Egy kis sorozatozás… egy kis „énezés”… de nem „fényezés”… :-/

Figyelj, ezt most csak neked. Cimbora. Aki még néha-néha ideklikkelsz, hogy mit vetek a képernyőre. Hogy vetek-e még néha-néha valamit. :sör:

Kettesben vagyunk, szóval, beszéljünk bizalmasan – tölts egy kis sört magadnak te is, ne bort: azt tartogasd arra az időre, amikor majd a kedveseddel romantikáztok, férfisirám lesz: sör kell hozzá. Mondanám, hogy pálinka is, de akkor már vagy dalolni is fogunk (mint Matula bácsi, amikor egyedül volt a téli gunyhóban: „Befútta az utat a hó, céltalanul fut a fakó…”), vagy elalszom, mert nem bírom a töményet, akkor meg hallgathatod, ahogy az asztalra esett fejjel horkolok.

Mélyen voltam, nem tagadom. Nehéz is lenne, ugye, ilyen gyűrött orcázmánnyal… :-/

Közeleg egy kerek évforduló, és bevallom, megvisel. Fullaszt és fojtogat. Szinte hallom a kasza suhogását is… És ez számadásra késztet.

Hogy mennyit és mit tettem le az asztalra – többet hagytam-e veszni, mint amennyit nyertem – nyertem-e, egyáltalán…?!

Hogy érdemes volt-e… Hogy mit látok, amikor visszanézek… Hogy hagytam-e olyat hátra, ami maradandó… és nem csak sebeket…

Hogy vihettem volna-e többre… vagy csak ennyi volt bennem… Hogy elrontottam-e valahol, és csinálhattam volna jobban… vagy csak másként…

Voltak dolgok, amikről azt hittem, fontosak számomra, és a fontosságuk sosem fog csökkenni.

Nos, ez nem így van. Fáj belátnom.

Azt hittem, hogy nem számít, ha egy barátság nem kölcsönös – a szerelemnél nagyon is számít, azt már megtanultuk… tudom, hogy te is :sör: –, és nem baj, ha csak futok egy szekér után.

De most, hogy közeleg a félszáz… tudod, már nincs kedvem futni semmiféle szekér után… ami nem áll meg mellettem. Barátságból. Emberségből.

Azt hittem, hogy többet ér. Azt hittem, hogy minden pénzt megér.

De már nem így gondolom. És fáj a veszteség. Fáj, hogy elengedem. Ám akkor is fáj, ha csak én küszködök érte. Hiábavalóan. Hasztalan.

Akkor meg inkább elengedem. Hadd vigye a szél, másfelé. Legyen porrá ez is, mint minden és mindenki, mint majd lesz a világ is, valamikor…

…

Gondolhatod, hogy ilyetén „fellelkesedve” nem sok kedvem volt (van…) blogolni se.

Elengedtem, mert arra gondoltam, nem éri meg az időt és az energiát, ami belefeccölök. Nem is fontos. Eltűnik a süllyesztőben, mint minden más is, amit nem kőbe faragtak. És aztán?

Aztán most mégis itt vagyok. Mert… valahol… mégis érdekel… mégis fontos… valamennyire.

Hát, ez volt/van velem, cimbora. Ebcsont beforr, oda se nekem.

Wayne s01

 

Egész egyszerűen egy unicum volt. Durva, belemenős, véres-fájdalmas részek – nagyon röhögősek – és szívbemarkolóak váltogatták egymást.

 

Mark McKenna és Ciara Bravo eszméletlenül jól eltalált főhősök voltak: imádtam őket.

Dean Winters – utáltam, de a fene egye meg, marha jó volt! :sör:

A két személyes kedvencem még: Carl (Jon Champagne) és Teddy (Jamie Champagne) – amikor kaptak egy viewpoint részt, talán az volt a legjobb. :sör:

Az utolsó részt “beáldozták” a második évad felvezetésére. De minek?! Sikerült?! Érdemes volt?! Ugyanis kaszát kapott. :-PPP

De ez az egyetlen évad különleges és felejthetetlen. :sör:

Lodge 49 s01

Wyatt Russell… (nemrégiben láttam róla egy képet: ahogy az apj és az anyja mellett áll. És leesett az állam, hogy Kurt Russell és Goldie Hawn fia! :eeekkk: ) kevés ennyire szeretetre méltó karaktert látni (talán csak Zach Braff volt ilyen, a Scrubs-ban :sör: ), vitte a sorit a hátán, lazán, könnyedén.

Amikor megborotválkozott, felért egy mélyütéssel. :-)))

Úgy néztük részről-részre, hogy egyszerűen nem értettük, miért kattantunk ennyire rá. Hiszen nem történik benne semmi (komoly)! :eeekkk:

És végig ott lengetik előttünk (mint szamár előtt a répát), hogy lesz valami misztika, valami misztikus, alkímikus, a “True Lodge”… hogy mindig feszülten vártuk az áttörést…

De a karakterek annyira szerethetőek (Ernie, Liz, Connie, Blaise, Scott), hogy akarod tudni, mi lesz velük, akkor is, ha nem jelenik meg valami “természetfölötti”.

Tudni akarja az ember, hogy mi lesz Dud és Liz sorsa – és hogy mi történt az apjukkal.

Tök jó, hogy akkor fedeztük fel, amikor már megy a második évada is – folytatjuk! :sör:

És amiket most toltunk végig, és _minden egyes tetves percét imádtuk_!!! :-)))

Criminal: United Kingdom s01

és

Criminal: France s01

Igen, közösen írok róla, mert úgyse akarok történetmesélésbe fogni egyik kapcsán se.

Azt hittem, hogy a UK széria lesz a legjobb… de csessze meg, a France ott van mellette a szeren. :respect:

Minimalista: kihallgatószoba, megfigyelőszoba, és a folyosó. Ennyi helyen játszódik mindössze.

Egy-egy ország három epizód, különböző bűncselekményekkel, és minimális magánélettel – és csessze meg még egyszer: az a minimális magánélet épp elég ahhoz, hogy rohadtul érdekelje az embert, hogy mi lesz, hogyan bonyolódnak az interperszonális kapcsolatok.

Mi volt jobb: Hugo drámája, vagy Tony drámája?! 3x45-50 percben elmesélve?! Képtelenség különbséget tenni, mert egyformán húzós-zúzós volt! :sör:

Mi volt jobb: Olivier drámája, vagy Audrey drámája?! 3x45-50 percben elmesélve?! Képtelenség különbséget tenni! :respect:

És mindegyik szériáról, mindegyik drámájáról annyi: nézni akarom tovább! Tudni akarom, mi lesz velük! Mert bevonódtam.

És közben az új és új ügyek… Óóóó… ne csináld már…

Olyan bűnügyekben nyomoznak, hogy az ember haja égnek áll… hogy legszívesebben sikítanál tőlük, hogy nem lehet, hogy ilyen nincs, nem létezik…!

De van, nagyon is van. És a tét mindannyiszor óriási.

Melyik volt a legerősebb epizód? A kamionsofőré? A Bataclan-áldozaté?...

Ne kelljen dönteni – mindegyik bitang jó. (Oké, a két felemlegetett talán a legjobb. :respect: )

3x45-50 perc, egy-egy ország. 6 borzongatóan megrázó történet, 6 kihallgatás – 6 bűnös… vagy 6 ártatlan?!

A „Ciminal”-széria a legjobb, ami mostanában történhetett sorozat téren. :respect: :thumbsup:

(És még előttünk van a „Criminal: Germany” és a „Criminal: Spain” is – várakozásom és elvárásaim az egekben. :sör: )

Nagymarosi Ütősök & Katáng Zenekar

Pár napig távol voltam és csak ez akadályozott meg abban, hogy meséljek két nagyszerű élményemről, amiket a nagymarosi Szent István Napi Borünnepen éltem át. :sör: ...izé, micsoda dolog már ez... akarom mondani :bor: !!! :-)))

18-án a Nagymarosi Ütősök koncertje miatt utaztunk le - és elképesztően tehetséges fiatalokból álló, fantasztikus csapat zenéjét hallgathattuk. Imádtuk minden egyes másodpercét! :respect:

(Később abban a szerencsében volt részem, hogy a koncert után, a vásári sokadalomban egy kézfogás erejéig sikerült személyesen is gratulálnom a zenekar vezetőjének, Oláh Norbertnek. :thumbsup: )

Hallgassatok bele, milyen szenzációsan is zenélnek ezek a végtelenül tehetséges és szimpatikus fiatalok!

A koncert után, hazafelé azon beszélgettünk Katicámmal: milyen jó lenne, ha Máté ebbe a nagymarosi iskolába járhatna... és talán örömmel zenélne ő is az ütősökkel. :ihopeso: :fingerscross:
:-)



19-én pedig a Katáng Zenekar koncertje miatt érkeztünk a városba: és egyszerre esett le az állam - és egyszerre szégyelltem el magam...

Szégyelltem magam, mert én rengeteg gyermekeknek szóló zenét, zenekart meghallgattam/meghallgatok előbb Dávid, majd Máté miatt a Youtube-on... de a Katáng zenekar mindeddig elkerülte a figyelmemet. Mea culpa. Mea maxima culpa.

És leesett az állam, mert - nem bántva másokat - én ilyen IGÉNYES zenét, gyermekeknek szánva, még az életben nem hallottam. A hangszerek olyan repertoárja csillan meg (kelta hárfa, harmonika, ír furulya), amik sehol másnál - és olyan mesterségbeli tudással, virtuozitással, hogy az ember csak döbbenten, csillogó szemekkel (b)ámul. :respect:

A koncert után felmerészkedtünk a színpadra, és ott helyben megvásároltuk a "Hétmadár" című kiadványukat, amit a Zenekar tagjai voltak olyan kedvesek, hogy dedikáltak is nekünk. :thumbsup:

Kicsit (mit "kicsit"...! :-P :-) ) zavarban voltunk, amikor a Zenekar tagjai között toporogtunk a színpadon, és a kedves kérdéseikre összevissza beszéltünk mindent. :-)))

De most elmesélem, mit is válaszolnék - itthon, lenyugodva :-) - a végtelenül szimpatikus és barátságos Kas Bence meglepődött kérdésére, miszerint: "melyik dalon sírtatok?!".

A "Hétmadár" lemezen hangzik el "Kanczúr Csilla - Barlang mélyén" című megzenésített verse...

...az annyira a szívbe markol, annyira együtt tudunk érezni a mélybe zuhant legénnyel, hogy... nehéz nem könnyezni vele.

Kanczúr Csilla - Barlang mélyén

"Barlang mélyén csend honol.

Bármerre lépsz: ostromol.

Körbezár a kővilág.

Nem süt be a holdvilág.

Vaksötét van, nincs remény.

Kinnrekedve vár a fény.

Nincsen ablak, nincs ajtó.

Mélység van csak: fullasztó.

Tátott szájú üregek,

visszhangozzák nevedet.

Fura arcok, rémpofák

Vigyorogva lesnek rád.

Barlang mélyén csend honol.

Csend a csendben kóborol.

Földre hull és égbe tör.

Elringat vagy meggyötör."

...

Ez egy magamfajta befelé forduló depressziósnak - teljes leírása annak, amit a legrosszabb pillanataimban érzek és megélek...

És tudod, hogy min sírtunk még, Bence?

De nem a fájdalomtól és/vagy az önsajnálattól - hanem a boldogságtól?

Ezen a dalon:

"Legyen szép, legyen jó!

Legyen vígan mosolygó!

Legyen mindennap olyan boldog,

mint a születés, a születés, a születésnapod!"

...

Köszönet érte, köszönet Értetek, Katáng Zenekar!

:respect: :leborul:

The Best of Enemies & The Wedding Guest & Journey to the West: Conquering the Demons

Egy jó filmről! :thumbsup: …és két rosszról. :-PPP

The Best of Enemies

A film egy valós esetet dolgoz fel, amikor is 1971-ben, az észak-karolinai Durham-ben egy afroamerikai aktivista és egy KKK-klánvezér küzdenek meg egymással a diákok integrációja okán egy városi bizottságban.

Ann Atwater (Taraji P. Henson) és C.P. Ellis (Sam Rockwell) története nagyon jól mutatja meg a USÁ-ban élő/élt/megélt rasszista gondolkodást, és ezek kibékíthetetlen ellentétét.

 Persze, épp ez az eseménysorozat az, ami megmutatja, hogy… ha jobban belegondolunk… nem is annyira áll szemben ez a két oldal, és nem is annyira kibékíthetetlen ez az ellentét.

Sam Rockwell ismét (újra és megint!) a legjobbját hozza, és nagyszerűen mutatja be a cinikus, rasszista máz mögött megbújó… embert. :sör:

Mint ahogy 2017-ben a legjobb alakítást nyújtotta a „Three Billboards Outside Ebbing, Missouri” -ban :respect: szerintem a „The Best of Enemies” is vaskosan az ő vállán nyugszik – de meg is tartja azt, erőlködés nélkül. :thumbsup:

Taraji P. Henson viszont nem kápráztatott el: nehéz is lett volna, hiszen jellemfejlődése nincs, vagy épp csak alig van – míg a Sam Rockwell megformálta C.P. hatalmas pálforduláson esik át, és Rockwell alakításának köszönhetően ez a változás teljesen hihető.

Annál is inkább, mivel a valóságban is megtörtént… ugye. ;-)

Visszatérve Taraji P. Hensonra: ahogy elnéztük, sokkal súlyosabban kidomborították Ann Atwater külső tulajdonságait, mint a belsőket. A vége felé egyre jobban zavart, ahogy a „néger asszony paródia”-figura jött-ment, és beszélt a képernyőn. Úgy járt-kelt, mint egy lúdtalpas kacsa, lábait szétdobálva döcögött – és olyan ordenáré „fekete” akcentussal beszéltették, hogy hasogatta a fülünket. Mintha nem életre kelteni akarták volna a főhősnőt, hanem kikarikírozni… :-///

Szerencsére a film mögötti történet valósága, valódisága, és Sam Rockwell alakítása nekünk megmentették az élményt. :sör:

„I'd like to show you all something. This is my Klan membership card. I was given this card 12 years ago. It's been in my wallet ever since. In fact, I cried when they gave me this card. And I grew up in a house where I was taught men don't cry. But I cried anyway. I cried because it was the first time in my life I didn't feel alone. Sure, I was married with a family. That's not the kind of alone I'm talking about. As a man, you're expected to take care of that family. And I was having a hard time doing that.

We were struggling, so... There I was. I was a part of something now, something much, much bigger than me. And then, when they made me president, boy, I was over the moon. Poor old C.P. Ellis, president of something. Whoa.”

Annyit azért hozzáfűznék, amit mi Katicámmal a film végén összegeztünk: ha nem egy csóró melós C.P. Ellis (aki tudja, mi az a szegénység – ami az afroamerikaiak sajátja is…), és nincs a beteg, autista gyermeke miatt kiszolgáltatott helyzetben (még „Nagy Küklopsz Sárkánylovag Csuklyacimbi” léte ellenére is…), aligha lehetett volna meggyőzni bármiről is.

És akkor se, ha a felesége (Anne Heche) is ugyanolyan fafejű rasszista lett volna, mint sok klántag asszonya – de ő sem olyan volt.*

Ezért viszont sokkal jobban átlátta, hogy mennyi a közös bennük az afroamerikai lakossággal – és helyzete miatt nem őket (vagy bárki mást) hibáztatta.

Két olyan ember állt egymással szemben, akik valójában azonos platformon voltak. De erre rá kellett ébredni, persze. :sör:

Érdekes film volt a „The Best of Enemies”. :respect:

Ann Atwater

(1935-2016)

Claiborne Paul „C.P.” Ellis

(1927-2005)

 

* = az Anne Heche megformálta feleség karakteréhez azért fűződik egy filmes baki. Nem szoktam ilyenekre vadászni, sőt, kiszúrni sem szoktam őket – de ez majd’ kibökte a szememet. :-P :-)

Anne Heche átmegy Ann Atwater házához, hogy megköszönjön valamit, a tornácon megáll, a bejárati ajtó nyitva, csak a szúnyoghálós ajtó van becsukva, és Anne Heche az ajtófélfán kopog. Bentről harsány „Ájm kámin” harsan, és a kamera a szúnyogháló előtt toporgó feleséget mutatja a lakásból kifelé filmezve. A feleség ekkor eszmél, hogy egy fél arcát eltakaró napszemüveg van rajta, és mielőtt a Ann Atwaterrel szemkontaktusba kerülne, gyorsan lekapja a napszemüvegét.

A kamera ekkor az az előszobába beforduló Atwatert mutatja, aki elképedve veszi észre a fehér nőt az ajtó előtt. A kamera újra vált: immár a verandán álló feleség válla mögül látjuk, hogy az afroamerikai nő a szúnyoghálóhoz lép, és kinyitja azt, és ekkor Anna Heche újra(!) lekapja a napszemüvegét, amit úgy látszik, valamiért három-öt másodpercen belül ismét felvett. :-))))

Persze, van olyan, hogy az ember nem tudja eldönteni… ;-) :-DDD

The Wedding Guest

 

Dev Patel film, ezért vágtunk bele.

…de nem kellett volna. :-///

A „contract” menyasszony-szöktető és a megszöktetett menyasszony road-movie-ja sajnos nem valami izgalmas filmélmény.

Az ember csak várja-várja, hogy majd lesz valami csattanó, valami nagy fordulat… aztán egyszer csak vége a filmnek (96 perc).

Katicámmal összenéztünk, és ő mondta ki azt, ami nekem is egyből a számra csúszott volna: „Ez a vége?! Na, ne mááár…!”. :-OOO

Igazi semmirevaló film: a semmiből indul és a semmibe tart, semmilyen karakterekkel – és nem is ismerünk meg benne senkit. :-///

Kár a rászánt időért… :-PPP

Journey to the West: Conquering the Demons

A múltkor, amikor a kínai éves sikerlistát beidéztem nektek, megakadt a szemem ezen a címen – és arra gondoltam: „valami jó kis fantasys-démonos marhaság, meg kéne nézni, hátha jó!”.

Nos… nem az. :-///

Gondoltam, hogy írok róla még valamit… de nem fogok. Nem ér annyit az egész. :-PPPPP

Ha eddig kihagytátok a 2013-as év Kínában legtöbb bevételt hozott filmjét – akkor ez most már maradjon is így. Jobb lesz nektek… :-P :-) :sör:

Milyen jó... Halleluja!

Ezen a nyáron ez a két dal talált be nálam legjobban... Köszönet értük. :respect:

Kelemen Kabátban - Milyen jó

"Néha azon gondolkodom
Milyen jó hogy van otthonom
Milyen jó hogy van kit szeretni
Milyen jó mellette kelni

 
Milyen jó, hogy van néhány barát
Ki értem oda fél karját
Milyen jó van kit ölelni
Milyen jó együtt nevetni"

 

 

Kulka János - Halleluja

 

"Tudod, jártam már régen itt,
Ismerem szobádnak sarkait,
Magányon át vitt Hozzád a véletlen útja.
A díszkapun láttam a címeredet,
De a szerelem nem dicső fáklyásmenet,
Csak egy fázós, kicsit fáradt: Halleluja.
Halleluja, Halleluja, Halleluja, Halleluja.

És volt idő, hogy elmondtad még,
Hogy ott, belül milyen a helyzet épp,
De ezt már sose hallom tőled újra.
Pedig úgy költöztem én beléd,
Hogy galambot hoztam, hogy : Nézd, de szép.
És együtt lélegeztük: Halleluja.
Halleluja, Halleluja, Halleluja, Halleluja.

 

...

 

Én próbáltam, hát ennyi telt,
Kezemre érintés nem felelt,
Igazat mondok, bármily szép, vagy csúnya
S bár meglehet, hogy tévedek,
A dal ura elé úgy léphetek,
Hogy nyelvemen nincsen más, mint: Halleluja.
Halleluja, Halleluja, Halleluja, Halleluja."

 

Hevi reissu – Heavy túra & The Imitation Game – Kódjátszma & Ich bin dann mal weg – Hogyan találtam rá a boldogságra az El Caminón

Három egymástól nagy eltérő film – de mindhárom nagyon jó. :sör:

Hevi reissu – Heavy túra

„És még engem tartanak a zárt osztályon…”

Én régen nem röhögtem ennyit filmen. :-DDD

Oké, azért szerintem az is sokat dobott nálam az élvezeti értéken, hogy szeretem a pagan-folk-rénszarvas-daráló metált. :-) :sör:

Ahogy az amatőr banda összeáll, megszületik első önálló zeneszámuk és végre találnak maguknak nevet – „Impaled Rektum” :-DDD –, majd nekiindulnak az útnak, hogy elérjenek a norvég fesztiválra, ahol felléphetnek… az valami eszelősen vicces. Fergeteges. :sör:

„- És mégis milyen zenét játszotok, ti retardált barmok?

- Szimfonikus, poszt-apokaliptikus, rénszarvas-daráló, extrém, harcos-pogány, Skandináv-félszigeti metált.

- Nem csoda, hogy nem juttok puncihoz.”

:-)))

Minegyik srác egyedi karakter – és én sokáig meg voltam győződve arról, hogy ők tényleg egy igazi, amatőr banda, nem is színészek.

Pedig azok. :sör:

Turo (Johannes Holopainen), Lotvonen (Samuli Jaskio), Jynkky (Antti Heikkinen) és Pasi (Max Ovaska)

:respect:

Nem is tudom, hogy melyik a kedvenc jelenetem… :-)))

Amikor átmennek a finn-norvég határon? Vagy amikor megtervezik és összehozzák első saját dalukat? Vagy amikor elkészítik az utánozhatatlan promófotójukat?

Esetleg az, amikor összefutnak a viking szerepjátékosokkal? Vagy maga a végső „Nagy Fellépés”, amikor a viking harcosok pajzsfallal védik a lépcsőt a rohamrendőrökkel szemben, hogy a banda végig tudja játszani az egyetlen dalát? :-DDD

Megannyi hatalmas jelenet – és közben a számolatlanul elénk szórt apró, ütős poén, karcos egysoros. :sör:

„Gyere, fiam! Segíts! Most állt meg egy fickó a kocsibejárón. Külföldi. Mi van ha valami EU ellenőr? Egy kicsit szabadon értelmeztem néhány szabályt...”

„- Ez egy középkori live rpg! Nem valami fantasy marhaság! Muszáj neked állandóan tündét játszani?

- Igen!

- Hülye Legolas!”

„- A kurva életbe, fiúk! Tele van veletek a sajtó! Egy elmebeteg finn banda elrabolt egy őrültet a pszichiátriáról, kihantolta a halott dobosát, és majdnem háborút robbantott ki! Ezt nevezem én metálos hozzáállásnak!”

:-DDD

Ideje volt már, hogy a harcos-pagan folk metál is megkapja a saját filmjét: és megérte kivárni. :ördögvilla: :sör: :perkele:

:-DDD

The Imitation Game – Kódjátszma

Egész más terep… és megint egy nagyon jó film. Oké, nekem Benedict Cumberbatch-csel bármit, akármit… nagyon sok mindent el lehet adni, de itt az alap is nagyon zúzós volt: és Benedict ismét bitangul odatette magát. :respect:

Szerintem itt született meg… valahol… a döbbenetes Patrick Melrose alakítás előképe. :leborul:

Sokáig kerültem ezt a filmet – mea culpa… –, mert arra gondoltam, matematikai agyalást, kémjátszmát, még Benedict sem tud eladhatóvá tenni nekem.

Tévedtem. Nem kicsit. :meamaximaculpa:

Fogalmam sem volt, hogy a Benedict megformálta Alan Mathison Turing (RIP: 1912-1954) ilyen nehézsorsú, különcséggel és zsenialitással áldott-vert ember volt – akit egész egyszerűen döbbenetes, felfoghatatlan aljassággal kezelt, vett semmibe, alázott meg lelkileg és emberileg a „Nagy” Britannia…

A náci „Enigma”-kód feltörésében elévülhetetlen érdemeket szerzett: munkájával becslések szerint két évvel rövidítette meg a háborút, és legalább 14 millió embert mentett meg.

„No one normal could have done that. Do you know, this morning... I was on a train that went through a city that wouldn't exist if it wasn't for you. I bought a ticket from a man who would likely be dead if it wasn't for you. I read up on my work... a whole field of scientific inquiry that only exists because of you. Now, if you wish you could have been normal... I can promise you I do not. The world is an infinitely better place precisely because you weren't.”

Innen most idéznék egy kicsit a Wikipédia szókikkéből:

„2009. szeptember 11-én – jelentős társadalmi nyomás hatására – Gordon Brown brit miniszterelnök bocsánatot kért a mindenkori kormány nevében azért a visszataszító bánásmódért, amelyben a tudóst részesítették annak idején a hatóságok, és ezzel halálba kergették.

– Túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy Turing kiemelkedő tevékenysége nélkül a második világháború története nagyon másként alakult volna. A hála, amivel neki tartozunk, még borzasztóbbá teszi azt az embertelenséget, amiben része volt – jelentette ki a brit kormányfő.

2013. december 23-án utólagos királyi kegyelemben részesült.”

…

Ugye, látjátok az évszámokat…?! 2009 és 2013.

Halála után 55 évvel, a második világháború után 64 évvel jutott eszükbe először az angoloknak, hogy ki volt nekik Alan Mathison Turing, és hogy mit tettek vele.

Undorító, szégyenteljes.

…

Remélem, legalább mi emlékezni fogunk rá. RIP.

 

Alan Mathison Turing

1912-1954

Ich bin dann mal weg – Hogyan találtam rá a boldogságra az El Caminón

Egy kedves, szerethető, kellemes El Camino-film.

Asszonnyal nézős, elcsendesedős, megmosolyogtatós, felvidámító, aranyos mozi.

Nem túl erős tartalmú, de amit ad, amit sugall az teljesen elfogadható, megérthető, és… talán… hasznunkra válik.

Mit is mondhatnék a történetről: a színpadon kapott szívinfarktusa után Hape Kerkeling (Devid Striesow) kitalálja, hogy elindul az El Caminón, hátha… utána, közben hátha jobb lesz valahogy.

Találkozik emberekkel, akikkel néha egy darabig együtt mennek tovább… és közben van ideje átgondolni, újraértelmezni az életét.

Ennyit vállal, nem többet – de azt teljesen elfogadhatóan hozza. :sör:

A film (az igazi és létező) Hape Kerkeling azonos című könyvéből készült.

Nem is tudom… talán érdemes lenne elolvasni. :sör: