletemet… de a befejező részre, ahogy egyszerre állt össze a múltja – és láttuk a legkeményebb brutalitását a jelenben: valahogy… tökéletéssé vált a szememben. Igen, beismerem: Walton Goggins atomkirály. :leborul:

„Homeless radioactive cowboy with no nose… yep I could play that”

Walton Goggins

:thumbsup:

Aaron Moten… ne haragudj, tesó, de… te valahogy nem tudtál felnőni harmadik főszereplőnek: a páncélod lejátszott a vászonról.

Napokig el tudnám nézni, ahogy az Acéltestvériség végigháborúzza a felszínt, és harci páncélba öltözött, Pokol-típusú gépágyúkkal felszerelt lovagjai kíméletlenül átgázolnak az ellenségen!

…de téged nem látlak közben a lelki szemeimmel, Aaron Moten… :-/ Csak a csatapáncélt.Te bárki lehettél volna. :-P

…

Még egy valaki okozott csalódást: a Kutya, Dogmeat. Egész egyszerűen csípem a kutyákat: és folyamatosan láttam a filmben, hogy le se szarja a színészt, azt figyeli, hol a gazdája, aki irányítja – akit tényleg szeret. Ez engem minden alkalommal kizökkentett és kijózanított. Kár kutyákat beleerőltetni a filmekbe, ha nem tudják elhitetni, hogy a filmbéli partnerükhöz tartoznak – és úgy látszik, hogy 2024-ben sem lehet még ezt elérni. :-PPP Engem zavart.

Horkai Zoltán a vadállatokkal sokkal jobban tud dolgozni, sokkal inkább hihetőek az ő filmes jelenetei. :respect:

De vissza a Fallout-hoz: a történet remekül tekeredik-csavarodik, élvezettel lubickoltam a részekben – és a finom részletekben. A sorozat első feléig azt hittem, ez olyan zombi- és szörnyhentelős sori lesz, de szerencsére, nem is tévedhettem volna nagyobbat: így lett a kedvencem a Moises Arias által megformált karakter. :sör:

Nagyon várom vissza őt a második évadba – és biztos vagyok benne, hogy nem ment el „hibernálódni”. Tökösebb lett ő annál a sorozat végére. :thumbsup:

Az utolsó rész meg… öregem… Így. Ilyen zúzósan, ilyen húsbavágóan kellene befejezni minden sorozatot, és nyüszítve várná az ember a folytatást.

Én most ezt fogom tenni. :respect:

9/10

 "Tomorrow, so they say
Will be a lovely day,
A bright new sun will suddenly break through,
But I don't want to see tomorrow,
Unless I see it with you.

 
Tomorrow, so I hear
The clouds will disappear,
The door to happiness will open wide.
But I don't want to see tomorrow,
Unless you're there by my side."

 Nat King Cole - I Don’t Want To See Tomorrow

 

Lefkovicsék gyászolnak

 

Lefkovicsék gyászolnak – és Szántóéknak ez egy moziünnep.

Most volt először – és bízom benne, hogy nem utoljára…! – Családunk három generációja együtt egy mozifilmen! :-D

És most ismerhettük meg először a balassagyarmati Madách Imre Filmszínház Kamaratermét, amiről bizton mondhatom: a legbarátságosabb, legkedvesebb mozikuckó, amiben életemben jártam. :respect:

Már többször jártunk a moziban, de ebben a teremben még nem voltunk filmvetítésen: de ha lehet(ne), ezután mindig itt szeretném nézni az új filmeket: eszméletlenül otthonos. :leborul:

Néztünk Mátéval úgy filmet a Nagyteremben, hogy az egész „hodályban” csak ketten voltunk… de most, ahogy ebben a kábé 40 fős kisteremben összegyűltünk tízen, valahogy… olyan jó volt együtt mozizni… ezért szerettem bele a moziba – ezt kerestem mindig a moziélményben: az értő közönséget, akik úgy szeretik a mozit, a filmeket, mint én magam.

(Talán az érdemeiben „megszűnt” budapesti Graffiti Mozi volt ehhez fogható, amikor 1993 körül ott néztem meg a „Gyalog-galopp” című feledhetetlen remekművet – amikor odaértem, az előre lefoglalt jegyemre már vagy öten vártak, hátha nem jövök el… Ott éreztem majdnem ennyire otthonosan magam, mint tegnap a Madách Mozi Kamaratermében. De csak majdnem. ;-) )

Szóval, ott voltunk mi hárman – és még Hét Hozzáértő Filmrajongó. :-)

És micsoda élménnyel gazdagodtunk!!! :respect:

Hála a nagyszerű Bezerédi Zoltánnak… :leborul:

…és Breier Ádám rendező-forgatókönyvírónak! :respect:

De méltatlan lenne, ha nem említeném meg a történet két nagyszerű szereplőjét: az Arielt megformáló Leo Gagel-t és a Ferikét alakító Váradi Rolandot. :tapsvihar: :fejethajt:

Leo Gagel egy tüneményes, egy fantasztikus kissrác, amilyen őszinte, tágra nyitott szemmel néz a Világra… az valami végtelenül megrendítő, és szívmelengető.

Váradi Roland egy nagyszerű fiatalember, akiről meg voltam győződve, hogy tényleg bokszoló: és utánaolvastam – valóban az!!! :-)

Itt és így mesél róla Breier Ádám:

„Váradi Roland, tehát Ferike, talán a legszebb sztori volt. Néztünk egy csomó fiatal színészt erre a szerepre, és nagyon nem működtek, és muszáj volt találni valakit. Elkezdtem visszamenni a boksz termekbe és vadászni, nézni a fiatal bokszolókat. Roland először nem akarta vállalni, maximum valamilyen nem-szöveges szerepet. De addig jártam a nyakára, megadtam a telefonszámom, hogy gondolkodjon és hívjon bármikor. Majd végül mondtam az edzőjének, Kovács Mária világbajnok bokszolónak, hogy beszéljen vele, mert nagyon nagy bajban vagyunk, már mindjárt forgatunk. És akkor egyszer csak csöngött a telefon, Roland hívott, hogy mondta neki az edző, hogy hívjon fel. Roland fegyelmezett sportoló, amit az edző mond, azt a tűzön-vízen is keresztül kell menni. Egy csupa szív srác, tényleg egy fantasztikus jellem.”

„Egy csupa szív srác, tényleg egy fantasztikus jellem” – és ami a döbbenet, hogy ez a filmből lejött! :leborul:

Bezerédi Zoltán pedig… szerintem kimondhatjuk, hogy ez az ő jutalomjátéka: Ő viszi a vállán/szívén/szívében a cselekményt, érte szorítunk: érezzük, ha neki sikerül elérni a Megváltást, akkor az egész Családnak, három generációnak sikerülni fog. Nem játszhatta el ezt a szerepet senki más, csak ő. :megarespect:

Szerintem ez nem egy vígjáték: kár annak aposztrofálni. Sokkal több annál: ez egy emberi megváltástörténet – ami tragikomikus, megrázó, megindító és… felemelő.

Köszönet érte, Breier Ádám…

Idézném egy kicsit Mátét – spoilermentesen:

„Apa, az a jelenet, amikor (SPOILER), az epic volt, ugye?! Akkor nagyon szorítottuk egymás kezét…”

Igen, feleltem, az „A Jelenet” – tényleg Epic volt. És olyan jó volt közben a Te kezedet fogni, Máté.

Sosem hittem volna, hogy valaha MAGYAR filmekben fogok epic pillanatokat látni…

Az „Átjáróház”-ban volt már egy ilyen – de a „Lefkovicsékban” most egy egészen másmilyen epic jelenetet láthattunk… :megarespect:

…

…és hogy teljes legyen a nézői visszhang: a Nagymama is elismerően nyilatkozott a Filmről, és meggyőződése (volt…?! ;-) ), hogy Bezerédi Zoltán tényleg bokszolhatott valamikor, mert (68 évesen) még mindig nagyon sportos, és neki nagyon hihetően alakított az edzőt. :-)

Gyerekek: ez egy must see film, én mondom nektek. És a zenéje is csodálatos.

Idáig úgy voltam vele, hogy nagyon szívesen szerepelnék Reisz Gábor valamelyik filmjében – most már feliratkozott mellé Breier Ádám is.

9/10 :megarespect:

 

A Derékpataki-víztározón horgásztam...

 ...idén már másodszor. :-) Az első alkalommal nem volt időm fényképezni, annyi halat fogtam, annyi kapásom volt. :-D :sör: Jól indult a szezon. (Végre.) ;-)

Most csak egy komolyabb halat akasztottam, ami viszont egy fél perces, agresszív menekülési kísérletet sikerre vitt... Nem baj. Közben jót beszélgettem a barátommal, néztük a vadmadarakat (még a sas is felszállt a kedvünkért! :-) ), és gyönyörködtem a tájban...

Erről nyújtok át nektek egy kis ízelítőt. :thumbsup: