The Mandalorian s01e02-e03

Ezt a tetves mázlit… :-P :-/

…egy hete tervezem-tervezgetem, hogy megírom a második részről a véleményemet.

De az annyira lesújtó a pilothoz mérten, hogy egyszerűen nem vitt rá a lélek.

És egy hétig morzsolgattam magamban a csalódást, és kerestem a szavakat (azt a címet akartam adni a tervezett blogbejegyzésnek, hogy „Pofáraesés…” – gondolhatjátok :-/ ).

Péntek este a koliból hazajött Dáviddal is megnéztem, immár negyedjére :-) az első részt, és mindkettőnknek (nekem különösen, ugye ;-) ) nagyon tetszett. De amikor a nagysrácom a második epizód felől érdeklődött, elfelhősödött a homlokom, és azt mondtam neki: „az első részhez képest annyira gyenge, hogy… szerintem nem érdemes tölteni vele az idődet…”. :-(((((

Ám szombaton (én, egymagamban, minek terheljem vele a többieket, hisz teljesen elszaródott… :-/// ) csak leültem a harmadik etap elé, és vártam, hogy a Mandalorian- sorozat végképp elássa magát előttem…

…erre egy olyan epikus és heroikus fejezetet kaptam az arcomba, hogy elindult az orrom vére. :-OOOO

:respect: :leborul:

Ennek fényében már viszont teljes lelki nyugalommal fogom érdemei alapján megrugdosni a második részt – és dicsőíteni a harmadikat. :sör:

Lássunk hát hozzá.

The Mandalorian s01e02

Ha rákeresünk a sorozatjunkie.hu-n a „Filler és bottle epizód” fogalmára, akkor egy-az-egyben megkapjuk a The Mandalorian s01e02 leírását. :-PPP

Vagy, ha felütünk egy random számítógépes játékot, ott rögtön találunk olyan kalandot, amikor a főhősnek (nekünk) össze kell szedni valaminek a részeit, és külön küldetésekre menni azért, hogy folytathassuk a fővonalat.

Na, cseszd meg… – nyögtem fel én gondolatban. Vagy hangosan is, a fene se emlékszik már rá. :-PPP

:-)

A Mandalorian-nak szétkapják az űrhajóját a javák, és hogy el tudja hagyni a bolygót, boltolnia kell a kis csuklyás, piros led-szemű kis fickókkal, hogy visszaadják az alkatrészeket.

 

És igen, ezért (lehetetlen) küldetésre megy.

Megmondom a frankót, egész jól zsebben tudom tartani a „suspension of disbelief”-emet – de az epizód második felére teljesen elvesztettem. :-///

Mert ugye, amikor egy 12-13 centiméter pengehosszúságú filézőkéssel kell leteríteni egy három tonnás összsúlyú, elvileg 350.000 éve kihaltnak nyilvánított gyapjas orrszarvút, ami 30-50 km/órával jön felénk, mint egy gőzmozdony… hátugye… mittomén… azért elbizonytalanodik az egyszeri ember, hogy ez most tényleg komoly…?!

 

Aztán meg amikor a javák eszik a tojásuk javát… mit ne mondjak… Semmit. :-P

 

De lehet, hogy ez volt a vicc helye?! Ahá! Ha-ha. Ha… :-///

És utána meg jött a Lego és/vagy Ikea összeszerelési hadművel, miszerint három mázsa ömlesztett alkatrészből, hogyan lehet sufni körülmények között, egyetlen éjszaka alatt összerakni egy komplett űrhajót.

Én, aki egy rühes Ikeás kanapéval elszórakozok egy fél napot, és a Lego „Troll hajó + sárkány” összeszerelése is elvett két órát (meg vagy három évet…) az életemből (igaz, közben a gyerek is idegesített a folyamatos kérdezősködésével, hogy mikor leszek már kész… :-OOO nem lehetnek rosszabbak a javák sem, én mondom ), hát ugye… már kevésbé veszek be olyan dolgokat, hogy „összeszerelési idő: fél óra”. És ez egy kibelezett és szétcincált űrhajóra meg hatványozottan igaz. :-PPP „Összeszerelési idő (egy folyamatosan páncélban mászkáló fejvadásznak és egy blurrg-tenyésztő indián-cowboynak): egy éjszaka.”

:-PPP

Szóval… hogy is mondjam… olyan volt ez az epizód, mintha nyers tojáson szúrtak volna. Egy ikeás kanapélábbal. És közben mezítláb ugrálok szétszórt legó darabkákon.

…

:-)))

Döbbenten állok az imdb-pontszám előtt, ami erre a részre összejött: 8,8?!?!?! :eeeekkkk:

Én kiszórnék rá egy 5,5 körülit. Mert olyan kedves vagyok. :-PPP

És innen volt képes újra felállni a frencsájz, bonyek…!!! :thumbsup:

The Mandalorian s01e03

Mit is mondjak… 9,5/10-et szórnék ki rá. Visszafogottan. :leborul:

 

Mintha Jon Favreau megírta volna az első részt – aztán a másodikat kiadta gebinbe – és a harmadikra meg újra visszavette a stafétát.

Vagy a franc se tudja, mi történt. :-P

Lényeg, hogy az első és a harmadik epizód között a második olyan, mint egy fekete lyuk. :-/ :-P

De most a harmadikról van szó. :respect:

A Mandalorian-unk leszállítja az „árut” a megbízónak, felnyalja a nagy juttert, és nekiindul a…

…aztabeborult. :leborul:

Epikus volt. Heroikus. Megindító.

 

Mert nem hagyjuk, hogy egy gyereket…

 

…és hogy nem vagy egyedül a harcban.

 

Engem ezekkel kilóra meg lehet venni. :sör:

(Míg filézőkéses gyapjas orrszarvú henteléssel meg nem annyira… :-PPP )

Nem tudom, mennyire fognak még minőségileg szórni a hátralévő epizódok – de nekem elfogadható, ha egy 5,5-ös osztályzású van egy 8,5-ös és egy 9,5-ös közé beékelve.

(Nem mondom, hogy nem lenne jobb, ha tartaná stabilan a 8-9-es átlagot… de az én tűrésküszöbömbe még simán bele fog férni, ha 2:1 arányt tartva jönnek a „jó/kitűnő” és a „rossz/szóra sem érdemes” részek.)

Számomra továbbra is nézős marad a Mandalorian. :sör: :thumbsup:

 

Szerintem érdemes rászánni az időt. ;-)

(Jaj, de jó, hogy nem írtam róla rögtön a második rész után, és hogy nem kaszáltam első felindulásból…! :eeekkk: :-))) )

Rossz versek & The Peanut Butter Falcon

Két nagyon jó film… :respect: :leborul:

Rossz versek

Majdnem egy éve várom, hogy láthassam ezt a filmet.

Mondhatjátok: ilyenkor már úgy van vele az ember, hogy magából csinál hülyét, ha ennyi várakozás után megnéz egy filmet, és azt írja róla, hogy szahar – inkább írom, hogy „jaj, naná, hogy de milyen jó volt! persze, mert én annyira egy entellektüel filmbubus vagyok, hogy azonnal kiszúrtam, látatlanban, és milyen jó, hogy tévedhetetlenséggel sújtott hozzáértésben szenvedek, de ez az én keresztem, nincs mit tenni”. :-P

Milyen mázli, hogy nekem nem kell így kambázni: marha jó film a Rossz versek. :leborul:

Amikor először hallottam Reisz Gáborról, a „VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan” kapcsán, eldöntöttem magamban, hogy ez a csávó egy nagyképű, önmagától, saját beképzelt különlegességétől és túltöltött egójától elszállt, entellektüel gyökér, aki azzal próbálja felkelteni a figyelmet, hogy hülye címet ad a nyominger filmjének. :-PPP

Mondom: „tudod, ki a tököm fogja megnézni a elszállt bölcsész fantazmagoncodat, kiscsávó?! mindenkit hülyére vehetsz azzal, hogy mennyire új vagy és eredeti, de te engem nem etetsz meg, nem veszel palira, kispofám!”. :-PPP

…aztán így telt el négy év…

( :-)))) )

És jött a Rossz versek. Hja, gondoltam én, annak a VAN-nak, az izének a beképzelt filagogosz gedeon tudományegyetemista faxkalapnak az új ömlengése, hagyjuk már lógva egymást! :-PPP

…aztán olvastam kritikákat… jókat… dicsérőket… és valahogy csak elindult bennem a vezérhangya, hogy jó lenne mégis megnézni…

Leszögezem, természetesen csak a nevelői célzattal! Hogy aztán majd én (mint filmművészeti etilén, és alapkőletétel saját lábujjamra!) jól megmondjam, hogy miért és mennyire is szar az, tulajdonképpenileg. Na. Pont.

…és végre elért hozzám a film. Majd’ egy évvel a premier után.

Megnéztem.

 

Nevettem. Sírtam. Magamra ismertem. Kínosan éreztem magam. Felszabadultam. Örültem.

…aztán megint nevettem.

…és megint sírtam.

Cseszd meg, Reisz Gábor.

:respect:

Biztosan már mindenki tud mindent a filmről, a bemutató óta eltelt egy év alatt, ezért én csak kedvenc szereplőmet, és a két nekem legjobban tetsző jelenetet emlegetném fel.

Apa – Kovács Zsolt

 

És a buszon megtörtént ráeszmélés története…

 …valamint amikor a Főhősünk a mosdóban szembesül a saját gyermek- és ifjúkori énjeivel.

 

Ááá, hagyjatok a francba. Nem beszélek róla többet, mert az a tetves film többet elmond rólam, az én ifjúságomról és életemről is, mint amennyit én magam elmondanék nektek, önként. És egy nagy lópikulát dalolva! Nyöszörögve, és vinnyogva. Maximumus. :-///

 (A "Szomszédok"-szegmens pedig annyira jópofa volt, hogy azóta is csak vigyorgok, amikor rágondolok... :-))) )

És hogy jön ahhoz ez a nyikhaj, aki 1980-ban született (amikor én már a 10,5 évesen a nagyszünetben majszoltam a kacsazsíros kenyeret, és almát haraptam hozzá, miközben elkerekedett szemmel néztem, hogy a nagylány, fölöttem vagy két évvel járó Jutka milyen gyönyörű…!), hogy az ÉN emlékeimet és az ellopott életemet mesélgesse fűnek-fának…! :-OOO

:-) :sör:

 

Asszem… meg kell néznem ezt a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlant is… de majd jól megmagyarázom, hogy miért.

Reisz Gábor

:thumbsup:

The Peanut Butter Falcon

 „Let all the wolves of your past be laid to rest.”

Tudod mikor fogok én egy Shia LeBeouf filmet dicsérni?!?!

Nos… most jött el a napja.

:thumbsup:

Az elcseszett életű tramp (Shia LeBeouf), és a Down-szindrómás srác (Zack Gottsagen) road movie-ja ott van a legjobbak között. :respect:

És ahogy haladunk előre… egyre kevésbé tiszta, hogy igazából ki is segít kinek…

Tudjátok, Pál Feri mesélte, hogy a szellemileg hátrányos helyzetű segítettjei olyanok, akik képtelenek elmenni egy síró ember mellett. Nekik ott és akkor azonnal meg kell állni, és próbálnak a maguk módján segíteni és támaszt nyújtani.

Míg a _„normális”_(?!?! :-OOOOO ) emberek ilyenkor elfordulnak és mennek a dolguk után…

Tudod, megint tanultam valamit.

Hogy mindenki képes adni Valamit a másiknak, még az is, akinek nincs egyebe, csak az egy koszos alsógatyája, amiben megszökött az intézetből.

És úgy adja, amit ad, olyan tiszta szívvel és őszintén, hogy attól elakad az ember szava…

…

Nagyon klassz szereplők voltak még a filmben Bruce Dern...

...és Thomas Haden Church is. :respect:

 

A film egyik legerősebb pillanata épp Thomas Haden Church karakterének intelméhez kapcsolódik.

„As soon as you set foot in that ring, I want you to say the meanest, evilest thing that comes into your head, Zak, okay?”

És tudod, mi az a „meanest, evilest thing”, amit egy Down-szindrómás fiatalember el tud képzelni…?!

Nem mondom meg.

Talán csak annyit mondok el, hogy amikor elhangzott, Katicámmal összenéztünk… és teleszaladt könnyel a szemünk.

Én tudom, hogy miket tudnék mondani, amikor „meanest és evilest” akarok lenni…

…és mocskosul elszégyelltem magam, amikor ráeszméltem, hogy egy Down-szindrómás mennyivel is jobb ember, mint én…

…

Csodálatos, megrendítő, felemelő road-movie a Peanut Butter Falcon. :respect:

Egy csöpp Down-szindrómás emberség az embertelenségben.

:leborul:

The Mandalorian s01e01 & The King – V. Henrik

…ahogy látjátok a főcímet, már sejthettek valamit…

Igen, 2017-ben kijelentettem, hogy soha többet SW filmet… nade sorozatról egy szót sem mondtam – mivel nem is tudtam, hogy lesz :-P ;-) –, és figyelve az érkező híreket, trailereket, kedvcsinálókat: megjött a kedvem ahhoz, hogy megsassantsam a Mandalorian pilotját. :sör: :-)

(És milyen érdekes: a közelgő decemberi új SW bemutató egy hangyányit sem érdekel. Egy trailerét sem néztem meg, nem várom, nem fogom megnézni se moziban, se sehol – teljesen érdektelen számomra az egész. :thumbsdown: )

Node a Mandalorian…

The Mandalorian s01e01

Ahogy néztem-nézegettem az elejét, néha arra gondoltam: ez nagyon cool… aztán meg arra… ez nagyon gagyi… aztán meg arra, ó, de klassz… aztán meg arra, ez tiszta műanyag…

Szóval, jól összezavart, és komolyan el is gondolkodtam: szeretem, ha „ismerős” az SW, és „ismerős” karakterek-jelenetek-helyszínek sorjáznak?! Vagy azt szeretném, ha semmi korábbi SW-re nem emlékeztetne… de akkor meg, hol SW ez az egész?!?!

Végül úgy döntöttem, jó és szeretem, ha ismerős pillanatok-karakterek köszönnek vissza, villannak fel, és nem pedig fanyalgok miatta, hogy „óh, már megint ez…?!”.

 

Oké, a „kékfejű illető” szerintem a legkevésbé sikerült: mind maszkilag, mind karakterileg. Szvsz.

De minden más ott volt a szeren, és a végén azt mondtam: tetszett, hogy a fene enné meg! Tetszett egy új SW, hosszú idő óta először – és azóta már 2x meg is néztem. :-)))

Érzem azt, hogy nekem, a western-filmek szerelmesének rengeteg pluszt adott hozzá a pilotból szándékoltan áradó western-feeling – beütött, de nagyon. :sör:

Mondanám, nem vittem túlzásba az utánaolvasást, hogy hol és mikor játszódik a Mandalorian.

Eleinte meggyőződésem volt, hogy ez a (tervezett?) Boba Fett-film sorozattá írása – de nem ő a főszereplő, és egy beszélgetésből hirtelen le is jött, hogy itt melyik korban is vagyunk.

„- These are Imperial Credits.

- They still spend.

- I don't know if you heard, but the Empire is gone.”

Szóval, menet közben rájöttem, hogy nem Boba Fett a főszereplő, és hogy a Birodalom után vagyunk (és állítólag az Első Rend megszületése előtt, de erre még nem utalt semmi – ezt már csak a pilot után olvastam a neten).

Megmondom a frankót: tetszett. Tetszett ez az ismerős-ismeretlen világ, csíptem a karaktereket, jók voltak a helyszínek – és a végén a mexikói ranchnál lezajló showdown pedig igazi tisztelgés, tribute volt a régi westernek előtt. :thumbsup:

(Éppen ezért, a szándékolt, látható-érezhető western, cowboy-indián feeling és romantika okán volt zavaró számomra az egyik mondat magyarítása. „I have spoken.” – „Nincs több mondandóm.” Valahogy számomra olyan egyértelműnek tűnt, hogy az öreg Kuill karaktere, egy magányos, öreg indián, vagy indiánok között sokáig élt-élő cowboy akar lenni, akinek vagy születetten sajátja, vagy az együttélés során átvette már az indiánok szóhasználatát, és az „I have spoken”, az majdnem egyenlő az „Uff, én beszéltem.” kijelentéssel, amivel – a filmes-könyves western legendárium szerint az indiánok zárták le a beszédüket. Ezért, ha nem is írtam volna bele az „Uff” szót (hogy ráerősítsek a hasonlóságra), de próbáltam volna ebbe az irányba fordítani ezt a mondatot: „Szóltam.”, „Beszéltem.”, vagy esetleg bővebben: „Elmondtam, amit akartam.” frázissal. De persze, könnyű az oldalvonalról belepof… átlankodni. :sör: :-) )

Közben pedig Carl Weathers, Werner Herzog, Nick Nolte, John Beasley és kedvenc „állandóan meghaló rosszfiúm”, zsoldos-kaszkadőröm: Tait Fletcher. :sör: :-)))

Lubickoltam az általam szeretett színészek között.

Hja, tényleg – azt is a neten olvastam, hogy a „keményvonalas SW fanoknak biztosan bejön a sorozat”, és úgy eltűnődtem, hogy vajon én „keményvonalas” vagyok?!

Aztán úgy döntöttem, hogy nem. :-P Én „régivágású” SW fan vagyok, aki már marhára nem szereti, ha olyannal akarják etetni, ami már valaki előtte megrágott és kiköpött – sőt, azt meg főleg nem szereti, ha valaki _leköpi_ azt, amit ő szeretett. :dierianjohnsondie: :-OOO :-PPPP

Összegezve: tetszett az alapfelállás, csíptem a karaktereket, tetszett a főtéma, élveztem a kibontást, jók voltak a csavarok. :thumbsup:

1000 éve nem jött be már semmilyen SW-megfilmesítés – erre itt ez a sorozat, és rácuppanok. :-) :sör:

The King – V. Henrik

 

…amikor jó másfél órája néztem, gyakorlatilag lélegzet visszafojtva, újra rájöttem, hogy imádom a királydrámákat. Mert igazából nem volt benne „akció” (csatajelenet, vívás, harc), _„csak”_ interakció, mégis… minden egyes másodpercét imádtam. :leborul:

Annyira tetszett a politikai kavarás, a helyszín, a miliő, és olyan jók voltak a karakterek, hogy teljesen belefeledkeztem.

Timothée Chalamet – igazából dunsztom sincs, ki ez a srác (oké, az imdb a barátom, de javarészt nem láttam a filmjeit, amit meg láttam, ott meg nem emlékszem a karakterére… :-PPP ), de az 100%, hogy magabiztosan, energikusan és karizmatikusan formálta meg az királlyá váló ifjút. :respect:

Joel Edgerton – oké, nem véletlen, hogy a(z egyik) producer saját magára osztja a(z egyik) legjobb szerepet, de az már saját jogán öröm, hogy marha jó a karakterben, és minden egyes megjelenése, minden egyes mondata üt. :respect:

 

Sean Harris – amikor az azt mondom, hogy egy igazi angol színész, akkor most már az ő arca és alakítása is be fog ugrani. Csöndes, magabiztos erővel volt jelen minden képen, amikor megszólalt nem lehetett figyelmen kívül hagyni, és amikor csak némán állt és figyelt, akkor is érzékelhető volt ereje és befolyása. Nagyon tetszett. :respect:

 

(Oké, Robert Pattinson viszont idegesített, de igazán nem tudom eldönteni, hogy így instruálták, ilyenné írták a karakterét, vagy magától volt ilyen – olyan – ripacs(kodó). Próbálok rajta túllépni.)

Az Azincourt-i (vagy Agincourt-i) csata pedig kellően hatásos volt a legvégére. :sör:

Az írták róla valahol „vérszegény királydráma” – bakker… :-PPP

Arra gondolok, hogy bár minden történelmi film ennyire „vérszegény” lenne, akkor valami olyan tökéletes világban élnénk, ami… ááááá… elképzelhetetlen. :-/ :-)

Én imádtam a The King minden percét, és hálás vagyok érte. :respect: