2024. május 5., vasárnap

Late Night with the Devil

„We are entering a satanic age! Anyone who can't see that is blind!”

Nyomasztó… sokkoló…

Tegnap késő este, a film után, ellenőriztem az összes nyílászárót, hogy biztosan zárva vannak-e, elhúztam a függönyöket, és még egy órán keresztül golfot néztem, hogy megnyugodjak…

(Mintha a nyílászárók zártsága bármit is ért volna a filmben látott démon(okkal)/ördöggel szemben… :gyagya: )

Nem vagyok egy horrorfilm rajongó, de van három, amit maximálisan értékelek: Prince of Darkness – A sötétség fejedelme (1987), The Blair Witch Project – Ideglelés (1999), Saw – Fűrész (2004).

Hja, tudom, elég szűk lista – és bár néztem jópár Stephen King-filmet is, mégse sorolom egyiket sem ide. Meg egy csomó mást se… (Alien, Thing, The Fog, Predator…etc.)

(Ellenben ugye van pár horror-sorozat, amiket igencsak szintén nagyon csípek, de most az egész estés filmekről van szó.)

Ez a három, amikre évekkel később is megemelem a kalapomat, és elismerően biccentek.

…és azt hiszem… hogy most a Late Night with the Devil is fellépett melléjük a képzeletbeli dobogóra/emelvényre.

Utálom, rühellem, megvetem a „jump scare”-eket, amiktől szívbajt lehet kapni… Olcsó, bazári ijesztgetés, mint a youtube-on lévő „scare prank”-ek. :-PPP

De a Late Night nem ezzel operál… lassan főz bennünket, mint a békát. És az eleve fenyegető közeg egyre jobban válik sötéten rémisztővé… majd halálos fenyegetéssé… végül őrült, őrjöngő káosszá.

Sose baszakodj az ördögökkel, meg a démonokkal. Sose nyúlj Ouija-táblához, woodoo babához, megszállt vagy megrontott tárgyhoz – és legfőképpen, ne idézz meg semmit sehonnan. Mert rohadt nagy szarban leszel, ha megjelenik.

Ez az én mottóm.

A Late Night nyugtalanítóan félelmetes film, végig érzed, hogy itt valami rohadt nagy baj lesz – és be-beköszönget a démoni fenyegetés, egyre kézzel foghatóbban, egyre valóságosabban, egyre veszélyesebben… hogy a végére eljussunk a teljes beszarasztáshoz.

Carmichael Haig (Ian Bliss) szkeptikus csalóleleplezője sokáig tartja bennünk a hitet, hogy minden, amit láttunk, amit látni véltünk, az mind csalás, átverés, bűvésztrükk, tévés trükk.

De az elejétől bennünk van a vezérhangya (mert tudjuk a film címét is, igen… :-P ;-) ), hogy… te… ez szerintem… lehet, hogy mégis tényleg megtörtént…

Mondjuk, a megszállt Lilly (Ingrid Torelli) olyan félelmetes volt az első pillanattól, hogy a hideg rázott ki tőle: és állandóan a kamerába, az én arcomba nézett, mintha tudná, hogy ott vagyok… és méregetne, mint ragadozó a préda könnyűségét…

A csúcs/a mélypont/a legdurvább jelenet pedig számomra itt kezdődött:

Carmichael Haig: Now, Gus...
Gus McConnell: Hmm?
Carmichael Haig: ...tell me all about this vermiphobia of yours.
Gus McConnell: I'm sorry. My what?
Carmichael Haig: Your morbid fear of worms.

Itt azt mondtam magamban: „nenenenene…!” – mert tudtam, hogy valami brutális jön…

…és jött is. Garantálom: ha eddig nem volt vermifóbiád, ezentúl lesz.

És ott van a csontvázruhás fószer… baszki… attól a jeges borzongás futkosott a tarkómon, pedig egy rohadt szót nem szólt (naná!!!), és semmi támadó/fenyegető mozdulatot nem tett. Csak ült, vagy állt… és nézett. A hátam borsódzik tőle most is, ha csak rágondolok.

A vége pedig… a totális freakshow… a madness…

Nem, nem tudom, hogy lehet-e ajánlani ezt a filmet bárkinek is. Nem megy-e túl minden határon azzal, hogy valós, megszokott, ismerős közegbe, egy talkshow-ba, amit mindenki néz, vagy nézett valamikor… odahelyezi a földöntúli, a megfoghatatlan, sötét árnyakat a nappalinkba. Talán az ördögöt magát…

…ami ellen nincs védelem.

Szeretem a hasonló stuffokat, de csak akkor, amikor fel lehet venni ezekkel a démonokkal, szörnyekkel, ördögökkel a harcot – amikor létezik olyan fegyver, ima, harcos, vagy angyal, aki méltó ellenfélként áll fel velük szemben.

Amikor csak tombolnak a védtelenek között, mint vérszagtól megvadult görény a csirkeólban… az azért brutális. És nyomasztó.

Csak erős idegzetűeknek. :sör:

Hja, és van benne egy ijesztő, démonokkal cimboráló, (ember?!)áldozatokat bemutató szekta, és a vezetőjének a neve szerintem nagyon olyan, mintha magyar gyökere lenne: Szandor D’Abo (Steve Mouzakis)…

„And so it is done!”

 

Utóirat: rákerestem egy kicsit, és azt írják, hogy Szandor D’Abo egy valóban létező figura, Anton Szandor LaVey (születési neve: Howard Stanton Levey) ihlette, aki 1930 és 1997 között élt, és a Sátán Egyházának alapítója és főpapja volt. No comment.

Nah, ennyi most már tényleg elég a témából. Ról. :-/

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése